![]() |
A Ferencváros is képviseltette magát az MLSZ és a Mahatma Gandhi Emberjogi Egyesület által közösen szervezett konferencián, amelynek tárgya az volt, hogy a sport és azon belül a labdarúgás milyen szerepet játszhat a rasszizmus elleni harcban.
Klubunkat Forgács István team-menedzser képviselte az eseményen, amelyen kifejezte klubunk üzenetét: a Ferencvárosi Torna Club továbbra is eltökélten küzd minden eszközével a rasszizmus ellen. |
ftc.hu
Mint arról beszámoltunk, Kovács János személyében egy magyar játékos is pályára lépett csapatunk ellen a Lincoln-FTC (0-0) edzőmeccsen.
A fiatal védő egyébként életében először viselte a csapatkapitányi karszalagot, és erre éppen a Ferencváros ellen került sor. Kovács így értékelte a találkozót. - Remek meccset játszott egymással a két együttes, annak ellenére, hogy egyik gárda sincs csúcsformában, hiszen érezhető még, a felkészülésnek melyik szakaszában vagyunk. Az iram jó volt, nyilván nem érhette el a bajnokin megszokottat, de ilyen edzések után ez nem meglepő. A Ferencváros szemmel láthatóan gyorsan átvette azt a stílust, amit az angol csapatok játszanak, egyértelműen érződik az együttes játékán, honnan is érkezett a vezetőedző. Úgy gondolom, a Fradi megállja majd a helyét, valahol a tabella első felében végezhet. Szorítok a csapatnak, hiszen ez a klub egy olyan, amely jó szereplés esetén egyértelműen zászlóhajója lehet a magyar labdarúgásnak, egyáltalán nem mindegy a hazai focinak, milyen erejű FTC vesz részt benne. A meccsre visszatérve: a Lincoln City negyedosztályú, de felesleges lenne összehasonlítani, mire menne Magyarországon. Az eredményből kiindulva viccesen megjegyezhetném, hogy nyilván ott végezne, ahol majd a Fradi zár, de nagyon eltérő stílusról beszélhetünk a csapatok és a bajnokságok kapcsán, így lehetetlenség ezt pontosan megítélni. |
A 100%Fradi beszámolója szerint péntektől Andrew Redmayne személyében ausztrál U20-as válogatott kapust tesztel a Ferencváros együttese. Az angliai edzőtáborban készülő zöld-fehérek másik próbajátékosa, Corey Sinnott combsérülést szenvedett, így nem is edzett, és lehet, hogy még pénteken is pihennie kell.
|
Bár 2-1-re kikapott Kazahsztánban, idegenben lőtt góllal kiejtette az Irtysh Pavlodar csapatát a Szombathelyi Haladás az Európa Ligából. A hazaiak Yurin duplája révén kétszer is vezetéshez jutottak, de a Hali Kuttor sorsdöntő góljának köszönhetően, olykor a remekül védő Rózsa vezérletével hősiesen védekezve kiharcolta a továbbjutást. A Hali következő ellenfele a svéd Elfsborg lesz.
|
A pepsifoci.hu így értesült:
"Angliai forrásokból egyébként úgy tudjuk, a Lincoln csapata több pénzből, 3 millió fontból (950 millió forint) gazdálkodik, mint a zöld-fehérek, és a csapat legjobbjai éves szinten 60 ezer fontot (mintegy 19 millió forint) keresnek meg." Én fűzöm hozzá: ha valaki figyelmét elkerülte az eddigi hozzászólásokban: a Lincoln FC egy NEGYEDosztályú csapat... Nem is tudom, mi felel meg nálunk ennek... Kb a Megye II... |
A pepsifoci így tudósít:
Bár formális döntésnek tűnt előzetesen, némi meglepetésre többórás tárgyalás után sem dőlt el csütörtökön, hogy az elkövetkező három esztendőben a Digi TV, vagy a Sport TV közvetíti-e a labdarúgó NB I mérkőzéseit. Döntés az mlsz.hu beszámolója szerint a klubtulajdonosok, majd az MLSZ elnökségének tanácskozása után sem született. Máté Pál, a Sport Tv főszerkesztője a pepsifoci.hu megkeresésére elmondta: nem erre számítottak az MLSZ elnökének nyilatkozata után. Ahhoz, hogy pont kerüljön a szerződés végére, még néhány nyitott kérdést tisztázni kell a két csatorna ajánlatában szereplő bizonyos tételek értékével kapcsolatban. Kisteleki István MLSZ-elnök megbízásából a szükséges egyeztetésekre a tévékkel eddig is tárgyaló George F. Hemingwaynek, az NB I-es bizottság vezetőjének 24 órája van. Legkésőbb hétfőre minden szempontból tiszta álláspontot lehet kialakítani, amire az MLSZ elnöksége a kedden 13 órakor sorra kerülő újabb rendkívüli ülésén adja majd áldását, s ezt követően kerülhet sor a szerződés aláírására – olvasható az mlsz.hu hírében. A pepsifoci.hu a döntés (illetve halasztás) kapcsán megkereste a Sport Tv főszerkesztőjét, Máté Pált. - Csodálkozom, hogy Kisteleki elnök úr és a főtárgyaló Hemingway úr múlt heti kijelentései ellenére – amelyek úgy szóltak, hogy a Sport TV és a Chello Central Europe élt az opciós jogával az NB I-es közvetítési jogokat illetően és ezek után csak formalitás a döntés és csak rá kell bólintani az ajánlatunkra – ez a döntés született. Lobby-tevékenységet természetesen lehetett tapasztalni, de ezen nem lett volna szabad, hogy múljon – nyilatkozta a pepsifoci.hu-nak Máté. A televíziós a pepsifoci.hu-nak arra a kérdésére, hogy a Sport TV esetleg visszavonja az ajánlatát a történtek miatt, elmondta: ez a döntés a tulajdonosi jogkörbe tartozik. - További tárgyalások és beszélgetések zajlanak – tette hozzá a keddi határidőt érintő felvetésünkre a Sport Televízió főszerkesztője. A DrFoci viszont ezt a címet adta a cikkéhez: Nem döntöttek az NB I-es meccsek közvetítéséről- a Digi jobb pozícióban (mindkét portál az mlsz.hu oldalról informálódott) |
A Celticnek sem lenne könnyű dolga a románok ellen – állítja William McStay. Az Újpest vezetőedzője kedden személyesen leste meg a Steaua Bucuresti-et. A lilák skót trénere Ausztriában meggyőződhetett róla, hogy a bukaresti csapat európai szinten is kiemelkedő gyorsasággal futballozik. A háttérmunka már javában zajlik a jövő csütörtöki Európa-liga-találkozó előtt...
nemzetisport.hu |
És egy kis OFF :)
Formula-1 világbajnoklista, csak a sport, és a szórakozás, és információ-megosztás kedvéért: 2008 Lewis Hamilton (angol) McLaren-Mercedes 2007 Kimi Räikkönen (finn) Ferrari 2006 Fernando Alonso (spanyol) Renault 2005 Fernando Alonso (spanyol) Renault 2004 Michael Schumacher (német) Ferrari 2003 Michael Schumacher (német) Ferrari 2002 Michael Schumacher (német) Ferrari 2001 Michael Schumacher (német) Ferrari 2000 Michael Schumacher (német) Ferrari 1999 Mika Häkkinen (finn) McLaren-Mercedes 1998 Mika Häkkinen (finn) McLaren-Mercedes 1997 Jacques Villeneuve (kanadai) Williams-Renault 1996 Damon Hill (angol) Williams-Renault 1995 Michael Schumacher (német) Benetton-Renault 1994 Michael Schumacher (német) Benetton-Ford 1993 Alain Prost (francia) Williams-Renault 1992 Nigel Mansell (angol) Williams-Renault 1991 Ayrton Senna (brazil) McLaren-Honda 1990 Ayrton Senna (brazil) McLaren-Honda 1989 Alain Prost (francia) McLaren-Honda 1988 Ayrton Senna (brazil) McLaren-Honda 1987 Nelson Piquet (brazil) Williams-Honda 1986 Alain Prost (francia) McLaren-TAG Porsche 1985 Alain Prost (francia) McLaren-TAG Porsche 1984 Niki Lauda (osztrák) McLaren-TAG Porsche 1983 Nelson Piquet (brazil) Brabham-BMW 1982 Keke Rosberg (finn) Williams-Ford 1981 Nelson Piquet (brazil) Brabham-Ford 1980 Alan Jones (ausztrál) Williams-Ford 1979 Jody Scheckter (dél-afrikai) Ferrari 1978 Mario Andretti (amerikai) Lotus-Ford 1977 Niki Lauda (osztrák) Ferrari 1976 James Hunt (angol) McLaren-Ford 1975 Niki Lauda (osztrák) Ferrari 1974 Emerson Fittipaldi (brazil) McLaren-Ford 1973 Jackie Stewart (skót) Tyrrell-Ford 1972 Emerson Fittipaldi (brazil) Lotus-Ford 1971 Jackie Stewart (skót) Tyrrell-Ford 1970 Jochen Rindt (osztrák) Lotus-Ford 1969 Jackie Stewart (skót) Matra-Ford 1968 Graham Hill (angol) Lotus-Ford 1967 Denis Hulme (új-zélandi) Brabham-Repco 1966 Jack Brabham (ausztrál) Brabham-Repco 1965 Jim Clark (skót) Lotus-Climax 1964 John Surtees (angol) Ferrari 1963 Jim Clark (skót) Lotus-Climax 1962 Graham Hill (angol) BRM 1961 Phil Hill (amerikai) Ferrari 1960 Jack Brabham (ausztrál) Cooper-Climax 1959 Jack Brabham (ausztrál) Cooper-Climax 1958 Mike Hawthorn (angol) Ferrari 1957 Juan Manuel Fangio (argentin) Maserati 1956 Juan Manuel Fangio (argentin) Ferrari-Lancia 1955 Juan Manuel Fangio (argentin) Mercedes 1954 Juan Manuel Fangio (argentin) Maserati, Mercedes 1953 Alberto Ascari (olasz) Ferrari 1952 Alberto Ascari (olasz) Ferrari 1951 Juan Manuel Fangio (argentin) Alfa Romeo 1950 Giuseppe Farina (olasz) Alfa Romeo Egy pilóta-örökranglista: 01. Michael Schumacher (német) 7 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004 02. Juan Manuel Fangio (argentin) 5 1951, 1954, 1955, 1956, 1957 03. Alain Prost (francia) 4 1985, 1986, 1989, 1993 04. Jack Brabham (ausztrál) 3 1959, 1960, 1966 05. Jackie Stewart (skót) 3 1969, 1971, 1973 06. Niki Lauda (osztrák) 3 1975, 1977, 1984 07. Nelson Piquet (brazil) 3 1981, 1983, 1987 08. Ayrton Senna (brazil) 3 1988, 1990, 1991 09. Alberto Ascari (olasz) 2 1952, 1953 10. Jim Clark (skót) 2 1963, 1965 11. Graham Hill (angol) 2 1962, 1968 12. Emerson Fittipaldi (brazil) 2 1972, 1974 13. Mika Häkkinen (finn) 2 1998, 1999 14. Fernando Alonso (spanyol) 2 2005, 2006 És most ON :) |
Fitos László úgy készül az angliai edzőtáborban, hogy állandó helyet vívjon ki magának a kezdőcsapatban. A szélső elmondta, ő érzi Bobby Davison bizalmát.
- Természetesen nekem is az a célom, hogy minél többet játsszak a csapatban. Erős a konkurencia, de jó esélyt látok arra, hogy a folytatásban is rendszeresen megkapjam a lehetőséget. |
Két sheffieldi játékos is csapatunkkal edz pénteken délelőtt, ám a korábbi pletykákkal ellentétben nincs szó leigazolásukról.
Az ausztrál válogatott David Carney és a korábbi Aston Villa-játékos, Lee Hendrie esetében is mindössze arról van szó, hogy velünk edzenek, a vezetés tájékoztatása szerint nem merült fel az érkezésük. |
All times are GMT +1. The time now is 06:54. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu