![]() |
Diplomacy
Még a hetvenes évek első felében voltam egy egyhetes tanfolyamon Londonban. Fél napot töltöttem a Hamleys játékáruházban, hogy valami jó társasjátékot válasszak. Nálunk akkoriban csak nagyon primitív társasjátékokat lehetett kapni, de ismertem és lemásoltam egy-két jó nyugati társasjátékot. Szóval hosszas válogatás után a Diplomacy társasjátékot választottam. Kb 8 fontba került, ami nagyon drágának számított az itthoni 20-30 forintos társasjátékokhoz képest.
A gemklub.hu így ismerteti most a játékot: Quote:
A játékkal legtöbbet a munkahelyemen játszottunk. Egy kör egy hétig tartott. Persze, nem a társasjáték volt felállítva valahol a munkahelyen, hanem minden játékosnak volt egy A4-s térképe a játékról és más nem is kellett hozzá. Egész héten próbáltuk egymást győzködni, megpróbáltuk kihallgatni mások tárgyalásait, figyeltük egymást, hogy ki kivel mennyit tárgyal, olyan is előfordult, hogy postán táviratoztam az egyik játékosnak. Aztán jött a lépés. A 7 játékos és még mintegy tíz szurkoló izgatottan bontotta a boritékolt lépéseket. Nagy sértődések és veszekedések voltak a be nem tartott igéretek miatt. Talán Gegesy Feri (20 éve Ferencváros polgármestere) volt a legsértődékenyebb... Általában ősztől tavaszig tartott egyetlen játszma. 4-5 játékot játszottunk végig, aztán szétszéledt a társaság. Pár hónapja az egyik volt játékos megkeresett, hogy próbáljuk összehozni a régi társaságot úgy, hogy az interneten játszunk. Utánanéztem az internetes játéklehetőségnek. Találtam egy elég jónak kinéző internetes Diplomacy játékot. De sajnos a megkérdezett régi játékostársak közül csak négyen jöttünk össze, holott heten lehet játszani. Az internetes Diplomacy játékot nem próbáltam ki, mert nem tudok úgy írni angolul (olvasni csak-csak), hogy diplomáciai tárgyalásokba bocsátkozzam. Arra gondoltam, talán ebben a társaságban összejönne velem együtt 7 érdeklődő, aki kipróbálná a webes diplomacy játékot. Az érdeklődőknek: A játék szabálya magyarul: http://www.rpg.hu/download/diplomacy/diplomacy.pdf A játék térképe: http://hdwhite.org/diplomacy/StartingNames.gif (A szabály megértéséhez szükséges) A webes játék: http://webdiplomacy.net |
70-es évek? :eek:
ennyire retro vagy? :D |
Quote:
|
Mennyire bonyolult ez a játék?
Lehet, érdkelne |
Quote:
Quote:
|
Megpróbálom elolvasni hétvégén a szabályokat
|
A magyar szabály egy kicsit bonyolultan van fogalmazva, mert minden eshetőségre kiterjed. A http://webdiplomacy.net lapon röviden és jól összefoglalják a szabályokat angolul. Kár, hogy arról semmit sem írnak, hogy hogyan bonyolítják a játékot.
|
Jó kis játék ez, rám is lehet számolni:)
|
Más érdeklődő?
Esetleg valami kérdés? |
További érdeklődők? :)
|
Ez hasonlo a RISK II safetime módjához?
|
Quote:
|
:)
France Fegya (115 ) Won. 19 supply-centers, 16 units Austria Pantalone (1281 ) Survived. 12 supply-centers, 13 units Russia kislikd (63 ) Survived. 3 supply-centers, 3 units Germany kismetto (0 ) Survived. 0 supply-centers, 1 units Turkey vieillebranche (172 ) Defeated. England areow (30 ) Defeated. Italy Milos (19 ) Defeated. |
All times are GMT +1. The time now is 00:10. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu