![]() |
Quote:
|
AZT AKAROM TUDNI
-------------------------------------------------------------------------------- Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával. Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!" Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel. Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban. (Oriah Hegyi Álmodó öreg indián szavai) |
Wass Albert - Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem, csak nagyon halkan, nagyon csendesen. Amerre járunk, ne rezzenjen egy kis levél se meg, ma lelkem olyan mint a tó: legkisebb rezzenéstől megremeg. Gyere a templomunkba: a bükkerdő ma vár, a Csend harmóniája ott megint a lelkünkbe talál. Gyere velem... csak szótlanul, csak csendesen, csak csendesen... |
Wass Albert: Ébredj magyar!
Nemzetemet dúlta már tatár, harácsolta török, uralkodott fölötte osztrák, lopta oláh, rabolta cseh. Minden szomszédja irigyelte mégis, mert keserű sorsa istenfélő nemzetté kovácsolta. Becsület, tisztesség, emberszeretet példaképe volt egy céda Európa közepén! Mivé lett most? Koldussá vált felszabadult honában, züllött idegen eszmék napszámosa! Megtagadva dicső őseit, idegen rongyokba öltözve árulja magát minden utcasarkon dollárért, frankért, márkáért, amit idegen gazdái odalöknek neki! Hát magyar földön már nem maradt magyar ki ráncba szedné ezt az ősi portán tobzódó sok-száz idegent? Ébredj magyar! Termőfölded másoknak terem! Gonosz irányba sodor ez a megveszekedett új történelem! |
:) És a kedvencem, ha már tegnap említettem:
Wass Albert: Üzenet haza Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. Ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt... A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot. Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentom Istentől való és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok a s víz szalad és csak a kő marad, a kő marad. Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad. |
Pokol
Félelem által táplált tűzben Belülről égsz, de el nem emészt. Gyomorforgató, kénszagú bűzben Kínban fetrengő, fájdalmas lét. Szenvedő lelkek tétlen mocskában Rothadó húsban senki nem úr, Fekete füstben, üres magányban Hangtalan kínban tépődő húr. Nincs már, ki bántson, önmagad rágod Szétszakadt, megtört reményeid, Elhagyott ágyon elveszett álmok Ingyen eladott erényeid. 2009.10.05. |
Búcsú Mond, meddig élsz, ki szabja meg a földi lét mennyit ér? S ha véget ér az út, a lélek hová jut? Vagy fentről néz le rám, hogy bátran járjam a táncot tovább? Hisz ő tanított, az élet egy tánc, ha nem lesz már Sírni kár, hisz a dal egyszer véget ér, nincs tovább. - Ne menj még, kérlek, hisz az élet szép, Te tanítottál rá, miközben bölcsőm ringatád, Ha rögös az út, akkor is csak táncolj, légy vidám. Hisz egy tánc még jár, s ha nem bírod már, Én fogom kezed, vezetlek az életen át. – Csak csendesen, mosolyogva búcsút int felém, S halkan, vigasztalóan, annyit mond még: - Ne félj kicsi lány, ha egy élet véget ér. - S hiába fogom kezét, az örök álom mezejére lép. Szívem remeg, könnyem pereg, csend lett hirtelen. Ő megy tovább, átlépve a fény kapuján, S a búcsú nagyon fáj, hisz többé nem szól már. A felhők felett jár, meglelve az örök béke útját És odaát már várnak reá, s az angyalokkal Keringőzik tovább, az Édesapám. |
1. Csak szólj, s hang a hangra lassan válaszol.
Behunyt szemmel figyelsz, ismersz jól, Tudod, hogy messzi úton járok már valahol, És olyan jó, jó. 2. Ha szól, eláraszt a hömpölygő idő, S néhány halvány arcot hív elő, Szelíd emberek voltak, s nincsenek, És hozzam szólnak, vagy a szél hoz egy sóhajt. 3. Meddig jössz velem, hogyha hívlak, Csukott házakon nyitni ablakot, Hova napsugár rég nem ragyog? Meddig jössz velem, hogyha hívlak Hűvös messzi tájba menni mindhiába? 4. Csak szól, hangról-hangra másképp érkezem, S valamit talán súgnak még nekem Az ismeretlen, rég volt emberek, És tőlük van az összes hang és szó, a rossz és jó. 5. Hát meddig jössz velem, hogyha hívlak Jobban érteni régi képeket, Újra kezdeni, ami elveszett. Meddig jössz velem, ha egyszer hívlak? Míg a szívem hajt, végig jössz-e majd? Ó. instr. 6. Meddig jössz velem, ha hívlak Őket keresni, akik szerettek, Örök fák alatt, örök föld felett? Meddig jössz velem, ha egyszer hívlak Repülni, mint a képzelet, mint a víztükörben a fellegek? 7. Meddig jössz, ha hívlak, Hogyha megérteném, utak nincsenek, Csak az érzés van, csak a hang vezet? Meddig jössz, meddig jössz? Meddig jössz velem, ha egyszer hívlak, Hogyha látod már, hova indulok, Hogyha nem tudom, vissza hogy jutok? Meddig jössz? Presser Gábor |
Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden
Egyszer majd szép lesz minden, a telet s az őszi félelmet, hidd el, szerelmünk levetkőzi. Úgy állunk majd a fényben, mint a virágzó ágak, büszkén viseljük szégyen nélküli koronánkat. Sötétben sem kell félnünk, útjaink beragyogja hajdani szenvedésünk virrasztó teleholdja |
A szerelem örök
Eltűntél kedvesem végleg, Feledni nem tudlak mégsem, Egy dallam száll, száll a széllel, Hallgasd meg, mit üzen néked. Sok, sok év nem hozott feledést, S a kicsi ház összeomlott már régen, De álmaimban látlak minden éjjel, S az életnek ad egy kis reményt. Szomorú tudom e dallam, Szürkeség csak némán hallgat, Fény a szemed tüzében ég még, Számomra csupán csak emlék. Többé már soha, soha nem látlak, Ha fáj a szívem, vigasz ez a dallam, Mit együtt hallgattunk oly régen, Ezt nem veheti el tőlem senki sem. De, ha egyszer végleg el jő az alkony, Szívem többé fájni már nem fog, Csak egy kérésem lesz az ég felé, Légy boldog kedvesem örökké. |
All times are GMT +1. The time now is 07:09. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu