Idén 25 éves a Commodore 64
http://index.hu/tech/hardver/c64071227/
"1982-ben a szocialista blokktól nyugatra a játékterem akkori csodáitól – Pac Man, Galaga és társai – lenyűgözött gyerekek ZX Spectrumot, Apple II-t vagy Atari 2600-at kértek a Jézuskától. Az igazán előrelátók azonban Commodore 64-ért nyúzták a szüleiket: nemcsak azért, mert az akkor pár hónapja piacon levő gép által produkált kép és hang sokkal alkalmasabb volt játékra, mint a konkurens masináké, hanem azért is, mert a később csak C64 és C=64 rövidítésekkel illetett kütyü jóval olcsóbb volt a rivális számítógépeknél, ezért a felmenők ellenkezését is könnyebb volt legyűrni. Az Index tiszteleg a legsikeresebb otthoni computer előtt." ... "De az élmény részét képezték a játékokhoz kapcsolódó rituálék is. Aki lemezes meghajtó helyett magnós egységgel volt megátkozva, egészen biztosan sokat szívott a különböző magnófejállásokkal rögzített programokkal. Én például a fejállító kis csavarhúzómra applikáltam egy pöcköt, és amikor sikerült betöltenem például a Fighter Bombert (utántöltős, ezeket 15 helyett 100 forintért adta a dealerem), akkor a magnóra karcoltam egy vonalat a pöcökkel párhuzamosan, és odaírtam, hogy Fighter Bomber. El lehet képzelni, hogyan nézett ki a magnóm 50-60 játéknév után. A másik módszer a betöltéskor a képernyőn megjelenő csíkok figyelése volt, ezek ugyanis a csavarfej állításával változtak, és értő játékos ebből vissza tudott következtetni, hogy mikor áll jó helyen a magnófej – egy generáció szeme romlott el így. Na és a mikorkapcsolós joystick, arra emlékeznek? (Valójában mikrokapcsolós, az elnevezés amolyan korai IT-humor volt, mert a joystick mikor kapcsolt, mikor nem.) És a tápegység, ami 5-6 óra után túlmelegedett, és olyankor negyed órára a mélyhűtőbe kellett tenni? Hát hol van ezekhez a szívásokhoz képest egy mai alaplapcsere vagy egy Windows-újratelepítés? Szóval nem kell csodálkozni, ha az egykori C64-esek szeme kissé elfelhősödik, amikor azt mondják nekik, hogy Test Drive vagy Maniac Mansion." Elég sok adatot tartalmaz a cikk, de szerintem érekes... Furcsa ezt látni hogy a 64 kilóbájtos memória már mire volt jó és ma a 2 giga mire nem elég... :) |
Quote:
|
Quote:
|
en imadtam a c64-et, sokaig voltam tulaj. nagyon jo volt, de tenyleg. neha eloveszem az emut en is. :)
|
Quote:
magát a gépet meg valamikor '98-ban adtuk el :p most már sajnáljuk :( a lemezek pedig jobb időkre várnak :D |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
ettol fuggetlenul ne felejtsuk el, hogy a c64 oskovulet ma mar, de az akkori lehetosegeket figyelembe veve maga volt a csoda! |
Quote:
|
Quote:
most meg a Civ4-el játszom ;) mély nyomott hagyott :p |
Quote:
(ez egy kicsit zavaros, de most keltem fel, nem aludtam éjszaka, de remélem, érthető amit mondani akartam :o) |
Quote:
|
hüpp hüpp sosem voltc64-em pedig úúúgy szerettem volna anno :)
De volt helyette ZX Spectrum :) azon is jó kis játékok voltak igaz kazettás magnó felállásban :) És még mindig megvan működő állapotban :) |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Annó ilyen streemer-es géppel én is játszottam:) |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Én is olvastam azt a cikket az indexen:) Néhány kiváló játékot is felemlegetnek ott, Commando, Wizard of Wor... De az én kedvencem a Piracy volt:) Kazettás magnóm volt a géphez, állandóan elállítódott a fej, csavarhúzóval kellett igazítgatni...:) Jó sok délutánt és joystickot elhasználtunk C64-re:)
|
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 10:16. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu