Eddig egyszer játszottam orkal ezért kiegészítések jöhetnek.
Kiknek ajánlom:
- Akiknek sok idejük van
- Akiknek van már némi tapasztalata
- Akik nehéz fokozaton szeretnének hadi országgal játszani
- Akik elviselik a veszteségeket is
- Akik inkább szövetségben játszanak; illetve bátor magányos farkasoknak
- Akik a kamikaze a taktikát szeretnék kipróbálni.
- Akik az 1/A csoportban aktív hadiországal akarnak játszani.
Stratégia: Egyértelműen hadi beállítottság, agresszív, támadó stratégiával. Íj/ló felállás a klasszikus de ij/elitel is játszhatunk. Az ork lovasok adják a hódító legnagyobb támadóerejét. A védekezésben a faji előnyök ellenére nem olyan erős.
Tolvajból éppen annyit tartsunk amennyivel nem lop át minden jött-ment. Varázslókkal ugyanez a helyzet, annyi kell, hogy a magunkra ható varázslatokat fel tudjuk tenni, és a többi hadis lehetőleg ne tudjon ártózni.
A faj nagy odafigyelést igényel. A tolvajlással lesz a legtöbb problémánk, tehát az állandó tekercslopásra és következményeire készüljünk fel anyagilag és lélekben is. Csak a legfontosabb tekercseket tartsuk magunknál és érdemes komoly tartalékokkal játszani, mert szükségünk lesz rá. Megéri a tekercsekel ügyeskedni a piacon. Csata idejére vegyük maximumra a szükséges tekercseket.
Tekercslopásnál azonnali megtorlást javasolnék, azonban az ügyesebb tolvajok alulról és 2-3 körnél távolabbról lopnak. Egy jó szövetség azért sokat segíthet a védelemben és a visszavágásban.
Mivel tanácsos készpénzt tartani országunkban ezért pár bankot is érdemes építenünk. 10-12 bank már elég jól véd. Felesleges katonai egységek eladásával elegendő pénzt kereshetünk az ország fenntartásához.
Sikeres taktika lehet az állandó távolbanézés és seregküldés a támadóval szemben. A nagy támadóerő miatt tapasztaltabb magányos farkasoknak az információ nélküli, „vakon” támadás is taktikai lehetőség. Katonai szempontból egy orknak csak egy jól felépített elf jelenthet akadályt.
Gyengéi: tekercslopás, nagyobb területen a földrengés és a gyújtogatás. Gyakori támadások esetén a teljeskrónika alapján támadók.
Az 1/A csoportban az ork az egyik legkedveltebb hadis faj. Extrém erős, kiélezett, támadó ország építhető ki belőle. Tanyák nélkül, akár 70% fölötti barakk arány is megvalósítható. A jó szövetség, és a tartalékok a legfelsőbb csoportban fokozottan ajánlottak.
Az orkhoz legjobban illeszkedő személyiségek: tábornok, harcos, tudós, kereskedő, (kisebb csoportokban: vándor).
Az épület arányokkal kicsit bajban vagyok, mert kezdőknek nem ajánlom a fajt, a tapasztaltabbak meg már tudják mit érdemes építeni. Ezért alternatívák jöhetnek.
Az általam kezdőknek, szövetségbe javasolt épületarányok:
Ház: 20%
Barakk: 38%
Torony: 10%
Tanya: 12%
Kocsma: 10%
Templom: 6%
Egyéb 4%
__________________
I am a man who walks alone...
Az optimisták angolul tanulnak, a pesszimisták kínaiul; mi realisták meg lőni.
Eladó egy kitűnő állapotban lévő II. világháborús francia karabély. Sosem lőtek vele, egyszer leejtették.
Last edited by Artúr; 07-15-2007 at 22:19..
|