Hódító / Queosia forum

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)
-   Chat (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=49)
-   -   2013/14-es kupaévad (BL/EL) (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=4785)

Pool 07-02-2013 22:48

2013/14-es kupaévad (BL/EL)
 
Kezdődik!!!!!! :)

Örményországban megkezdődött a 2013–2014-es Bajnokok Ligája küzdelemsorozata: a házigazda Sirak elefántcsontparti középcsatára, Ismaël Béko Fofana mesterhármasával 3–0-ra legyőzte a San Marinó-i Tre Pennét. A Siraknak még az is belefért, hogy 0–0-s állásnál a szenegáli Dame Diop révén büntetőt hibázott. A párharc továbbjutója (minden bizonnyal a Sirak) a szerb bajnok Partizannal találkozik a 2. selejtezőkörben. Az andorrai Lusitans hiába vezetett 2–0-ra a feröeri EB/Streymur ellen, a vége 2–2 lett.

A keddi második mérkőzésen döntetlent játszott az andorrai Lusitans és a feröeri EB/Streymur. A Lusitans közel állt a győzelemhez, hiszen a 29. percben már 2–0-ra vezetett, majd a 62. percben még ki is állítottak egy feröerit.

Az északiakat mintha a piros lap térítette volna észhez, a 67. és a 69. percben szerzett góllal végül egyenlítettek.

Érdekesség, hogy a mai első találkozón az örmény Sirak elefántcsontparti középcsatára, Ismaël Béko Fofana mesterhármast ért el, ezen a találkozón pedig az andorrai Cristian Martínez duplázott.

A visszavágót a jövő héten rendezik, a Lusitans–EB párharc győztese a második kvalifikációs körben a grúz Dinamo Tbiliszivel találkozik majd.

Az andorrai csapatok eddigi egyetlen győzelmét az FC Santa Coloma jegyezte, mely a 2007–2008-as UEFA-kupa 1. selejtezőkörében hatalmas meglepetésre hazai pályán 1–0-ra legyőzte az izraeli Maccabi Tel-Avivot. Igaz, a visszavágón kapott egy négyest...

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. SELEJTEZŐKÖR
Sirak (örmény)–Tre Penne (San Marinó-i) 3–0 (Fofana 36., 55., 64.)
Lusitans (andorrai)–EB/Streymur (feröeri) 2–2 (Martínez 24. – 11-esből, 29., ill. A. Hansen 67., Hanssen 69. – 11-esből)


EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Bala Town (walesi)–Levadia Tallinn (észt) 1–0 (Sheridan 4.)
Metalurg Szkopje (macedón)–Qarabag (azeri) 0–1 (Reynaldo 64.)
Sliema Wanderers (máltai)–Khazar Lankaran (azeri) 1–1 (Nka Ohawuchi 62., ill. Nildo Franca 13.)
Trans Narva (észt)–Gefle (svéd) 0–3 (Dubokin 43. – öngól, Dahlberg 57., Lantto 93.)

Pool 07-03-2013 10:25

Mai meccs:

EL
20:45
Fuglafjordur (Fai) - Linfield (Nir)

holnap jönnek a magyarok is... (Honvéd, Videoton)

Pool 07-03-2013 22:25

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304277)
Mai meccs:

EL
20:45
Fuglafjordur (Fai) - Linfield (Nir)

holnap jönnek a magyarok is... (Honvéd, Videoton)

0-2

68' Waterworth A, 74' Lowry P

Pool 07-03-2013 22:31

Holnapi meccsek:

Európa Liga:


16:00
Chikhura (Geo) - Vaduz (Lie)
16:00
FC Astana (Kaz) - Botev Plovdiv (Bul)
17:00
Milsami (Mda) - Dudelange (Lux)
17:00
Gandzasar (Arm) - Aktobe (Kaz)
17:30
UE Santa Coloma (And) - Zrinjski (Bih)
17:30
Niksic (Mon) - Honvéd FC (Hun)

17:45
Teteks (Mac) - Pyunik (Arm)
18:00
Hibernians (Mal) - Vojvodina (Srb)
18:00
Jeunesse Esch (Lux) - Turku PS (Fin)
18:00
Kruoja (Ltu) - Dinamo Minszk (Blr)
18:00
Inter Baku (Aze) - Mariehamn (Fin)
18:30
Flora (Est) - Kukesi (Alb)
18:45
Suduva (Ltu) - Turnovo (Mac)
19:00
FC Tiraspol (Mda) - Skonto Riga (Lat)
19:00
KF Laci (Alb) - Differdange (Lux)
19:00
Torpedo (Geo) - Zilina (Svk)
19:00
Tromsö (Nor) - Celje (Slo)
20:00
Levszki Szófia (Bul) - I. Pavlodar (Kaz)
20:00
Teuta (Alb) - Dacia Chisinau (Mda)
20:00
Vikingur (Fai) - Inter Turku (Fin)
20:00
Prestatyn (Wal) - Liepajas Metalurgs (Lat)
20:10
Zalgiris (Ltu) - St. Patricks (Irl)
20:30
Airbus (Wal) - Ventspils (Lat)
20:30
Rudar (Mon) - MIKA (Arm)
20:30
Sarajevo (Bih) - Libertas (San)
20:30
Videoton (Hun) - Mladost Podgorica (Mon)

20:45
Crusaders (Nir) - Rosenborg (Nor)
20:45
Domzale (Slo) - Astra (Rou)
20:45
Drogheda (Irl) - Malmö (Swe)
21:00
La Fiorita (San) - Valletta (Mal)
21:15
Breidablik (Ice) - FC Santa Coloma (And)
21:15
KR Reykjavik (Ice) - Glentoran (Nir)
21:30
Vestmannaeyjar (Ice) - HB Torshavn (Fai)


A két magyar meccset adja az m1...
nah, lehet fogadni, ezt az időszakot szeretem, ilyenkor szoktam egy kis pénzt nyeregetni....

TheGame 07-04-2013 17:04

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304300)
Holnapi meccsek:

Európa Liga:


16:00
Chikhura (Geo) - Vaduz (Lie)
16:00
FC Astana (Kaz) - Botev Plovdiv (Bul)
17:00
Milsami (Mda) - Dudelange (Lux)
17:00
Gandzasar (Arm) - Aktobe (Kaz)
17:30
UE Santa Coloma (And) - Zrinjski (Bih)
17:30
Niksic (Mon) - Honvéd FC (Hun)

17:45
Teteks (Mac) - Pyunik (Arm)
18:00
Hibernians (Mal) - Vojvodina (Srb)
18:00
Jeunesse Esch (Lux) - Turku PS (Fin)
18:00
Kruoja (Ltu) - Dinamo Minszk (Blr)
18:00
Inter Baku (Aze) - Mariehamn (Fin)
18:30
Flora (Est) - Kukesi (Alb)
18:45
Suduva (Ltu) - Turnovo (Mac)
19:00
FC Tiraspol (Mda) - Skonto Riga (Lat)
19:00
KF Laci (Alb) - Differdange (Lux)
19:00
Torpedo (Geo) - Zilina (Svk)
19:00
Tromsö (Nor) - Celje (Slo)
20:00
Levszki Szófia (Bul) - I. Pavlodar (Kaz)
20:00
Teuta (Alb) - Dacia Chisinau (Mda)
20:00
Vikingur (Fai) - Inter Turku (Fin)
20:00
Prestatyn (Wal) - Liepajas Metalurgs (Lat)
20:10
Zalgiris (Ltu) - St. Patricks (Irl)
20:30
Airbus (Wal) - Ventspils (Lat)
20:30
Rudar (Mon) - MIKA (Arm)
20:30
Sarajevo (Bih) - Libertas (San)
20:30
Videoton (Hun) - Mladost Podgorica (Mon)

20:45
Crusaders (Nir) - Rosenborg (Nor)
20:45
Domzale (Slo) - Astra (Rou)
20:45
Drogheda (Irl) - Malmö (Swe)
21:00
La Fiorita (San) - Valletta (Mal)
21:15
Breidablik (Ice) - FC Santa Coloma (And)
21:15
KR Reykjavik (Ice) - Glentoran (Nir)
21:30
Vestmannaeyjar (Ice) - HB Torshavn (Fai)


A két magyar meccset adja az m1...
nah, lehet fogadni, ezt az időszakot szeretem, ilyenkor szoktam egy kis pénzt nyeregetni....


Nem kovetem a magyar focit szoval ott nincs mit mondjak.


de a Domzale - Astra mecsett simán megfogadnám egy 2-essel. !

Pool 07-05-2013 08:53

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK



FK Sarajevo (boszniai)–Libertas (San Marinó-i) 1–0 (Melunovic 19.)
Rudar Pljevlja (montenegrói)–Mika (örmény) 1–0 (Damjanovics 16.)
Domzale (szlovén)–Astra (román) 0–1 (Budescu 84.)
Drogheda United (ír)–Malmö FF (svéd) 0–0
Crusaders (északír)–Rosenborg (norvég) 1–2 (Owens 22., ill. Chibuike 45+2., J. Svensson 78.)
La Fiorita (San Marinó-i)–Valletta FC (máltai) 0–3 (Denni 30., 50. – az elsőt 11-esből, Zammit 93.)
KR (izlandi)–Glentoran (északír) 0–0
Breidablik (izlandi)–FC Santa Coloma (andorrai) 4–0 (Hreidarsson 19., Hreinsson 23., 25., Lydsson 61. – 11-esből)
ÍBV (izlandi)–HB Tórshavn (feröeri) 1–1 (Gudmundsson 16., ill. Joh. Davidsen 66.)


KORÁBBAN KÖZÖLT CSÜTÖRTÖKI EREDMÉNYEK


Cselik Niksics (montenegrói)–Bp. Honvéd (magyar) 1–4 (Radovics 15., ill. Délczeg 38., Holender 41., 61., Diaby 53.)
Videoton (magyar)–Mladoszt Podgorica (montenegrói) 2–1 (P. Vinícius 35., Gyurcsó 41., ill. B. Markovics 3. – 11-esből)
Hibernians (máltai)–Vojvodina (szerb) 1–4 (Obiefule 78., ill. Skuletics 40., Rodolfo Soares 43. – öngól, Oumarou 50., Koszovics 82.)
Csihura Szacshere (grúz)–FC Vaduz (liechtensteini) 0–0
FK Asztana (kazah)–Botev Plovdiv (bolgár) 0–1 (Jirsák 81.)
Milsami (moldovai)–Dudelange (luxemburgi) 1–0 (Andronic 35.)
Gandzaszar (örmény)–FK Aktobe (kazah) 1–2 (Dasjan 90., ill. Davidov 61., Tagyibergen 78.)
UE Santa Coloma (andorrai)–Zrinjski Mostar (boszniai) 1–3 (Bernat 45+1., ill. Crnov 63., Popovic 66., Djuric 77.)
Teteksz (macedón)–Pjunyik (örmény) 1–1 (Iseni 90., ill. Gu. Pogoszjan 81.)
Inter Bakı (azeri)–Mariehamn (finn) 1–1 (Mammadov 7., ill. Jokihaara 72.)
Jeunesse Esch (luxemburgi)–TPS Turku (finn) 2–0 (Benichou 21., Vang Csu 53.)
Kruoja (litván)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 0–3 (Figueredo 63., Politevics 72., Rasszadkin 84.)
Flora Tallinn (észt)–Kukësi (albán) 1–1 (Post 11., ill. Progni 79.)
FK Suduva (litván)–FK Turnovo (macedón) 2–2 (Basics 23., Valskis 85., ill. Baldovaliev 30., Blazevszki 45. – 11-esből)
Tromsö (norvég)–NK Celje (szlovén) 1–2 (Koppinen 30., ill. Zurej 75., Gobec 84. – 11-esből)
FC Tiraspol (moldovai)–Skonto (lett) 0–1 (Mingazov 51.)
Laci (albán)–Differdange (luxemburgi) 0–1 (Lebresne 84.)
Torpedo Kutaiszi (grúz)–MSK Zilina (szlovákiai) 0–3 (Majtán 58., 84., Pich 77.)
Víkingur (feröeri)–FC Inter Turku (finn) 1–1 (Justinussen 75., ill. Nikkari 20.)
KS Teuta (albán)–Dacia Chisinau (moldovai) 3–1 (Xhafaj 29., Dosti 68., Mancaku 73., ill. Pavlov 38.)
Levszki Szófia (bolgár)–Irtis Pavlodar (kazah) 0–0
Prestatyn Town (walesi)–Liepajas Metalurgs (lett) 1–2 (Parkinson 45., ill. Kalns 16., Sadcins 62.)
Airbus UK Broughton (walesi)–Ventspils (lett) 1–1 (Budrys 80., ill. Paulius 48.)
Zalgiris (litván)–Saint Patrick’s Athletic (ír) 2–2 (Kamolov 23., Bilinski 70., ill. Byrne 55., O'Brien 87.)

Pool 07-05-2013 08:54

Quote:

Originally Posted by TheGame (Post 304310)
Nem kovetem a magyar focit szoval ott nincs mit mondjak.


de a Domzale - Astra mecsett simán megfogadnám egy 2-essel. !

éppen hogy, de az lett :D

TheGame 07-05-2013 15:07

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304322)
éppen hogy, de az lett :D

aha láttam :)

Pool 07-05-2013 23:18

jövő héten BL is...

TheGame 07-05-2013 23:27

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304344)
jövő héten BL is...

Forza Steaua Forza STeaua Oleeeeeeeeeeee

Sami 07-07-2013 16:23

Mi van? Steaua? Ez most vicc?

Pool 07-07-2013 20:44

Quote:

Originally Posted by Sami (Post 304369)
Mi van? Steaua? Ez most vicc?

lehet bukaresti szegény...

Pool 07-07-2013 20:44

Sami, remélem, állandó jelenlévő leszel itt :)
a két kupadöntőig csapassuk

TheGame 07-08-2013 15:27

Quote:

Originally Posted by Sami (Post 304369)
Mi van? Steaua? Ez most vicc?

Miert csak nem a Gyor ?

tarts valaki olyannal akinek eselye is van,hogy belyusson :-)

szamóka 07-08-2013 19:35

Quote:

Originally Posted by TheGame (Post 304376)
Miert csak nem a Gyor ?

tarts valaki olyannal akinek eselye is van,hogy bejusson :-)

Ja, hogy az esélyesnek kell szorítani, nem pedig a kedvencnek/szimpatikusnak? Azt hittem, hogy a divatdrukkerség már nem menő...

Pool 07-08-2013 20:57

Quote:

Originally Posted by TheGame (Post 304376)
Miert csak nem a Gyor ?

tarts valaki olyannal akinek eselye is van,hogy belyusson :-)

ez nem az a csapat, akinek a tulaja épp börtönben van? :D

Bukta 07-08-2013 21:15

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304378)
ez nem az a csapat, akinek a tulaja épp börtönben van? :D

Az nem a Milan? :-)

TheGame 07-08-2013 21:19

Quote:

Originally Posted by Bukta (Post 304379)
Az nem a Milan? :-)

Nem Berlusconi "még" nincs bortonbe.

Nem vagyok divat drukker.
kisskorom ota Steaua's meg iNTER-es vagyok. !

Pool 07-08-2013 22:53

Quote:

Originally Posted by Bukta (Post 304379)
Az nem a Milan? :-)

még nem, de hálistennek ott lesz :D

TheGame 07-08-2013 23:23

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304381)
még nem, de hálistennek ott lesz :D


es utanna kovetkezik Agnelli ne se torodj

Pool 07-09-2013 22:05

A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a luxemburgi kupagyőztes Jeunesse Esch ugyan 2–1-es vereséget szenvedett a tizenegyest hibázó Turkutól, de az első mérkőzésen 2–0-ra legyőzte finn ellenfelét, így 3–2-es összesítéssel továbbjutott.

Szintén ott lesz a második selejtezőkörben a kupadöntős, a luxemburgi bajnokság negyedik helyén végző Differdange, amely kettős győzelemmel ejtette ki a mérkőzést nyolc (!) emberrel befejező albán kupagyőztes Lacit, míg a Rudar Pljevlja megőrizte egygólos előnyét a Mika ellen.
A Rudar Pljevlja a lengyel Slask Wroclawval, a Jeunesse Esch az Airbus UK Broughton (walesi)–Ventspils (lett) párharc továbbjutójával, míg a Differdange a holland Utrechttel találkozik a következő körben.

EURÓPA-LIGA, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR
2. MÉRKŐZÉS

Mika (örmény)–Rudar Pljevlja (montenegrói) 1–1 (Gazarjan 45+1., ill. Sztojanovics 85.)
Továbbjutott: a Rudar Pljevlja 2–1-es összesítéssel
Turku (finn)–Jeunesse Esch (luxemburgi) 2–1 (Vitali 38. – öngól, Riski 88., ill. Csu Vang 80.)
Továbbjutott: a Jeunesse Esch 3–2-es összesítéssel
Differdange (luxemburgi)–Laci (albán) 2–1 (Er Rafik 55., 75., ill. Nimani 38.)
Továbbjutott: a Differdange 3–1-es összesítéssel

Pool 07-09-2013 22:06

BAJNOKOK LIGÁJA, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR
2. MÉRKŐZÉS


EB/Streymur (feröeri)–Lusitans (andorrai) 5–1 (A. Hansen 3., L. Hanssen 38., 85., Zachariasen 72., Niclasen 93., ill. Reis 66.)
Továbbjutott: az EB/Streymur 7–3-as összesítéssel
Tre Penne (San Marinói-i)–Sirak (örmény) 1–0 (Kyere 2. – öngól)
Továbbjutott: a Sirak 3–1-es összesítéssel

Pool 07-11-2013 10:37

EURÓPA-LIGA, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR
2. MÉRKŐZÉS


Linfield (északír)–ÍF Fuglafjördur (feröeri) 3–0 (Gault 40., Mulgrew 55., Lowry 60.)
Továbbjutott: a Linfield, 5–0-s összesítéssel

Pool 07-11-2013 10:38

Mai program
 
EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉSEK
Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Videoton (magyar) 17.30 (tv: M1, élő)
Az első mérkőzésen: 1–2
Budapest Honvéd (magyar)–Cselik Niksics (montenegrói) 20.30 (tv: M1, élő)
Az első mérkőzésen: 4–1


TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Irtis Pavlodar (kazah)–Levszki Szófia (bolgár) 15.00
Az első mérkőzésen: 0–0
Pjunyik (örmény)–Teteksz (macedón) 17.00
Az első mérkőzésen: 1–1
FK Aktobe (kazah)–Gandzaszar (örmény) 17.00
Az első mérkőzésen: 2–1
Khazar Lankaran (azeri)–Sliema Wanderers (máltai) 17.00
Az első mérkőzésen: 1–1
Ventspils (lett)–Airbus UK Broughton (walesi) 17.00
Az első mérkőzésen: 1–1
Gefle (svéd)–Trans Narva (észt) 17.00
Az első mérkőzésen: 3–0
FK Turnovo (macedón)–FK Suduva (litván) 17.30
Az első mérkőzésen: 2–2
MSK Zilina (szlovák)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 17.30
az első mérkőzésen: 3–0
FC Santa Coloma (andorrai)–Breidablik (izlandi) 17.30
Az első mérkőzésen: 0–4
Skonto (lett)–FC Tiraspol (moldovai) 18.00
Az első mérkőzésen: 1–0
Levadia Tallinn (észt)–Bala Town (walesi) 18.00
Az első mérkőzésen: 0–1
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Kruoja (litván) 18.00
az első mérkőzésen: 3–0
Valletta FC (máltai)–La Fiorita (San Marinó-i) 18.00
az első mérkőzésen: 3–0
Liepajas Metalurgs (lett)–Prestatyn Town (walesi) 18.00
Az első mérkőzésen: 2–1
FC Inter Turku (finn)–Víkingur (feröeri) 18.00
Az első mérkőzésen: 1–1
Qarabag (azeri)–Metalurg Szkopje (macedón) 18.00
Az első mérkőzésen: 1–0
Dudelange (luxemburgi)–Milsami (moldovai) 18.00
Az első mérkőzésen: 0–1
Zrinjski Mostar (bosznia)–UE Santa Coloma (andorrai) 18.30
Az első mérkőzésen: 3–1
Rosenborg (norvég)–Crusaders (északír) 19.00
Az első mérkőzésen: 2–1
Malmö FF (svéd)–Drogheda United (ír) 19.00
Az első mérkőzésen: 0–0
FC Vaduz (liechtensteini)–Csihura Szacshere (grúz) 19.00
Az első mérkőzésen: 0–0
NK Celje (szlovén)–Tromsö (norvég) 19.00
Az első mérkőzésen: 2–1
Mariehamn (finn)–Inter Bakı (azeri) 19.00
Az előző mérkőzésen: 1–1
Dacia Chisinau (moldovai)–KS Teuta (albán) 19.15
Az első mérkőzésen: 1–3
Botev Plovdiv (bolgár)–FK Asztana (kazah) 19.30
Az első mérkőzésen: 1–0
Kukësi (albán)–Flora Tallinn (észt) 19.30
Az első mérkőzésen: 1–1
HB Tórshavn (feröeri)–IBV Vestmannaeyjar (izlandi) 20.00
Az első mérkőzésen: 1–1
Astria Giurgiu (román)–Domzale (szlovén) 20.00
Az első mérkőzésen: 1–0
Glentoran (északír)–KR Reykjavík (izlandi) 20.30
Az első mérkőzésen: 0–0
Vojvodina (szerb)–Hibernians (máltai) 20.30
Az első mérkőzésen: 4–1
St. Patrick's Athletic (ír)–Zalgiris Vilnius (litván) 20.45
Az első mérkőzésen: 2–2
SP Libertas (San Marinó-i)–FK Sarajevo (boszniai) 21.00
Az első mérkőzésen: 0–1

Sami 07-11-2013 10:47

Hajrá Magyarok!

TheGame 07-11-2013 15:13

Quote:

Originally Posted by Sami (Post 304396)
Hajrá Magyarok!

és Románok :)

Pool 07-11-2013 18:24

nah, figyeszoton a sok külföldi semmirekellővel kiesett

láttam a meccset, bűn rossz volt a magyar csapat

TheGame 07-11-2013 21:01

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304400)
nah, figyeszoton a sok külföldi semmirekellővel kiesett

láttam a meccset, bűn rossz volt a magyar csapat

mondtam,hogy gyengék a Magyar csapatok.

Pool 07-11-2013 22:14

EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉSEK

Irtis Pavlodar (kazah)–Levszki Szófia (bolgár) 2–0 (Murzojev 6., Bakajev 13. – 11-esből)
Továbbjutott: az Irtis, 2–0-s összesítéssel
Pjunyik (örmény)–Teteksz (macedón) 1–0 (Ajvazjan 90.)
Tj: a Pjunyik, 2–1-gyel
Khazar Lankaran (azeri)–Sliema Wanderers (máltai) 1–0 (Amirguliyev 29.)
Tj: a Khazar, 2–1-gyel
Ventspils (lett)–Airbus UK Broughton (walesi) 0–0
Tj: a Ventspils, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal
Gefle (svéd)–Trans Narva (észt) 5–1 (M. Hansson 17., Oremo 47., 90., Dahlberg 50., Törnros 71., ill. Lvov 82.)
Tj: a Gefle, 8–1-gyel
Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Videoton (magyar) 1–0 (Knezsevics 92. – 11-esből)
Tj: a Mladoszt Podgorica, 2–2-vel, idegenben szerzett több góllal
FC Santa Coloma (andorrai)–Breidablik (izlandi) 0–0
Tj: a Breidablik, 4–0-val
Zilina (szlovák)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 3–3 (Majtán 17., Pich 23., 62., ill. Kapanadze 29., 61., Mzevasvili 79.)
Tj: a Zilina, 6–3-mal
Aktobe (kazah)–Gandzaszar (örmény) 2–1 (Kapadze 2., 54., ill. N. Beglarjan 35.)
Tj: az Aktobe, 4–2-vel
Levadia (észt)–Bala Town (walesi) 3–1 (Hunt 6., 21., 50., ill. R. Jones 89.)
Tj: a Levadia, 3–1-gyel
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Kruoja (litván) 5–0 (Bikov 5., Figueredo 14., Szicsev 16., 17., Hvascsinszki 70.)
Tj: a Dinamo Minszk, 8–0-val
Valletta (máltai)–La Fiorita (San Marinó-i) 1–0 (Zammit 90. – 11-esből)
Tj: a Valletta, 4–0-val
Inter Turku (finn)–Víkingur (feröeri) 0–1 (H. Jacobsen 78. – 11-esből)
Tj: a Víkungur, 2–1-gyel
Dudelange (luxemburgi)–Milsami (moldovai) 0–0
Tj: a Milsami, 1–0-val
Qarabag (azeri)–Metalurg Szkopje (macedón) 1–0 (George 85.)
Tj: a Qarabag, 2–0-val
Turnovo (macedón)–Suduva (litván) 2–2, 11-esekkel 5–4 (Mitrov 47., Blazsevszki 97. – 11-esből, ill. Valskis 43., Radzincevicius 52.)
Tj: a Turnovo 4–4-gyel, 11-esekkel
Skonto (lett)–Tiraspol (moldovai) 0–1, 11-esekkel 4–2 (Zaricsnjuk 80.),
Tj: a Skonto 1–1-gyel, 11-esekkel
Liepajas Metalurgs (lett)–Prestatyn Town (walesi) 1–2 (Afanafjevs 17., ill. Stephens 77., Gibson 91.), 11-esekkel 3–4
Tj: a Prestatyn Town, 3–3-mal, 11-esekkel
Zrinjski Mostar (boszniai)–UE Santa Coloma (andorrai) 1–0 (Djuric 76.)
Tj: a Zrinjski, 4–1-gyel
Celje (szlovén)–Tromsö (norvég) 0–2 (Andersen 4., Moldskred 16.)
Tj: a Tromsö, 3–2-vel
Malmö (svéd)–Drogheda (ír) 2–0 (Forsberg 45., Kroon 94.)
Tj: a Malmö, 2–0-val
Mariehamn (finn)–Inter Baki (azeri) 0–2 (Tshadadze 21. – 11-esből, Javadov 86.)
Tj: az Inter Baki, 3–1-gyel
Rosenborg (norvég)–Crusaders (északír) 7–2 (Höiland 15., Chibuike 34., 50. Dockal 57., Mikkelsen 60., Sörloth 72., Svensson 90., ill. leeman 49., Owens 68.)
Tj: a Rosenborg, 9–3-mal
Vaduz (liechtensteini)–Csihura (grúz) 1–1 (Sutter 29., ill. Dzsigauri 2.)
Tj: a Csihura 1–1-gyel, idegenben lőtt góllal
Dacia (moldovai)–Teuta (albán) 2–0 (Stoleru 20., Pavlov 75.)
Tj: a Dacia, 3–3-mal, idegenben lőtt több góllal
Botev Plovdiv (bolgár)–FC Asztana (kazah) 5–0 (Ognjanov 54., Sacramento Vieira 56. – 11-esből, Nedelev 58., 75., Grncsarov 71.)
Tj: a Botev, 6–0-val
HB (feröeri)–ÍBV (izlandi) 0–1 (Bergsson 90. – 11-esből)
Tj: az ÍBV, 2–1-gyel
Astra (román)–Domzale (szlovén) 2–0 (Vidmar 50. – öngól, Bukari 62.)
Tj: az Astra, 3–0-val
Bp. Honvéd (magyar)–Cselik Niksics (montenegrói) 9–0 (Holender 14., Diaby 23., D. Diarra 36., Délczeg 49. – 11-esből, Testardi 66., 75., 87. – az elsőt 11-esből, Alcibiade 67., Kozma R. 81.)
Tj: a Honvéd, 13–1-gyel
Vojvodina (szerb)–Hibernians (máltai) 3–2 (Alivodics 40., Skuletics 62., 67., ill. Obiefule 42., Failla 47. – 11-esből)
Tj: a Vojvodina, 7–3-mal
Glentoran (északír)–KR Reykjavík (izlandi) 0–3 (Martin 23., Saevarsson 65., 92.)
Tj: a KR, 3–0-val
St. Patrick's (ír)–Zalgiris (litván) 1–2 (Brennan 85. – 11-esből, ill. Kuklys 45., Bilinski 52.)
Tj: a Zalgiris, 4–3-mal
Libertas (San Marinó-i)–FK Sarajevo (boszniai) 1–2 (Morelli 28., ill. Haurdic 2., Todorovic 45+1.)
Tj: a Sarajevo, 3–1-gyel

Remedy 07-11-2013 22:15

A magyarokat kiemelhetnéd. (Amíg vannak)

Pool 07-11-2013 22:17

Quote:

Originally Posted by Remedy (Post 304405)
A magyarokat kiemelhetnéd. (Amíg vannak)

a fideszoton nem érdemli meg a Honvédot meg könnyű megtalálni, a legtöbb góllövő ott van :D

Bp. Honvéd (magyar)–Cselik Niksics (montenegrói) 9–0 (Holender 14., Diaby 23., D. Diarra 36., Délczeg 49. – 11-esből, Testardi 66., 75., 87. – az elsőt 11-esből, Alcibiade 67., Kozma R. 81.)
Tj: a Honvéd, 13–1-gyel

TheGame 07-11-2013 22:54

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304406)
a fideszoton nem érdemli meg a Honvédot meg könnyű megtalálni, a legtöbb góllövő ott van :D

Bp. Honvéd (magyar)–Cselik Niksics (montenegrói) 9–0 (Holender 14., Diaby 23., D. Diarra 36., Délczeg 49. – 11-esből, Testardi 66., 75., 87. – az elsőt 11-esből, Alcibiade 67., Kozma R. 81.)
Tj: a Honvéd, 13–1-gyel


ez szep volt.
ki a kovetkezo ellenfél ?

Sami 07-11-2013 22:56

Vojvodina (rövid)

Pool 07-12-2013 10:24

A csütörtök késő estébe nyúló mérkőzésekkel kialakult a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének mezőnye. Július 18-án és 25-én rendezik meg a mérkőzéseket: a Vojvodinával mérkőző Bp. Honvéd pontos meccsidőpontjai még nem ismertek, a DVSC július 18-án 19 órakor lép pályára Drammenben a norvég Strömsgodset ellen, a visszavágóra 25-én 20.30-kor, Nyíregyházán kerül sor.

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva (magyar)
Vojvodina (szerbiai)–Bp. Honvéd (magyar)

Senica (szlovák)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Häcken (svéd)–Sparta Praha (cseh)
FK Sarajevo (boszniai)–Kukësi (albán)
Thun (svájci)–Csihura Szacshere (grúz)
Skoda Xanthi (görög)–Linfield (északír)
Hödd (norvég)–FC Aktobe (kazah)
Dila Gori (grúz)–Aalborg (dán)
Maccabi Haifa (izraeli)–Khazar Lankaran (azeri)
Hajduk Split (horvát)–FK Turnovo (macedón)
Ventspils (lett)–Jeunesse Esch (luxemburgi)
Astra (román)–Omonia (ciprusi)
Skonto (lett)–Slovan Liberec (cseh)
Pandurii (román)–Levadia Tallinn (észt)
Slask Wroclaw (lengyel)–Rudar Pljevlja (montenegrói)
Malmö FF (svéd)–Hibernian (skót)
Jagodina (szerb)–Rubin Kazany (orosz)
Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri)
Rijeka (horvát)–Prestatyn Town (walesi)
Zalgiris (litván)–Pjunyik (örmény)
Beroe Sztara Zagora (bolgár)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
Honka (finn)–Lech (lengyel)
Crvena zvezda (szerb)–ÍBV (izlandi)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Milsami Orhei (moldovai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–MSK Zilina (szlovák)
Inter Bakı (azeri)–Tromsö (norvég)
Csernomorec Odessza (ukrán)–Dacia Chisinau (moldovai)
IFK Göteborg (svéd)–Trencín (szlovák)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Lokomotiva (horvát)
KR (izlandi)–Standard Liege (belga)
Zrinjski Mostar (boszniai)–Botev Plovdiv (bolgár)
Qarabag (azeri)–Piast Gliwice (lengyel)
Rosenborg (norvég)–St. Johnstone (skót)
Trabzonspor (török)–Derry City (ír)
Valletta FC (máltai)–FK Minszk (fehérorosz)
Anorthoszisz (ciprusi)–Gefle (svéd)
Sturm Graz (osztrák)–Breidablik (izlandi)
Irtis Pavlodar (kazah)–Siroki Brijeg (boszniai)
Differdange (luxemburgi)–Utrecht (holland)

TheGame 07-12-2013 15:12

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304413)
A csütörtök késő estébe nyúló mérkőzésekkel kialakult a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének mezőnye. Július 18-án és 25-én rendezik meg a mérkőzéseket: a Vojvodinával mérkőző Bp. Honvéd pontos meccsidőpontjai még nem ismertek, a DVSC július 18-án 19 órakor lép pályára Drammenben a norvég Strömsgodset ellen, a visszavágóra 25-én 20.30-kor, Nyíregyházán kerül sor.

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva (magyar)
Vojvodina (szerbiai)–Bp. Honvéd (magyar)

Senica (szlovák)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Häcken (svéd)–Sparta Praha (cseh)
FK Sarajevo (boszniai)–Kukësi (albán)
Thun (svájci)–Csihura Szacshere (grúz)
Skoda Xanthi (görög)–Linfield (északír)
Hödd (norvég)–FC Aktobe (kazah)
Dila Gori (grúz)–Aalborg (dán)
Maccabi Haifa (izraeli)–Khazar Lankaran (azeri)
Hajduk Split (horvát)–FK Turnovo (macedón)
Ventspils (lett)–Jeunesse Esch (luxemburgi)
Astra (román)–Omonia (ciprusi)
Skonto (lett)–Slovan Liberec (cseh)
Pandurii (román)–Levadia Tallinn (észt)
Slask Wroclaw (lengyel)–Rudar Pljevlja (montenegrói)
Malmö FF (svéd)–Hibernian (skót)
Jagodina (szerb)–Rubin Kazany (orosz)
Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri)
Rijeka (horvát)–Prestatyn Town (walesi)
Zalgiris (litván)–Pjunyik (örmény)
Beroe Sztara Zagora (bolgár)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
Honka (finn)–Lech (lengyel)
Crvena zvezda (szerb)–ÍBV (izlandi)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Milsami Orhei (moldovai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–MSK Zilina (szlovák)
Inter Bakı (azeri)–Tromsö (norvég)
Csernomorec Odessza (ukrán)–Dacia Chisinau (moldovai)
IFK Göteborg (svéd)–Trencín (szlovák)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Lokomotiva (horvát)
KR (izlandi)–Standard Liege (belga)
Zrinjski Mostar (boszniai)–Botev Plovdiv (bolgár)
Qarabag (azeri)–Piast Gliwice (lengyel)
Rosenborg (norvég)–St. Johnstone (skót)
Trabzonspor (török)–Derry City (ír)
Valletta FC (máltai)–FK Minszk (fehérorosz)
Anorthoszisz (ciprusi)–Gefle (svéd)
Sturm Graz (osztrák)–Breidablik (izlandi)
Irtis Pavlodar (kazah)–Siroki Brijeg (boszniai)
Differdange (luxemburgi)–Utrecht (holland)



a sport fogadoknak irom ezt csak.
Astra (román)–Omonia (ciprusi) es sima 1-es !!
Pandurii (román)–Levadia Tallinn (észt) ez is 1-es !!
Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri) ezt meg meg lehet fogadni,hogy a Petrolul nyer tobb mint 3 gol-al

Pool 07-12-2013 15:42

Quote:

Originally Posted by TheGame (Post 304415)
a sport fogadoknak irom ezt csak.
Astra (román)–Omonia (ciprusi) es sima 1-es !!
Pandurii (román)–Levadia Tallinn (észt) ez is 1-es !!
Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri) ezt meg meg lehet fogadni,hogy a Petrolul nyer tobb mint 3 gol-al

nagyon nyalogatod a románok zacskóját, ahogy látom...

TheGame 07-12-2013 21:39

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304416)
nagyon nyalogatod a románok zacskóját, ahogy látom...


ez nem nyalogatas hanem hozzá értés ! te meg nagyon nyalogatod a sajat zacskod.

Pool 07-12-2013 22:09

Quote:

Originally Posted by TheGame (Post 304422)
ez nem nyalogatas hanem hozzá értés ! te meg nagyon nyalogatod a sajat zacskod.

hát, ha én egy kicsit értenék a focihoz, akkor nem románoknak szurkolnék...
de sajnos nem nagyon megy...

amúgy meg bárcsak tudnám nyalogatni...

TheGame 07-13-2013 19:41

Quote:

Originally Posted by Pool (Post 304424)
hát, ha én egy kicsit értenék a focihoz, akkor nem románoknak szurkolnék...
de sajnos nem nagyon megy...

amúgy meg bárcsak tudnám nyalogatni...


edz le egy kicsitt a nagy pocakodbol akkor talan tobb lessz az eselyed

Pool 07-16-2013 14:15

Ezen a héten már a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében is beindul a nagyüzem (az 1. selejtezőkörben csak két párharcot rendeztek), kedden és szerdán 34 együttes lép pályára, csütörtökön pedig az Európa-liga veszi át a főszerepet. Íme, a BL és az El 2. selejtezőkörének teljes e heti programja, benne három magyar csapattal, a Győri ETO-val, a Debrecennel és a Honvéddal.

BAJNOKOK LIGÁJA, MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK

17.30: Viktoria Plzen (cseh)–Zeljeznicar (boszniai)
18.00: BATE Boriszov (fehérorosz)–Sahtyor Karagandi (kazah)
18.00: Dinamo Tbiliszi (grúz)–EB/Streymur (feröeri)
19.00: Ekranas (litván)–Hafnarfjördur (izlandi)
19.00: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
19.30: Birkirkara (máltai)–Maribor (szlovén)
19.30: Fola Esch (luxemburgi)–Dinamo Zagreb (horvát)
19.45: Steaua Bucuresti (román)–Vardar Szkopje (macedón)

EURÓPA-LIGA, MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

18.00: Levadia Tallinn (észt)–Pandurii (román)

A BAJNOKOK LIGÁJA SZERDAI PROGRAMJA

15.00: Sirak (örmény)–Partizan Beograd (szerb)
17.30: HJK Helsinki (finn)–Nomme Kalju (észt)
18.00: Neftci Baki (azeri)–Skënderbeu (albán)
19.00: Sligo Rovers (ír)–Molde (norvég)
19.00: Elfsborg (svéd)–Daugava Daugavpils (lett)
20.15: TNS (walesi)–Legia Warszawa (lengyel)
20.15: Slovan Bratislava (szlovák)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
20.30: Győri ETO (magyar)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) (Tv: M1)
20.45: Cliftonville (északír)–Celtic (skót)

AZ EURÓPA-LIGA CSÜTÖRTÖKI PROGRAMJA

15.00: Irtis Pavlodar (kazah)–Siroki Brijeg (boszniai)
16.00: Dila Gori (grúz)–Aalborg (dán)
17.00: Ventspils (lett)–Jeunesse Esch (luxemburgi)
18.00: Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Senica (szlovák)
18.00: Qarabag (azeri)–Piast Gliwice (lengyel)
18.00: Honka (finn)–Lech (lengyel)
18.00: Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Milsami Orhei (moldovai)
18.00: Dinamo Minszk (fehérorosz)–Lokomotiva (horvát)
18.30: Zrinjski Mostar (boszniai)–Botev Plovdiv (bolgár)
18.30: Skonto (lett)–Slovan Liberec (cseh)
18.30: Beroe Sztara Zagora (bolgár)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
19.00: Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva (magyar)
19.00: Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri)
19.00: Malmö FF (svéd)–Hibernian (skót)
19.00: Maccabi Haifa (izraeli)–Khazar Lankaran (azeri)
19.00: Hödd (norvég)–FC Aktobe (kazah)
19.00: Rosenborg (norvég)–St. Johnstone (skót)
19.00: Anorthoszisz (ciprusi)–Gefle (svéd)
19.00: Tromsö (norvég)– Inter Baki (azeri)
19.00: Csernomorec Odessza (ukrán)–Dacia Chisinau (moldovai)
19.00: IFK Göteborg (svéd)–Trencín (szlovák)
19.30: Differdange (luxemburgi)–Utrecht (holland)
19.30: Valletta FC (máltai)–FK Minszk (fehérorosz)
19.30: Kukësi (albán)– FK Sarajevo (boszniai)
19.30: Thun (svájci)–Csihura Szacshere (grúz)
20.00: Jagodina (szerb)–Rubin Kazany (orosz)
20.10: Zalgiris (litván)–Pjunyik (örmény)
20.15: Skoda Xanthi (görög)–Linfield (északír)
20.15: Sparta Praha (cseh)–Häcken (svéd)
20.30: Hajduk Split (horvát)–FK Turnovo (macedón)
20.30: Astra (román)–Omonia (ciprusi)
20.30: Trabzonspor (török)–Derry City (ír)
20.30: Vojvodina (szerb)–Bp. Honvéd (magyar) (Tv: M1)
20.30: Crvena zvezda (szerb)–ÍBV (izlandi)
20.45: Olimpija Ljubljana (szlovén)–MSK Zilina (szlovák)
20.45: Slask Wroclaw (lengyel)–Rudar Pljevlja (montenegrói)
21.00: Rijeka (horvát)–Prestatyn Town (walesi)
21.15: KR (izlandi)–Standard Liege (belga)
21.15: Breidablik (izlandi)–Sturm Graz (osztrák)


All times are GMT +1. The time now is 15:15.

Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.

Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító

Partnerek: Játékok, civ.hu