Hódító / Queosia forum - Az Ezüst hold könnyei

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)

- Az Ezüst hold könnyei (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=55)

- - Az Ezüst hold könnyei (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=820)

Mivel én látok a legmesszebb, ezért íjat elő és keresek pár mozgó alakot odaát, míg ilyen távol vagyunk.
Az idegen hajó kissé felgyorsulva igyekszik teljes sebességgel elhúzni mellettetek, ezért egyre közelebb kerül. Érzed, hogy valamiféle mágiával is rásegítenek a haladására és hallod a pap mormogását melletted ahogy szintén ezt erősíti meg ("-Tolóörvény és megbűvölt evezősök, fogyaszdd csak az erőd.").
A hajón valami furcsa, de nem tudod megmondani, hogy micsoda. Nem veszély, inkább valami olyasmi amit nem tudatosan veszel észre és szokatlan.
A hajó kormányállását szinte teljesen takarják előled a vitorlák és a hajó teste, de az orrban, a hajítógépek körül szorgoskodó embereket hamarosan elérheted a nyilaiddal.
Illemath, látva, hogy lőni készülsz, tompa, erővel teli hangon felmordul.
A következő pillanatban a rabszolgahajó bal oldali evezősorának első fele éles ropogással törik szét, mintha víz helyett sziklába csaptak volna velük az evezősök. A hajó imbolyog egyet, a felétek fordított katapultok kilendülnek. A hajótok orrából magányos, apró lövedék röppen ki és csapódik a vízbe a trammon előtt pár lábnyival. Hallod ahogy távolságokat és irányzékokat állítanak a tengerészek, aztán elérkezettnek látod az időt.
A nyilaid magasan és gyorsan szállnak és bár egyre változik a hajók közti távolság az első percben csak te érsz el "eredményt" kilenc nyiladdal négy embert terítesz le a másik hajón és másik három sebesülten vonszolja el magát. A tizedik nyilad félúton járhat, mikor a két hajó katapultjai tüzet nyitnak. A trammon hirtelen újraállított fegyverei csak a vizet csapják fel a hajótok körül, míg a ti négy lövésetekből kettő is talál. Az egyik (egy éles vas- és kődarabokkal teli korsó) a fedélzetre csapódik és köteleket vitorlákat szaggat szét a láncbarátoknál, meg féltucat újabb sebesült kínüvöltésével járul hozzá a zajokhoz. A másik lövedék ( két fél vasgolyó között jó hat láb hosszú lánc) a jobb oldali evezők közé csapódik és négy-öt evezőt szét is tör.
A fegyverek töltését nincs időd figyelni, mert hirtelen észreveszed a trammon közepén az ellenséges varázstudót aki felemelt karral kántálva felétek int. Kezei közül két tűzgolyó indul felétek, a vitorlákra és az első fedélzet tűzköpőjére irányozva.

Vízfalat emelek a tűzlabdák elé, hogy kioltsák egymást, ezután egy vízhullámot küldök a másik oldalon lévő hajó fedélzetére (oda ahol a varázsló áll), majd belepumpálok némi villámot az ellenséges hajó fedélzetébe (ami eddigre már jó vizes).
A vízfal kioltja az alacsonyabban közelgő tűzgolyót, de a vitorlák felé szállót nem éri el. Hirtelen a fal teteje habzani kezd és a tűzlabda mintha falba rohant volna szétfreccsen a magasban. Illemath elégedett pillantást vet feléd és koncentrálás közben a fogai közt sziszegi:
-Jó hogy éreztem mikor emeled a falat. Volt így egy kis időm.
Az ellenséges tramon katapultjai újabb sortüzet lőnek felétek, de csak egy nehéz kőlövedék szakít szét egy vitorlavásznat és a hajó túloldalán csapódik a vízbe. Az általad idézett hullám újabb evezőket törve zúdul a fedélzetre és a varázsló kivételével mindenkit bőrig áztat. A varázsló körül kétlépésnyi körben viszont száraz maradt a fedélzet.
A villámod a száraz körön kívül csapódik be és füstölgő hullává változtat tucatnyi harcost.
Illemath elsötétülő szemmel pillant rád:
-A rabok miatt több ijet ne ha kérhetem. Az egyik elementálom oda.
A két hajó közben egyre közelebb kerül egymáshoz. A hajót látva egyre erősödik benned a furcsa érzés, hogy valami olyasmit látsz amit nem vártál volna, de nem tudod megmondani mit. Már alig 50 lépésnyire vagytok mikor a tramon palánkja mögül féltucat rövid számszeríjat markoló alak emelkedik ki és küldi felétek nyilait.

Elmosolyodva nézek vissza a papra és megjegyzem:
- A rabok odalent vannak, a hajó fa része megvédi őket a villámaitmól.
De most lássunk neki az igazi mágiáknak.
-Bocsáss meg, nem nagyon szokta ijesmiket használni - mormogja a pap, aztán hirtelen karmozdulattal vízfalat mozdít elétek. Négy acélhegyű nyílvessző darabokra roppan a "falon" Egy az egyik "testőrötök" pajzsába az utolsó kettő a hajópalánkba fúródik. Az áldott nyilvesszővel célzó lövészetek kiröppenti a lövedéket ami elcikázik az ellenfelek között és szinte diadalmas sivítással fúródik a tramon hídján álló kormányosba. Az számszeríjász fojtottan káromkodik ("aszittem a varázslójuk lesz az!" Hogy szakadna rájuk a kránköves pokol") Következő nyila az egyik lövészt szegezi a palánkhoz, társa homlokon lő egy másikat majd gyomron egy páncélosan előlépő láncbarátot.
Mindkét hajó katapultjai dolgoznak, de a tramon lövései a közeltekbe sem járnak. A pap elementáljai és a katapultok, íjászok lövései rendszeresen eltérítik a gépeket vagy megölik-megsebesítik a kezelőket.
Fogok egy nyílvesszőt, kiszámolom, hogy kb. mennyi idő kell ahhoz, hogy a nyílvessző odaérjen a varázslóhoz, majd a nyílvesszőre egy nagyítás varázslatot teszek, valamint egy elemi erőlabda varázslatot (8-os erősségűt), mindkettőt idő mágiával beidőzítem arra az időre, mikor a nyílvessző becsapódik. Ezután távolba látás varázslat a másik hajóra (hogy tökéletesen tudjak célozni), majd a varázslóra lövöm a nyílvesszőt. Mikor az becsapódik, akkor hírtelen megnő a 10x akkorára a nyílvessző, valamint egy erős lökéshullám indul ki belőle.
A nyilad becsapódik a varzslót védő pajzsokba és szinte kitépi a helyéből, a pajzsát idéző, padlóba karcolt varázsjelekkel együtt és a deszkatörmelékké váló mágikus padlódarabbal és tucatnyi fegyveressel együtt csapja a tramon túlsó palánkjának. A varázsló háta furcsa szögbe hajlik majd egy üvöltéssel mozdulatlanná válva lóg ki a hajópalánkon és lassan becúszik a tengerbe. A "vele szálló" emberek egy része átrepül a korlát feletta tengerbe a többi szerteszét szóródik a fedélzeten bőven vérző hasított sebekkel, kifacsarodott tagokkal.
A hajóhídról a kapitány kiáltását hallod és éred hogy alattad megrándul a fedélzet és a hajótok erőteljes fordulóval húz a lassan teljesen irányítás nélkül maradó tramon oldalához. A hajók recsegve simulnak egymáshoz és húsznál több csákja csapódik a tramon oldaláa-fedélzetébe, összekapcsolva a két hajót. A ti oldalatokról diadalmas, a tramonról elszánt üvöltés hangzik fel, aztán mindkét fedélzeten felpattannak a fegyveresek és a két csapat a tramon romos deszkáin acélcsattanásokkal és halálkiáltásokkal tarkított forgatagban csap össze.

Kasztomhoz és rangomhoz méltóan viselkedek, próbálok figyelni a többeikre is, hátha szükség van a közbelépésemre, de amennyire csak lehet próbálok nem szem előtt lenni.
A fogadó szolgái mély alázattal lesik a parancsaidat és láthatóan rettegnek a történtek utáni következményektől. A kísérőitek előkészíttetik a lovakat és indulásra készen felállnak az udvaron.
Az elégedett mentor szemével méred végig őket és jóváhagyóan biccentesz a rangidős felé. A szemed sarkából látod Dhar-t és Tömzsipörölyt a hátsó batár mögött. A törpe arca kissé mintha fel lenne dagadva, de már "múlik".

Amint készen vannak az előkészületekkel, és a csomagjaimat is felpakolták, helyetfoglalok az első batárban, és utasítást adok az indulásra.
Íshar és két másik pietor felpakolják és elrendezik a holmidat. Az udvar szélén Feran-t pillantod meg amint az előtte hasaló fogadóst és szolgákat hallgatja, majd lassan elfordulva tőlük a lovához sétál és nyeregbe lendül.
A kitárt kapun gyorsan hagyjátok el a fogadót és ráfordultok az útra.

Atya: A második batárban utazol és próbálsz éber maradni.
Dhar: Tömzsipörölyjel a második batár hátulján zötykölődtök ismét.
Ryel: Kényelmesen üldögélsz a batárban.

Napközépig haladtok erős tempóban, majd egy útmelletti tisztáson megálltok. A kísérők könnyű, vászonborítású székeket és asztalkát állítanak fel egy nyitott sátor alá és ételeket pakolnak ki.
-Asszonyom, ha kívánja az edbéd készen áll. - szól be Feran a batárba.

Dhar: a törpével a vezetéklovakat viszitek félre és tisztogatjátok le. A gyomrod megint korog, de szerencsére az egyik kísérő jókora batyut hajint elétek:
-Faljatok, aztán dologra - mondja kemény, megvető hangon, de a szemével mintha parányít cinkosan hunyorítana. - Csak ne itt, hanem a fák közt! Ne zavarjátok a lovakat.

Tudomásul veszem, amit Feran mondott, és megyek ebédelni.
Az ételek finomak, de a választék nem túl bőséges. Étkezés után kérem, hogy tájékoztasson, milyen messze van a fogadó, ahova igyekszünk, és oda érünk-e napnyugtáig. Feran úgy véli napnyugta előtt bőven odaértek a következő fogadóhoz, de azért fenntartással kezeli az időpontot. Minden a menetiramunktól és az esetleges akadályoktól függ. Végighallgatom a jelentését, majd visszaszállok a batárba, és utasítást adok az indulásra.
A délután, kissé unalmasan telik (neked legalábbis) az út lankás dombok között, de viszonylag egyenesen halad, ritkás erdők és szántók váltakoznak a két oldalán. A nap melegen süt és a délután derekára a lovasok (és az "obsorok") rendesen kimelegednek.

Míg nem érkezünk meg a következő fogadóba nem teszek semmi különösebbet. Miután megérkeztünk utasítást adok, hogy mutassák meg a szobámat.
A szoba hasonló, mint az előző fogadóban, de kisé kopottasabbnak látszik, ami az ódonság érzetét kelti. Mintha így akarnák érzékeltetni, hogy a fogadó mijen öreg.
Felvitetem oda a csomagjaimat, majd a szolgáknak elsorolom a vacsorával kapcsolatos óhajaimat. A szolgák kissé zavartaknak tünnek, mintha páran közülük még nem szokták volna meg a helyztüket. De a kiszolgálásra nem lehet panaszod. Aztán először a pietorok vezetőjét, majd Ferant a szobámba hivatom.
Mindketten szabadosan "jelentenek" neked (zöldben)

segítek Tömzsipörölynek ellátni a lovakat, Elég jól tűrik a dolgot. Bár kissé berzenkednek tőled, de nem annyira mint várnád. Az egyik kísérő lovának szája szélén meg is látod az okot: egy kis darab cukorka tapadt oda neki. Eszerint valaki már a kíséret lovait is "beoltotta ellened". majd amikor odadobják a csomagot szép lassan odabandukolok és felveszem, majd ahogy parancsolták beviszem a fák közé és hívom Tömzsipörölyt is. Kibontom a batyút, megnézem sovány tartalmát és bár rendesen korog a gyomrom, mely bőséges ételt kíván megfelezem testvériesen az adagot és az egyik felét a törpe felé helyezem. A batyuban meglepetésedre elég sok élelem van, főleg kenyér és hús. Találsz benne két maréknyi édes illatú, kristályos valamit is amit megszagolva a reggel a törpe által "belédtömött" édes dolog jut eszedbe. Tömzsi elosztja a kristályos valamit és elégedetten rejti a ruhája alá a maga adagját:
-Reggel nem tudtam szólni. Egyfajta élénkítő. Jól bírod tőle az éhséget és két-három falásnyi elég egy napra, hogy ne fáradj el.
- Szeretnék már túl lenni ezen az egészen. Ez a hely maga a fertő, senki nem tisztel senkit, mert itt maga a tisztelet is csak látszólagos. Még a felsőbbrendűeknek, vagyis akik annak érzik magukat, még azoknak is félniük kell. Ezeket a fenhéjázókat pedig szívesen látnám az arénában egy rövidke bírkózás erejéig. Sosem fogok ide visszatérni önszántamból és az olyan helyket sem fogom megnézni, melyek ehhez hasonlóak. Hiányoznak a többiek, a jó kis mulatságok, a játékos verekedések, bosszantások, meg a hasonlók. Itt csak a ... - nem fejezem be mondandóm, inkább elkezdem gyorsan bekapkodni, amit adtak étel gyanánt.
-Igaz- morogja tele szájjal a törpe - de ha kijutunk innen egyből jobban élvezed a szabadságodat. Nekem elhiheted.

Én maradok a hajónkon, onnan figyelem az eseményeket.
A láncbarátokat első pillantásra elsöpörni látszik a roham, de elég hamar összeszedik magukat és kis (4-5 fős) csoportokba verődve szigetként állnak a kavargásban. A trammon fedélzete alól egyszerre elkezdenek előtörni az addig leláncolt rabok és az elejtett fegyvereket felkapkodva nekiesnek addigi rabtartóiknak. A kiszabadultak között csodálkozva pillantasz meg több elfet is, mocskosan, beesett, lázban égő arccal.
A láncbarátok lassan fogyatkoznak, de még keményen ellenálnak. Páran a fedélzeti lejáró felé verekszik magukat, hogy végezzhessenek az előbújó, még fegyvertelen rabjaikkal. Látható, hogy mire legyűrik őket addigra a rabok nagy részével végezni fognak.
Mit teszel?

Többiek:

Három napig eseménytelen utatok van. A határ előtt az utolsó kisvárosig (innen félnapi út még a határerőd) semmi érdekes nem történik, a kényelmes tempójú utazás csak Dhar gyomrát viseli meg, aki a szokottnál lényegesen kissebb adagokkal kénytelen beérni.
A fogadók ahol megpihentek egyre szegényesebbek, de nem látványosan, inkább, csak a kihasználatlanságuk látszik meg. Az út során több rabcsapattal, kereskedőkkel, utazókkal találkoztok és csak egyszer áltok meg fertályórára, míg a szemből érkező helyi nemes és Ryel-Delorach megfelelően köszötik egymást és az illem megkövetelte szertartásos beszélgetésen túlesnek.
A kisvárosba érve (Rymmien-nek hívják, mint a kapuőrők beszélgetéséből megtudjátok) szállást kerestek és találtok, a várost átszelő úttól nem messze egy kis téren. A fogadó kétszintes, masszív épület, látszik, rajt, hogy nincs messze a gyepüvidék és a hívságokkal szemben jobban értékelik a helyiek az erőt.
Feran javaslatára úgy készültök, hogy egy teljes napot pihentek itt.
Mikor elrendeződtök (Dhar-nak és Tömzsipörölynek az istálóból nyíló fülkét jelölik ki szállásúl, Ryel-Delorach úrnő az emeleti lakosztályok egyikét, az Atya, a sovány kísérő és Feran egy-egy szobát az emeleti folyosón kapják, az Úrnőéhez közel, a többi kísérő a földszinti szobákban kerül elhelyezésre.
Alig helyezkedtek el, mikor az Atya ajtaján erőteljesen kopognak (Ryel is hallja és Feran a közeli szobáikban:
-Mordak dul Peregrum! A törvény nevében nyisson ajtót!
Feran mintegy véletlenül a folyosóra lép és hallkan bekopog Ryel-szobájába:
-Úrnőm! a jelentés kész!

Ajtót nyitok Ferannak.
- Hallgatom - mondom neki, közben beljebb invitálom, de szándékosan nem sitem el a dolgot, hátha közbe kell avatkozni az Atya ügyében.
A folyosón háron férfit látsz Feran mögött, egy díszesebb ruhába öltözött férfit, lángtetoválással a nyakán és kobrafejes bottal, illetve két kőarccal, mereven várakozó fegyveres pietort a városi őrség egyenruhájában. Feran láthatóan még szándékosan nem vesz tudomást az Atya ajtaján dörömbölő emberekről.
-Az elhelyezés rendben van asszonyom, a készleteink feltöltéséről intézkedtem és az őrség felállítása is folyamatban van. Viszont láthatóan a helyi szervezetek nem a legjobban informálódtak, mert a tanácsadójának szobájában valami furcsa nevű idegent keresnek. Már bocsásson meg, hogy ijesmivel zaklatom, de bizonyos szinten Önt is érinti a dolog. - hajol meg mélyen.

Utasítom Ferant, hogy kérdezzen rá a három férfi jövetelének okára, és tájékoztasson róla. Szándékosan nem lépek ki a szobából, de nem is csukom be az ajtót.
-Parancsára Asszonyom! - hajtja meg magát Feran elhátrál tőled két lépést, majd megindul a "kopogtatók" felé.
Hallod ahogy beszélni kezd velük, de elég hallkan, ezért nem értesz belőle szinte semmit. Az "Úrnő, kíséret, gond" szavakat kihallod a beszédéből és látod ahogy az őrök vezetőjének szeme feléd villan, majd kissé biccent.
A két fegyverest kurta mozdulattal és hallkan szisszenő paranccsal az Atya ajtajához parancsolja, majd megindul Feran mellett feléd.
Ahogy az ajtód elé ér kurtát biccent és pattogó hangon megszólít:
-Név, rang, utazási passzus? - a hangja tiszteletlen és megvető. Magas, sovány férfi, vörösesre festett barna hajjal, a nyakában Sogron férfiökölnyi vándorszentélye fityeg vékony aranyláncon, parányi füstbodrojkat eregetve a levegőbe. Díszes ruhája kígyómintákkal és lángmotívumokkal terhes. Ezüst kobrafejes botja idegesen koccan a padlóhoz.
Feran mozdulata gyors és szinte szemmel követhetetlen a férvi éles, nemes vonású arcát grimasz torzítja el, mikor a torkának feszülő pengét megérzi.
-Asszonyom bocsásson meg nekem amiért íly tiszteletlen szavakkal illették Önt - hajol meg a férfi torkán tartva pengélyét Feran - ha kívánja vérével, majd saját véremmel mosom le ezt a gyalázatot.
A két őr nem mozdul az ajtó elől, de a szemük rajtatok, kezük elfehéredő bütykökkel szorítja fegyverük. A feljárón Meríín és két pietor lép fel az emeletre és markol fegyverére. Kérdő tekintetük az arcodat és a fegyvereseket fürkészi.

- Szomorú, hogy errefelé nem ismerik az illemet - közlöm jeges hangon enyhén megvető hangsúllyal kyr-toroni nyelven, szavaimat a megfelelő mozdulatok kísérik. Mondandómat nem közvetlenül a férfinak, hanem Feran felé (a feje felett elnézve) mondom. Arcomon egyértelműen látszik, hogy tudatában vagyok a férfi származásának és rangjának, valamint annak, hogy hozzám és családomhoz képest hol helyezkedik el a hierarchiában. Megvárom, hogy az illemnek megfelelően Feran fordítson (függetlenül attól, hogy a sedular érti-e, amit mondok vagy sem), majd folytatom:
- Nincs szükség rá, hogy vér follyon - a bocsánatkérést nem emlegetem, esélyt adok a férfinak, hogy magától észbe kapjon, és viselkedjen a rangjának megfelelően.
Feran száraz tárgyilagos hangon fordítja köz-toronira a mondataidat és egy pillanatra sem veszi el a pengét a férfi torkáról. A teste feszült és szinte tapinthatóan sugárzik belőle a vágy, hogy átvágja a pengéje élén remegő torkot.
-Talán az vagy akinek a fogadós és házanépe tart. Ha igen akkor tudnod kell, hogy a határ őrizetével megbízottak jogai és kötelességei olykor a hagyományok tiprását követelik tőlük. Ha igazolod kilétedet úgy természetesen kellő formában bocsánatod kérem és általam a tartományi regitor és a város Császári meghatalmazású ura is bocsánatod kéri. De ha hazudsz és csak kiadod magad annak kinek látszani szeretnél... - a mondatot a levegőben lógva hagyja, szemeiben vörös szikrák lobbannak.
Feran kitartott pengéjén parányi lángok futnak végig és ajkairól sziszegő, érthetetlen szavak törnek elő. A pap megborzong és a tekintete Feran felé villan. Örökkévalóságnak tűnő pillanatig merednek egymásra és Feran nyakán aranyfénnyű lánggal izzik fel a csuklyáját táró kobra szimbóluma.
A pap kettőt lép hátra majd lassan a földre térdel. Tekintetéből elszántság süt és eltökéltség. Mély tiszteletet adó pózba rendezi tagjait és a deszkáknak motyog valamit.
Feran "fordít" bár érted a motyogást:
-A bocsánatát kéri a tiszteletreméltó család tiszteletreméltó tagjának és kegyét, hogy tovább élhessen, ha döntésed megengedi. Sajnálatára pontos parancsokkal küldték ide, melyben megparancsolták, hogy mi módon kutassa végig a várost és kit keressen. Aki a parancsot adta arra készítette fel, hogy csalókkal fog találkozni, de a Tűz szolgálójának - magára mutat gyorsan - tanuságtétele az Igaz Nyelven, meggyőzte, kilétedről és igaz szavaidról. Mélységes könyörgéssel kér, hogy fogadd el bocsánatkérését és kegyeskedj megjelenni a város kormányzójánál, hogy oktalan parancsolatuk visszavonják és kellőképp bocsánatod kérhessék fertelmes viselkedésükért.
A férfi tovább kuporog a padlón és a szemed sarkából látod ahogy a két katonája is hasonlóképp cselekszik.

Ryel: tisztában vagy vele, hogy a határ közelében élők mindenkor valamivel több jogot élveztek, mint védettebb helyeken a belsőbb tartományokban élő hasonrangú társaik, de a sedular arcátlansága akkor is meglep, bár az, hogy ijen parancsot legalább részben kapott felmenti őt a felelőssége alól.

Átmegyek én is a másik hajóra és ékes elf nyelven megpróbálom túlüvölteni a zajokat és magam köré gyűjteni az elfeket. Ezután Megpróbálom őket irányítva segíteni a matrózokat a harcban, a mágiámat is használva.
Féltucatnyian gyűlnek köréd pár pillanaton belül véresen, sebzetten, de tűzben égő szemmel. Rekedt hangjukon mondanak köszönetet aztán fegyvert ragadva a láncbarátok sorait kezdik ritkítani.
Ahogy harcolnak hamar felméred őket. Akad köztük harcos és erdőjáró, de az egyik valószínüleg íjkészítő mester (még elftől is szokatlan ügyességgel lővöldöz az idegen fegyverrel, pedig láthatóan ereje végén jár) és van köztük egyszerű gyermek is aki még nem lépked régóta a világ fái alatt. Újabb és újabb emberek és elfek szabadulnak ki a hajó gyomrából. az elfek közt kurta kiáltásokkal terjednek a parancsaid és példásan összehangolt mágikus-fegyveres támadásokkal örlitek fel a láncbarátok utolsó csoportjait is.
A harc bő fertályórán át tombolt a trammon fedélzetén és elültével a boldog kiáltások és a sebesültek-haldoklók üvöltéseinek hangja veszi át az acélcsengés helyét.
Illemath fürgén lépdel testtől-testig nyomágan a hajó sebkötéshez értő embereivel, hol áldást oszt, hol - élő, súlyos sérült láncbarát esetén - gyors halált. Feléd biccent, majd elmerül teendői közt.
A kapitány vérmocskosan, kicsorbult pengét szorongatva gázol oda hozzád és kérdőn az elfek guggoló csoportjaira pillant:
-Hitsorosaid?