Hódító / Queosia forum

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)
-   Szabadidő, Sport (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=27)
-   -   Mindörökké szerelem! (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=2372)

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:38

100%Fradi
 
A Fradi 2000-es korosztálya a Kapronczai Focisuli meghívására Szigetváron vett részt egy 16 csapatos tornán, ahol külföldi klubok is szerepeltek. A kis fradisták magabiztosan játszva megszerezték az első helyet.

A selejtező csoportot a mieink három győzelemmel zárták. Ezt követően jöttek a középdöntők, először a PMFC csapatával mérkőztek a gyerekek, és 2-0-ra nyertek, majd a Mohács ellen az 1-1-s döntetlen is elég volt ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe. A fináléban a horvát Lokomotív várt a mieinkre, a mérkőzés igen izgalmasan alakult, rendes játékidőben a végeredmény 2-2 volt, így hetesekkel kellett eldönteni a kié lesz a serleg. Kapusunk, Borsiczki Marcell káprázatosan védett, a büntetőrúgóknak sem remegett meg a lábuk, így elhódítottuk a Dél-Zselic Kupát. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kupa szervezőinek, és mindenkinek, aki szurkolt a srácoknak. Hatalmas szeretet vette körül a gyermekeket és az edzőket is ezalatt a rövid idő alatt. Nagyon jól éreztük magunkat, külön érdekesség, hogy ez volt az első kétnapos tornánk, ahol a gyermekek kitűnően viselkedtek.

Akik kivívták a győzelmet:
Babinszki Bence, Bene Zsombor, Berencsi Patrik, Borsiczki Marcell, Horváth Olivér Milán, Kaltenecker Balázs, Májer Dominik, Mándoki László, Rutterschmidth Robin Sápi Dániel, Sápi Zoltán, Schmidth Dominik
Szakmai stáb: Bajor László utánpótlás vezető, Deli Anikó vezetőedző, Maticza Katica segédedző

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:40

100%Fradi
 
Deme Imre ősszel nem tartozott a legfoglalkoztatottabb játékosaink közé, összesen egy bajnoki mérkőzésen volt kezdő. A középpályás abban bízik, hogy tavasszal ennél több lehetőség jut majd neki.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:41

Barha László az NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármislenybe szerződött - tájékoztatta honlapunkat Paunoch Péter, a játékos menedzsere. Az Üllői úton nevelkedett támadóval néhány napja bontott szerződést klubunk.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:46

100%Fradi,FTC.hu
 
Február 27-én, pénteken 13 órakor a Nyíregyháza csapata ellen lépünk pályára felkészülési mérkőzésen, tudta meg a 100% Fradi Igaz András technikai igazgatótól. A szakmai vezetés azért döntött a mérkőzés mellett, mert a nyíregyházi stadionban, füves pályán kerül megrendezésre a találkozó.

Bobby Davison, mint, ahogy korábban írtuk, műfüves pályán nem kíván mérkőzést játszani, mivel balesetveszélyes, ezért kellett lemondanunk a Pápa, illetve a PMFC elleni meccset.
A Nyíregyháza invitálására Bobby Davison rögtön igent mondott, mivel a nyírségi vezetők szerint a stadionban jó körülmények között léphetünk pályára a zord időjárás ellenére is.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:48

pepsifoci
 
Meglehetősen kellemetlen doppingvizsgálaton esett át Dárdai Pál. A Hertha BSC magyar légiósát azután ellenőrizték, miután az újonc Hoffenheim két játékosát is doppingvétségen kapták. A magyar középpályás elmondása szerint rendkívül kellemetlen élményben volt része, hiszen két óra után, a zuhanyzóban tudott csak mintát adni.

- Dárdait és csapattársát, Patrick Ebertet hétfőn ellenőrizte a NADA (Német Doppingellenes Ügynökség) két munkatársa. A magyar középpályás elmondása szerint rendkívül furcsa keretek között zajlott le a procedúra.

- Az edzés előtt akartak ellenőrizni minket, de akkor képtelenek voltunk mintát produkálni. Ezután az ellenőrök 2 órán át vártak ránk bőrkabátban a kemény hidegben. Aztán a zuhany alatt közvetlenül mellénk álltak, kissé még vizesek is lettek. Csak akkor mentek el, amikor végre képesek voltunk átnyújtani a mintákat - elevenítette fel a történteket Dárdai Pál egy német lapnak nyilatkozva.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:48

Közismert, hogy az angolok nem szeretik a kisasszonyfutballt, és nem mennek át a szomszédba egy-két keményebb belépőért. Az alacsonyabb osztályú Crown és Anchor találkozóján azonban az egyik játékos kissé elvetette a sulykot, és olyan brutálisan szállt bele ellenfelébe, hogy azonnal kiállították és három hónapra eltiltották.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:49

Ismét remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet Simon András Liverpoolban. A Vörösök fiatal magyar tehetsége a Liverpool Senior Cup-ban góllal segítette csapatát a Formby elleni 3-0-s győzelemhez, amellyel a Vörösök reserve-je bejutott a sorozat elődöntőjébe. A magyar tehetség tavalyi sérülései után idén ismét egyre meghatározóbb tagja a Pool reserve-jének.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:51

Megtalálta a hét elején közös megegyezéssel távozó Pölöskei Gábor utódját a Honvéd együttese. A kispestieket a jövőben a legutóbb Diósgyőröben tevékenykedő Sisa Tibor irányítja majd. Az U19-es válogatottal Eb-bronzot nyerő szakember korábban pályaedzőként már dolgozott a Honvédnál.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:54

Lisztes Krisztián a télen szerződött a REAC-ból a német másodosztályú Hansa Rostockhoz. A ferencvárosi nevelésű futballista a 90-es évek közepén részese lehetett a klub egyik legnagyobb sikerének, ám legutóbbi Üllői úti szereplése nem sikerült úgy, ahogy szerette volna. A 32 éves irányító a 100%Fradi sportmagazinnak adott interjújában elmondta, idén már biztosan feljut a Fradi az élvonalba, de azzal nem akart foglalkozni, hogy lesz-e még valaha is a zöld-fehérek játékosa.

Lisztes ferencvárosi visszatérése nem úgy sikerült, ahogy a játékos szerette volna. A feljutás nem sikerült, és Lisztes teljesítménye is elmaradt a várttól. Az irányító most azonban biztos benne, hogy a Fradi feljut az élvonalba.

- Amikor én a Fradiba szerződtem, mindenki úgy vágott neki a másodosztálynak, hogy ezúttal biztosan sikerrel járunk. Nem így történt. Egyébként nem olyan egyszerű egy bajnokságot megnyerni, különösen úgy, hogy nagy a bizonytalanság a klubnál. Mindent persze erre sem lehet hárítani, hiszen amikor én ott futballoztam, már majdnem megoldódtak az anyagi problémák. A lényeg az, hogy idén biztosan fel fog jutni a csapat, és én, mint Fradista ettől nagyon boldog vagyok. Nagyon fontos, hogy egy kicsit nagyobb nyugalom legyen az egyesület körül, és akkor biztosan nem lesz gond. Ha sikerül a feljutás, a szurkolók is megnyugszanak majd. Sajnos a sérülésem egy olyan negatív hullámot indított el a pályafutásomban, ami számos nehézséggel járt. Azt hiszem, mindkét fél csalódott volt egy kicsit, tőlem is valószínűleg többet vártak, és én is valamivel többet reméltem a visszatérésem kapcsán. Nem sikerült a feljutás, ami akkor is nagyon fájna, ha nem lettem volna részese, így pedig duplán elszomorított.

A 32 éves középpályás a mai Ferencvárossal kapcsolatban elmondta, érzése szerint nagyon hiányzik a csapatból Lipcsei Péter, de annak örül, hogy egyre több fiatal kap lehetőséget a csapatban.

- Azt látom, hogy Lipcsei Peti nagyon hiányzik a csapatból, remélem, hogy vissza tud majd térni. Dragi is nagyon fontos láncszem, kulcsember a feljutás szempontjából. Nagyon örülök, hogy újra látok fiatal tehetséget Tóth Bence személyében, akinek nagyon tetszik a játéka. A keret talán túl nagy egy kicsit, de ez versenyhelyzetet teremt, mindenkinek nagyon keményen kell küzdenie azért, hogy játszhasson. Én látok még egy-két fiatal játékost, akik több lehetőséget is kaphatnának a helyükön szereplő külföldiek helyett, de ez már részletkérdés. Azt gondolom, hogy a feljutással nem lehet gond, de közben Fradistaként jobban örülnék, ha saját tehetségeinket láthatnám a csapatban – fejtette ki véleményét a Rostock játékmestere.

Arra a kérdésre, hogy pályafutása során visszatér-e még az Üllői útra, Lisztes elmondta, jelenleg nem szeretne tervezi, csak a rostocki feladataira koncentrál.

- Őszintén szólva én nem tervezek. Örülök, hogy most százszázalékos állapotban vagyok, próbálom ezt minél inkább kiaknázni, a mának élni. Külön öröm számomra, hogy most ismét Németországban lehetek, szép stadion, nagyszerű körülmények között. Kívánom minden magyar játékosnak, hogy legyen erre lehetősége, illetve az igazi az lenne, ha otthon is ezek lennének az adottságok - zárta mondandóját Lisztes a 100%Fradi sportmagazinnak.

[HTPA]GeeForce 02-25-2009 21:59

Az információkért köszönet a:

100% Fradi-nak
FTC.hu-nak
Pesifoci.hu-nak
Focihirek.info-nak
NB1.hu-nak
MLSZ.hu-nak
Sporthirado.hu-nak,
és a Magyar Nemzet sport rovatának.


All times are GMT +1. The time now is 01:05.

Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.

Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító

Partnerek: Játékok, civ.hu