Reményik Sándor

Ne ítélj


Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

Reményik Sándor: Nem nyugszunk


Téli szél a tar gallyakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja,
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a magyarnak;
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa:

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,
Tiporhatják szûz tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!

De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajakkal, lázadó vérrel,
Idézve menny s pokol hatalmait:
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!

Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom,
Jöhetnek jövõ századok, s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök,
Ettõl vonaglik minden magyar rög,
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág,
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tätra erdõk ettõl súgnak-búgnak,
Ettõl reszket lelke minden zugnak,
Puha szivek kõvé ettõl válnak,
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk, ettõl fájunk-égünk,
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk,
Ettõl szorul a kezünk ökölbe,
Ettõl sír a gyermek anyaölben,

Fenyõmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme,
Minden süvít:
MI NEM NYUGSZUNK BELE!

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
NEM NYUGSZUNK BELE!
NEM NYUGSZUNK BELE!

Én ez úgy ismerem, hogy Versailles-ig lobogjon az üzenet.

Mert úgy is van, csak a kisasszony bizonyára rossz helyről másolta:( ki.

Sőt, ha jól rémlik akkor a tar gallyakat fújja az a téli szél :)

Tátra erdők ettől súgnak-búgnak,

Gondoltam most már átolvasom én is. :)

Ezer bocs.

Weöres Sándor
Útravaló

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd:
ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek,
hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között.
Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van;
mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse,
mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud;
tanulj meg mindenkitől tanulni.

Fritz Perls
Gestalt Ima


Én én vagyok. Te te vagy.
Nem azért vagyok ezen a világon,
hogy az elvárásaid szerint éljek,
és te sem azért vagy ezen a világon,
hogy az elvárásaim szerint élj.
Te te vagy és én én vagyok.
Ha így egymásra találunk, az csodálatos.
Ha mégsem, akkor nincs mit tennünk.