|
Elismerőn aprót biccentek a törpe felé (közben felötlik bennem a kérdés: hogy ha "én" a batárban voltam, minek láttak engem a többek...?)
A hasonmásod integetve szertefoszlik. A törpe meghajolva fogadja az elismerésed. Majd Hier felé fordulva: - Meg kell javítani a batárt, le kell tolni az akarályt az útról, a hullákat pedig valami mód el kell tüntetni, lehetőleg, úgy, ha valaki keresné őket ne találja meg. Intézkedjen a felsorolt ügyekben, de előtte keresse meg az Atyát, és kérje meg, hogy gyógyítsa meg azt, akinek szüksége van rá - adom ki az utasításokat - Ha valamiben szükség lenne a segítségemre szóljon - teszem még hozzá kisvártatva. -Parancsára asszonyom - mondja Hier és a hátsó batárhoz megy ahol az Atya kivont karddal "üldögél" és szól neki. Feran-hoz odalép Íshar és valamit hallkan mond neki. Feran lassú léptekkel elindul az úton a támadók szekere felé. |
Végignézek a tetemen, majd magamon is. Próbálom lesöpörni magamról a sok vért, mintha fóbiám lenne, de látszólag sikertelenül, (Nem csak látszólag, hanem gyakorlatilag a még meg nem alvadt vért rendesen elkened) mert egyáltalán nem tisztul a felszerelésem. Aztán hagyom, magamban dühödten lépdelek vissza a batár felé, de kifelé inkább csak szomorú tekintetem van, nem igazán beszélek senkivel. Rövid tőmondatokkal válaszolok csak a kérdésekre, ha kérdeznek (jól vagyok, semmi bajom, stb.). Felpattanok a kocsi hátuljára és várom az indulást. Keresek egy rongyot és próbálom út közben majd letisztítani magam, amennyire csak lehet.Tömzsipöröly elismerően mér végig. Láthatóan tetszik neki az új "dizájnod" aztán az arcodra pillant és a ládájából egy kis üveg csípős szagú szeszt meg egy tiszta rongyot dob oda neked. |
A veszély elmúltával elő kerülök a batár mélyéről. (a fegyver egyenlőre csak az övemre tűzöm, sose lehet aztat tudni, tényleg elmúlt e a veszély).
Megkérdezem a "harcos triótól", maradt-e túlélő az ellenség soraiból. (Ha igen lenne a válasz, akkor kihallgatását indítványozom) A közelben nem látsz olyan ellenfelet akinél feltételeznéd, hogy életben van (a hiányzó fejek, széthasogatott, repedtnek (mintha szétfagytak volna) mellkasok, homlokból kiálló nyílvesszők és a szenes hamukupac nem sok túlélési eséllyel kecsegteti őket), Távolabb, amerről Dhar jött vissza az úton egy elterült test hever, vérbeborulva, kissé mocogva amíg Feran oda nem ér mellé és tűzlabdát nem küld a mellkasába. Ezek után felkeresem minden tagunkat és felkínálom a Minden Titkot Ismerő, azaz Krad végtelen gyógyító erejét. |
Lassan megjelenek én is a kocsi mellett.
Íshar kishíján rádveti magát mikor felbukkansz, aztán kissé meghajolva köszönt: -Üdvözlet varázsmester Gil. Remél tied út volt nyugalmasabb. - Helló. Gondolom akkor ismeritek a támadóitokat, hogy egyet sem hagytatok életben?Íshar kicsit elmosolyodik, bár inkább fintor: -Azt kettőt - mutat két szétkaszabolt hullára - ismerni látásból. Hogy többi miért jött azt nem tudom. |
Gilhez:
- Az ittlétüknek nincs köze a feladatunkhoz - pillantok a támadók felé, majd visszafordulok Gil-hez - Nincs értelme firtatni az ügyet, nem lesz velük több bajunk... - Pillantásomból kiolvashatja, hogy tényleg jobb ha nem kutakodik és kérdezősködik tovább. |
Tömzsipöröly miután odadobta Dhar-nak a holmikat, két perc alatt összerakja a kocsikereket aztán Meríín kissé megnyomja a batárt az ellenkező irányba és a törpe helyére rakja és rögzíti.
Közben Feran, kissé álmatagon sétál előrefelé az úton és valamit mutogat maga elé. (a mágiára érzékenyek megérzik, hogy varázslatokat sző és enged szabadjára) lassan eltűnik az út kanyarulatában, de mindenki felkapja a fejét mikor az erdőbl jókora lobbanás csap az ég felé, majd zsíros füstoszlop emelkedik ki többhelyütt a fák közül. Nemsokkal később a kanyar mögül is az égre csap egy jókora lángfelhő, de az utánna felszálló füst ott inkább szürkés-fehér, (mint a tábortüzeké) és hamarabb el is oszlik. |
Ha kész a batár, visszaszállok, és várom az indulást.
A batár pár perc múlva útrakész, de a többiek még kint "szöszmötölnek" és Feran is csak jó fertályóra múlva tér vissza és kapaszkodik fel a lovára. Mintha kicsit élénkebb lenne, de az arckifejezése továbbra is elrévedő. |
Megköszönöm Tömzsinek a tisztítószereket, amivel letakarítom magam, A tömény szeszes szag kissé csípi az érzékeny orrod, de a vért és koszt könnyedén tünteti el rólad. majd amikor az Atya felkeres, még indulás előtt a következőket intézem hozzá: - Atyám, nekem most nincs szükségem gyógyításra, azonban kérdeznék valamit Öntől. - Mit csinálna az Ön Istene, ha Ön a célját feladná, > mondjuk esetlegesen önvédelemből < de mégis szakítana avval, ami az eszméje - kérdem az Atyát láthatóan némi szomrúsággal és némi aggodalommal a hangomban. - Tudja nem a kenyerem a vérontás, pontosabban az élet kioltása, azonban most mégis megtörtént. Az eszmémet, az életemért cseréltem le, igaz nem végleg, de mégis elszabadult egy rövid ideig bennem a gonosz, mely arra késztetett, hogy pusztítsak, mit sem törődve az élet tiszteletével. - Mondja Atyám, ezen tud segíteni? - kérdem őszinte reménnyel az öreget. |
Nos, mivel úgy látom ezek a támadók előttetek jártak és vártak rátok, bizonyára biztosak vagytok benne, hogy több ilyen csapat már nem vár előttünk... - azzal megvonom a vállam -
|
Az elf gúnyos megjegyzése némileg dühít, de nem alacsonyodok le odáid, hogy vitázzak vele vagy elkezdjem magyarázni neki, hogy pontosan mi, hogyan és miért történt. Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna amit mondott, és hagyom, hogy azt gondoljon erről az egészről, amit csak akar.
|
| All times are GMT +1. The time now is 23:13. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu