régiek ezek, most találtam meg őket, remélem nem gond :)

East: Szállj most fel

Ha lábad alatt a föld zihál
Ha hazaérsz a semmi vár.
Ha elfogy minden reményed
S ha örvény húz, már nem féled.

Szállj most fel
Hisz oly magas az ég
Elfelejted az árnyakat
Ha elhiszed, hogy érinted a Holdat.

Szállj most fel
Hisz fentről minden kék
S az égig érő fák fölött
Meglátod a holnapot s a tengert.

A városban az éj zabál
A város felett lepke száll
Az éj kitárja ablakát
De nézd a hajnal harcban áll.

Szállj most fel
Hisz oly magas az ég
És elfelejted az árnyakat
Ha elhiszed, hogy érinted a Holdat.

Szállj most fel
Hisz fentről minden kék
S az égig érő fák fölött
Meglátod a holnapot s a tengert.

Juhász Gyula - Trianon

Juhász Gyula: Trianon


Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

Szentmihályi Szabó Péter:Adósunk Európa



Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Széttépték országunk, és sok millió szívet,
Kisebbség nemzetünk öt országban így lett.
Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni?
Kinek van jogában szíveinket tépni?
Trianont sínyli hat ország magyarja,
Köztük sem sok akad, aki így akarja.
Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja
Lakossága magát ősmagyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,
Ontotta a magyart az áldott Verecke.
Ezeréves múltat biztosított nekünk,
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk!
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva,
Csodás országunk darabokra vágta!
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke,
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke!
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz,
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz!
És így van ma Bánát, Baranya és Bácska
Hetven év óta lenn Jugoszláviában.
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét.
És Szlovákiában még elvárnák e néptől:
Váljon meg örökre a múlt emlékétől.
A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli,
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti.
Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa
Értük is felelős marad Európa!
ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet,
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek.
Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,
Hogy a magyarokból legyenek románok!
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik,
De az igaz magyar, nincs amiért hajlik!
Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok,
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott.
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot
Míg más üldözöttként éli a világot.
Ausztriában sem mindenkinek mindegy
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet.
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart,
Nem hagyja kiölni magából a magyart!
Nézem így sorjában, mi maradt még hátra,
Sok-sok széjjelőzött magyar a világba.
Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek
Mert születésemtől e vidéken élek.
Ennek a porában játszottam, mint gyerek,
Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek!
Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj,
Más nemzeteknek az ne legyen óhaj!
Erről a síkságról látni a végtelent,
Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent.
A magyar nem kér mást, nem a régi földet,
Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket!
Lássa be a világ a békétlenség okát:
E nép azért harcol, ne vegyék el jogát!
Ne legyen a magyar mások keze-lába,
Ne, ne alattvaló saját hazájában!
Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta,
Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra.
Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk,
De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk!
Együvé tartoznak, de büntetnek azóta,
E hét évtizedért, a vádlott Európa!

Néhány tollvonás és pecsét,
Bár milliók mondták ellene: Elég!
Megszületett egy szerződés,
Ami utána jött csak vergődés.

Az országot darabokra szaggatták,
Idegenek akik jól tudták,
Hogy nyomort szül ez a szerződés
Szóljon a requiem egy országért!

Egy rohadt kastély versailles-ban
TRIANON!
Egy Nemzet kifosztása
TRIANON!
Egy ország sárba tiprása
TRIANON!
Vissza mindent mint régen volt
AKAROM!

Kissebbség lett a többségből,
Csonka ország egy egészből.
Ilyet soha senkivel sem tettek még,
Haragszik a föld és az ég.

Egy rohadt kastély versailles-ban
TRIANON!
Egy Nemzet kifosztása
TRIANON!
Egy ország sárba tiprása
TRIANON!
Vissza mindent mint régen volt
AKAROM!

Óda a Dávidhoz, avagy kalandozások a 3/G-ben...

Dávidka, Dávidka, hol vagy már,
a szövi már 500 kör óta csak Terád vár!
Fentről 10-12 körről ártózva, azt hiszed, Te vagy a Jani,
de amikor a szövetség 2 körös, egyből benyomódik a szabi?
Csak anarch csoportban, s fórumon megy az aktívkodás, Ó, de kár,
vagy csak G-ben a nagy melegben elaludt a seregedben a Betyár?
Gyere vissza, várunk már, egész szövi erre vár, s én is csak ezért lobbizok
Probléma nem lenne ezzel, ha egyik zölded nem ezzel zártad volna: gyertek csak, én úgysem szabizok...
Ezzel fenyegetőzésed hiteltelenné vált,
szabira menekült, ki zöldben oly bőszen ágált...
Hangos szavad, már csak mint fogatlan kutyának ugatása, elhalkul, s meg sem hallatszik többet,
Bújj csak el, s védekezz bátran (mint sir Robin) a jótékony sárga [SZ] betűs ködben....
600 kör után visszajöttél hát, s bátran elfedeztél,
de miután a távolban sereget láttál, hát pofára estél.
Még csak 1 körös volt a sereg, de már szabin csücsülsz,
meg sem vártad mire megyünk, máris fejvesztve menekülsz.
Otthagytál csapot-papot, szövit, s társakat, megint könnyű megoldásnak tűnt a szabi,
Na innentől látszik, hogy amit írsz, és mondasz, űbergagyi!
Egy nagyszájú szabizógép vagy, ki rögtön elszalad, ha sereget lát, ha a távolba tekinget,
a szabi nyomkodása helyett én azt ajánlom, szerezz egy kis gerincet...



Ezt a verset en irtam, ha barki magara ismer, az csak a veletlen muve lehet... :)

nem rossz vers :)
de amit láttam a csopiba az még jobb :D

Akkor kezdődött hajdanán,
azon a bolondos éjszakán,
amikor meglátta arcomat,
s először hallhatta hangomat.
Azonnal tudtam, hogy büszke rám,
ahogyan azt mondta: kisbabám,
és mikor gyengéden felkapott,
két karja békét és hont adott.
Úgy tűnt, hogy burokban növök fel,
azt, hogy ő szóval vagy ököllel
hányszor is védett a gonosztól,
nem veti papírra golyóstoll.
Nem írja azt sem, hogy felnevelt,
megadva mindent, mi tőle telt,
gondosan vigyázta lépteim
utamnak síkjain, bércein.
Bánom, hogy mindezért, jó Apám,
köszönet tán el sem hagyta szám,
nem tettem semmit, hogy többre vidd,
s én sosem óvtam még lépteid.
Egyszer majd én adom meg Neked,
amit egy ember csak megtehet,
s Téged fog védeni két karom,
miközben hangodat hallgatom.
És akkor rádöbbensz majd talán,
hogy ez pont olyan mint hajdanán,
s lehet még büszkébben mondja szád,
én vagyok egykori kisbabád.

Iwiwen olvastam, mint szülinapi köszöntő, nekem nagyon megtetszett :)

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.