Semmivel össze nem téveszthető a Ferrari-érzés. Ha valaki Ferrarit vezethet, az nem hasonlítható semmihez. Maranello-ban a pap megkondítja a harangot, ha nyer a csapat, de volt arra is példa, hogy az emberek a magasba dobálták. Van ott egy Enzo Ferrari nevét viselő auditorium, ami olyan, mint egy mozi, kényelmes székek, hatalmas vetítővászon. Oda betévedhet az ember, leül és megnézheti a futamot. És akkor a múzeumról még nem is beszéltem.
A legtöbb pilóta nem (csak) azért megy a Ferrariba, mert nyerni akar, hanem mert nem akar kihagyni egy Ferrarit. A sportautói pedig a világon a legjobbak. Az Egy asszony illata című filmben van egy állat jelenet, amikor Al Pacino vakon vezet egy tűzpiros dögöt, félelmetes. És a hangja... Maranelloban, meg Modenában is láttam őket, ahogy mennek. Ha a Ferrari nem Forma-1-es autókat építene, hanem targoncát, és azokkal indulna a futamokon, akkor is népszerű maradna, mint ahogy az is volt, amikor Gerhard Berger ment vele, a tizenvalahányadik helyeken. Nem számít.
Schumacher pedig olyan, mint Arnold a testépítésben.
Az egyik 7-szeres világbajnok, a másik 7-szeres Mr. Olimpia
Mindkettőnél lettek és lehetnek jobbak. Ezen az alapon soha nem lehetne a régi sportolók közül senkit nagynak nevezni, mert mindegyikük rekordját már rég megdöntötték az újabb generációk. Mégis fennmaradtak...