Android Eseményértesítő
Egy kis tesztelést szeretnék kérni az Androidos telefonnal / tablettel rendelkezőktől.
A Hódítós eseményekről sokféleképpen értesülhetsz: játékon belüli eseményjelzők, e-mail értesítések, asztali értesítések. No és persze mobiltelefonról is bármikor ránézhetsz az országodra, hogy történt-e valami benne. Ezt azonban az ember sokszor elfelejti, nem figyel oda, nem akar vele ilyen hosszasan foglalkozni. Itt jön képbe az Androidos eseményértesítő. Csak belépsz, és amint eseményed van, a telefonodon jelez, akárcsak a villogók vagy az asztali értesítők a gépen. Nem kell folyamatosan gép előtt ülni. Egyszer belépsz, majd minden új eseményről automatikusan értesítést kapsz, akkor is, ha közben a telefonon egész mást csinálsz, vagy éppen eltetted a zsebedbe. Ennek az eseményértesítőnek a legelső verzióját találjátok az üzenet mellékleteként csatolva. A Google Play piacon majd csak a végleges verzió lesz elérhető, a tesztverziók nem. Aki szeretné ezt már most kipróbálni, és részt venni a tesztelésében, az telepítse. A használathoz szükséges, hogy a telefon be legyen kapcsolva, és legyen Internet-kapcsolata. A mellékelt file telepítéséhez szükséges, hogy engedélyezve legyen a Google Play piacon kívüli alkalmazások telepítésének lehetősége. Aki nem tudja, hogy ez milyen veszélyekkel jár, az inkább várja meg a Google Play-en majd elérhető végleges verziót. A most mellékelt alkalmazás egyelőre csak egy országot kezel, ez egy első verzió, leginkább hogy lássam, hogy a különböző eszközökön működik-e, hogy néz ki, és első visszajelzéseket kapjak. A működése egyszerű:
Az események frissítése a háttérben automatikusan történik. Ennek kikapcsolásához lépj be ismét, de ezúttal a "Frissítés" melletti pipát kapcsold ki, és úgy lépj be. A legfrissebb 20 üzenet jelenik meg, ha ennél többre vagy kíváncsi, akkor be kell lépned az országba böngészőből. (Ez akár telefonról is történhet.) Várható bővítések: több ország kezelése, az eseményt kiváltó országba való belépés egyetlen gombnyomásra, kiválasztható eseménytípusok, a mostaninál kisebb adatforgalom. A háttérben történő frissítések folyamatos adatforgalmat generálnak! Aki kipróbálja, azt arra kérem, hogy írja meg a tapasztalatait. Működik-e, milyen készüléken, milyen problémákat tapasztal stb. Ez egy legelső tesztverzió. Semmiképp ne hagyatkozz csak ezekre az értesítésekre! Köszi! Ui: Egy ismert hiba van: a folyamatos frissítések kikapcsolásához KÉTSZER kell kivett pipával belépned. |
Üdvözölve az újítást le is töltöttem rögvest. Az első észrevétel, hogy az alkalmazás ikonja túl picurka, azon lehetne növeli. A másik észrevételem, hogy az egész, valószínűleg a teszt verzió miatt kicsit barbár, megkaphatná majd a címlap színösszeállítását.
Beléptem a pipával kétszer is, az orim neve és sorszáma azonnal bejött, ám azon nyomban meg is állt a dolog, mondván HoditoNotifier leállt. Innentől ahányszor próbálkoztam belépni, mindannyiszor ugyanez volt az eredmény. Samsung Galaxy S3-mat használok és az Android 4.1.2-es verzióját. |
Quote:
Köszi a többi észrevételt is, felteszek majd egy 4.1.2-es emulátort, éles eszközöm csak 2.x és 3.x van kéznél. Más országba be tudsz lépni esetleg? Hátha csak a kapott eseményekkel van valami baja, ami másik országnál nem áll fenn. |
Találtam a sajátjaim között egy olyan országot, ahol ugyanezt csinálja, úgyhogy holnap jön új verzió, ami ezt is kezeli. Valamelyik esemény olyan, ami a nem túl életszerű tesztjeim során nem került elő.
(Vagy még ma...) |
Az első beírás csatolmánya frissítve, új verzióra.
Ha még találtok eseményt, amin elhasal, szóljatok. Amiket találtam, azokat most már kezeli rendesen. Plusz az élkezetes országneveket is ékezetesen jeleníti meg. |
Frissítettem, ami azt jelenti, hooooogy ... rendesen működik! :)
Ami kicsit zavaró, hogy a telepítést jelző feliratra rákattintva azt írja ki, hogy nem lehet a fájlt megnyitni, magyarán be kell ásnom magam a telefon belsejébe, ahova elmentette azt és azon keresztül elindítani. Ez csak telepítéskor esett meg, minden más esetben jó az ikonon keresztül. |
Kérdés: csak általános, fontos és piaci eseményeket jelez vagy az üzenetet és a szövifórumot is?
|
Quote:
Amikor már a véglegesebb verzió lesz, akkor fel fogom tenni a Google Play piacra, és akkor a frissítés is automatikus lesz. Egyelőre nem akarom még, hogy idegenek töltögessék le. |
Quote:
|
windows phone-ra is csinálhatnál egy ilyet :)
|
Quote:
Az Android torony-magasan vezet még az iPhone előtt is. |
Az első üzenet csatolmánya frissítve.
Az új verzió az előzőek adatforgalmának töredékét generálja. Jelzi az eseményeket, az üzeneteket és a szövetségi fórum üzeneteit is. Első használat után a Hódítón belül a Beállítások menüpontban megjelenik egy új rész az Értesítők fül alján, ahol beállítható, hogy mikről szeretnéd, hogy értesítést kapj: fontos események, általános események, piaci események, üzenetek, szövifórum. A minimális adatforgalom miatt most már ideális a hosszútávú használatra. |
Quote:
|
Quote:
|
Frissítve a melléklet a témanyitó üzenetben.
Az új verzió egy belépéssel az összes kapcsolt országod történéseit jelzi, országonként külön bontva. Mindegyiknél külön állíthatod, hogy milyen eseményeket szeretnél látni. Üzeneteket és szövifórum beírásokat is kérhetsz a normál eseményeken felül. Ilyenkor nemcsak azt kapod, hogy van, hanem megkapod a telefonodra az üzenet szövegét is, hogy rögtön lásd, hogy kell-e vele valamit csinálni. Bekapcsolás: indítsd el az alkalmazást, valamelyik országod belépőadataival lépj be, és élvezd az érkező értesítéseket. :) Kikapcsolás: indítsd el az alkalmazást, majd belépés nélkül a vissza gombot megnyomva lépj ki belőle. Ekkor rákérdez, hogy tuti ki akarsz-e lépni. Ha igennel válaszolsz, akkor további értesítéseket nem kapsz. Két napja folyamatosan fut nálam, az összes ország történéseit pillanatok alatt látom, és el tudom rögtön dönteni, hogy be kell-e lépni, vagy sem. Nagyon kényelmes, és nagyon hasznos kiegészítés! Próbáljátok ki minél többen, hogy minél több tapasztalat legyen vele, mielőtt mindenki számára elérhető lesz. |
Ismét frissítve a témanyitó üzenet melléklete.
Ennél több funkciót nem tervezek indulásnak, úgyhogy szerintem ez az utolsó tesztverzió, mielőtt az alkalmazás elérhető lesz a Google Play-en. A mostani verzióba bekerült egy "Néma mód", aminek használatával az értesítések megjelennek a készüléken, de az rezgés és hang nélkül történik. Ezt persze eddig is meg lehetett tenni az egész készülék lehalkításával, de most már erre nincs szükség, nyugodtan hagyhatod a hangot, hogy az SMS-eket halld, a hívásokat halld, a Hódítós értesítések pedig csak gyűljenek. Ideális például éjszakára, amikor a fontos hívásokat hallani akarod a telefonon, ezért nincs lenémítva, de a Hódítós eseményekre csak akkor akarsz egyben ránézni, amikor hajnalban kimész pisilni. |
Mostantól a Google Play-ből mindenki számára elérhető a Hódító Értesítő.
Egy kis segítség a használatához: |
Quote:
lehet h. hulye kerdes de az HTC-re is fel tudom ezt rakni ?! |
Quote:
|
Quote:
enyem HTC Evo 3D |
Van bármi esély hogy más platformra is készüljön ilyen? (iOS, Windows phone)
|
Quote:
|
Quote:
|
Az arányok egyre inkább megváltoznak. Továbbra sincs tervben wp app?
|
Quote:
|
Sajnálattal nyugtáztam, bár szerintem ha lenne aplikáció wp-re, akkor nyilván magasabb lenne a wp %... :-(
|
Működési anomáliák
Sziasztok!
Tapasztalt más is olyat, hogy a szövifórumon az appból válaszolva a válasz első sora jelenik csak meg, és nincs tovább? A másik ami szintén rendszeres, hogy a mészárlás eredményét az alkalmazás nem tudja kiírni, hibaüzenettel bezáródik. Ezeket Samsung S5 Mini-n tapasztaltam. Van ennek valami megoldása, vagy tanuljak meg vele együttélni? :) |
értesítő WP-re
Sziasztok!
Ati mondta belső fórumon, hogy többen említettétek, hogy Windows phone-ra sikerült feltelepíteni az esemény értesítőt. Én is próbálgattam de nem sikerült, kérem aki tudja hogy hogyan kell az írja meg, már ha nem kacsa az egész sztori :)) Köszi :) |
Kis bug.
Sziasztok!
Nem tudom mennyire időszerű még a hiba jelzése de leírom hátha tudtok rá megoldást. Samsunk Note 3-at használok korábban KitKat most pedig Lollipop rendszerre. Ha el van indítva az alkalmazás akkor a amint kikapcsolom a telefon képernőjét az értesítés jelző LED-je kéken világít ha a telefonon be van kapcsolva az értesítések leddel való jelzése(normál esetben villognia kéne a lednek de nálam ha fut az értesítő akkor folyamatosan világít). Ennek orvoslására jelenleg kikapcsoltam a telefonon ezt a funkciót így nem világít a led de ezzel ugye semmilyen értesítést sem jelez a led ami zavaró. Tudsz ezen javítani Ati vagy ez már így marad és együtt kell vele élnem? Köszi, Farkas |
All times are GMT +1. The time now is 10:30. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu