Őszi Mátra 30
Mikor reggel elindultam itthonról, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Ez a túra megint első volt valamiben... ez volt az első, amit feladtam.
De kezdjük tán a legelején.:D Nagyon szép időnk volt szerencsére, bár kicsit párás volt a levegő, sőt odafele több olyan ködfolton haladtunk keresztül, hogy az utat alig lehetett látni. Később már nem volt köd, szépen sütött a nap szinte végig, ez hol áldás, hol átok volt. Nagyon sokat nem haladtunk vízszintben, a túra elején leereszkedtünk Galyatetőről (itt volt a rajt és a cél is), sajnos ez nem használt senki térdének, az enyémnek meg pláne. Alig hogy leértünk a lejtő aljára, már jött is a pont. A pont után az út kapásból egy újabb Hegynek ment neki. Mint a hullámvasúton: Csak föl és le, föl és le.:) Már az út legelején elmaradtunk a megszokott tempótól, én már akkor folyamatosan le-le maradoztam. A túra leírásnál oda volt írva, hogy "csak jól felkészült túrázóknak", én nagy arccal a leírás alapján azt hittem semmiség, én ezt bármikor végigcsinálom. Hát nem, nem volt megfelelő a fizikumom és agyban sem voltam eléggé ott. A táj gyönyörű volt, mikor épp nem akartam meghalni akkor én is megnéztem magamnak, nagyszerű képek tárultak elénk a hegyoldalakból. A második pontnál két szelet csokival vártak minket, amit hihetetlen sebességgel tüntettem el. (Így jár aki elfelejt reggelit csomagolni, gyanítom ez is közrejátszott a végén.) A harmadik pontig viszonylag "simán" eljutottunk... Olykor olykor voltak kisebb bizonytalanságok, de ezzel nem voltunk egyedül. Sajnos talán a túra egyetlen negatívuma, hogy a jelzések nem voltak túl jók. Ritkán és rosszul észrevehető helyeken voltak felfestve. Menet közben becserkelt(ünk) pár geoládát is. A negyedik pont előtt egy majdnem függőleges falon kellett lemásznunk, érdekes volt, majd mikor én már a "fal" közepén jártam megjelent egy néni és mutatott egy egyszerűbb utat... a többieknek, mivel én már nem tudtam arra rátérni. De csak lejutottam.:) A pontnál egy-egy üveg ice tea várt mindenkit. Az ötödik ponthoz vezető út már elég kimerítő volt, meredek emelkedő, alig kitaposott túristaúton, egy korábbi erdő irtás miatt a jelzések még az eddigieknél is hiányosabbnak bizonyultak. A hegy megmászása közben többször megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ledobom Atit a közeli szakadékba, de sajnos túl fáradt voltam hozzá, plusz akkor ki hozott volna haza!?:D Így Ati megúszta.:p A pontnál ahova 3kor értünk úgy döntöttünk kettéválunk, ő kicsit belehúz, hogy ne csússzon ki a szintidőből, én meg elmegyek az utolsó pontig és ott feladom. A vicces a dologban az, hogy utóbb kiderült én fél órával kevesebbel számoltam, tehát, ha nem veszem totál bandukolósra és fogam összeszorítva elhatározom, hogy végig megyek, még én is beérek, de sebaj.:) Pár száz méter után így is tettünk, mivel az emelkedő feléig tudtam tartani a tempóját.:p Az utolsó pont fele az egyik elágazásnál a rossz irányt választottam... persze, akinek GPS-e van, az tuti nem tévedt ott el.;)Nagyjából 15 perc dagonyázás után jutott eszembe, hogy jó ideje nem láttam jelzést, vissza az elágazáshoz, elindultam a másik úton, rá egy-két percre meg is láttam a felfestést egy kövön. Innentől már "csak" a faluban akadtak kisebb nehézségek az irányt illetően, de alig 1:20 alatt megtettem a 3700m-esnek tervezett távot.:p Végülis, 3,4 km maradt le a végéről... majd még kiszámolgatom, hogy így mennyit teljesítettem végül.:) 7 óra 51 perc gyaloglás után dobtam be a törölközőt.:D A túra nagyon jó volt, a szervezőknek csak gratulálni tudok, tetszett az útvonal és jó volt az "ellátás". Még akkor is megérte elmenni, ha nem tudtam befejezni.:) Ja és jövőre visszavágok a Mátrának.:p |
Quote:
No mindejárt jön a képes és térképes beszámoló is. :) |
Nagyon jó kis túra volt ez!
Odafele valóban erős köd volt sokfele, de a rajtba érkezéskor odafönt ebből már semmi nem látszódott. Megvan annak is az előnye, ha 900 méter fölöttről indul az ember. :) Azzal indítottunk, hogy a 900 méterről lementünk 500-ra, aztán ennek a végén megvolt a maga böjtje. ;) No de közben azért jópár hegytetőt meg kellett mászni... :) Az itiner nagyon tetszett, különösen az, hogy mindenhol írta, hogy hol milyen geoládák találhatók a közelben. :) Máshol ezzel még nem találkoztam, de nagyon tetszett. :) Persze a ládászásnak is megvolt a maga eredménye: már az első pont előtt sikerült egy hatalmasat esnem, rá a kezemre, úgyhogy a túra további részének alaphangulatát ez megadta. Sokkal jobb lett volna enélkül a kis baleset nélkül... :) Ettől függetlenül meglett a 4 ládikó, és a túra szintidőn belüli teljesítése is, még ha sokan nem is értették, hogy miért úgy mászkálok, hogy a fejem fölé tartom a kezem. ;) Az ellátás jó volt, egy helyen csoki, máshol pedig üdítő várt. Vizet is lehetett tulajdonképpen szerezni útközben, akár forrásból, akár nyomóskútból (preferált). A túra első kb 20 kilométerét elég bandulolósra vettük, 3,3km/h áltagot sikerült produkálni, úgyhogy az utolsó előtti ponttól kicsit belehúztam, hogy meglegyen a szintidő. Meglett. :) Az utolsó pont után egy elég érdekes emelkedő várt, úgy 190 méter hirtelen felfele, kb ugyanennyi távon... Itt beszélgettem szépeket a heggyel. ;) A végén szép emléklap és kitűző várt. Összességében jó túra volt, szép helyeken. Erről a képek mindjárt tanuskodnak is. :) Íme: http://forum.hodito.hu/pic/matra_1.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_2.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_3.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_4.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_5.jpg Jártunk itt is: http://forum.hodito.hu/pic/matra_6.jpg És itt is: http://forum.hodito.hu/pic/matra_7.jpg Fallóskúti Mária kápolna. Itt hatalmas bazársor várt minden érdeklődőt, megmondom őszintén, hogy ez nekem kicsit lehangoló volt. Egy szép, és vallásilag fontos helyet ilyesmivel elrontani... http://forum.hodito.hu/pic/matra_8.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_9.jpg http://forum.hodito.hu/pic/matra_10.jpg A térkép: http://forum.hodito.hu/pic/matra_map.jpg És a szintvázlat: http://forum.hodito.hu/pic/matra_elevation.jpg Idei stat: 656,3 km + 31,9 km = 688,2 km |
Quote:
|
Quote:
A térképem kis kék zászlóval jelzett pontig jutottam, azaz hivatalosan olyan 29km-ig és nagyjából 910m szintkülömbség lehetett... a többit autóval tettem meg, mikor a főszervező visszavitt a célba. Eltévedést stb nem számolva.:p Idei teljesített táv: 480.2 + 29 = 509,2km. Idei teljesített szint: 15073 + 910 = 15983m. És ezzel átléptem az 500km-es "álomhatárt". |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
2 hónap után talán nekem is sikerül újra túráznom,én a Nahát 95öt néztem ki :)
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
persze,nekem a Börzsöny is messze van,és amúgyis mindig pocsék az idő,mikor ott vagyok,de már nagyon mehetnékem van. |
Quote:
|
Quote:
|
Hogy sikerült az őszi Mátra? :)
Én sajnos feladtam a nahátot Csóványosnál(57 km) :( Akkor már embertelen terepviszonyok voltak,és szem elől tévesztettük a társammal az addig követett embereket,nekünk pedig 0 helyismeretünk volt.Akkora köd volt,h nemhogy a fákon lévő jeleket,de a fákat se láttuk :) A fejlámpák gyakorlatilag semmit sem értek. Persze így utólag bánom,azt hajtogatom magamban,h talán meg tudtam volna még csinálni,de az az igazság,h csomó olyan hibát elkövettem,amiket nem kellett volna.Pl. depóztattam a fejlámpát,mondván,h úgyis odaérek még nappal.Nem így történt :) Vagy úgy egyáltalán,2 hónap teljes kihagyás után nem szabadott volna elmennem ilyen nehéz túrára.Ez van sajnos,életem első feladott túrája is megvan :) |
Az Őszi Mátra jól sikerült, bár nem a legjobb idővel. Nálam is meglátszott a kihagyás, az emelkedőket nem bírtam valami jól... A többiek kb mindenhol előre mentek. :) Az idő viszont gyönyörű volt: meleg, napsütés, minden, ami csak kell. Kellemes elfáradás, ahogy lennie kell. :)
Neked is inkább erre kellett volna jönni, ezt csak 6-an adták fel idén összesen. :) |
Tudom,de megvan bennem ez az őrület,h a lehető legnagyobb távokra megyek :) Meg hát a Mátra még mindig nagyon messze van,30 km-ért nem utazok el oda.
|
Quote:
|
Amúgy abszolút nem bántam meg,h elmentem,sok élmény volt.Egy darabig mentem olyanokkal,akik ezelőtt 3 héttel még a Mont Blanc-t kerülték meg,cirka 240 km-es túra,101 óra alatt.Őket vesztettük el a Csóvinál :)
Láttam pl. szarvast,amint éppen az agancsát a fához csapkodta,volt sok-sok szarvasbőgés.És hát egy vaddisznóval is összefutottunk,2 méterrel előttünk ácsorgott az úton.Nem vettük észre előbb,akkora köd volt,csak arra lettünk figyelmesek,h vmi röfög előttünk :) Szerencsére csak megbámult minket,h kik ezek az idióták,aztán ment a dolgára. |
Vaddisznós történetem nekem is van, bár én ott jobban megijedtem... Kutty úgy döntött, hogy megkergeti, merthát mit keres az itt az erdőben... csak kutty nem látta, hogy egy egész csorda van ott... én láttam... ilyen gyorsan még sose mértem fel a terepet mászható fák után kutatva... viszont nem volt egy se, mind csak kis csenevészek voltak...
Legnagyobb szerencsénkre nem akartak balhét a disznók, inkább odébbálltak, és nem támadtak vissza... pedig tuti ők nyertek volna... :) De jó oldala is tud lenni az ilyen kuttyos kergetésnek, egyszer egy őzet kergetett ki elénk az útra. Nem is tudtam, hogy az őzek is tudnak döbbent és rémült arcot vágni. :) Ez tudott... :) Szegény rohant volna a kutty elől, egyszercsak azt látja, hogy emberek állnak előtte. Húúú, azt a rémült arcot, hogy ajajj, most mi lesz, merre is menjek... :) Most az Őszi Mátrán semmi haosnló találkozás nem volt. Volt egy kis gombászás, de azok nem futkostak semerre. :) Két éve sikerült itt szarvasbőgős időszakban végigmenni. |
Csomó mindent hallottam már,h hogyan kell a vaddisznókat elijeszteni,ha elémkerül,de abban a pillanatban semmi sem jutott eszembe,utána meg el voltam foglalva azzal,h újraindítottam a szívemet :) Volt már,aki az éneklést javasolta.Az enyémtől tuti szörnyethalnának,azt meg azért nem akarom :D
|
Amikor eszedbe jutnak, akkor mondj azért egy-két tippet, hátha még egyszer jól jön. :)
|
Mondták ugye az éneklést.Volt aki a tapsolást javasolta,de legtöbben egyszerűen csak a kiabálást mondják.
Épp most 7végén mondta vki,h ha lejtőn megyek,és elémkerül egy coca,akkor semmiképpen se ijesszem meg,mert a röfi ösztönösen felfelé fut,és akkor ugye nekemjönne.Ezt amúgy vaddino mondta,1-2 éve ő volt az év ttúrázója,4500 km-mel.Én hülye meg őt követtem egy darabig,és csodálkoztam,h erős a tempó :D |
Idén végre visszavágó a jelek szerint.:) A kondim már alakul.:D
|
Quote:
|
Quote:
|
Őszi?
Hol van itt ősz?!:P |
Quote:
|
Hááát.... itt az éjjel azért már rendesen cidri volt. :)
Update: Lehet a meló közbeszól, a ma kapott beosztásom alapján 23.-án meló.... |
Én most voltam először ezen a túrán,kellemes kis séta. Előtte a galyai kilátóban aludtam,sajnáltam szállásra a pénzt.Reggel,mikor kiléptem az ajtaján,egy egész vaddisznó-család futott el tőlem 2 méterre,és egész éjjel a szarvasbőgést hallgattam.Hangulatos volt :)
|
All times are GMT +1. The time now is 17:53. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu