elmentett kristálygömbök 2
A 'gömbök mentése' viszonylag új lehetőség a Hódban, talán ezért van hogy nem érzem kiforrottnak. Volna pár apró módosító javaslatom, illetve felelvenítenék elveszetteket.
Quote:
Quote:
Amikor egy országról, aminek mentettem régi gömbjét, listát készítek, mondjuk szövilistát, nem nyitható meg utána a pontlistából a régi gömb. Ilyenkor az új lista látszik, gömb nélkül, és csak a fehér I betű utal rá hogy létezik. Pedig gyakran előfordul hogy olyan orinak a gömbjét nézném, amiről listám van. :p 4. Továbbá, mikor elmentem a gömböket és kimásolom vágólapra annak a számát amivel kezdeni is akarok vmit, Firefoxnál nem menti a számot. Amikor észrevettem, gondoltam nem baj, majd mindig frissítem először az oldalt és aztán teszem vágólapra a számot. De eltelt több mint egy év és nem sikerült megszoknom. Bosszantó de mindig belefutok ebbe. Másnál mi a helyzet? IE alatt működik, azt tudom. 5. A második ponton kívül még hiányolom hogy nem lehet dátumot megadni a részletes keresésnél. Vagyis legkorábbi és legkésőbb időpontot. Van ugyan egy ebbe az irányba mutató funkció, de még kezdetleges. :) Egy darabig eltájékozódtam hektárszám alapján, de a sok forgolódás miatt ez már nem túl jó kapaszkodó. |
Ezek mellet nem ártana a jelenlegi funkciókat tökéletesíteni.
Például. Van egy ori 75% kat morállal. Rákeresnék az elmentett gömbök között, hogy mutassa a 80%morál alatti orikat, és nem találja meg. A kereső szerint nem létezik :) De úgy emlékszem több keresési funkció is sánta. |
Quote:
|
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 03:59. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu