A 2009-es év legjobb Hódítósa
A 2009-es év legjobb Hódítósa
Ezennel meghirdetjük a 2009-es év legjobb Hódítósa című párbajsorozatot. A párbajsorozat célja, hogy rövidebb-hosszabb párbajok segítségével kiválasztásra kerüljön az az ember, aki a 2009-es évben a sorozat párbajain való részvétele alapján a legjobb játékosnak bizonyul. A párbaj 9 fordulóból fog állni: 1. forduló: 1 órás párbaj 2. forduló: 2 órás párbaj 3. forduló: 3 órás párbaj 4. forduló: 4 órás párbaj 5. forduló: 5 órás párbaj 6. forduló: 4 órás párbaj 7. forduló: 3 órás párbaj 8. forduló: 2 órás párbaj 9. forduló: 1 órás párbaj Minden fordulón belül öt párbaj is lesz, különböző időpontokban, hogy az is részt vehessen, aki csak hétköznap ér rá, az is, aki csak hétvégén, az is, aki csak nappal, az is aki csak este, és az is, akinek valamelyik időpont esetleg nem jó. (Egy párbaj hétköznap délelőtt, egy hétköznap este, egy hétvégén délután, egy hétvégén este, és egy valamikor véletlenszerű időpontban kerül megrendezésre.) Az adott fordulóban egy ember több párbajon is részt vehet, ilyenkor a legjobb eredménye fog számítani. Időbelileg a párbajsorozat kb ősz végéig fog elhúzódni, megfelelő érdeklődés esetén. A párbajok anonym párbajok lesznek, alap 200 hektáros országgal, szabadon választható fajjal és személyiséggel. Az izgalmak fokozása érdekében a felfedezés tiltva lesz, az építkezés 3/2 körös, a katonaképzés szintén 3/2 körös, a tekercsírás 3 körös lesz. A párbajba bárki bármikor bekapcsolódhat, külön nevezés nem szükséges, és az összes fordulóban való részvétel sem szükséges (bár a legjobb eredményt nyilván csak így lehet elérni). A párbajok 16 főses lesznek (érdeklődés hiányában ez csökkentve lesz!), a jelentkezők elfogadása jelentkezési sorrendben történik. Részvételi arány függvényében kivételt képezhetnek azok az országok, akik az adott fordulóban már részt vettek, ebben az esetben ők a sor végére kerülnek, azok mögé, akik az adott fordulóban még nem játszottak. Fenntartjuk a jogot, hogy bármely ország jelentkezését elutasítsuk, indoklási kötelezettség nélkül. A párbaj pontozása: Első helyezett: 5 pont Második helyezett: 4 pont Harmadik helyezett: 3 pont Negyedik helyezett: 2 pont Ötödik helyezett: 1 pont Ha valaki egy fordulón belül több párbajon is indul, akkor a legjobb eredménye számít. A pontokat az ORSZÁGOK gyűjtik, nem az emberek, tehát célszerű mindig UGYANAZZAL az országgal indulni. Fenntartjuk a jogot, hogy a párbajsorozatból kizárjuk azokat az embereket, akik egy fordulón belül több országgal is részt vesznek a párbajokon. A párbaj végén pontegyenlőség esetén a sorrend eldöntésénél figyelembe vesszük az egyes fordulókon elért átlageredményeket is, nemcsak a legjobb eredményeket. Ha ezek után is pontegyenlőség van, akkor egy utolsó párbaj dönt az eredményről. Ha az érintett emberek 3 felajánlott időpontból nem tudnak egy mindenki számára elfogadhatót választani, akkor egy általam fixen meghatározott időpontban kerül a végső párbaj megrendezésre, és ennek eredménye lesz a döntő. A párbajok szervezése Horland (#1) országgal történik, az ország a párbajok során jelen lesz, de az értékeléskor eredménye nem számít. A párbajsorozatrara külön nevezési díj nincs, de az egyes fordulókon való részvétel nevezési díja minden résztvevőtől levonásra kerül. Az egyes párbajokon a szokásos nyereményeket minden nyertes megkapja. A fődíj ezen felül egy játékon kívüli, "A 2009-es év legjobb Hódítósa" kupa. Ez a kupa csak megfelelő érdeklődés esetén fog átadásra kerülni. (Ha 5 ember vesz részt az egész párbajsorozaton, akkor értelmetlen.) ------------------------------- Kérdések, észrevételek jöhetnek ide, ebbe a témába. :) |
a címről furcsállva néztem volna rád ati, hogy hogy találhatsz ki ilyet, de aztán láttam, hogy csak a cím félreérthető, mert más képességek és ismeretek szükségesek a hódítóhoz, mint a hódítóban lévő párbajhoz.
|
Quote:
A párbajok azonban egy összemérhető, és főként következetes terepet biztosítanak, egy teljesen egységes mérési lehetőséggel. |
látom, ami a petiknél 3 mondat, az az atiknál 6. de akkor miért ez a téma címe? miért nem 2009-es év legjobb párbaj játékosa?
|
Quote:
Ettol fuggetlen, nem mondom, hogy rossz jatekos, aki kepes megnyerni egy parbajt... De ez kb olyan, mint a franciasakk. Komoly sakkozok nem nagyon foglalkoznak vele, egy szuk reteg belemelyed, es jol jatszik, de igazabol ha barmelyik nagymester raszanna par orat, siman kiemelkedo jatekos lehetne. Megis, aki jo ebben a sakk-valtozatban, nem mondjak ra, hogy o a legjobb sakkozo, mivel kb annyi koze van ennek a sakkhoz, mint a parbajnak a normalis jatekhoz. :) Ezzel effektive azt mondom, hogy egy viszonylag tapasztalt es ezzel foglalkozo parbaj jatekos siman erthet el nagyon jo eredmenyeket parbajban, kozben meg peppe verik a hoditoban. Valamint ha a sok jo jatekos venne a faradtsagot, hogy foglalkozzon a parbajjal, siman jok lennenek ott is. Szoval egyetertek grabival, nem tetszik az elnevezes. :) (Azert persze tisztelem azokat, akik parbajokat nyernek, felreertes ne essek) :) |
Mindenkinek rengeteg ideje van még, hogy kiismerje a párbajokat a cím elnyerése érdekében. :)
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Lehetne a fordulókbeli 5 párbajokból vmelyik este 21 vagy 22 órás kezdéssel?
Mert szeretnék indulni, de csak olyankor tudnám megoldani... A hétköznap vagy hétvége már nem tényező, csak az időpont... |
Quote:
De egy 4-5 órás párbajnál már eleve esélytelennek tartom, hogy este 10-kor kezdődjön... Hajnali 3-ig tartana. |
Quote:
|
Quote:
|
Nekem az éjjel lenne a legjobb;):D
|
Quote:
A vasárnap délelőttök sztem elég unalmasak, várni az ebédre stb., jól jön egy kis párbaj :) |
Quote:
|
Aki jelentkezett, az ne feledje, hogy ma este lesz az első forduló első párbaja.
Aki nem jelentkezett, annak még nem késő. :) |
Quote:
|
Quote:
|
Vasárnap reggel 10ig nekem is jó a párbaj tehát már minimum 2ember:)
Aztán érdekelne pár dolog: Itt van e lehetőség pl arra,hogy normál játékban 2 különböző orival játszó 2db ember vigyen 1db országot közösen a párbajon?:) (lényeg,hogy párbajon 1ori de 2ember,ezzel növelve az esélyt,hogy minden párbajon ott legyen az az ori) Egy ilyen 5ös csomag mennyi idő alatt menne le 1-2hét? A véletlen időpontnál esélyesek-e az olyan időpontok,mint pl hajnal 4-5között amikor minimális számú érdeklődő van? Vagy olyan időpontokra esne ez a véletlen amikor amúgy is sok érdeklődő van? |
Quote:
Quote:
Quote:
|
Quote:
Tegyük fel: Van a kapcsolt láncon 1 anarhista ori. Oda ugye beléphet bárki így gyakorlatilag mondhatjuk,hogy azt az anaros orit viszi más is?:) És ha viszi 2ember azt az 1ori a kapcsolt láncból akkor gyakorlatilag már a gond megoldva?(mire elküldtem rájöttem,hogy ez megint nem okés de azért a válaszod érdekel) Hogy ne kelljen még egyet írnom: Ha a kapcsolt lánc sem adott csak 1 db anarhista ori akkor már ugye egyéb gond csak nincs arra,hogy vigye az az orit a párbajon több játékos???:D |
Quote:
|
Quote:
Quote:
Quote:
|
Quote:
Így megismerve a szabályokat betartom őket de szerintem nincs semmi furcsa abba,hogy ha 1orinak 2tulaja is van(anarba lehetséges)akkor annak az orinak mind2 tulajdonosa résztvehet:) De ha te így érzed,hogy betartatsz egy olyan szabályt ahol megkülönböztetni nem tudod a 2ip-t vagy 2 a embert hát akkor indulok a normálos orimmal egyedül:P |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel a hozzáállással szívesen látlak a párbajokon, vagy egyáltalán a játékban... |
Tsobi, lehet nyugodtan lepontozni a válaszomat, de azt gondolom, hogy ez a párbajsorozat azért lett meghirdetve, sokak kívánságára, hogy egy jót szórakozzanak és jót játsszanak a résztvevők. Nem azért, hogy a legelső forduló előtt már a kiskapukat keressen valaki, hogy hogyan tudná elintézni, hogy más játsszon helyette, és mégis a végén ő legyen a győztes. Senkinek nem tesz jót, ha olyan ellenféllel játszik, akit nem maga a játék érdekel, hanem a szabályok kikerülése. Ezért kár jelentkezni.
|
Quote:
Ha én a testvéremmel vagy a nejemmel közösen viszek egy országot,mert egy háztartásban élünk,együtt regisztráltuk egy közös emilcímre és mindennap mindketten bennevagyunk x időt,akkor most ki az ország tulaja? Nem látom be milyen szinten gátol ez bárkit is abban,hogy jól érezze magát,hisz nem történik érdemi szabálytalanság.. Az különösen nem tetszik,hogy mindig a játékból való kizárást is felhozod ilyen alkalmakkor. Okés,hogy fenntartod a jogot ilyesmikre,megengedheted magadnak.. de nagyon sokszor alaptalanul és feleslegesen hangoztatod. Le van írva,nyilván mindenki elolvasta. Tudjuk. A főnökömre hasonlítasz ilyenkor.. jó arc,de beakad a fejében valami egy héten egyszer és rájön az 5 perc. Akkor a legbebetonozottabb munkatársaiba (lsd. Ts) is beleköt mindenért a legapróbb eltérés miatt. HV-ban,Arénában is megengedett az,hogy ketten legyenek jelen a 24 órás lefedettség érdekében. |
Quote:
Quote:
Quote:
Quote:
|
Abban egyetértek Atival, hogy tényleg egyesszámban van kiírva, így EGY párbajon egy ember vegyen részt. De ez nem hiszem, hogy ellenben lenne azzal, hogy egy másik párbajra egy másik játékos menjen ugyanazzal az országgal...Mondjuk akkor írják meg, hogy ez és ez a párbaj Nekem nem számított, mert nem én játszottam...De nem értem miért kell megtiltani, hogy az ország egy másik játékossal ott legyen :)
És egy országnak nem csak egy gazdája lehet...sőt, akár egyenértékűek is lehetnek a gazdák... Ez az én szerény véleményem :o :) |
Olvasgatva az előzőeket, már kezd is a kedvem elmenni ettől a sorozattól.
Nem hiszem, hogy Harcosok, Neked szükséged lenne arra, hogy más is vigyen egy-egy fordulót. Atival teljesen egyetértek. Én a párbaj szeretete miatt indulok, nem azért, hogy első legyek. De ha így lesz, azt csak magam szeretném elérni... Remélem, erre akkor különösen oda lesz figyelve. Amúgy meg hiába lakom a családommal, ülhetne itt bárki, sokat nem érnék vele. De ha tudtok olyan családot, ahol mindenki jól párbajozik, akkor megkövetem őket... |
Én is Atival értek egyet. Egy ember egy országgal játsszon. Ha nem tud itt lenni az 5!!!! alkalom egyikén se, ami 1 fordulóba beletartozik, akkor gondolja meg, hogy van-e értelme egyáltalán játszani. Szeretném, ha Máté játszana, de csak a megengedett keretek között, csak ő játsszon a saját országával!
|
Quote:
|
Quote:
Ati, lesz vmi díjazás? De ha lesz is, ne írd meg, mi, mert akkor csak még többen keresnek majd kiskapukat... Elég sztem 20.000 VIP kör :D |
Quote:
Quote:
|
Jó nagy kupa legyen és aranyból :)
De végülis csak a "2009 legjobb Hódítós Párbajosa" cím dől el :) |
Quote:
|
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 17:26. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu