[Tuvalu (#3490)]

Amikor 1945-ben ledobták az atombombát Japánra, akkor a japán császár fogta magát, bement a parlamentbe, és azt mondta, hogy a háborút be kell fejezni. Se előtte, se azóta nem ment a parlamentbe.

Eredetileg azt gondoltam, hogy ezzel a párhuzammal fogom kezdeni azt a hosszú bejegyzést a külső fórumon, amit a játék befejezésekor fogok írni, de azt hiszem ez talán még egy jobb játékostól is hatalmas nagyképűség volna, szóval inkább csak annyit, hogy nem sűrűn irogattam ide, hát most az egyszer mindenki kibírja, bármilyen hosszú is lesz.

1999 áprilisában 23 éves voltam, most vagyok 31. Azt nem állítom, hogy felnőtt vagyok, de azért mégis más korszakában vagyok életemnek, mint akkor voltam. Ha belegondolok, hogy a hódítózás hanyadik éve melyik rég elmúlt szerelmemmel esett egybe, elcsodálkozom… Dehát ez mindőnkkel így van.

Eleinte viszonylag gyakran változtak a szabályok vagy a csoportrendszer, pár hónaponta valami új felállás volt. Aztán beállt a mostani rendszer, végül 2001 végén ki lett találva a körbeforgás intézménye, azóta bár volt szabályváltoztatás de úgy vélem a játékkörnyezetet igazán befolyásoló nem. Természetesen mondom ezt egy körbeforgó szemével nézve. Érdekes, hogy miért alakult igy, hogy én lettem a nagy körbeforgó ország. Egyrészt két országom volt az akkori 1A-ban (csalásokról részletesebben később), és összedolgozás ugyan nem volt, de ez inkább a véletlennek volt köszönhető, ezért se volt baj, hogy az egyik leforgott. A másikat odaadtam a szövetségeseknek, és pár hónappal később annak rendje és módja szerint egy azonos IP címről történt kitámadásukat követően kézhez is kaptam Nauru elhalálozásáról az értesítést. Visszatérve a forgáshoz kezdetben járt vele minusz 5% seregre, tolira, varira, tehát kis kék 5ösként elfként próbáltam maximális védelemmel fenntartani a támadni lehetetlen, védekezni közepes szinten lehetséges állapotot. Talán erre az időre tehető, hogy beállt a stratégiám arra, hogy egyedül az számitott, hogy 1000 körönként szintet lépjek. Mint ahogy arra számosan rámutattak, ehhez nem kell jó játékosnak lenni, nem kell éles helyzetben jó döntést hozni, nem kell éjszakázni (amit viszont számosan elfelejtenek, kell viszont nagyon sokat nyelni, csetepatékba nem belemenni és olyan országot épiteni, amit a 2 hetes nyaralás alatt a top50%nál nem támad be senki, azaz nem teszi az ember szabadságra az országot). És ebből következik az, hogy amíg 1A topjában lenni sokkal nagyobb játéktudást igényel, addig a kis kék 10-est egy középszerű játékos is el tudta érni. Ha már célt kell kitűzni, akkor vagy 1A első helye, vagy a legnagyobb kék szám. Igazából sose értettem hogyan lehet, hogy egyedül én tűztem ki célul az utóbbit. Persze a malusz az elején visszatartó tényező volt, na de mindenkit? 5ösöm volt, mikor utánam két darab 3as következett. Ez igazából máig rejtély, miért lett így. Mindenesetre ahogy telt múlt az idő, egyre nagyobb teher lett az ország.

Igen, teher, mert egyre kevésbé lehetett egyszercsak abbahagyni. Pedig az évek múltak, természetesen elég unalmas egy játék volt. Hol kéne abbahagyni, és miért pont akkor? Ebbe a helyzetbe jött bele az a terv, hogy nehezítsük meg a kiskék számosok feljutási feltételeit. Nem szóltam bele a vitájába, de igazából örültem, hogy külső okra hivatkozva hagyhatom abba a hódítót. Ekkor még gyorsan lefordultam a 10-esért, és akkor bevezették az új rendszert. Ez volt az a pillanat, ahol igazából emelt fővel abba lehetett volna hagyni. Emelt fő alatt persze azt értve, hogy nyomatékosan elismerni játéktudásom középszerűségét, vállalva azt, hogy a körülforgásokhoz szükséges képességem megvan, de a harchoz szükséges hiányzik. Azonban egy pártfogoltamat akkor vezettem be a hódító világába, és végül rábeszélt hogy maradjak.

Persze bármennyire rá is beszélt, tisztában voltam vele, hogy legfeljebb megszerzem a 11-est vagy az 1A-ba feljutva, ott megpróbálok alkotni valamit. De mindenképpen az utolsó körbeforgásról lesz szó. Aztán méginkább arra jöttem rá, hogy ha félelfként egy hónap alatt 1 milliárdot lopkodtam össze (körbeforgásnál nyilván sose volt sok tartalékom), akkor ezzel teljesen esélytelen lesz az 5. szinten bármit is csinálni, mondjuk egy 4000 hektáron pár hónapja békésen termelő ország ellen.
Illetve a kis kék 10-essel vállat vontam, és bónuszként fogtam fel ezt a fordulót. Sokan azt hiszik, hogy van a harcos, meg a tamagocsi hozzáállás, és nem látják, vagy legalábbis nem ismerik be, hogy harcos nincs jelenleg tartalék nélkül, tartalék pedig nincs találékonyság nélkül. Ha egy sör mellett ülnénk, akkor azért a jó játékosok zöme elismerné, hogy a jelenlegi szabályok szerint legalább részben trükközni kell. Azonban bónuszkörről lévén szó, túl sok aggályom nem volt. A cél az 1A volt, a lehetséges eszköz a találékonyság. Nem kerülöm meg a csalás szót, mert persze hogy csalásról van szó. De a csalás másrészről leegyszerűsítés is, mert amikor a top20 országgal le kell beszélni a részleteket, összesen annyi tőkével, hogy van egy kis 10-es a nevem mellett, és megszoktam hogy a fű alattról beszélve tárgyalok,, akkor azért biztos vagyok benne, hogy az egészet úgy leszervezni, hogy mindenki jól járjon, és békésen termeljen, és visszakapja a földjét, és emberileg tartsam a szavam, nos ez a hódítósok 10%-nak sikerülne. És ez nem harcképesség vagy tamagocsi, hanem valami más képesség. Még ha csalás is.

Még három nagy téma van, amit érinteni szeretnék még, kezdjük talán a csalásokkal. Ezeket a sorokat akkor is leírtam volna, ha az 1A-ban, nem pedig az anarchban fejeződött volna be a játék. Had kezdjem egy paradoxonnal: Egyedül az Anarchban nincs csalás. Ott mindenki betartja a játékszabályokat, lévén ott nincsenek tiltások, csak azt nem teszik meg, ami nem kivitelezhető. Ezzel szemben a normál játékban mindennaposak a csalások, mert fel vannak állítva szabályok, amik nemhogy nem betarthatóak, hanem egyenesen nem lehet nélkülük játszani, és ezért elfogadott a megszegésük.
Például a súgó szerint: „A piac nem raktár. Csak akkor tegyél a piacra árut, ha azt valóban el szeretnéd adni, és csak olyan áron, amennyiért reális kereslet van az adott árura.” Mégis nemhogy elfogadott rendszer, hanem jóformán anélkül nem lehet sehova se jutni, hogy ne szegnénk meg ezt a pontot.
Folytathatnám az újraindulással. Elenyésző azon esetek száma, amikor valaki azért indul újra, mert valóban teljesen tönkrement az országa. Ellenben fellépni pártízmillió tekerccsel, és leújrázni, ez bevett gyakorlat. Természetesen a piacon előbb át kell játszani a szövetségeshez, avagy a csaláshoz az 1A-ban ott van felkínálva a szövetségi raktár.

Nem fogom felsorolni az összes ilyen trükköt, de meggyőződésem, hogy sokan, sokfélét űznek. A következő paradoxon, hogy enélkül nem működne a játék, nem látok igazi megoldást a problémára.
Miért mondom, hogy nincs megoldás. Szerintem azért, mert a hódítónak nem lévén túl sok előzménye, szükségszerűen volt egy csomó hibája, ami szükségszerűen forradalom nélkül, lassú toldozgatás-foldozgatással lett javítgatva. Ati azonban nagyon helyesen felismerte, hogy ha már ennyi energiát beletett, és végülis a helytartóval sikeresen megoldotta, hogy anyagilag ne legyen kész ráfizetés, akkor a lényeg az, hogy sokan játsszanak, legyen bevétel. Biztos vagyok benne, hogy sokan vádolták nyerészkedéssel, de ez igazságtalan, hiszen így tud létezni a hódító. Viszont ebből következnek olyan dolgok, hogy a helytartó segítségével elérhető stratégiákat nem volt illdomos megszüntetni. És a legtöbbjéhez tartalék kell. Igenis szemet kell hunyni a 199hektáros tekercsírók felett, a piacon tárolás felett, nem lehet piaci adó, a békés termelgetést nem szabad ellehetetleníteni stb. De akkor mindig megmarad a kettősség a leírt szabályok, és azok elviselt megszegése között.

Körülbelül eddig a vonalig vannak azok a technikák, amiket a külső fórumon szabadon be lehet ismerni.
A többi trükköt általában már olyan helyzetben használják (pl. én), amire legegyszerűbb azt mondani, hogy „legyél jó játékos, és verd le őket”. Persze igazán szégyelltem volna magam, ha megpróbálom megtámadni a 4000 hektáros országot. Rosszul mértem volna fel a játéktudásomat. Biztos vagyok benne, hogy kevés lettem volna hozzá. De nézzünk egy nagyon jó játékosokból álló szövetséget. Mi kellene nekik a dologhoz. Játéktudás? Igen. Onlineság? Igen. És az egész fabatkát se ér tartalékok nélkül. Piacot felvenni, katit cserélni, stb. Nyilvánvaló, tehát, hogy kell tartalék. Vagy a találékonyság, diplomácia, csalás, ahogy gondoljátok.

(folyt köv)