Azt hiszem lassan ideje, hogy egy hivatalos álláspontot is leírjak a jksz kapcsán.
Kezdem azzal, hogy sokak kérése ellenére NEM tervezek semmiféle enyhítést a szabálytalanságok elbírálása tekintetében. Nem fog figyelmeztetést kapni senki az első szabályszegésre, nem fog a másodikra egy nagyobb ejnye-bejnyét kapni, nem fog a harmadikra mégnagyobbat kapni, és nem csak a negyedikre fog átkerülni. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak nagyon tetszene, hogy teljesen legálisan meg lehet szegni a szabályokat X alkalommal minden komolyabb retorzió nélkül, de ilyen irányba nem fog a Hódító elmenni.
Ezek után pedig örülök, hogy ilyen témák kerülnek mostanában terítékre, hiszen ez három dolgot jelent:
- Jelen pillanatban nincs olyan komolyabb téma, amit érinteni kellene (jelenleg hasonló kaliberű témának veszek még két másikat: az 1/A aktuális játékosszokásaihoz való igazítását; valamint a szabadságolás egységesítését, most, hogy végre ehhez adottak az erőforrások).
- Többen úgy gondolják, hogy mindenáron előre akarnak haladni, és megmutatni, hogy ők a legjobbak, bármiáron. Ez bár elég rosszul hangzik, valahol nyilván jóleső érzés, még ha a használt módszerekkel nem is értek egyet.
- Úgy tűnik, hogy Nektek is fontos cél, hogy minél inkább szabályos keretek között játsszon mindenki. Ez még az előzőnél is nagyobb jóleső érzés.

Éppen ezért ezt a témát is kiemelten kezelem, és a következő nagy módosításnál kiemelt helyen szerepel majd. Ez a téma nagyon összetett, és sok esetben olyan tényezők is alkotják, amik nem publikusak, ezért talán a többi témánál kevesebb részlete napvilágot fog kapni a részemről.
Sokan érdeklődnek időpontok után. Mi mikor várható. Semmivel kapcsolatban nem mondok időpontot. A legnagyobb szoftvercégek is sok esetben elcsúsznak a meghirdetett időpontoktól, ezért igérgetni teljesen felesleges bármit is.
Ami biztos, hogy a jelenleg folyamatban levő módosítások néhány héten belül lezárulnak, ezután veszi kezdetét egy nagyobb bővítés, ami az ilyen irányú módosításokat is tartalmazni fogja. Sok olyat, ami itt fórumon, publikusan is elhangzott, sok olyat, ami esetleg még el fog hangzani, és sok olyat, ami sem addig, sem azután nem lesz publikus.
A szabályszegések elbírálása azonban addig is megtörténik, és addig is várhatóak emiatt anarchista csoportba helyezések, senki ne gondolja azt, hogy akkor most még egy ideig szabadon szegheti meg a szabályokat.
Tisztában vagyok vele, hogy sokan prioritásnak érzik, hogy a szabályszegéseket olyan módon előzzük meg, hogy azok meg se történhessenek, hiszen ez egy kényelmes módja annak, hogy bármit lehessen tenni, függetlenül a szabályokban foglaltaktól. Én azonban nem érzem ezt ekkora prioritásnak, ezért ha valaki a normál csoportban szeretné tartani az országát, nem szeretne anarchista csoportba kerülni, akkor továbbra is csak egyetlen dolgot tudok neki javasolni: tartsa be a szabályokat. Ne arra várjon, hogy olyan körülmények legyenek, ahol még elolvasni se kell a szabályokat. Vicces lenne az életben is, ha a boltban nem lehetne kést kapni, csak azért, mert azzal lehet ölni is.
A szabályok betartása továbbra is kötelező.
Köszönöm a figyelmet.
