Kevés a feles, de nem azért mert gyenge, hanem mert kevés játékos van. De ha már erősítésről van szó nagy nehezen elfogadom, hogy szükséges.
Arra azért figyelni kellene, hogy ne legyen túlerősítve: ha több lesz a feles, megjelennek a vari orik is. Azzal, hogy tömegével megjelenik a feles és a varis, jóval kevesebb ork lesz, helyettük bejön a hadivari óriás. A törpék is meg fogják szenvedni, talán ők szívják ezzel a legnagyobbat. (De nem baj, gondolom majd a változtatás után megjelenik egy topic: adjuk vissza az orkot meg a törpét a felső csoportoknak címmel. Aztán ők is kapnak valami erősítést és újra eltűnik a feles és kezdődik az egész előröl...) Lényeg, hogy jelezném: ne legyen túlerősítve. Csak olyan mértékben ami indokolt, ha kell fokozatosan bevezetve.
Feles jelenlegi hátrányai: - a tanyák termelése 10%-kal kevesebb: ezt ugye ki akarjátok szedni, tehát nem lesz hátránya
- az adóbevétel 10%-kal alacsonyabb: senkit sem zavar, nem egy nagy hátrány
- a támadóerő 10%-kal alacsonyabb: egyetlen igazi hátránya
- a támadó varázslatok 30%-kal több rúnába kerülnek: nem hiszem, hogy bárkit komolyan érintett volna
- a tudománytekercsek írása 10%-kal drágább: megmosolyogtató, az első pár ezer tekercs megírását követően többé nem érinti negatívan, kétlem hogy akadna könytáras feles
Tehát a változtatások után (bármi legyen is az) a -10%-os támadóerőt leszámítva számottevő hátránya nem marad, az előnyei viszont jócskán meg lesznek erősítve.
Gondolom az egyensúlyt továbbra is szem előtt akarjuk tartani, ha adunk valahol, elvenni is kell. Lehet erősíteni a feles tolvajerejét, tolvajakcióit, stb., ha ezt szeretnétek, de kapjon mellé valami hátrányt is...
|