Elképesztő politikai hisztérikus cirkusz folyik Szaniszló Ferenc március 15-i kitüntetése ürügyén.
Közismert, hogy Balog Zoltán a nemzeti ünnep alkalmából az Echo TV Világpanorámájának műsorvezetőjét eddigi munkásságának elismeréseként Táncsics Mihály-díjjal jutalmazta. Alighogy az emberierőforrás-miniszter átnyújtotta Szaniszlónak a megérdemelt kitüntetést, a „kiválasztottak kasztja” őrjöngő jajveszékelésbe kezdett. A korábban díjazott liberális-szocialista újságírók egymás után adták vissza a Táncsics-díjat. A pornóregényt író Bolgár György megítélése szerint „egy újságírói díj értelmét veszti, ha olyanok is megkaphatják, akiknek sem az újságíráshoz, sem az újságírás céljaihoz és annak szabályaihoz nincs közük”. Akár egyfajta önvallomásként is értelmezhetjük a Klubrádió és az ATV Sajtóklubja egyik „arcának” mondatát. Mintha csak magára gondolt volna. A liberalizmus végtelen toleranciájáról és a plurális véleményalkotás általuk vallott krédójáról Németh Péter vallott annak vegytiszta mivoltában: „Elfogadhatatlan számomra, hogy olyan valakivel legyek egy sorban, akinek szinte egyetlen gondolatával sem tudok egyetérteni”. Végül idézzünk az egykori – a híreket igencsak szelektáló és nem egy esetben a „kínos” információkat elhallgató, mi több meghamisító – egykori MTI-vezér, Vince Mátyás megnyilatkozásából: „Ha megtartottam volna, akkor úgy érezném, hogy akaratomon kívül egy olyan társaságba keveredek, amelyben egy Szaniszló nevű, magát újságírónak nevező személy tartózkodik, és én nem akarok egy ilyen társasághoz tartozni”. Szaniszló Ferenc pedig vélhetően a magát újságírónak képzelő Vincével nem óhajt egy grémiumba tartozni, s ez így is van rendjén.
A folytatás pedig a már jól ismert és megszokott koreográfia szerint zajlott: egy kizárólagosan magyar belügybe beavatkozott Izrael és az Amerikai Egyesült Államok, akárcsak a néhai bolsevik rendszer időszakában a Szovjetunió. Az ürügy a televíziós jegyzeteiről elhíresült újságíró-műsorvezető állítólagos antiszemitizmusa és cigányellenessége volt. Ámbár ez aligha lephetett meg bárkit is, hiszen miként Leon de Poncins megállapította, a mai polkorrekt véleményformálók nézete szerint „már a zsidókérdés egyszerű felvetése is antiszemitizmus”. Így aztán „magától értetődően” Izrael magyarországi provinciai helytartója, llan Mor kioktató és parancsokat ellentmondást nem tűrve osztogató hangnemben utasította budapesti lakájait: „Felhívom a magyar kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges lépést, s vonják vissza ezt a díjat, amelyet a nem megfelelő személynek, s elfogadhatatlan okokból adományoztak. Miközben Izrael és Magyarország együttműködik az antiszemitizmus elleni küzdelemben, az ilyen kitüntetések negatív benyomást keltenek, s rossz irányban vezetnek bennünket”. Az Egyesült Államok Budapestre akkreditált pannóniai tartományi vezetője, a kimondhatatlan nevű Eleni Tsakopoulos pedig „mélységesen csalódást keltőnek" nevezte, hogy Magyarország kormánya állami kitüntetést adományozott Szaniszló Ferencnek, aki – véleménye szerint – gyűlöletbeszédet használt, vagyis a diplomácia virágnyelvéről közérthetőre lefordítva, bizonyos tabutémákról – zsidókérdés, cigányprobléma, az USA globális mérvű, brutális expanziós világuralmi politikája – kimondta a kendőzetlen valóságot. Levelének a magyar belügyekbe történt beavatkozást bizonyító kulcsmondata a következő: „Rendkívül sajnálatos, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közlemény szerint a kormány még nem találta meg a módját annak, hogy visszavonja ezt a nyugtalanító kitüntetést".
Nos, lehetséges, hogy a „felvásárlókat” és az önmaguk által önmagukat „választottakat” nyugtalanítja Szaniszló Ferenc kitüntetése, ám a magyar emberek többségének vélelmezhetően ez a legkevésbé sem zavarja meg az éjszakai álmát. A ránehezedő „nemzetközi nyomás” hatására Balog Zoltán azonnal meghátrált, és egy szánalmas tartalmú és hangvételű levelet intézett a Világpanoráma műsorvezetőjéhez, amelyben arra hivatkozva, miszerint Szaniszló nyilatkozatai „szemben állnak az általam és a kormány által képviselt értékekkel”, továbbá „rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam”, arra kéri a kitüntetettet, hogy mivel jogilag „más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat”. A miniszteri levél keltezése: 2013. március 19. (Történelmileg egyébiránt nevezetes dátum, hiszen 1637-ben e napon hunyt el Pázmány Péter esztergomi érsek, illetve 1944-ben szintén e napon vonultak be a Wehrmacht egységei hazánkba, de nyilván nem kell semmiféle összefüggést keresnünk a múlt és a jelen eseményei között, pusztán véletlen egybeesésről lehet szó). Vagyis négy nap sem telt el a díj ünnepélyes átadása óta, s Balogh miniszter tűkön ülve várja, hogy Szaniszló Ferenc reagáljon a levelére, s adja vissza a kitüntetést. Magyarán: bohócot csinált magából. Szaniszló úriember, s ígéretet tett arra, hogy a mai napon 20 óra 30 perckor kezdődő műsorában az Echo TV-n méltó és adekvát válaszban részesíti az Emmi-minisztert. Érdeklődéssel várjuk a vélhetően markáns és karakteres szaniszlói feleletet.
Ellenben a köz szolgája, a miniszter magára nézve már korántsem tartja ilyen sürgetőnek a válaszadási kötelezettségét a hozzá fordulókkal szemben, pedig erre egy állampolgár mind jogi, mind morális értelemben egyaránt igényt tart és ez megilleti őt. Történetesen e sorok írója az alább megemlítendő ügy szereplője és érintettje, aki még január 8-án az emberierőforrás-miniszterhez fordult, s hírportálunkon nyílt levélként is közzé tette írását egy, a mostanival sok tekintetben párhuzamot mutató ügyben. Konkrétan arról van szó, hogy ma Magyarországon a közszférában egy pedagógust politikai prekoncepciók alapján – kiegészítve mindezt híresztelésekkel, rágalmakkal és mindenféle valós alapot nélkülöző hazugságokkal – egyszerűen azért nem alkalmaznak, mert az oktatásügyben dolgozó döntéshozók, elsősorban a Klik névre keresztelt közoktatási terrorszervezet a pályázó tanár tevékenységét „szélsőségesnek” ítéli meg, a bűnök non plus ultrájaként róva fel neki e hírportálon kifejtett publicisztikai munkásságát, s a mondottakból következően alkalmatlannak tartja arra, hogy középiskolában diákokat tanítson. Nos, ez az ország mára valóban Csehov 6-os számú kórtermévé, azaz bolondokházává, vagy egy hatalmas kafkai kastéllyá, vagyis mindenféle normalitás és ésszerűség nélkül működő leviatánná, szörnyállammá vált. Hiszen egy épelméjű vezetők, elit által irányított társadalomban a munkahelyi tevékenység megítélése nem attól függ, hogy a munkavállaló milyen világnézetű, mi a politikai-közéleti hitvallása, melyik egyház hívő közösségének tagja, amennyiben ezek a világi egyesületek, illetve egyházak törvényes keretek között működnek, s ezen intézményekben kifejtett tevékenysége által egy középiskolai tanár példának okáért semmiféle vétséget, bűncselekményt nem követ, nem követett el. Evidencia, hogy ez az egész eljárás és kiválasztási metódus durva jogsértés, üközik a hatályos Alaptörvénnyel, az EU-s normatívákkal és jogszabályokkal, továbbá a hazánk által is aláírt ENSZ-alapdokumentumokkal.
Konkrét példát említve. Ha egy magyar állampolgárnak afféle nyolcadik fő bűnként azt rója fel a jelenleg regnáló hatalom, hogy a Kuruc.info hírportálon teszi közzé írásait, nézzük, miként rendelkezik e kérdést illetően az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A 18. cikk kimondja: „Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát”. A 19. cikk pedig ekképpen rendelkezik: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon”.
Nos, ma Magyarországon nem ez a helyzet. Épp az ellenkezője valósult meg mindennek az elmúlt negyedszázadban. Befejezésül, magyar állampolgárként magam is módfelett örvendenék, ha a Szaniszló-ügyben most oly sürgető választ váró miniszter végre maga is megírná levelét. Hiszen soha ne cselekedjünk úgy, ahogyan nem szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. Ugye?
|
