néhány napja történt, jobban emlékszem már
ültem a vonaton, szemben állt egy szempár
sötétbarna mélység futva rámtekintett
és e pillanattal már búcsút is intett
olyan ismerös volt ami akkor történt
mintha régröl elö-bukkanna idönként
megállt az idö és tehetetlen voltam
ugy éreztem magam mintha kiraboltan
útszélen feküdnék átlátszó semmiben
mert e pillanatban elrabolták szivem
kegyetlen varázslat min akkor átestem
mégis ujraélni kivánja a testem
mig e varázs tartott eltünt az illetö
semmi nyom nem maradt merre kereshetö
a piszok bestia elém állni nem mert
hogy tudta kétségbe hagyni igy az embert
minden gondolatom körülötte forog
bár kétségbe esve az eszem háborog
mindenem elvitte az a sötét szempár
bármi egyéb történt már nem emlékszem. kár
volna is keresni, vissza ugysem kapom
rágondolni nehéz hogy lesz a holnapom
kerestetek-e már tüt szénakazalban
más remény nem maradt, bizok hát e dalban
nem vagyok az átlag, nem vagyok a tömeg
sziv nélkül az embert vajon mi menti meg
nem uralkodhat el lelkemen a téboly
felállok tudatom vasakaratábol
minden eddigi jót meg fogok keresni
rossz miatt pedig nem kell kétségbe esni
elrabolt szivemet cserélem tükörre
minden jót mit kapok szétsugárzom körbe
lehet megtalálom egyszer még ami volt
de addig is jobb lesz mint a most elrabolt
|