![]() |
Március: 2. névvadászat
Sziasztok!
Tavaly azt hiszem, hogy nagyon jól sikerült a "névvadászat", ami azt takarta, hogy közösen összegyűjtöttük azokat a neveket, amik nem elfogadhatóak. Idézet tavalyról, hogy mi is ez pontosan: "Mint azt talán tudjátok, mostanában a nevek elfogadása "egyesével" történik, ez napi sokszáz nevet jelent, néha átcsúsznak olyan nevek, amiknek nem kéne, szerencsére ez igen ritka. Régen viszont egyáltalán nem volt ilyen szűrés, a régi nevek között több olyan is előfordulhat, ami nem felel meg a többség ízlésének, vagy esetleg félrevezető lehet. Ezért egy név-vadászatot tartunk, és aki úgy érzi, hogy van a játékban olyan nevű ország, ami nem elfogadható, az most jelezheti ezt, vagy ezeket. Ahol nem egyértelmű, hogy miért, ott egy rövid indoklással. Nem kell sajnálni sem az ország irányítóit, a legtöbb esetben nem lesznek törölve, csak egy névváltoztatás lesz tőlük kérve, amivel ha nem élnek, akkor mi adunk egy másik nevet az országnak. (Mint mondtam, legtöbb esetben -- kivételt képeznek a nagyon friss, és a nagyon durva nevű országok.)" Tavaly óta a névválasztás terén annyi változás történt, hogy olyan névvel, ami egyszer már törölve lett, mint nem elfogadható, nem lehet újra regisztrálni. Ti talán nem látjátok, de én igen, hogy ez egy igen jelentős javulást hozott: nincsen heti 3-4 "3. birodalom", hanem ők már eleve olyan névvel kezdik a játékot, ami valószínüleg ennél sokkal elfogadhatóbb, így ők is sokkal jobban járnak. Maradt-e bent olyan ország, akinek a neve problémás lehet, akinek a neve zavar a mindennapi játék során? Ha igen, akkor ki az, és miért zavar? Ez a téma ebben a hónapban lehetőséget ad az ilyen nevek összegyűjtésére. |
A névvadászat csak a Hódító területére terjed ki, vagy érinti a külföldi verziókat is?
|
Quote:
|
Köszi a gyors választ :)
|
Quote:
ezek a nickek szerintem még mindig benn vannak |
101945 5/V [SZ] köcsög 14.911
Kíváncsiságból rákerestem, és lám:) Ki minek értelmezi |
286046 ANARCH 5 [SZ] ***szemét láda*** 66.842
***szemét láda*** ***szemét láda2*** -=SzemetteleP=- A 363914. szemét szemetes szemetes kuka szemeteskuka szeméttelep ezek elég undorító nevek szerintem :)) 380793 ANARCH 5 halal a szarhazikra 7.830 307972 5/X zsidó 8.134 522405 5/X Pindurpunci 8.156 |
... nemtom ezek a nevek mért maradtak ki a szórásból ;);)
|
Azért ennyire ne essünk túlzásokba, hogy a "szemeteskuka" bárkit sértene... :)
|
Szerintem ezekből csak a Pindurpunci az ami télleg izé...
Viszont a Vésd felsorolásában volt egypár ami kérdéses. 347164 2/B KGB 45.243 Ez szintén csak érdekesség, engem spec nem zavar, és nem leszek öngyilkos, ha benn marad. |
All times are GMT +1. The time now is 21:21. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu