Hódító / Queosia forum

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)
-   2008-as túrák (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=60)
-   -   Bia 25 (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=2832)

Ati 03-11-2008 15:26

Bia 25
 
A könnyed szombati túra után egy könnyed vasárnapi túra. :) Mára is esőt mondtak, de gyönyörű napsütésben volt részünk egész idő alatt.

Tavaly ez a túra nekem nagyon megtetszett, mert olyan helyeken megy, ami számomra más túrákból még nem ismerős, és eltévedni sem igazán lehet, mert végig egy turistajelzésen halad az útvonal, és ezt még szalagozás is segíti. A szöveges leírás ennek megfelelően igen rövid az itinerben: "A túra útvonala végig a piros sáv jelzésen halad!", és ennyi. De ennyi elég is. :) Idén színes térképvázlatot is kaptunk, úgyhogy annak ellenére, hogy tavaly ezt már egy profi szervezésű túrának tartottam, sikerült még azt is felülmúlni. :)

Most is elsők között indultunk, ami nem is volt rossz, mert a tavalyi parkolóhelyet néhány árok ásásával megszüntették, a későn érkezők nem tudom, hogy hol tudtak autóval megállni.

Bemelegítésként egy meredek emelkedő, ami idén nem is volt olyan vészes, mint tavaly. Mennyivel jobb, ha az ember már tudja, hogy mire számíthat. :)

Sóskúton feltankoltak minket müzlivel, csokival, üdítővel, innen sokáig lejtő és sík terep következett, úgyhogy békésen lehetett lakmározni. :)

A Nyakas-kő és környéke idén is lenyűgözött. Az emléklapon is ez a sziklarész szerepel. AKi nem járt még erre, annak mindenképp érdemes ide eljönni. Nem feltétlenül túra keretén belül, csak úgy egy kis piknikre is ideális. Csodás kilátás nyílik fentről a városra.

Továbbra is nagyon tetszetek az előjelzések, nem sokkal a pontok előtt már jelzik, hogy hamarosan ellenőrzőpont, mindenki készítse az igazolófüzetét.

Nagyon jó kis túra volt ez, köszönjük a szervezést! :)

Képek:

http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_1.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_2.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_3.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_4.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_5.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_6.jpg


http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_7.jpg

Térkép:

http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_map.jpg

3D térkép:

http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_3d.jpg

Szinttérkép:

http://forum.hodito.hu/pic/2008_bia25_elevation.jpg

Idei stat: 306,1 km + 24,7 = 330,8 km

Redback 03-11-2008 15:28

Szép kis meredek emelkedők :D

Goldy 03-11-2008 15:30

GPS csal ám ilyen szempontból :)
Atinak egyszer sikerált egy totális egyenes függőleges vonalat is produlálnia :P

Ati 03-11-2008 15:32

Quote:

Originally Posted by Goldy (Post 164883)
GPS csal ám ilyen szempontból :)
Atinak egyszer sikerált egy totális egyenes függőleges vonalat is produlálnia :P

Távolság függvénye. Az első emelkedőt megmászva valószínüleg nem a GPS-re fognád ezt. ;) Az egyik kutya valahol ott felfele elkavart, és Melasznak se sok kedve volt ismét lemenni... :)

Redback 03-11-2008 15:32

Quote:

Originally Posted by Goldy (Post 164883)
GPS csal ám ilyen szempontból :)
Atinak egyszer sikerált egy totális egyenes függőleges vonalat is produlálnia :P

Aki tud, az tud XDAm a képeken néztem a lejtőket :D

Goldy 03-11-2008 15:35

Quote:

Originally Posted by Ati (Post 164884)
Távolság függvénye. Az első emelkedőt megmászva valószínüleg nem a GPS-re fognád ezt. ;) Az egyik kutya valahol ott felfele elkavart, és Melasznak se sok kedve volt ismét lemenni... :)

Jóvanna, ügyes hegyi zergék vagytok, én meg csak irigykedem itt :)

[HTPA]GeeForce 03-12-2008 09:01

Hm... Bián volt házunk... Kár, hogy már nincs. Szerettem ott... :'(
A túrához meg gratula! :)

Topsy 03-12-2008 21:03

Grt a túrához:)
Láttam a vihar nyomait is a fényképeken:(

Egyszer már én is megtettem ezt az utat, bár nem szervezetten, sikerült is eltévedni, látszik, hogy amatőr vagyok hozzád képest. :D


All times are GMT +1. The time now is 10:35.

Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.

Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító

Partnerek: Játékok, civ.hu