A partra lépve megkérdem az Úrnőt merre tovább.
- Ha sokat időzni itt, akkor kelleni szállás.

Az első helybélitől megkérdem:
-Elnézését kérem! Először járunk erre, meg tudá mondani mely uralkodó a sziget birtokosa, illetve hol találunk szállást többedmagunknak?
Egy fiatalembert sikerül megállítanod.
- A sziget Sinemoshoz tartozik - közli veled, kissé olyan hangsúllyal, mintha számonkérne és csodálkozna egyszerre, hogy ezt nem tudod.
- Abban az utcában - mondja, közben egy a kikötőből elvezető utca frelé int - találnak néhány fogadót.

Grenhez (a nő fordítja)
- Akkor menni az a fogadó egyenlőre. Aztán körbenéz, kapni e esetleg itt batár, ha megyünk tovább nem hajó. Szoba olyan kell, ami nem néz város felé és lenni spaletta.
Kissé értetlenül nézek a Nagyúrra, aztán az Úrnőt megkérem, hogy fordítson:
-Szigeten vagyunk. Innen batárral aztán sehova nem jutunk térkapu nélkül.
- Félre érteni, kapitány, érteni úgy, félsziget és van innen tovább... de mivel nincs, szigeten nem bóklász, nem kell batár. De nézni körbe hátha van lenni másik hajó, menni esetleg tovább hamarabb.
Fejet hajtok a nagyúr előtt:
-Értettem.

Eztán segítek beköltözni a fogadóba. A külön kívánságokat elmondom a fogadósnak és elláttatom-ellátom a lovakat. A holminkra mindig figyeltetek valakivel, főleg az élelemre.
Akár külön szábában lehet mindenki, annyi a hely, valamint minden ablakon spaletta van, és van néhány olyan szoba, ami a belső udvarra néz, közli a fogadós.

A fogadóban kiválasztok egy szobát a megadottak közül, lecuccolok, majd lemegyek az istállóba. Elmondom Grennek, hogy kimegyek, egy kicsit szétnézek a környéken, megnézem azokat is, akik velünk utaznak, egy kicsit felderítem a terepet. Körül-belül 2-3 órát foglalkozom ezzel, majd, ha van valami érdekesség, akkor azt visszatérve a fogadóba megosztom a többiekkel.
A többi utas mihelyst leszáll a hajóról elindul a fogadós utca felé, hárman együtt maradnak, ketten láthatóan nem tartoznak közéjük, ők külön közlekednek.
Nincs nagy nyűzgés a városban. Itt másabbak a házak, mint Tiadlanban, főleg fából készültek, és nem olyan könnyedek. A város szélén a távolban egy toronyra, és körülötte több épületre leszel figyelmes.
Kicsit jobban megfigyelem az utasokat, de igyekszem nem feltűnő lenni. Ha semmi különöset nem látok rajtuk, sem a hármason, sem a kettesen, akkor megnézem magamnak azt a tornyot az épületekkel miért is olyan különlegesek. Elsősorban arra gondolok, hogy valami irányító torony lehet hajók számára, így a távolból, esetleg valami templom, vagy valami varázsló rezidenciája vagy ...
A hármasnál egyértelmúen látszik, hogy a magas szőke férfi a "főnök" a másik kettő a amolyan testőr szerű kísérője lehet. A másik két emberke is teljesen átlagos utazónak tűnik.
Körülbelül egy órát kell a toronyig gyalogolnod. Közelebb érve úgy veszed észre, hogy ez egy egész épület együttes, egy nagyobb torony van, féltucat kisebb, és azok kürül különböző kisebb-nagyobb épületek helyezkednek el. A gazdasádi épületek körül van némi mozgás, egyébként nem nagy a sürgés-forgás. Nem nagyon tudod megállapítani mi is lehet ez a hely.
Elnézem az épületet egy kis ideig, de aztán nem teszek nagy figylemet a kidolgozottságára. A törpe biztos itt nézelődne még egy ideig. Megkérdezek egy járókelőt:
- Bocsásson meg, hogy megzavarom, új vagyok erre. Megtudná mondani mi ez az épület? - kérdem tőle.
- Már magával a küllemével is nagy figyelmet kelt itt az utazóknak - mondom.
Egy munkást tudsz megkérdezni, aki épp valami zsákokat cipel:
- Hát itten taníják a mindenféle magiszterek a tanítványokat. Hallania kellett vóna róla, asszogyák híres, bár én nem értek ezekhez a dógokhoz. Mennem kell, munka van... - mondja, azzal cipekedik tovább.
- Értem! Köszönöm a segítségét - válaszolom és visszalovagolok a fogadóba és elmondom azt, amit megtudtam a többieknek.