Klánba történő ki- és belépések módosítása
Már előre félek, hogy miket fogok én kapni, meg az eszement ötletem, csak gondolkodtam kicsit, mégpedig azon, hogy miért valósítható meg egy stratégiai játékban, hogy mindennemű stratégiát mellőzve, csak menekülési szempontból egy klán kipakolja a tagjait, és ezzel menti meg magát egy vesztes csatát követő földvesztéstől.
A felvetésem az, hogy belépéskor a delikvens az első körben bekerül a szövetség tagjai közé (tehát felméréskor már látod a klánlistán), de a pontjai még nem adódnak hozzá a klánéhoz. A következő körben a játékos a pontoknál is feltűnik. Kiléptetésnél pedig ugyanígy. A tag jelen van a csoportban, a pontja beleszámít a klán pontjaiba, de felmérésnél már nem tagja a klánnak. A következő körben pedig eltűnik a pontlistáról, és a pontjai sem számítanak bele a pontokba. Hogy mint esetleges földvesztési csökkentés maradhasson, az éppen kilépés alatt álló játékos csak feleannyi földet veszít, viszont a pontjai megmaradnak a klánba, ezzel a technikával nem lehetne a védést erősíteni. Vagy pedig a pontjai is feleannyit számítanak..... Beszélgetni kellene róla, nem egy kiforrott javaslat, nem is biztos, hogy mindent átlátok, több szem többet lát, több agy többet gondol. :) |
Anno ha jól emlékszem,akkor azért lett eltörölve az azonnali kiléptetés lehetősége,hogy így ne lehessen elmenekülni a kláncsaták elől.
Már csakis úgy lehet ezt megcsinálni,ha a szenvedő klán időben észreveszi a ráállást és még a sereg indítása előtt elindítja a kiléptetéseket. Így gyakorlatilag elmenekülni nem tud,csak megelőzni a hatalmas veszteségeket. Én tudom rosszul vagy ez valóban így van? |
Quote:
|
Éppen azt mondom, hogy ez egy stratégiai játék mindenféle stratégiát nélkülöző eleme. Így lehet az, hogy egy 13k-s foglalásból 800 hektáros lesz... Egy stratégiát szerintem nem lehet alapozni a menekülésre. Egy stratégia lehet szerintem támadó vagy védekező. Ez egyiknek sem az eleme.
|
Quote:
Hány ember járt már így, mégsem gondolt erre... Lehet eccer a másik oldalon is lenni, akkor meg jól jönne nem? :) |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Ha védekező stratégiával áll az ellenfél, akkor erre legyen felkészülve, ha támadóval, akkor arra. Nem arra, hogy üres országokkal, termelgetve pislogjon mindenki, hogy ráállás volt, és akkor majd' mindenki kilépjen a klánból... De természetesen ez csak egy gondolat, nem feltétlenül kell egyetérteni, azért dobtam fel, hogy meg lehessen beszélni. De eddig még senki sem mondott olyan hátrányokat, ami ebből származhat, ami miatt ez ne lehetne egy ésszerűbb dolog. |
Quote:
|
Quote:
ha megy egy klánra sereg, minden további nélkül fel lehet oszlatni, vagy ki lehet rakni tagokat. csak ha 1 körös már a klánsereg, akkor üt be, lévén a kirakás v. az oszlatás a kláncsaták után történik. Mondjuk érdekes dolog, hogyha egyéniben megy rád egy sereg és oszlik a klán akkor a sereg beüt pedig már nem vagy klánban, míg ha klánsereg megy, akkor a klántagok megmenekülnek a beütéstől azzal ha kidobják. |
Quote:
A szeméyleskedésről meg annyit hogy nem személyeskedtem csupán megkérdeztem miért veszed annyira 100%-osan biztosra hogy bevertetek volna minket, vagy tán láttad mennyi egység volt az orikba meg pénz ? |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
semmit nem szóltam érdemben a témához, csak leírtál valamit ami nem úgy van, erre reagáltam. és gondolom a krédés sem nekem szól, szal inkébb nem válaszolok rá.. :) |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
(Ha mar az egyeniben amelett kardoskonak hogy ne lehessen elfokozni, szerintem klanban se lehessen igy elmenekulni...) :) Starcraftban ha rad kuldenek pl egy nagy adag guardiant, es nincs legvedelmed, vagy az elejen egy zergling rusht, amikor nem fektettel energiat a vedelemre hogy menekulsz? Kilepsz a jatekbol? Akkor ott bizony levertek, csokolom. Pedig az egyik legjobb strategiai jatek am! :) |
Quote:
Egyébként magam részéről itt is a támogatói oldalt erősítem a kérdésben. |
Quote:
(Nem en akartam amugy gyengiteni rogton az elfeket, ahogy a kozelukbe ertem, szal ez Toled most nem volt tul jo erv, kicsit ongolnak tunik...) :) Amugy wand javaslata pl nem rossz, csak csiszolni kell rajta... Mindezek ellenere, azt nem erzem olyan nagy problemanak, hogy valtoztatni kelljen rajta, es ennek semmi koze ahhoz, epp mekkora az orszagom... De gondolom sajat velemenyem azert csak lehet... :) Szoval nekem ne mondd, se wand ne, hogy csak a sajat erdekeim nezem, es azt se, hogy feltem a seggem, mert ez mind mind nem igaz, ez csak sima rosszindulat Toletek :) (pl nektek is jol jott volna ez a javaslat, ha jol emlekszem, par hete...) |
Quote:
Egyéniben egyetlen támogató jellegű hsz-ed sem volt elfokozás, nulla hekis ütés ügyben. Nem csoda nem érdeked... (klánban ugyanezt támogatod... no comment) Az elfeket meg hagyjuk mert amikor te voltál pici fele ilyen erősek voltak és fele ennyien. Másrészt nem is érdekel már a dolog ha ilyen sokan akarnak "kettős fedezékből" hiénázni akkor tegyék majd megoldjuk másképp. Beláttam, hogy ez csak az 1A problémája ugyhogy emiatt kár piszkálni mindenhol az elfet itt kellene megoldani hogy érdemes legyen más fajjal is játszani. |
Quote:
Mint mar mondtam, az elfek ugyanilyen erosek voltak (csak nem tudtuk, hogy gyengebbek 10%al...) :) (En legalabbis nem tudtam.) De ennek mar megint semmi koze ehhez a topichoz, ugyhogy a szemelyeskedest be is fejezheted. Erre van egy Remy utalos topic, oda irhatod batran a serteseidet, a megbeszelesekben ennek semmi helye, koszonom. Ha nem is jatszanek A-ban, akkor is ugyanez lenne a velemenyem, mind klanszinten, mind egyeniben. Szoval ezzel ismetelten mellefogtal. A vicces az egeszben pedig az, hogy epp az elozo hozzaszolasban irtam le, hogy nem igy van, de ugy tunik, tojsz ra, csak a sajat magad kis velt igazat hajtogatod... |
De most akkor maradhatnank _ennel_ a temanal is.
Szoval, Atin kivul, van eddig hatarozott ellenzo? :) |
sziasztok
én is támogatnám hogy 2 korosre legyen a kilépés modositva mert nevetségesnek tartom hogy egyeseknek ez a játék hogy ha megy feléjuk sereg egybol kidobálják 1-2 ori kivételével az osszeset és igy megmenekulnek szerintem elég abszurd hogy ha elég távol vagy a tobbi országtól meg van pár mnt-d akkor akár olyan termelo klánt is lehet csinálni akiket nem lehet beverni csak párszáz hekire tobbezer heki helyett és ha figyel a célpont klánbol akárki akkor a ráállásos klántámadás el van lehetetlenitve mindenki számára egy ilyen kiskapu miatt hogy bármikor kiszorhatják a tagokat hogy csak minimális foldet lehessen foglalni tőluk és csak az amugy is 2 korre lévo klánok tudják sikeresen beverni egymást ha ilyen kiszorom a tagokat mentalitásu klán a célpont |
Mielőtt mindenki csak azt látná, hogy ez áldozat nélküli menekülés, és semmi más, azt is vegyétek számításba, hogy a szövetségbe belépéshez földterületet kell leadni. Akár az országod területének 50%-át (felét!!!) is! Egy-egy ilyen szövetségből kidobálás komoly veszteségeket okoz, amit nem hiszem, hogy bárki is túl sűrűn el akarna játszani!
A véleményezéskor ezt is tessék figyelembe venni, még ha eddig ezt nem is említette senki! |
meg azért bele lehetne gondolni abba is hogy a felkészulés a támadásra soxor irtozat pénzekbe kerul
ime egy példa : pl lehet a támadok kozott torp is aki esetleg lebontotta a bányáit azért hogy utni tudjon amit ujrafeltárni 2-3 millio egységbol lehet mondjuk egy egymillios pontszámu torp esetében ha nagyon rossz az arány(ahogy a bányák jonnek) még 3 millionál is tobbe kerulhet az eredeti állapot visszaállitása és ezért azt kapja cserébe hogy 3 millio egysége (100 napi képzése és munkája) megy a levesbe mert szeretett volna utni eggyet de a másik klán kihasználva a kiskaput elmenekult azt szerzett 50 hekit 3milla egységért cserébe mert ha e természetes akkor egyáltalán minek lett modositva a torp ? azért hogy kizárolag elméletben tudjon váltani termelőből hadisra ? mert az egy dolog hogy sok pénzbe kerul de azért ha már atépul szeretne sikeresen is utni nem csak kidobni az ablakon egy raklap dohányt azert ez durva hogy ilyen kiskapukat hagyunk nyitva olyan indokkal hogy ez egy stratégiai játék és ez egy alternativa a menekulésre és hol van az alternativa a sikeres támadásra ? az lenne a természetes hogy vedjék meg magukat es épitsenek olyan klánt ami képes megvédeni magát és esetleg visszatámadni is és ne a tagokat dobálják ki ha valami másik klán 2 korre merészelt allni hanem harcoljanak vagy legalább védekezzenek becsulettel |
Quote:
igaz nem a végletekig de azért vissza lehet élni vele |
Quote:
Quote:
|
az elmult pár hétben 2 várhatoan a hod torténetének legnagyobb utese tipusu klántámadás is fustbement miatta
remyéknek nem ez az elso klánutésuk ami meghiusult a kidobálás miatt amiért ok is leadtak már nemkevés foldet a semmire |
és ez nem csak remyéknek meg a pannonak lenne jó hanem szerintem mindenkinek
csak azért példáloztam 1 millás orikal hogy rávilágitsak nagyságrendileg mekkora károkat okoz ez a kiskapu |
háát nem tudom hogy támogatnám e vagy sem
Ha támado csapatba lennék biztos támogatnám, de ha éppen védekező pozicioba lennék akkor nem vagyok biztos benne, hogy támogatnám Valaki irta hogy menekülés, pedig nem biztos. Mi van ha bevesznek valakit vagy lefordul kilép valaki, és pont 2 körre esik, de esze ágába sincs kimenni. Láttam már ilyet. És kidobja a másik a fele tagot. Na pff senki se jön, potyára lesznek a föld leadások, visszalépéskor Az hogy valaki átépit az ütéshez , azért ez a játékhoz tartozik. Ingyen semmit se adnak. Ez azért ne legyen már indok Mi van pl forduláskor?? akkor azt is kiiktatom?? Mondjuk leforditom az orit épp a min föld felett vagyok, majd erre klánütés miatt még fordulni se tudok és totál kivernek a min földből. Én hagynám talán ugy ahogy van. Tul egysiku lenne a hod, kiszámitom kidobok 1-2 tagot (vagy odafokozok), 2 körre, aztán kényelmesen elmehetek aludni, mert a siker biztos. Hova tünik a játék izgalma?? beverem, nem verem?? szembejön, nem jön szembe?? ha beverem mennyit hozzok??:D |
szerintem apapkovetelménynek kéne lennie hogy ne lehessen igy minimalizálni a vesztegeket
es hogy minden klán tartson annyi egységet az orijában ami egy sikeres védést esetleg egy visszatámadást lehetővé tesz és le lehessen verni azokat akik tul sokat kockáztatnak es uresen hagyják magukat vagy olyan éplistájajuk van ami nem túl életképes |
All times are GMT +1. The time now is 18:01. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu