Hódító / Queosia forum

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)
-   Elvetett javaslatok (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=41)
-   -   Rúnatermelés módosítása (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=1005)

Steve 11-05-2006 13:00

Rúnatermelés módosítása
 
Sziasztok!

Tehát az ötlet, ami többeknek tetszett:

Javaslom a rúnatermelés lecsökkentését a jelenlegi templomonkénti 10 rúnáról ötre. Ugyanakkor a varázsló személyiség kibővítését aszerint, hogy ezek az országok a nem ilyen személyiséggel rendelkező négyszeresét, azaz 20rúnát termeljenek/kör/templom. jelenleg túl sokan tartanak túl sok rúnát, ezért nem bír sok gyakorlati jelentősséggel, kivéve azoknak, akik így szeretnék fölös pénzüket tartalékba fektetni.

Ezzel a változással talán kicsit felértékelődne a rúna szerepe. Eddig egyedül 4es szinten tapasztaltam, amikor orkkal voltam, hogy néhanapján szükségem lett volna kis utánpótlásra, amit bőven kaphattam karavánnal, illetve fosztottam.

A varis országok is piacozhatnának végre valamivel, így számukra is élvezetesebb lenne a játék.

A cél az, hogy minél többen válasszák /lépéskor, illetve esetleges újraindulással/ ezt a lehetőséget, és szinesedjen a játék.

A piacokra elővetítve ez azt jelentené, hogy egy ideig egyre kevesebb rúna lenne a piacon, de később valószínűleg beállna az egészséges szint.

A véleményetekre, kiegészítésetekre vagyok továbbra is kiváncsi:)

Harcosok 11-05-2006 13:06

Quote:

Originally Posted by Steve (Post 40881)

Hát ez így szép és jó de:
Most millió szám van runa a piacon ugyhogy ez a változás igen keveset befolyásolna .Max annyit nem 20milla lenne kint vagy 25ös árban hanem 15milla 45-ben:)(persze ez sem 1-2nap alatt lenne így:P)

Békés 11-05-2006 13:14

Hát nem híszem hogy a rúna termelés miatt választanám a varázsló személyiséget:)
De evvel felértékelődne a rúna ára, else adom akkor, hátha bejön:)

Steve 11-05-2006 13:15

Quote:

Originally Posted by Harcosok (Post 40884)
Hát ez így szép és jó de:
Most millió szám van runa a piacon ugyhogy ez a változás igen keveset befolyásolna .Max annyit nem 20milla lenne kint vagy 25ös árban hanem 15milla 45-ben:)(persze ez sem 1-2nap alatt lenne így:P)

Igen, és szépen lassan fogyna el, majd csak akkor lenneoigyha lenne elég varis ori a csopiban. A(z egyk) cél ezeknek az iszonyatos felhalmozot áruknak a felszámolása.

Steve 11-05-2006 13:23

Quote:

Originally Posted by Savaria (Post 40888)
aham. és akkor egy mf harcos,vagy bármelyik faj varin kívül az összes aranyát rúnára költené, ha a napi(24 körös) védelmeit állandóan fenn akarná tartani(magamból ki indullva napi 10-12 ezer rúna)(és akkor a sikertelen varik még nincsenek is benne).

Igen, és? Ez egy stratégiai játék, mi abban a stratégia hogy mindenkinek minden varit feldob a ht? ha nincs ht akkor ő maga. Ha kevesebb rúna lenne gondolkozni kéne hogy mi a fontosabb és ez sztem jó!

Szerintem túl drasztikusan állítjátok be, hisz ha fele ennyit termel mindenki is marad elég a piacon.

ps: végre ellenvélemények is vannak!:)

Harcosok 11-05-2006 13:54

Ööö lehet én látom rosszul a dolgokat de a varisok rengeteg de rengeteg runát termelnének a hadisok nem valami sokat.
A varisok vagy eladnák azt a temérdek runát(és akkor már a piacon is lesz igen olcson ha soka varis)vagy a hadis lefosztaná a runáját:D
Szerintem nem lenne runahiány bár sokaknak nem tetszik a javaslat:)

TDK 11-05-2006 14:02

az ötlet tényleg nem rossz, tul sok jelenleg a runa. de összességében annyi vátozást hozna, hogy mindenki a kevés tolit tarto oriások templomait lopná, és a számok sem az igaziak. a varázslo személyiség ha csak 15-t adna az reálisabb lenne.

Steve 11-05-2006 14:23

Quote:

Originally Posted by Savaria (Post 40899)
hogyan lopnák... ugyanmár, semmi értelme sincs ennek! legyen csak körönkénnti 20:D:D:D

Az elejn azt hittem komoly ellenérveid vannak, de be kell lássam csak ápolni akarsz. Ennek az ötletnek pont a gyengítés lenne a lényege.

Ahhoz hogy mennyire jól keresne egy varis: ennyi játékosnál, egy ilyen nagy játékban, hogyha vmi extra durva nagy manit hoz akkor arra sokan rácsapnak és egyből nem lesz ilyen profitábilis.

Nekem pl nem jön be hogy ahogy feljebb mész %osan annál inkább csak tudósokat találsz. kicsit kiveszi a színt a játékból.

Láma 11-05-2006 14:24

Quote:

Originally Posted by Steve (Post 40881)
Sziasztok!

Tehát az ötlet, ami többeknek tetszett:

Javaslom a rúnatermelés lecsökkentését a jelenlegi templomonkénti 10 rúnáról ötre. Ugyanakkor a varázsló személyiség kibővítését aszerint, hogy ezek az országok a nem ilyen személyiséggel rendelkező négyszeresét, azaz 20rúnát termeljenek/kör/templom. jelenleg túl sokan tartanak túl sok rúnát, ezért nem bír sok gyakorlati jelentősséggel, kivéve azoknak, akik így szeretnék fölös pénzüket tartalékba fektetni.

Ezzel a változással talán kicsit felértékelődne a rúna szerepe. Eddig egyedül 4es szinten tapasztaltam, amikor orkkal voltam, hogy néhanapján szükségem lett volna kis utánpótlásra, amit bőven kaphattam karavánnal, illetve fosztottam.

A varis országok is piacozhatnának végre valamivel, így számukra is élvezetesebb lenne a játék.

A cél az, hogy minél többen válasszák /lépéskor, illetve esetleges újraindulással/ ezt a lehetőséget, és szinesedjen a játék.

A piacokra elővetítve ez azt jelentené, hogy egy ideig egyre kevesebb rúna lenne a piacon, de később valószínűleg beállna az egészséges szint.

A véleményetekre, kiegészítésetekre vagyok továbbra is kiváncsi:)

lehetne valami szavazás is, hogy kell e változás, vagy a többség nem tartja szükségesnek

monro 11-05-2006 15:18

Quote:

Originally Posted by Steve (Post 40881)
Javaslom a rúnatermelés lecsökkentését a jelenlegi templomonkénti 10 rúnáról ötre. Ugyanakkor a varázsló személyiség kibővítését aszerint, hogy ezek az országok a nem ilyen személyiséggel rendelkező négyszeresét, azaz 20rúnát termeljenek/kör/templom. jelenleg túl sokan tartanak túl sok rúnát, ezért nem bír sok gyakorlati jelentősséggel, kivéve azoknak, akik így szeretnék fölös pénzüket tartalékba fektetni.

Sztem ez egy nagyon komoly és jó kezdeményezés ebben a formában már. Felértékelné a magadra ható varázslatok jelentőségét ha bizonyos mértékű hiányt lehetne teremteni runából. Mindenképp támogatom ez nagyon jó ötlet!

All times are GMT +1. The time now is 09:20.

Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.

Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító

Partnerek: Játékok, civ.hu