A pletykás asszonyok
 

Hát az egyik faluba élt egy favágó. Hát az kiment, ugye az erdőre járt vágni a fát, többen jártak, egyszer hazafelé bement a kocsmába. Hát ott aszongyák neki az emberek, a koma, a sógor, szomszéd:

-Te Jankó, tudod-e, hogy a te feleséged egy olyan pletykás asszony. hogy még a környéken sincs ollyan! Meg még a faluba egyáltalán nincs olyan pletykás!

Jankó oszt aszongya:

- Ide figyeljetek, emberek, oszt az én feleségem egyedül egy pletykás csak, a tietek nem pletykás?

- Nem bizony!

Úgy megpártolta minden ember a feleségét, mint annak rendje. No. Jankó azt mondja:

- Hát ide figyeljetek, emberek: én egy nap alatt be fogom bizonyítani, hogy az egész falu asszonya egyforma pletykás! Mondják az emberek:

- Szeretnénk mink azt látni! Na, fogadjunk - aszongya - egy liter borba! Hát úgy is vót. Fogadtak egy liter borba, hogy hónap estére bebizonyítja, hogy az egész falu asszonya pletykás.

No, hazament Jankó, egy szót se szólt a feleséginek. Szép csendessen lefeküdtek este. Reggel ugye kelt az asszony, kiment etetni az állatokat. Jankó meg addig bevitt egy tojást a dunna alá. Megy be az asszony: Jankó az ágyban.

- Te Jankó, veszett teremtette a fajtádnak, hát még most is abba az ágyba gubbasztasz, te? Hát mán a hasadra süt a Nap! Pajtásaid mán rég elmentek az erdőre, mán nem éred őköt utol!

- Ej, asszony - azt mondja -, én máma nem mehetek az erdőre. Ollyan nagy dolog történt velem az éccaka! De nem merem neked megmondani!

- Mondd mán meg, mi a fene lett veled? Csak nem a boszorkák nyomtak meg?

-Jaj, tán még attúl is rosszabb!

-Hát nyögd ki má, hogy mi bajod abba az ágyba!

-Jaj, asszony! - kihúzza oszt a tojást. Mondja: - Nézd csak, ezt tojtam az éccaka-e!

- Hű, hallod-e, embör!...

- De el ne pletykázd senkinek!

- Dehogy mondom, dehogy mondom! Hát mán mióta a feleséged vagyok, sose nem pletykáztam! A világér se mondom meg senkinek!

Jaj, bement az asszony oszt a konyhába, kifelé: hát ha semmit nem is, de ezt mégis el köll mondani valakinek... Hát ezt mán mégse lehet eltűrni! No, megy, tele vót ugye a veder vízvel. Öntözi ki serpenyőbe, lábasokba, mindenekbe, fazekakba, kiöntözte, hát veszi a karjára a vizet, megy ki, néz az egyik szomszédba is, másikba, hát az egyik szomszédbúl éppen gyün ki az asszony.

- Te Mari, te, gyere csak ide a garádhó-e! Mondok neked valamit!

-Mit, te?

- Jaj, te, mi történt nálunk az éccaka?

- Micsoda?

- Jankó tojt!

- Micsinált?

- Tojt!

- Hát oszt mit?

- Rendes tojást! Tyúktojást.

- Hát oszt mennyit?

- Egyet. Nem elég az? Jaj, szomszédasszony, de el ne mondd senkinek, mert Jankó engem agyonvág! Most mutatta éppen a tojást-e.

- Dehogy mondom, dehogy mondom, hát milyen jó szomszédasszonyok vótunk, hát soha nem pletykáztunk ugye!

- Hát nem.

Jaj, az is oszten: jaj, hát ezt mán mégis el köll mondani valakinek.

Bement a házba, gyorsan felöltözködött, belinerkendőt a nyakába tette, no, avval el a komaasszonyáér, másik sorra, messzire. Mán megy, oszt:

- Jaj, komámasszony, hallotta-e, hogy mi újság van!'?

- Micsoda?

- Süldű Jankó három tojást tojt!

- Tojást? Nem lehet az!

- De mosten, most mondta ja felesége-e! De el ne mondja senkinek, komámasszony! Tudja, hogy milyen jó korcasszonyok vótunk mink ugye, hogy nem mondtunk el egymásnak semmi pletykát!

- Hát dehogy mondom!

No, akkor az meg elment a nászasszonyáhó. Az is fölvette a pruszlikját, el a másik sorra.

- Nászasszony, tudja-e, hogy mi újság a faluba?

- Dehogy tudom, dehogy tudom, micsoda? Még nem vótam máma sehol, nem hallottam semmit.

- Jaj, Süldű Jankó tojást tojt!

- Tojást? Oszt mennyit?

- Aszongyák, hogy hatot!

Hát ez így ment egész nap. Jankó meg csak feküdt az ágyban, nem tudta, hogy halad-e a pletyka, mi van vele, a pletykával. Alig várta mán az estét. Este oszt fölvette a nadrágot, kabátot, el a kocsmába. Bemegy a kocsmába: minden ember rábámul, nézik őtet...

- Mi van, emberek, hát mér néztek így rám, mér bámultok így rám-e?

- Jankó, hát te itt vagy?

- Hát itt, hát hol köllene lennem?

- Azt beszélik, hallod-e, a faluba, hogy te százat tojtál, hogy ki is kőtötted a csirkéket, hogy negyvenöt jérce meg negyvenöt kakas lett, tíz meg hogy bezápult.

- Ezt beszélik-e?

- Hát ezt.

- Hát ide figyeljetek, cinberek: én egyet tojtam huncutságbúl. De kilencvenkilencet a te asszonyaitok tettek hozzá. Hát egy nap alatt bebizonyítottam nektek, ahogy megmondtam, hogy az egész falu asszonya egyforma pletykás! Hát ide a liter bort!

Ettek-ittak, jól mulattak, ma is élnek, ha meg nem haltak.

Erdei mese
 

A medve egy görbelábú, nagy és piszkos állat volt. De nem volt senki aki jószívűbb lett volna mint ő. Sajnos az állatok csak a külsőt vették észre, erre a medve nagyon mérges lett és kegyetlenül szétverte őket. Lábbal. Ezért az állatok nem nagyon szerettek őt. Amúgy jószívű medve volt. És vicces. És szerette a vicceket. Ezekért a viccekért az állatok meggyűlölték a medvét és verték.

A farkas is görbelábú és piszkos állat volt. Meg gonosz volt és kegyetlen. De az állatok nem gyűlölték őt és nem verték. Mert a farkas még kiskorában meghalt. Mert a Medve korábban született mint a farkas.

A nyúl is gonosz és kegyetlen állat volt. Meg nagyon gyáva. Ezért nem csinált senkinek semmi rosszat. De őt akkor is erősen verték.

A varjú is gonosz volt és kegyetlen. Nem verte az állatokat, mert nem volt keze. Őt sem verték, mert nem tudták elérni. Egyszer ráesett a fa. Bosszúból.
Ezután az állatok egy egész hónapon át nem vizeltek a fákra. Nyúlra vizeltek. A nyúl megfázott és meghalt. Mindenki tudta, hogy a varjú a hibás. De senki sem tudta elérni, hogy jól megverjék, mert nem tudták kiszedni a fa alól.

A vakond kicsi volt és vak. A vakond nem volt gonosz. Egyszerűen jól végezte a munkáját. Ő ásta alá azt a fát, mely ráesett a Varjúra. Ezt senki sem tudta meg, és ezért nem verték meg. Egyáltalán, őt ritkán verték. Inkább ijesztgették. De ez nehéz dolog volt, mert vak volt és nem látta, hogy ijesztgetik. Amikor az állatoknak nem sikerült őt megijeszteni, az állatok nagyon szomorúak voltak. És ezért megverték a medvét. De csak mert nagyon szomorúak voltak.
Egyszer a medve is meg akarta ijeszteni a vakondot, de nem sikerült. A vakond nem félt. Mert a medve megölte őt. Véletlenül. A medve egy görbelábú és piszkos állat volt. És az állatok kegyetlenül megverték őt. Pedig ő csak viccelni akart. Rossz, ha a vicceidet senki sem érti.

A róka nagyon ravasz volt. Bárkit képes volt átverni. Néha sikerült, és akkor nem verték meg. De néha nem sikerült, és akkor az egész erdővel verték őt. Akkor már nem tudott átverni senkit. Mert nagyon nehéz bárkit is átverni, ha éppen vernek. Egyszer teljesen halálra verték. Bele is halt.

A vaddisznó nagy volt és erős. Mindenki félt tőle. Ezért csak közösen, egész erdővel verték őt. Vagy egyszerűen csak dobálták rá a köveket. A vaddisznó ezt nagyon nem szerette. És egyszer eldugta az erdő összes kövét. Ezért aztán nagyon-nagyon elverték. Többet nem rejtette el a köveket.

A Süni kicsi volt és szúrós. Szúrt. Nem volt gonosz, csak tüskésen született. Ezért őt csak a hasán ütötték. A Süni ezt nem szerette, és ezért lenyiratkozott és mindig kopasz volt. És akkor ugyanúgy vertek őt, mint a többieket.

A borz ugyanolyan volt mint a nyúl. Csak nagyon büdös volt. Ezért csak úgy verték, hogy betekerték egy zacskóba. Egyszer a borznak szülinapja volt. A bulira mindenkit meghívott, mert minél több ajándékot akart magának. Az állatok egy műanyag zacskót ajándékoztak neki. És meg is verték. A Borz megfulladt. Ugyanabban a zacskóban temették el, de olyan büdös volt, hogy egy másik erdőbe temették. Aztán jöttek a másik erdő lakói, és mindenkit nagyon megvertek. Mert nekik nem tetszett a döglött borz szaga.

A hörcsög is szerette az ajándékokat. Meg gazdag is volt. Ha néha osztozott volna, akkor talán nem is verték volna olyan erősen. De nagyon kapzsi volt, ezért erősen megverték. És akkor kényszerből kellett osztoznia. És akkor sírt. Az állatok nem szerették a síró hörcsög hangját, ezért mégjobban megverték.

A bolha nagyon kicsi és kellemetlen volt. Nem tudták megverni, mert nem látták. Pedig akarták. Csak a hangya tudta megverni. A tücsök nem, mert őt már régen agyonverték. A medve egyszer rálépett a hangyára és ezért nagyon megverték, mert így már nem volt, aki a bolhát verje.

Az oroszlán volt az állatok királya. A királyokat nem illik verni. Ez egy Törvény. De az állatok már rég leszarták a törvényt. Az állatok az oroszlánt is verték. Csak úgy.

Mert ez egy ilyen erdő volt.

Sziasztok!

Én még új vagyok itt, de olvassatok egy kis mai mesét. Nekem nagyon tetszik.

A farkas és a rózsa

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. "Milyen szép!" - gondolta - "Milyen kecses!"

Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

- Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!

- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki?

"Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül - "Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."

A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.

- Csúnya! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.

A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. "Hát nem látjátok, hogy fáj neki?" - gondolta a farkas - "Miért kell bántani?"

- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve - Tépjük ki!

Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.

- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt!

- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani!

A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a
földbe taposta. A többiek megtapsolták.

A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más mint ők !" Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette. „Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál.”


Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek.
A farkas csak állt némán, a virágot nézve.
Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.

eddig még nem jártam itt...de mostantól többet fogok..nagyon szép mesék vannak itt...ugyen nem olvastam el mindnet de grat hozzájuk!!! le a kalappal

Mennyit ér a szeretet!
 

Egy este, amikor az anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával.
Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényben és elkezdte olvasni:
- a virágágyás kinyomlálásáért: 500,- Ft.
- a szobám rendberakásáért: 1.000,- Ft.
- mert elmentem tejért: 100,- Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishugomra: 1.500,- Ft.
- mert kétszer 5-öst kaptam az iskolában: 1.000,- Ft.
-mert minden nap kiviszem a szemtet: 700,- Ft.

Összesen: 4.800,- Ft.

Az anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt. 0 Ft.
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem:0 Ft.
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft.
-könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft.
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0 Ft.
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft.

- Összesen: 0 Ft.

Amikor befejezte, anyja mosolyogva nyújotta át a cetlit a fiának. A gyerek elolvasta és hirtelen két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.

Szívére szorította a papírost és saját számlájára ezt írta: FIZETVE

Moncsi,ez nagyon szép volt!! :(:)

Rázd meg magad és lépj egyet feljebb :)
 

"Egy nap a csacsi beesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, hogy mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, így nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdett földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, hogy mi is történik és először rémisztően üvöltött. Aztán - mindenki csodálatára - megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra az lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan kisétált!

Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! RÁZD MEG MAGAD ÉS LÉPJ EGYET FELJEBB!"

Köszönöm mindenkinek :)

Szerelem ?
 

Volt egy lány ki szültésétől fogva vak volt s ezért utálta az egész világot kivéve a barátját aki mellette volt joban-rosszba és átsegítettte mindenem és bíztatta hogy minden rendben lessz.
Míg egy nap végre találtak egy donort aki felajánlotta a szemeit!A lány nagyon örült neki s a fiu megkérdezte a lányt hogy ha látni fog hozzá megy-e feleségül.?A lány válasza Igen volt!
Az operáció sikerült mikor a lány elsőnek kinyitotta a szemét a barátját látta aki szintén vak volt!S a fiu ujra megkérdezte hozzám jössz-e feleségül?A lány elutasította azt mondta Nem!Pár napon belül a lány kapott egy levelet a sráctól aki megköszönte benne az eggyütt töltött boldog perceket!
S a levél végén még állt egy mondat:Vigyázz kérlek a szemeimre!!!Mert nagyon fontosak voltak nekem!!

Jesszuszusúristen :eek:
Ez a topic még megvan? :D
Köszönöm Moncsi az igencsak magávalragadó történeteket :) meg persze a többieknek is.

Az emancipált hercegnő
 

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve, egyszercsak meglátott egy békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
- Oh, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak, ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor, drágám, összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol
főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott, fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt:
Én nem így gondolom...

Futás



A nyurga,szemüveges férfi öles léptekkel kocogott keresztül a városon. Megszállottan futott minden nap;soha nem tudta,voltaképpen hova szalad,nem is jutott sehová,de őrült rohanásain felfegyverzett kommandósok kísérték, és kordonokkal zárták le a kereszteződéseket,amelyeket érintett. A dugóban veszteglő autósok távolról szidták,de hangjuk nem hallatszott a szélvédőn keresztül,de az is lehet,nem kiabáltak,csak némán rázták az öklüket. Évek óta vesztegeltek a nyurga rohanásai miatt,de jámborúl tűrték. Amíg legalább megvan a kocsi,addig meghúzzák magukat. Igaz,haladni nem lehet vele,de arról idővel leszokik az ember.
A szemüveges eközben mindenen átgázolva folytatta esztelen ámokfutását.
Csörgött a mobilja; a kijelzőn a mama kedves képe mosolygott.
-Csókolom,mama. Csak gyorsan,mert éppen rohanok.
-Most hallottam a tévében - szólt izgatottan az asszony -,hogy lemondtál. Igaz ez? Mert a szomszédok szerint semmit nem kell elhinni,amit mondasz..
-Hát az biztos,hogy nem szoktam kibontani mindig az igazság virágának minden szirmát,de úgy fest,talán tényleg lemondhattam,mert sokan beszélnek erről.
-Jaj,jaj,fiam,hát hogy tehetted? Ki fizeti akkor most a gázszámlámat?
-Majd kifizeti a mama a nyugdíjából.A tizenkét haviból.
-És akkor legközelebb mit mondjak,ha érdeklődnek,hogy mivel foglalkozik a fiam? Eddig nyugodtan válaszolhattam: miniszterelnök. Holnaptól mi lesz? - kérdezte kétségbeesetten.
-Hát,mama,ez még alakul.Ki tudja mit hoz a holnap?Az biztos,hogy elnök leszek.
-Ki győzi ezt a sok változást követni?
-Hát szaladni kell,ha lépést akarunk tartani,az egyszer biztos.
-És nem érnek utol?
A nyurga hátranézett. Ijedten láttam,hogy nagyon sokan kergetik. Egy sánta kutya még elloholt mellette,azután a tömeg utolérte.
Telefonja kijelzőjén a mama képét felváltotta egy felirat: "game over".

Aszalt alma
 

Kopott-szürke gurulós bevásárlótáska, félig összecsukott piros-kék virágos esernyő, tarka virágcsokor és egy okkersárga ballonkabát szállt fel kedden délelőtt a 11-es buszra.
Megkönnyebbülten huppant le az ajtóhoz legközelebbi ülésre, épp szemben két pattanásos-pelyhedző állú tizenévessel. Időbe telt, mire minden a helyére került: a virágcsokor az ernyőre, az ernyő a táskára, a táska az ülés oldalához, az apró fekete trottőrcipős lábak szorosan egymás mellé, a fehér hajtincs pedig a barna-drapp tyúklábmintás svájcisapka alá.
– Né’ má’ mit összeküzd a véncsaj! – morog az egyik kamasz. – Ja. Állandóan rinyálnak, közbe’ meg hogy rástartolt az üres helyre! Jó’ bírja magát az öreglány, mi? – vigyorog a másik.– Köszönöm a bókot, fiatalember! – mosolyog rájuk váratlanul a nénike.
A fiúk az ablakra merednek. Teljes figyelmüket leköti a Rózsadombon kanyargó út, észre sem veszik, hogy arcukon a pattanások felizzanak. A néni is kifelé fordul, és nézi, ahogy az üvegen leperegnek a fényes esőcseppek.
Hogy csillognak! A fények… Óriási kristálycsillárok, tükörfényes parkett, sürgő-forgó pincérek, elegáns urak, divatos hölgyek… és egy esetlen bakfis, halványkék estélyi ruhában. Az első nagyestélyi! Lépnie sem kellett, a nehéz alsószoknya meglódult, s meg sem állt, csak forgott-forgott egész este. „Gyönyörű vagy!”– suttogta Jóska, s ő belepirult a szerelembe.
Szerelem már nem jött több, a munka, a háztartás, a két gyerek gondja kilúgozta belőle a vágy árnyékát is, de bókot még sokat kapott. „Hogy csinálja, Malvinkám, hogy maga mindig olyan nett?! Hallom, szépen neveli, taníttatja a fiait, maholnap megnősülnek! Ez a helytállás egy férfiembernek is becsületére válna! – billegtek a morzsák az igazgató elvtárs bajuszán. – Az almás pitéje meg egyenesen kitüntetést érdemel!” Már nem pirult el, csak szégyenlős mosollyal táskájába csúsztatta az abroszt és a két konyharuhát, a szakszervezet nőnapi ajándékát. Jól jött az a konyhában!
Szeretett sütni-főzni, nézni, ahogy a fiai ettek. Legjobban azt szerette, mikor a kisebbik a vasárnapi ebéd után „meggömbölyítette a pocakját, hogy beleférjen a mama-süti is.”
Hiába no, főzni nagyon tudott! Egész életében talán ezért kapta a legtöbb dicséretet. A szépség, fiatalság elmúlt, de a konyhában Anyu főztjével senki nem vehette fel a versenyt. Csak a Nagyi. Jöttek az unokák sorra: Andriska, Gábor, Péterke és a kicsi lány, Lili.
Pici korától kezdve szívesen kuktáskodott, kevert-kavart, gyúrt, sőt lelkesen mosogatott is, csak hogy a nagyi kedvében járjon. Istenem, mennyi ragacsos-cuppanós puszit kapott tőle! És a legkedvesebb bókot is: „Nagymama, olyan szép az arcod!” „Szép?! Csupa ránc, Lilikém!” „Pont azért. Olyan, mint egy mosolygós öreg alma!”
Jól megaszalódott az alma! Az unokák felnőttek, a legkisebb is férjhez ment… Milyen gyönyörű esküvő volt!
A keringő alatt az egész násznép őt nézte – azt a fiatal lányt, aki hajdan Jóska karjaiban forgott-nevett a világra. A tánc végén a vőlegény kezet csókolt neki: „Ha Lili is ilyen lesz nyolcvanévesen, mint a nagymamája, nem választottam rosszul!” „Ejnye, Ottókám!…”– dorgálta volna, de szavait elmosták az öregség könnyei…
Fehér hímzett zsebkendőjével megtörölgette a szemét, és derűsen legyintett. Odakint elállt az eső. Kabátzsebéből zöld nejlonzacskót kotort elő, gondosan összehajtogatta az ernyőt, majd a nejlonba tekert csomagocskát a bevásárlókocsiba süllyesztette. Felcihelődött. Bal kezében összefogta a gurulós táskát és a virágcsokrot, jobbal megnyomta a jelzőgombot, megkapaszkodott, és visszanézett a fiúkra: vajon sejtik-e, hogy a legkisebb bók is csodákra képes?

Ez csak egy kis rövid történet, de remélem tetszeni fog nektek! :)


Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves
kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is
vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,
hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi
udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül
láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog
családként élnek. Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig
látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

A mosoly varázsa
 

Egyszer gyerekkoromban valaki ott hagyott egy fából készült babát a szobámban. Nem foglalkoztam vele, csak pakoltam mindig jobbra-balra, mert hát én nem nagyon babázom.
Össze-vissza rakosgattam, volt, hogy évekig azt se tudtam hol van, bár valamiért nem adtam oda senkinek. Telt az idő, és előkerült valahonnan, azt hiszem a padláson volt egy ládában a többi limlom között. Megfogtam és felemeltem, emlékeztem rá, barna fából készült, szép fehér csipkés ruha volt rajta, piros masnikkal a ruhán, és rózsaszín szalaggal a hajában. Szép volt, de kemény nagyon, hisz fából volt a teste. Leültem és néztem az arcát. Nem mozdult. Megráztam, se keze se lába nem mozgott, csak a haja lobogott. Letettem az asztalra és elheveredtem az ágyon. Senki sem volt a lakásban, elment mindenki, egyedül hagytak otthon.
Ahogy feküdtem az ágyon semmire sem gondolva, egyszer csak vékony cérna hangon
megszólalva ennyit hallottam. - De jó neked! Felnéztem ki lehetett az, hisz senki nem volt a szobában és a lakásban sem. Körbenéztem, de nem találtam senkit. Amint visszamentem a szobába ismét hallottam ugyanazt a hangot. De most ennyit mondott: - De jó neked! Te tudsz mosolyogni! Kerestem honnan jön a hang. -A mosoly az jó dolog lehet! Az asztal felé léptem. - Olyan jó lenne, ha én is tudnék olyat!
A kislány hangja volt, a bábué. Rám nézett és ezt kérdezte:- Te meg tudnál mosolyogtatni engem? Én nem tudok magamtól, mert fából vagyok, és a szám sosem áll mosolyra. Pedig én annyira szeretnék, de nem megy. Te meg tudnál mosolyogtatni engem? - kérdezte ismét. Hát... biztosan...de ahhoz varázslat kellene, hisz fából vagy. - Hát akkor varázsolj mosolyt az arcomra kérlek! Úgy szeretnék mosolyogni!
Hirtelen bevillant egy kép. Egyszer picuri koromban voltunk az ükmamámnál és adott
egy üveget a szekrényéből, ami teljesen sötét üvegű volt, nem lehetett tudni, mi van benne. Mielőtt átadta nekem ezt mondta: - Ebben az üvegben hatalmas erejű varázsszer van, ha életed olyan szakaszába érsz, ahol nem tudsz megoldást találni, csak nyisd ki, és meglátod mi fog történni. De vigyázz, csak egyszer használhatod! Jól gondold meg, mikor nyitod fel!
Én elővettem a szekrény legaljából, lefújtam a százéves port róla, és felnyitottam. Egy lepke szállt ki belőle, lágyan, kecsesen repülve, és rászállt a kislány orrára. Szárnyaival csapkodott és olyan finoman simogatta az orcáját, hogy a fa meglágyult, és mosolyra fakasztotta a bábut. A kislány örömében felpattant, leugrott az asztalról, percekig rohant körbe-körbe nevetve, és olyan boldog volt, mint még addig sosem. De a boldogsága csak rövid ideig tartott. A pillangó elkezdet lassan átlátszóvá válni, és pár pillanat múlva el is tűnt a szemünk elől, mintha sosem lett volna ott. Ezzel együtt a kislány arcáról is eltűnt a mosoly. Leült a padlóra. - Olyan buták az emberek - mondta a bábu- mindennap mosolyoghatnak, és nem teszik meg. Nekem csak pár percig lehetett ilyenben részem, pedig ha tehetném, száz évig is nevetnék. Olyan jó lenne embernek lenni, akkor bármikor boldog lehetnék. De köszönöm ezt a csodás élményt, ha csak pár percig is tartott. Sosem fogom elfelejteni neked! És nem mozdult többet. Merev arccal meredt maga elé.
Szólni akartam, de nem jött ki hang belőlem. Lassan lefeküdtem az ágyra, és elaludtam...talán csak álmodtam az egészet.