![]() |
Nagy orik előnye
Régebben, amikor az országok mérete egyre nagyobb lett, egyre inkább ellehetetlenült a nagy országok játéka. Szinte nem tudtak építkezni a nagy nyersanyagigény miatt, tekikopáskor tekijük nagy része elkopott, a felfedezésnek akkora volt a katonaigénye, hogy lehetetlen volt felfedezni, a varázslatokat is egyre nehezebb volt feltenni.
Ezért több lépésben bevezetésre került, hogy egy bizonyos hekiszám felett nem nő a nyersanyagszükséglet, nem nő a tekikopás mértéke, nem nő a felfedezéshez szükséges katonák száma, nem csökken a varázslatok hatékonysága. Ennek az lett a következménye, hogy minél nagyobb egy ország, annál nagyobb előnybe kerül a kisebbekkel szemben. Vegyünk például 2 olyan elfet, akik teljesen egyformán játszanak és mindketten csak felfedeznek. Az egyik 1600 hekis, a másik pedig 2000 hekis. Az 1600 hekisnek 300 ház kell a teljes foglalkoztatottsághoz, ami 19500 lakos. Így ez az elf naponta 1950 katonát tud képezni. Az 1950 katona 12 heki felfedezését teszi lehetővé. A 2000 hekisnek 375 ház kell a teljes foglalkoztatottsághoz, ami 24375 lakos. Ez az elf naponta 2437 katonát képezhet, amivel 15 hekit fedezhet fel. Tehát ha teljesen egyformán játszanak, akkor csak emiatt napi 3 heki előnyben van a nagyobb ország. Igazságos ez? Most nézzük a nyersanyagigényt. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a nagyobb és a kisebb ország is önellátó. Ugyanannyi épület építéséhez ugyanannyi bányát kell tartania a nagyobbnak, mint a kisebbnek. Így a nagyobb orinak területe kisebb százalékán kell bányákat tartania, tehát területe nagyobb százalékán tarthat például barakkot, azaz a nagyobb ország nemcsak abszolút mértékben, hanem relatíve is erősebb lesz. Igazságos ez? Teljesen hasonló a helyzet a tekivel is. Minél nagyobb az ország területe, annál kevesebb könyvtár kell százalékosan a tekiíráshoz, tehát a nagyobb orik ezáltal is relative nagyobb területen tarthatnak hadi egységeket. Igazságos ez? Szerintem ki kéne dolgozni olyan paramétereket, amelyek mellett nincsenek előnyben a nagyobb orik és nem lehetetlenül el az óriás orik játéka. |
Ez egy jó gondolat, bár abban is biztos vagyok hogy sokan morogni fognak.... Ez az egyik dolog ami jól jönne, a másik pedig hogy a varázslatok felrakásának a nehezedés ne vezessen oda hogy 2k heki felett 25% templommal se nagyon tudd feltenni 12 körre a védőidet... a végén odáig fajul adolog hogy nem lesz készültséged és 2 krönként rakosgatsz... /ha nem adod fel előbb persze!:(
|
Amikor áttértünk a folyamatos feljutásos rendszerre, akkor megkérdeztem a levlistán, hogy mi fogja megakadályozni azt, hogy a nagy országok még nagyobbak legyenek és egyre növeljék az előnyüket a csoporttársaik ellen, ill azokkal szemben, akik feljutnak. Akkoriban az volt a válasz, hogy ne aggódjak, mert minél nagyobb egy ország, annál nehezebb lesz a dolga. Aztán ezt a nehezítést is kivették, mert nehéz dolguk volt a nagyoknak, újraindulni meg nem nagyon akartak... És még mindig jobbank tartom a 2 hónapos fordulókat, amikor még nem az számított, hogy kinek vannak nagyon erős barátai, neadjisten országai a csoportban, hanem az volt a lényeg, hogy ki milyen jó játékos.
|
Quote:
Helyettük nem válaszolhatok, de azt hiszem, hogy a második lehetőség az igaz. NEM TUDNAK elhúzni a csoporttól, mert nincsen erre lehetőség. |
Quote:
Így van, és kénytelenek termelni és termelni és termelni. Így ha majd valaki beéri őket, már akkora vagyonuk lesz hogy lehetetlen lesz mit kezdeni velük. De azért megpróbáljuk! :) |
Quote:
|
Quote:
|
Hát bizony kémegér... Arwyl elhozta a minden ami 1/A témából a sértettségét hogy a 2 topklán meg se moccan, és elvitte az egészet a felhalmozás felé, pedig itt arról van szó, hogy : 1500 felett leáll minden más nehezedés ,lehetőséget adva a további hízásra... nem mintha engem zavarna, hiszen én ezt kihasználom, de semmiképp nem kiegyenlített... (igaz fentebb meg már a varikat nem lehet feltenni...)
|
A varikkal ugyanaz a helyzet, mint a nyersanyagigénnyel, a tekikopással és a felfedezéssel, csak a határ, ami felett a variknál nem nehezedik a feltevés, az 5000 heki. De miért van előnyben a varik feltevése szempontjából a 95000 hekis ország a 10000 hekissel szemben?
Továbbra is úgy látom, hogy a tekikopásnak, a nyersanyagigénynek, a felfedezés katonaigényének és a varázslások feltevésének növekednie kéne, ha az ország területe nő. De ennnek a növekedésnek az ország növekedésével egyre kisebbnek kell lennie, hogy ne legyen lehetetlen játszani az óriás orikkal. |
Quote:
a mostani kb szerintem jó, ugynannyi % templommal ugyanannyi körre tudja kb feltenni a varikat, mint 1 kisebb én a felfedezéshez kellő katonákat maximális igényét tartom nagyon kevésnek és min 5-700/hekiben határoznám meg és mielőtt bárki bármit mondana, hogy persze, mert nekem az lenne jó ha mások nem tudnának annyit felfedezni, hozzáteszem hogy annó a levlistán is kifejezetten a felfedezés kikönnyítése ellen voltam. a nyersanyag igény, miért is kellene pl egy házhoz több anyag azért mert nagyobb egy ori? az építési költésg úgyis jóval magasabb, egy nagyori átépítése csak az építési költséget tekintve is milliárdokba kerül |
Quote:
Fegya emléxem ezt anno is felvetetted, de mégsem került orvoslásra, és valójában tényleg nem értem miért? Jelenleg a bizonyos büvös hektárszám felett, nincs verseny mert lehetlen a nagyobbal felvenni a küzdelmet emiatt.. Én támogatnék bármiféle igyzságos konstrukciót ami nem nyujt a nagyobb országoknak a kisebbekkel szemben előnyt... Talán hogy az 1/A top klánjának még jó pár évig ne legyen gondba, ha játszanak ha nem... |
Quote:
Felfedezéssel nem tudnka elhuzni ,de a gazdaságukkal akkor sem lehet versenyezni tehát az alattuk lvők ugynugy nem fedezhetnek emellett még esélyess támadást se tudnak a top klán ellen végrehajtani mivel pillanatok alatt regenerálódnak, vagy alakulnak át, mivel megtehetik, nekik ezáltal kevésbé költséges... |
Csak mondjuk tételezzük fel, hogy az 1-2 topklán az 1/A-ból fordulna 1-et, vajon az utánuk következő nem-e azt csinálnák, hogy ugyanúgy rajta ülnének a toppon? :) Dehogynem :)
|
Quote:
Te ne haragudj miről is beszélsz?:confused: Ne tegyünk fel ilyet.... Ha meg feltételezzük pont te adtad rá a választ ,hogy ez így nem jó! :p |
Quote:
|
Egy kicsit felhozom a listán egy hozzászólással ezt a témát, mert sok újabb tag nem látta még, én meg fontosnak tartom.
|
Quote:
A nyersanyag igény, varázslatok, és a tekercskopás változását ellenzem. Szerintem azokban a jelenlegi rendszer megfelelően alakult ki. |
Quote:
|
Arwyl, en ezt jo otletnek latom :) Igy tamogatnam a valtoztatast, ez okos otlet.
|
Quote:
|
Quote:
Igaz az 1600 hekis 3 hekivel kisebbet fedez fel naponta mint a 2000 hekis, DE 3-al többet mint mondjuk az 1200 hekis. Másrészről ami fontosabb ha az 1600 hekist beverik földre akkor veszít 112 hekit optimális esetben, míg a 2000 hekis veszít 140-et. Most én kérdezem: Igazságos ez így? De továbbmegyek a nyersanyagvonaladon... Ha a kisebb orit rengetik akkor 1 rengéssel leszednek mondjuk 80 épületet míg a 2000 hekisnek 100-at. Gyujtogatás, emberrablás, gyilkolászások dettó... Igazságos ez így? IGEN! IGAZSÁGOS! A nagyobb országok nagyobb termelékenységüek valóban, de ez csak addig kérdés amíg nem lesz EGYSÉGES a pontlista. Nem lesznek benne hézagok. Szinte minden orihoz lesz 2 körre ellenfél. Innentől kezdve ezek az előnyök többé nem lesznek ennyire egyértelműek. Igazad van most valóban szembetűnőek, DE haátgondolod, hogy pld a mi klánunkban ha valakit begyujtogatnak és lerengetnek egyideüleg (amire volt példa nemegyszer) az kb 700-és 1000 üres hektárt eredményez. Ez 700K ponton kizárólag építési ktg.-ben 150 millió arany! Tehát a kérdésedre továbbra is azt mondom IGEN! A nagyobb országok termelékenysége jogosan nagyobb. Végül de nem utolsósorban... Egy arányosan kisebb ország ha felfedez és épít rá valamit azt az épületet be is kell képeznie. Kisebb ori kisebb képzési lehetőség, ergo logikusan kevesebb területet tud ugyanazon időszak alatt beképezni. És sztem ez teljesen rendjén van így. A top4-nél ugyis megtorpan mindenki aki csak felfedezget. Onnantól kezdve a felzárkózás üteme felgyorsulez biztos :) |
Quote:
Ezzel az erővel, ha tanya"free" országokról van szó akkor a nagy országoknál 1 bála csak 4 embert lásson el? Mert nagyobb vagyont tudnak halmozni? Ez nem érv és legfőképp nem igaszság kérdése! A felfedezés 1500-as határát én is ellenzem A varázslatoknál kialakult egy elfogadható arány. A nyersanyag igényre meg az elöző hozzászólásban a válasz. (Ez most nem neked szól Fegya) Itt úgybeszélnek az emberek, hogy fent minden könyebb!!! Rendben, hogy jobban termelsz, de azért ha 200 hektáron leütnek hektárra kb 1 millió arany a veszteséged mig 2000 hektáron 1 millárd!!! |
Quote:
Az nem igazságos, hogy kiadásaik jelentős része nem arányos a területtel. 5 rengetés újjáépítésének pénzbeni költsége arányos a területtel, tehát egyforma teher kisebb és nagyobb országoknak, nyersanyagköltsége viszont bevételeihez képest sokkal olcsóbb a nagyobb országoknak. A földfoglalás-földvesztés mértéke a területtel arányos. Nagyobb ország többet veszít és nyer, kisebb ország kevesebbet veszít és nyer. Evvel semmi baj sincs. De ebből nem következik, hogy a nagyobb országnak többet kell felfedeznie. A legfeltűnőbb a különbség a nagyok és kicsik között a tekikopás mértékében van. Nem véletlen, hogy a lenti csoportokban sokan szívesen állnak meg egy időre 199, 399. 599, 799 és 999 hekinél. Így jelentősen kisebb a kiadásuk, mint a néhány hekivel nagyobb oriknak. Egy 1000 hekis ország ugyanannyit költ tekire, mint egy 5000 hekis ország, de az 1000 hekis jövedelme ötször kevesebb. Itt van a legnagyobb aránytalanság. Amikor a topic nyitóját írtam, nem említettem a nagy országok előnye között, hogy nem egységes a pontlista. Ez egy plusz előny azoknak, akiket egy ideig nem támadhatnak, mert messze vannnak a környezetüktől. De ezt hagyjuk. |
Nem tudom, de én a teilopást sose figyeltem, sokkal nagyobb költség a friss foglalást beépiteni és feltölteni. Nem tudom neked mi számít jelentősnek, de sztem a tekikopás nem az...Főleg 1 be aztán végképp teljesen mind1, akinek gondjai vannak ott a tekikopással, azt nem értem mit keres ott egyáltalán.
|
Quote:
1. A nyersanyagköltség valóban olcsóbb 1 db épület esetén.... DE itt jön elő, hogy míg 2000 hekin 100 épület omlik le egy rengetéstől és mondjuk 100.000.000 arany a kár addig 20.000 hekin 1000 épület omlik le és 1.150.000.000 a kár... MAgyarul hiába olcsóbb 1 épület felépítése fajlagosan a mennyiség miatt elvész az előny. 2. Mindenki annyit tud felfedezni amennyit egyszerre tele is tud képezni kb. Ez a nagy oriknál több így többet tud nyilván felfedezni is. Ezzel sztem nincs semmi probléma. Egyébként meg uigyis mindegy annak aki ütöget is néha. Hamarabb lesz nagyobb így nem fáj a feje attól,hogy kevesebbettud felfedezni. |
Quote:
De ha azt vesszük, hogy az 1000 hekis és az 5000 hekis ország is maga írja a kopó tekiket, akkor azt mondhatom, hogy ugyanannyi könyvtár kell a tekik pótlására a nagynak, mint a kicsinek, tehát a nagy például több barakkot tarthat a területéhez képest. |
Quote:
|
igazából nem értem miért akarsz egy 2/b ben lévő átlagorit egy 1/a atlagorihoz hasonlitani. nem egymással versenyeznek, ezért tök mind1, hogy realitve melyik az erősebb.
|
Quote:
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Ha 2 ori egyformán halad mint mondod akkor az egyik mitől nagyobb? 1. elöbb kezdte.... 2. nemcsak felfedezett hanem ütött is mindkét esetben a lényeg az időintervallum ami idő alatt eljutottak addig ahol vannak. Tegyük fel mindkettő felfedezett végig... Ebben az esetben (ha nem verték be őket közben) az egyik hamarabb kezdte az oriépítést ezért lehet nagyobb. (a felfedezések a napi katonatermeléssel számolva) Így gyakorlatilag az előny amit a nagyobb ori élvez az kizárólag a korábbi indulás miatt van. Ha a nagyobb elmenne szabira a másik nem akkor elviekben amikor "korban" utoléri a másik orit a kisebb akkor méretben is ugyanakkora lesz. És ez sztem teljesen jól van így. |
Ezzel az erővel akár azt is mondhatnád, betonozzuk be a pontlistát az indulási sorrend szerint...
Mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor be lett vezetve a folyamatos feljutás, már akkor javasoltam egy képletet a felfedezés ember-igényére: terület/100*2 fő. Aztán Ati ebből csinált (terület/100) a négyzetent... Igaz, a saját képletem túl sok föld felfedezését tette volna lehetővé, (1000 hekin ötödannyi ember kellene 1 heki felfedezéséhez, mint most) de legalább megvolt az az előnye, hogy az egyetlen képésből felfedezhető föld kizárólag az ori kiépítésétől függött, az ország területétől nem! (Na jó, a kerekítések miatt kicsit ingadozik, de ez nem lényeges.) Szerintem egy ehhez hasonló képlet tökéletes lenne... |
Quote:
|
Akkor már inkább heki/5! :) Ugyanis így találkozik a két függvény pont 2000 hektáron.
És egy másik ötlet: egyszerre maximum 200 hekit lehessen felfedezni! |
Quote:
|
Quote:
Elég szomorú ha ezt olvasod ki belőle :( Mégegyszer: HA ELTEKINTÜNK ATTÓL HOGY: 1. bevernek 2. te versz be valakit 3. megtápol a klánod 4. milyen ügyesen piacolsz és még ki tudja, de ezek a legfontosabbak akkor az említett két ország közül annyival ér fel hamarabb az egyik amennyivel hamarabb kezdte a játékot. Ez volt a mondanivalóm lényege. Ha te ügyesebben piacolsz vagy megtápol a klánod, vagy beversz valakit vagy téged vernek be ez mind-mind befolyásolja az előrejutásodat. De magával a felfedezés rendszerével nem értem mi a gondotok... Mindenkinek ugyanaz a lehetőség adott. Kisori nagyori mindegy. Mindenkinek végig kell mennie a pontlistán. Ha ügyesebb vagy mint más akkor nem is kell felfedezni. Így is sokan nyavajogtak régebben, hogy 1000 kör alatt szétunják az életüket miért nem lehet hamarabb fellépni amikor 500 kör alatt is megvannak a feltételek... Most még ezzel a felfedezési limittel is korlátozzuk le a növekedés ütemét annál aki esetleg tudna nőni? Egyébként nekem mindegy felőlem lehet akár korlátozni is a felfedezést csak nem értem miért lenne az jó bárkinek? Ha megindokoljátok ész érvekkel akkor biztosan be fogom látni. De most még nem látom, hogy ettől miért lenne jobb bárkinek is. |
Quote:
mókás dolog, hogy orik 1-2 hónap alatt 1M pontra tudnak érni, miközben csatát sem vívtak, csak megfelelő klánba kell lépni :) persze meg hagynám a fellépéshez szükséges határig a könnyítést, hogy aki tényleg nem akar jáccani az 1-ben az ha akar 100 kör alatt bőven felfdezhessen. én 5000 hekinkéntemelném a szükséges katona mennyiséget 225-el azaz: 5000 hekiig-225 katona/heki 5-10000 ig 450 katona/heki 10-15000 ig 675 katona/heki 15-20000 ig 900 katona/heki 20-25000 ig 1125 katona/heki és mondjuk adnék a bevezetére pár hónapot, hogy monroéknak szavuk ne legyen, hogy ők nem tudtak felfedezni hozzánk :) jah érvek: kb annyi, hogy per pillanat a 10.000 hektár felett van heti 1v.2db csata jó esetben, és mégis minden ori képes nőni 50-100k pontokat 1-2 hét alatt. |
Quote:
Sztem igen. Ha ez így van akkor viszont az lenne az érdeke mindenkinek ha "könnyebben" lehetne "átugrani" a hézagokat a pontlistán. Egyébként meg mint mondtam nekem mindegy. A bevezetésével sem muszály várni "miattunk" ha a többiek is ugy látják ahogy te. Csak azon is gondolkodjon el mindenki, hogy egyszer az ő országa is eljut olyan helyre a pontlistán ahol 20-30K pontos "hézag" lesz vagy mégtöbb... És ilyenkor 2 lehetőséged vana pontszámemelésre. Az egyik a felfedezés a másik a lefokozás. Mindkettő kb ugyanannyiba kerül csak az egyik azonnal van a másik 20 kör mulva. Viszont ha vársz 20 kört akkor kapsz is "valamit" a pénzedért. |
Quote:
tehát: az ELSŐ 3000 hektár felfedezése kerüljön 225 katonába és innentől kezdjen emelkedni pl 3000 hekinként 200 katonával. tehát egy ori bárhol is van ha csak 1000 hektárt fedezett eddig fel, akkor még 2000 hekit fedezhet olcsón. azaz ha tényleg csak 20-30k pontos áthidalásokra kell neki ezt bármikor megteheti. ha ennél többet fedez akkor az első 5000 heki felfedezése még nem túl drága viszont a pl 10.000. hektár felfedezése már 825 katonába kerülne.. így a játékon belül mindenki eldöntheti, hogy mikor akarja kihasználni az olcsó felfedezést és mikor szerez inkább harccal földet, és aki meg full végig fedezni akar az is megteheti, csak jóval lasabban jut fel mint most és többe is kerül. szerintem egész jó 5let:) vélemények? |
Megpróbálom elmagyarázni még egyszer, hogy mi miatt indítottam ezt a topicot.
A hódító úgy működött, hogy minél nagyobb volt az országod, annál nehezebb körülmények között lehetett fejlődni. Egyre több katona kellett a felfedezéshez, egyre több teki kopott, egyre több nyersanyag kellett az építéshez. Ezekre a nagyobb országokat sújtó fékekre azért volt szükség, hogy ne lehessen megszökni a mezőnytől, hogy a később indulóknak is legyen esélyük felzárkózni, hogy ne essen szét a mezőny. Ezek a fékek most is jól működnek 1000 hektárig. 1000 hekiig senki sem kérdőjelezte meg jogosságukat. Nagyobb országok esetén viszont ezek a fékek lehetetlenné tették a játékot. Ekkor került bevezetésre, hogy bizonyos hektárszám felett ne növekedjenek a paraméterek, hanem legyenek változatlanok. Ez azt eredményezte, hogy megszűntek a fékek, a nagy országok fejlődésének egyedüli korlátja, hogy csak a 4. helyig lehet felfedezni. Ennek következtében fékek hiányában szétesett a mezőny. (Tudom, más okai is voltak a mezőny szétesésének, de ezen okok jó része már korrigálva lett.) Úgy gondolom, hogy hiba volt megszűntetni a fékeket. Ha a fékek lehetetlenné tették a játékot, akkor enyhíteni kellett volna úgy, hogy a nagy országok is fejlődhessenek, de a kisebbek gyorsabban. Most nézzük a felfedezést. Szükséges katona: (terület / 100) ° 2 egy hektárhoz 200 hekin 4 katona 400 hekin 16 katona 600 hekin 36 katona 1200 hekin 144 katona 1500 hekin 225 katona 1500 heki felett mindig 225 katona kell a felfedezéshez, de nézzük meg, hogy az 1500 heki felett mit hozott ki ez a képlet: 3000 hekin 900 katona 6000 hekin 3600 katona 10000 hekin 10000 katona 50000 hekin 250000 katona 100000 hekin 1000000 katona kéne egy hektár felfedezéséhez. Ebből is látszik, hogy túl szigorú volt a képlet, bár a több százezer katona önmagában nem sokat mond. Ezért megnéztem, hogy a napi képzésből hány hektárt lehet felfedezni. Feltételeztem, hogy az ország teljesen be van építve, a lakásteki 30%, annyi ház van, hogy minden épület működjön. A napi maximális képzésből 200 hekin 20 hektár (10%-s max) 400 hekin 24 hektár 600 hekin 16 hektár 1200 hekin 8 hektár 1500 hekin 6 hektár 3000 hekin 13 hektár (ha a képlet érvényes lenne, akkor 3 hektár) 6000 hekin 26 hektár (1 hektár) 10000 hekin 43 hektár (0 hektár) 50000 hekin 216 hektár (0 hektár) 100000 hekin 433 hektár (0 hektár) fedezhető fel. Látható, hogy minél nagyobb az ország, annál inkább elhúzhat a mezőnytől 1500 heki felett. Javaslatomat úgy próbáltam kialakítani, hogy 1500 hekiig lényegesen ne változzon a felfedezés, 1500 heki felett pedig továbbra is csökkenjen a napi maximális képzésből felfedezhető terület. A javasolt képlet: Szükséges katona: (terület / 60) ° 1.45 egy hektárhoz (terület/60) az 1.45 hatványon 200 hekin 6 katona 400 hekin 16 katona 600 hekin 28 katona 1200 hekin 77 katona 1500 hekin 106 katona 3000 hekin 291 katona 6000 hekin 794 katona 10000 hekin 1666 katona 50000 hekin 17186 katona 100000 hekin 46955 katona kell 1 heki felfedezéséhez Így a napi maximális képzésből 200 hekin 20 hektár (10%-s max) 400 hekin 24 hektár 600 hekin 20 hektár 1200 hekin 15 hektár 1500 hekin 13 hektár 3000 hekin 10 hektár 6000 hekin 7 hektár 10000 hekin 5 hektár 50000 hekin 2 hektár 100000 hekin 2 hektár fedezhető fel. Ha ezt bevezetnénk, akkor minél nagyobb az ország, annál nehezebb felfedezéssel haladni, tehát bekerülne egy fék, ami akadályozná a mezőny szétesését. Belátom, hogy ha már egyszer szétszakadt a mezőny, akkor ilyen változtatással lassabban lehet utolérni a legnagyobbakat. De ezen az alapon semmin sem lehetne változtatni. Ezen az alapon meg kellett volna hagyni a felvételes támadást, a túltöltést, 1 óriás ori klántámadását több kisebb orikból álló klán ellen, stb. Na, ennyi. |
All times are GMT +1. The time now is 04:06. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu