Az egyik zóna jelemet felfűzöm egy bőr szíjra, majd rakok rá egy időzített varázslatot, ami jelez nekem, ha a kapitány hívna (1x működik csak, meg kell újítani használat után), majd odaadom neki, miközben ezt mondom:
- Kapitány, megszerettem ezt a hajót és a legénységet, így a védelmem alatt állnak mostantól. Ha végveszélyben lennének, csak kérje a segítségemet az amuletten keresztül.
A kapitány áhitattal veszi át az érmét, nézi a belevéset jeleket és a nyakába akasztja:
-Hála és Köszönet érte nemes utazó, ígérem, hogy csak a végső szükség esetén fogjuk szólítani, de emlékét megőrizzük ittjártának. Ha bármikor szolgálatára lehetünk szálltással, erővel, vagy bármivel mit képesek vagyunk megadni csak szólnia kell és megteszünk mindent mi lehetőségeink közt adott. - mélyen meghajol (bár kisé esetlenl, látszik, hoyg nem sűrűn tesz ilyesmit)- A nagykabint készítettük mostanra fel Önnek, hogy ha szükség lenne helyre az "utazáshoz". A holmijához természetesen nem nyúltunk, de csak szóljon és az embereim segítenek átpakolni. Élelmet és frissvizet készítünk össze önnek, az indulása előtt. an alami kívánsága esetleg?
__________________
Én mindig itt voltam
És mindig itt leszek,
Körülöttem pusztulnak
És születnek emberek.
Last edited by VérGyöngyTyúk Z; 07-19-2007 at 23:30..
|