|
Romhányi József:
Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál - Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat, céltábláját az emberek gúnyának. Engem senki sem cirógat, becézget, mert a bőröm egy kicsikét recézett. Hogy irigylem a nercet, a hódokat! Nekik kijár elismerés, hódolat. Hányszor kértem a bennfentes rókától, hogy legyen az én ügyemben prókátor. Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska, protezsálj be prémesállat státusba!" Vagy vegyen be legalábbis bélésnek... De hiába! Nem enged a kérésnek. Értékemért agyon sose csapnának, nem kellek én se muffnak, se sapkának... Így kesergett sündörögve, bujkálva, Míg egy fakír nem került az útjába. Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta: - Jössz a szögeságyamra, te kispárna! |
Batsányi János
A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó ég alatt Még a szabadságnak híve s ember maradt. Ó ti! kiknek szívek örök búba merült, Ím, reménytek nem várt víg napja felderült; Ím, az igazságnak terjednek súgári; Dőlnek a babona fertelmes oltári, Melyek a setétség fene bálványának Annyi századoktól vérrel áradának. Ama dicső nemzet felkelt ím egészen, Mely a két világnak megváltója lészen, S melynek már láncoktól szabad vitéz karja Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja! Az ember elnyomott örökös jussait Délre hozván, porba veri bálványait; S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti, Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti: „Álljon fel az erkölcs imádandó széki! Nemzetek, országok, hódoljatok néki! Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!" A föld kereksége megrendül e szóra, S látja, hogy érkezik a régen várt óra. A letapodtatott emberi nemzetnek Csontjaiból épült trónusok reszketnek. Rémülve szemlélik közelgető sorsok A vérre sovárgó koronás gyilkosok; Ők! kiknek még imént százezrek halála Csak egy intésekben, egy szavokban álla; S kiknek több nagy város tüzes leomlása Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása! Vídulj gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. |
első rész.tudom, hogy hosszú, de érdemes végigolvasni
Karinthy Frigyes
Tomi Együgyű monológ a kutyaszívről Nehezen szánom rá magam hogy a lelkemen könnyítsek S meggyónjam önmagamnak dadogó szavakkal a bűnt Mert bűnnek számít e kemény és harcoló korban a részvét Ha nem arra való s elismerten szomorú tárgyra pazarlod Mint amilyen az emberi balsors és munkanélküliség Láttam meghalni kórházban és harcban és vesztőhelyen is Embertársaimat és megesett hogy meg se sirattam őket Szórakozottságból vagy mert túlságosan figyeltem rájuk Önmagamat képzelve helyükbe s önmagát nem siratja az ember Még a haldokló körül is csak a rokonok sírnak ő maga nem Erre hivatkozva kérek feloldást a gyenge és ostoba tettért Amit azzal követtem el hogy én aki sírni nem szeretek S nem is sírtam már régen most mégis elpityeredtem Kimulni látván borzas kis pincsimet bizonyos Tomi nevűt Hogy történhetett ez szeretném valahogy elmagyarázni a dolgot Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk Afféle családtag aki jól érzi magát s éli világát Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok Aggódó ösztön hogy bemászik valaki s megtámadja önöket Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam Vagy néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében Vagy jókedvemben csúfolva én is ugattam vau-vau mint a kutya Visszacsaholt bizony ilyenkor elképedve s felháborodottan Hökkenve hátrált nekem ugrott füle reszketett mint a levél S az volt írva tincsek alól kifeketéllő izgatott két szembogarába Hogy ez már mégis csak példátlanul esztelen és gonosz ügy Mért ugat ön hiszen ön nem kutya miért alázza meg így Önmagában az embert s a kutyát bennem és azt hogy én ugatok Hiszen ön jól tudja különben hogy nálam ugatás és verdeső farkam Ugyanaz ugyanaz mint mikor ön kedvesen azt mondja szeeervusz Tomikám Na gyere ide buta kutyám na gyere na azért ne egyél meg Ugyanaz ugyanaz verdeső farkam és ájult lihegésem Ugyanaz a szeretet csak felfokozva százezermilliószor Mert nekem nincs egyebem én csak lihegéssel és csaholással És kilógó nyelvvel és összeugrálva és vinnyogva és körbepörögve Mint a tébolyodott én csak úgy tudom azt kifejezni Azt a minden földi gyönyörnél mámorítóbb örömet A szeretetnek és szerelemnek minden más ösztönt elsöprő viharát Amit én érzek válaszul ami bennem válaszol a szeretetnek Pirinyó kis derengésére mikor ön azt mondja nekem na jól van Tomi kutyám Hogy túl éhségen s életvágyamon túl ujjongjak és ugatozzam Itt vagyok itt vagyok itt vagyok halleluja ember-gazdám én uramisten Itt vagyok itt vagyok engedd hogy meghaljak a szeretettől Hát csak azért mondom nem szép játék csúfolni a csaholást Ez reszketett és dobogott abban a bundapamacsban Ami Tomi volt olyankor mikor én ugratva megugattam (Csak még fenti szavaknál is zűrösebben és ködösebben) Persze utána rögtön elfeledte ezt az egész haragkitörést S hajlandó volt összenyálazni s szájábavenni egészen Minden emberi lényt aki méltatta észrevenni személyét Áradozó boldogságában nem azért hogy vérét igya mint a vadnak Hanemhogy nyálával és testmelegével óvja s szeresse mint anya a kölykét Aztán futott is már fontoskodva szaglászni a sarokköveket Mintegy jelezve bocsánat azért én mégis csak kutya vagyok Pálya és foglalkozás szerint és hivatalból és hivatásból Más a kötelesség fajtámmal szemben és más megint a passzió Szenvedély és szerelem egy magasabb eszme szimatja Olyasféle mint önök számára a művészet meg a vallás S mégis s mindezeken túl az volt állandó benyomásom Hogy Tomi csöppetse elfogult az emberi fajta javára Gyöngéinket jól ismerte s jellemünk furcsa hibáit S külön-külön úgy bánt velünk ahogy jellemünk követelte Tudta ha Gabi szól rá Tomi takarodj le az ágyról Attól nem kell ugrani mindjárt elég ha úgy tesz mintha akarna Gabi szórakozott nem is figyel egy verssor jár az eszében Perc mulva majd odamegy és megsimogatja az ágyon Ám ha Julis mondja na Tomi készülj most jön a fürdés Már az ef betűnél ugorjon s bujjon a pamlag alá Nem mintha ezzel el lehetne kerülni azt ami végzet A gyűlölt szappant s az egész keserves csutakolást (Amit egyébként férfiasan tűrt mint orvost az úri beteg Akkor is ha különben nem nagyon hisz a tudományban) De késleltetni lehet "csak idő miért az ember küzd s haladék" (Ezt Shakespeare Brutusa mondta s egyebek közt Tomi is) Pontosan tudta Tomi ki a jó ember nem büntetőjogi Szempontból de igazán s ki a példásviseletű rosszember |
második rész
Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre
Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben Nem lustaságból mert pillanat volt neki hat emelet Gavalléros ravaszságból hogy az illetőnek örömet okozzon Volt Tominak mindezen kívül sok bonyolult magánügye is Főként nyáron mikor nyaraltunk Verőcén és a Balatonnál Kettőre jól emlékezem az egyik egy Szuszi nevű Ronda kis fekete szutykos és ostoba szuka volt ez volt a nagy szerelem Emiatt állt ki harminc hímmel s szerzett véres sebeket Másik egy nyafka és hisztérikus kis fehér úri dögöcske Reménytelen ábránd mégis miatta hagyta el kétszer a házat Reggel jött haza nem mert éccaka szólni hogy beeresszék Sunyin és behúzott farkkal bűntudattal bujt el előlem Jól emlékezett rá mit mondtam neki este Tomi ha elmész Azzal a pincsivel zárva találsz mindent csavaroghatsz az éjjel Ám ez is elmult Tomi fölött nem hagyott mélyebb nyomokat Járt és kelt és futkosott s délben ha hozták a terítőt Odaült a falhoz símulva mindig egy bizonyos ponton Rezgetve farkát várt és figyelt minden mozdulatot S csak akkor hagyta ott őrhelyét mikor már mindenki leült Akkor jött közelebb megállt a székek előtt és nézett várakozón S csak ha túlsoká nem vették észre vakkantott rosszaló hangon A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette Ő csak a farkával jelezte jó-jó tudom hogy ön kicsoda Meg se fordult most dolgom van de ismerem és kedvelem önt Bohémhírű kutya volt Tomi alapjában csakugyan az is volt Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam Ha kergettem visszafutott de a sarkon megállt és várt gyanakodva Hátha meggondolom behívom egy feketére vagy csevegni kicsit Bohém jóhiszemű szaglászó mindig kíváncsi bizalma okozta Élete döntő és megrázó eseményét is tíz nappal halála előtt Hogy elfogta a sintér s négy napot ült kutyabörtönben Amire itt most bővebben kitérni egyrészt nem akarok Másrészt mult héten őmaga referált erről a szombati lapban Ami aztán történt én csak arról számolok itt be Hazatérte után mindenki rögtön mondta s beszélte a házban Hogy Tomi kedélyét döntően feldúlta a drámai lecke Csendes lett és udvarias otthonülő nem szökdösött el Ha közeledtem nem feküdt rögtön hátára szokás szerint Hogy csiklandozzam amitől ínyét mutogatva röhögni szokott Ülve maradt komolyan rámnézett aztán nehezen indult Kétszer még ott volt lent az uccán a szép őszi derüben Szaglászott is keveset de már nem kellett lármázni és könyörögni Hogy tessék hazamenni ment bizony szó nélkül és szótfogadón Harmadnapra reggel szólogatom valahogy hiányzott a hangja Harmadszorra felelt a szekrény alól rekedt köhögéssel Csalom elő nagynehezen jön vánszorog ül a sarokba Hisz ez a kutya beteg vigyék át Farkas doktorhoz azonnal Magam nem érek rá sietek rengeteg restancia aznap Délelőtt tárgyalás ebéd Pesten este meghívás hajnalba lefekszem Másnap újból a harc süket vagyok semmiről nem veszek tudomást Harmadnapra (megint) kábultan ébredek tíz óra zúg a fejem Hirtelen átnyilal agyamon ülök fel hé mi van Tomival Jaj nagyságos ur mintha végét járná már csak szuszog az a drága Azt mondja az orvos szopornyica vagy a tüdővel valami Kapott injekciót én is borogatom ott fekszik a zugban S már hozzák is be Tomit gyolcsbatakarva s mint egy törött cserepet Letették ágyam elé s a pillanatban mikor fölébehajoltam Mintha nem is véletlen volna a szomszéd lakás vékony falain át Csend lett elhallgatott a rádió nyekergő reggeli muzsikája Csend lett de nagyon csend mert a nedves rongyok hevederében Tomi már alig pihegett hasa és álla kushadva elernyedt Csak tompora rándult még kínosan mint egy eltaposott fejü Nagy hernyó selyemhernyó ami már nem fog begubózni soha Fekete hű szemeit is betakarta már valami vöröses lepedék S a csendben perc mulva szóltam rá Tomi s magam is összeriadtam Hogy milyen magasan s vékonyan s kámpicsorodva jött ki torkomból a hang Tomin kis remegés futott át de a farkát már nem tudta felemelni Füle mellé fektettem a tenyerem s ekkor elomló erőfeszítéssel Utoljára még tenyerem öblébe belehajtotta néma fejét Picit mozgott benne elhelyezkedett mint aki most végleg igy marad ott S még éreztem amint átküldte ereimbe testének utolsó melegét Tomikám súgtam mégegyszer s tulajdon hangomnak idegen És távoli távoli és régfeledett muzsikájától most már kiszivárgott Szememből a könny egyetlen csepp amitől egyszerre minden Egyszerü lett és meleg és otthonos és érthető mint maga az élet Most már értettem mit jelentett Tomi vad és haragos ugatása Mikor azt magyarázta vele szavakon túl hogy nem az étel S nemcsak az ösztöni érdek köti hozzánk hanem valami más Tenyerembehajtott haldokló feje melyben már nem volt semmi kívánság S szememben az a kis nedvesség egyszeriben összefolyott S most én még e könny fanyar utóízével tünődő szemeimben Mondom el önöknek bizony mondom nektek mit tudtam meg Tomiról Mindazokon kívül amit ugyis tudni lehet egy pincsikutyáról Bizony mondom semmi több ez az eltűnő semmi kis élet tenyeremben Semmi több maga a tiszta szeretet és mégkevésbé kevesebb Ugybizony az a bizonyos szeretet amit áhitatos önkívületben S marcangoló harcokban szomjaz és áhit és keres az emberi lélek Hogy égessen mint a csipkebokor s tátogjon mint Ferenc halai Ime itt fekszik ilyen egyszerü és picike és tisztán ragyogó Mint százezer mázsa szurokércből kilugozott rádiumaktivitás Semmije sincs neki nincs esze és lelke sincs csak szeretet Nincsenek gondolatok s már ösztönök se csak szeretet van Élete sincs már nem is akar már élni csak szeretni akar Ész nélkül lélek nélkül ösztön nélkül élet nélkül való szeretet Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jó volna Szeretni tudom én szeretni akarunk egymást szeretni nem mimagunkat Egymást és nem azt az unalmas én-valakit akihez láncol az élet Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni magunkért Tudom jók vagytok gyerekek jók a gonoszságtól eltorzult lárva mögött Várod már ugye várod gyilkosom várod már a halálom Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni de hogy sirsz, amig élek Ugye várjátok már mind velem együtt hogy tudjatok végre szeretni Meghalni ugye meghalni hogy szeressetek és sírjatok értem. |
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik, buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad. Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra. Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra! E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről, mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek. Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem. |
Heltai Jenő:
SZABADSÁG Tudd meg : szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója. Tudd meg : szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, Bátran kimondja, mit gondol, mit érez. Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse, Nem bámul görnyedon a kutyabőrre S embernek nézi azt is aki pőre. Tudd meg : szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki, Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá soha senkire. Nem áll szemébe húzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembe néz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal, És győzi szívvel, győzi vállal. Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle. . . . Szabad akar maradni mindörökre. Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd ! Tudd meg : szabad csak az, Aki oly áhítattal mondja ki, Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. Inség, veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, és élni mernek érte. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz, S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb akarsz lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb. Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak. . . Gyáva rab vagy. |
Kányádi Sándor:
KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre holtvágányra döcögött végül a kopott vörös villamos kalauz és vezető nélkül döcögött holtvágányra végül a kopott vörös villamos nem volt rakva virágos néppel bezzeg amikor érkezett bíborló színben sok beszéddel meg volt rakva virágos néppel bezzeg amikor érkezett vöröslött de amint utólag utólag minden kiderül bíborát nem a pirkadó nap vértől vereslett mint utólag utólag minden kiderül mint a görög tragédiában belül történt mi megesett a színen csak siránkozás van mint a görög tragédiában belül történt mi megesett hát sic tranzit gloria mundi a dicsőség így múlik el honnan lehetett volna tudni hogy sic tranzit gloria mundi a dicsőség így múlik el s így állunk ismét mint az ujjunk sok hite-volt-nincs nincstelen a magunk kárán kell tanulnunk ismét itt állunk mint az ujjunk sok hite-volt-nincs nincstelen s tülekedünk egymásnak esve ha jön a volt-már villamos sárgára avagy zöldre festve tülekedünk egymásnak esve ha jön a volt-már villamos félre ne értsd a dalom testvér nem sirató csak szomorú nem szeretném ha lépre mennél félre ne értsd ismét/lem testvér nem sirató csak szomorú Mellékdal a pótkerekekre de holtvágányra döcögött-e vajon a veres villamos eljárt-e az idő fölötte és holtvágányra döcögött-e vajon a veres villamos s nem lesz-é vajon visszatérte boldog aki nem éri meg halomra halnak miatta s érte most is s ha lenne visszatérte boldog aki nem éri meg 1992 |
Juhász Gyula
A békekötésre Magyar Tiborc, világ árvája, pórja Nézz sírva és kacagva a nagyokra, Kik becstelen kötéssel hámba fognak, Hogy tested, lelked add el a pokolnak! De azután töröld le könnyedet És kacagásod jobb időkre tedd, Úgy állj eléjük, mint a végitélet Bús angyala, ki e világba tévedt: Urak, világnak gőgös urai, Nem gyásznak napja nékem e mai, Emlék, remény lelkemben úgy remeg, Mint villámos viharban az egek! Kardom letettem, várok, dacolok, Az Isten él és a vén föld forog, Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van Bitang hódítók palotáiban. Már reng a föld, már villámlik az ég, Lesz itt ítélet, harag napja még S világok romján, tűnt gazok felett Én még hozsánnát énekelhetek! Hozsánnát néked Istenem, te nagy, Szabadság, aki lelkem lelke vagy S magyarként és emberként – Üdv Neked! – Élem tovább az örök életet! |
Juhász Gyula
Szerelem? Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, mint napsugár, ha villan a tetőn, holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érezem, hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem! |
Juhász Gyula
Máramarossziget Magyar Kelet bazárja volt e város, Fajok tanyája, ódon és kies, Közel az éghez s a magyar határhoz S a vándorló költőhöz is szíves. Kegyes atyáknál öreg iskolában Magyart, latint oktattam itten én, Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam, Fiatalságom ódon Szigetén. Párizst kerestem és könyvekbe bújtam, Míg az idő szállt -- ó én drága múltam -- Örökre meddőn és múlasztva múlt. Egy fiatal lány szeme átvilágol Felém e fényből, mint a másvilágból És vissza, vissza nem visz oda út. |
| All times are GMT +1. The time now is 23:48. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu