![]() |
Személyiségek kiegyenlítése
Üdv Urak és Hölgyek!
Nem tudom csak nekem tűnik e úgy, hogy jelenleg a személyiségek választásakor nincs megfelelő egyenlőség a személyiségek nyujtotta előnyök között... Nos azért, hogy a személyiségválasztás valóban fejtörést okozzon és játékstílusunkhoz megfelelő személyiséget tudjunk választani úgy érzem javítani kellene több személyiséget is, hogy komoly alternatívái legyenek egymásnak. Jelenleg a leginkább hasznos személyiség fajokra való tekintet nélkül a tudós ebben azt hiszem mindenki egyetért. Az aki 1 személyiséges orival játszik és nem akar hátrányba kerülni mindjárt az elején célszerű ha ezt választja. Sztem ha picit módosítunk néhány személyiségen akkor ez az állapot megváltozna és érdekesebb játékok alakulnának ki. Javaslataim: tábornok: jelenleg ez a személyiség szinte kizárólag az orkok számára nyújt megfelelő késztetést a választására, vagy azoknak akik már sokadik személyiségük miatt már mindegy mit választanak. A tábornok előnyeit azzal az aprósággal egészíteném ki, hogy minden fajnál a +1 tábornok annyi támadóbónuszt adjon,mint az összes alaptábornoka együtt. Ha így lenne akkor már más is hasznosan tudná kihasználni az előnyeit. lássuk: gnóm: 4 tábornok 6% bónusz +1 tábi még 6% összesen 12% ember, törpe, elf, félelf, élőhalott, óriás: 5 tábornok 7% bónusz +1 tábi még 7% összesen 14% ork: 7 tábornok 10% bónusz +1 tábi még 10% összesen 20% Varázsló: Jelenleg ez a személyiség alig nyujt némi előnyt fajtól függetlenül sajnos :( Legyen a varázsló kiegészítése, hogy 1% helyett 2%-al nő a regenerálódása körönként alapesetben és a személyiség miatt 1%-al kevésbé is fáradjon. Ezzel egy komoly alternatívát adunk a tudós személyiséggel szemben azoknak akik varázslóorientált játékot szeretik. Tolvaj: Ez a személyiség majdnem jónak mondható, de még mindig kevésnek találom ha összehasonlítom a tudóssal. Éppen ezért az 1%-al nagyobb regenerálódás mellé kiegészíteném, hogy a tolvajai 20%-al nagyobb zsákmányt szereznek. Ártó tolvajakciókra a 20% többlet nem lenne érvényes csak a lopásokra. Gazdálkodó: Ezt a személyiséget annyival módosítanám, hogy 15%-ra növelném és a kiterjeszteném a kovácsműhelyekre a termelésbónuszát. Harcos: A 10% katonai eredménybónuszát 15%-ra növelném. Túlélő: A 30%-al kisebb emberek elleni sikerességet kiegészíteném a házainak a felgyujtására is amiben ugyancsak emberek laknak, valamint az éhezés miatti elvándorlás mértékét is csökkenteném nála 30%-al. A kereskedő és vándor személyiségekhez nem nyulnék hozzá azok jelenleg is viszonylag jól kihasználhatónak tűnnek. |
Sztem direkt lett így megcsinálva, hogy az 1 személyiséges orik ne kerüljenek nagy hátrányba a többszemélyiségesekkel szemben.
Amúgy a kereskedő egy vicc sztem:P |
Quote:
Monró, a javaslatoddal pontosan az a baj, hogy ha ezek így megváltoznának, akkor felborulna ez a kényes egyensúly... hisz gondold végig, egy 2 személyiséggel rendelkező tudós+varázsló, vagy egy tudós+tolvaj, esetleg egy tudós+tábornok ori mekkora előnyt kap az egy személyiséggel rendelkezővel szemben (főleg a tudós+tábornok óriás hadiori, mondjuk egy tolvaj fél-elfel szemben) és akkor még nem néztük, hogy mi van ha valakinek már 3,4 stb személyisége van... |
Amúgy az ötleteidből egyel talán egyet értek, a gazdálkodóval...
|
Quote:
Ez csak akkor lenne igaz ha ugyanaz az ori egyszerre lenne, varis-tolis és sereges úgy, hogy közben termel is. A legtöbb személyiség értékei nem tekinthető összevonhatónak. Valamennyit egyértelműen nőne a többszemélyiséges orik előnye, de azt hiszem, hogy akik ilyennel játszanak meg is érdemlik. NEm kevés kitartás kell ahhoz, hogy egy orit többször körbevigyen valaki. Mégvalami... Ezzel talán rá lehetne kényszeríteni az 1A-s orikat is az önként távozásra, ha nem akarnak olyan országok ellen hadakozni akik a több személyiségük miatt esetleg nagyon megerősödtek már. Ez egy nagyon fontos szempont ;) |
Quote:
Ha valaki 1 személyiséggel tudós akkor egy 2 személyiséges ori annyival lesz jobb, hogy: ha tábornok: nagyobb lesz az ütőereje (most is, csak most kizárólag az orkok használják) ha harcos: többet tud foglalni 5%-al a mostanihoz képest ha varázsló: ha most nem tudja ártózni akkor nem változtat rajta a módosítás sem, ha most ártózni tudja akkor ezután is tudja egész picit többször, de ugyanugy ki lesz téve a toliknak seregeknek. ha tolvaj: ugyanaz mint a varinál Mégtöbb személyiség esetén némileg nőhet valóban az előny ha mindkettő termel és a többszemélyiséges gazdálkodó mondjuk, de mint mondtam ez hatással lehet az évekig a topban maradni vágyók fellépésére személyiségszerzés céljából. Nem lesz olyan különbség ami tönkretenné az 1 személyiséges orik játékát. |
Quote:
Mint írtam, egyedül a gazdálkodó változtatásával értek egyet veled... |
Quote:
|
Quote:
Milyen 2%-os tolikról beszélsz? A tolvaj személyiség annyival változna, hogy többet tud LOPNI a mostanihoz képest! Gyilkolni gyujtani nem fog jobban! Komolyan nem értem néha miért nem gondolod át mielött lereagálod :( |
Quote:
Minek számoljak utánna? A tudós-tábornok ork üt most a legnagyobbat mégsem ütbe egy elfet ha az ráépül. Az ork nem is erősödne így sem. A többi faj igen ha tábornok is lesz egyben, de még mindig meg sem közelíti az ork ütőerejét. Tudós-varis Mi lehet ma? Kapsz 5 rengetést aztán 8 kör mulva ujra 5-öt. Ha változna akkor 6 kör mulva kaphatnál ujra 5 rengést. De ehhez olyan varázslófölény kell ami nyilván legyengíti más területen az orit. Tehát tudsz sereggel vagy tolikkal addig mit tenni. |
All times are GMT +1. The time now is 23:16. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu