![]() |
Top kibővítése szövivel
Egy "apró" ötletem támadt, nem tudom másnak is eszébe jutott-e már, ha valakinek igen, sorry, nem tudtam róla, így merem sajátként tálalni :)
Tehát: Hamarosan eljut oda a hódítós közönség hogy lesznek 8-9 személyiségű országok is (ez a veszély engem nem fenyeget, de ennyit is rólam). Jelenlegi topkörszámlálást mindenki ismeri, ha a helyezése szerint a kékjének megfelelő topmagasságban van, elkezd ketyegni a 336 köre. De el fog jönni az az idő, hogy akár több 8-9 személyiségű ori egy szöviben van :) (ezzel még egy fél dekányi újat se mondtam, tudom) Az ötlet annyi lenne, hogy a szövitagok egymásnak ne számítsanak bele a helyezésbe. Egyszerűség kedvéért mindenkire ki lehetne terjeszteni, nem csak a nagyon skizo országokra :) 2 példa rá: 1: Fiktív 100fős csoport, 4fő szövi, egyik se kék. egyik a 30ik helyen áll, másikak 31-32-33. Ebben az esetben amit mondok, ezeknek is pörögne a köre, nem csak a 30iknak. 2: Ugyanez a csoport, csak a helyezések pl: 26, 30, 31, 33. Ebben az esetben értelemszerűen csak a 31ik kapná ezt a bónuszt, hisz a 33ik felett egy másik ori van, és a 26os (mivel nem "tőszomszédok") beleszámít a pontlistába. Csak a közvetlen egymásmellettiségre gondoltam :) Most jön a megoldandó probléma, ezt már régebben is sokan felvetették, de nem emlékszem megoldásra. Nagyobb személyiségeknél jönne ki ez kedvezően, pl 2 db 9személyiségű ori 1 szöviben. mindkettőnek 336 kört kell eltölteni, de ez értelemszerűen csak egyiknak adatik meg egyidőben. Ha ez a szövi teszemazt fel tud menni 1-4 helyekre, akkor ha a 3-4ik is a két 9es, akkor is telne a körük. Sajnos én is látom az ötlet legnagyobb hibáját, a kijátszhatóságot... fenn 1-2 nagy ország, akik úgy döntenek beveszik a 8-9es személyiségűt, és annak csak a 3-4ik hely elérése a cél, utána sínan van, hiába 10edakkora akár, mint a két első... Nagyjából elmondtam mit akarok, mire gondoltam, kíváncsi vagyok mások, nálam okosabbak látnak-e benne fantáziát, és akár beépíthetőséget a játékba :) |
Anno a fordulás nehezítésekor ki lett vesézve ez a téma is, de nem kellett lépni az ügyben. A magam részéről most se hiszem, hogy sürgős lenne.
|
Még nem sürgős, egyetlen szövt ismerek ahol ez hamarosan fennállhat, de párat még fordulniuk kell azért :)
Igazából tudom milyen madáragyam van, és addig dobtam fel az ötletet míg benne van a fejemben :D |
Merj szóbaállni a kezdőkkel is, és máris nincs ez a kérdés. A többségük nem harap. :)
|
Quote:
Mire gondolsz? |
Quote:
|
Quote:
De saját példa is, hogy egy régi szövit már nem csak a játék, de a barátság is összetart :) Ők váljanak szét, és ha véletlen ugyanabba a csoportba fordulnak, harcoljanak is az elsőbbségért? |
Quote:
Mégjobban a sokszemélyiségűek privilégiumává tenni, sőt, ezt még segíteni is, azt hiszem, hogy kifejezetten negatív hatású lenne. Miért kapják meg a többszemélyiségű országok a top1 helyet harc nélkül? Amikor ráadásul nem is top1. Hatalmas kivételezésnek tűnik a sokszemélyiséges országok részére, mindenki más kárára. |
Hatalmas kivételezés, az tény...
Igazán azt remélném hogy valakinek lesz ötlete hogyan lehet visszaszorítani a visszaélést.. pl amire gondolok: csak a 8-9 személyiségűekre lehetne érvényes, csak ők nem állnának a másik útjába így. Elsősorban azért akartam mindenkire kiterjeszteni, mert egy szabály akkor jó, ha általános érvényű és könnyen érthető. |
Quote:
|
Ezzel nekem is csak annyi lenne a gondom, hogy ha mondjuk valami hatalmas nagy véletlen folytán egyszer eljutnék oda h lesz egy 8-9 személyiséggel rendelkező orim és teszem azt fel mondjuk a 3. helyet kellene megszereznem és előttem egy komplett szövi van akik szintén 8-9 személyiséggel rendelkeznek. Akkor nekik pörögne a topkör, nekem nem. Holott elvileg a 4. helyen lévőnek sem kellene, hogy teljen a topköre, csak éppen neki van akkor mákja, hogy szöviben van. Ez így szerintem nem pálya :rolleyes:
Amúgy magát a problémát azt értem és meg is értem, csak nem ez a megfelelő javaslat a probléma orvoslására véleményem szerint. Mondjuk jobbat én sem tudnék most mondani. |
Quote:
És még tényleg messze állunk attól hogy valós problémaként merüljön fel hogy akár csak 2db 8-9es kék együtt legyen egy szöviben :) De ha ilyen lesz? (8ast azért veszem bele mert van olyan csoport aminek a létszáma kevesebb mint 100) Vagy ők tényleg ne akarjanak együttmaradni? |
Quote:
Hiszen ott egy ország, akinek elsőnek kéne lennie, de csak negyedik. A fellépési szükdégletének a negyedét teljesítette csak. Akkor a 30%-osoknak milyen alapon nem vesszük csak a negyedét? Az 30x4=120%, bárhol van is, telnie kellene a top30 körének. Ez nyilván bután hangzik, de valójában valami ilyesmiről van szó. |
Quote:
Finomítottnak annyit tudok kitalálni hogy csak a 8-9esekre lenne érvényes, ha egymás mellett vannak és egyik top1 (persze szöviben) Ezzel annyi a gond, hogy szabályként megfogalmazni már közelse egyszerű (bár aki ilyen szintre eljut az már úgyis meg fogja érteni hisz csak őrá érvényes és van rá cirka több mint 4,6 éve hogy felfogja) |
Végszó mielőtt sztem megy a kukába a javaslat:
A logika és értelem melletted szól Ati, én a ritka (de létező) emberi kapcsolatokra építek, akik lehet csinálnak új országot/okat is, de van 1 főországnak tekintett mamutjuk ami arról szól hogy haladnak a barátaikkal, akikkel már 3-4-5 éve együtt vannak :) |
Quote:
Ettől függetlenül nem tartom jó ötletnek, hogy ezügyben bármit is enyhítsünk. |
Amit Seldon ír (régi társak együtt, régóta) teljesen jogos, mi is így vagyunk a szövetségeseimmel. Ugyanakkor tudomásul vesszük, hogy a jelenlegi szabályok szerint egyre nehezebb fordulni, így addig járunk körbe, amíg tudunk, aztán meglátjuk, hogyan tovább.
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Köszi Ati .. kíváló ichletet adtál a kis Kovács Pistike történetsorozat folytatásához :D Mit tenne Kovács Pisti ilyen esetben .. priviben várom a további ötleteket!! :) |
Quote:
De sikerült egészen meggyőzni... ha valakik ennyi ideig együtt játszottak, ha együtt akarnak lenni, tehetik friss, új orikkal is, és a nagynak kereshetnek új bandát. |
Quote:
Máris bőven van hely, nem ösztönöz jksz-re mint Tuvalunál, hisz tudtommal első 5be azért benne lehet lenni...:rolleyes: |
Quote:
ha igen akkor elég ügyes ahoz h mérlegelje már azt h mit jelent ez a kis szabály... De sztem még ahogy jelezték jelenleg tul nehezített dolga van egy 8-9 szemnek. Persze tény h kár vátoztatni bármin is amig ugy se érint senkit.. |
Quote:
Nem hiszem, hogy azt kellene szorgalmazni, hogy minél egyszerűbb dolguk legyen a sokszemélyiségűeknek. Aki ennyi ideje játszik, annak is legyen már valami kihívás. |
Quote:
|
Ha csak két oriról van szó, azok gond nélkül meg tudják oldani együtt is. Csak az kell, hogy az egyik, amelyik előbb jut fel az első helyre, ne 336 kört várjon ott, hanem legalább 1344-et! Ezután helycsere. És, mire neki összejön a 336 kör, addigra a másik még csak 1008-at vesztett, tehát még megvan neki a fellépéshez szükséges mennyiség!
Ha (ami egyébként valószínű) kettőnél több oriról van szó, akkor a képbe bizony keményen bezavar a top 2000 körös szabály. |
Quote:
Nem sok kékszámost érintene. Szóval támogatom, segítsük a befagyott csopikat. A sok mf lehet szövire lépne, hogy jobb eséllyel tudjanak szintet lépni. A támadó játék felélénkülni ezekben a csopikban. Csak technikai kérdés: 2-es példának nem látom sok értelmét. Tőszomszédság? Minek? Ha előttem van és a szövim, akkor egyszerűen ne számítódjon be. Tehát 100fős csopi. 32. vagyok, és előttem van 2szövim, akkor a topkör számításnál úgy vegye, hogy 30. vagyok. Az viszont kérdés, hogy akkor az én topkör számításomban a szövik ne növeljék a csoport létszámát? Úgy lenne fair. Tehát 30/97 lennék ebben az esetben. MIndenesetre bonyolítaná a számítást némelyest. |
Quote:
Szerintem ennél egyszerűbb, hogy 336 körönként fellépnek, és gyorsabb is. |
All times are GMT +1. The time now is 20:54. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu