![]() |
"nem vagyok benne biztos, hogy olyan egyszerű az 5k kör alatt felmenni akár 2-3%ot is, ha a legtetejéről beszülnk, főleg ha sokasodó számú játékosoknak lesz ugyanez a célja..."
Megint elbeszélünk egymás mellett: Csak egy egy országosnak nem 5000 kör alatt kel 2-3 %-ot haladnia az A-ban!!!!!!!!!!! Ha nem minden alkalommal maximum 2400 hektárról elérni az adott Top %-ot! Ami nem 2-3%, hanem 60-70% teljesítmény! |
Quote:
Ha építesz egy házat és rádesteledik akkor egy értelmes ember másnap onnan folytatja ahol este abbahagyta. Ha lebontja ujra és elkezdi előlről építeni az az ő baja. McLoad sír, hogy mi mondjuk neki "dögöljön meg a szomszéd tehene"? Pont Ti mondjátok ezt Uraim! Mert ti ugy döntötök, hogy mindig ujra akarjátok kezdeni azt amit már egyszer megcsináltatok még nem jogosít fel arra, hogy másoktól is ugyanezt várjátok el! |
Quote:
|
"de azt tudom,hogy azzal a játékossal szemben aki 2 évig gürizik, hogy az 1A tetejére jusson igen nagy kicseszés ha nem kaphat uj személyiséget a másik orija azért, mert felvállalta, hogy teljesíteni fogja a játék FŐCÉLJÁT!!!"
Ezek szerint veled is elbeszélünk egymás mellett. Az adott országnak egyszer kell 2 év alatt teljesítenie az 1/A topját és a lenti kapja a személyiséget. De egy egy országosnak félévente kell teljesítenie ugyanezt minden egyes személyiségnél. |
Sztem Ti nagyon nem értitek miről beszél Colony..
Nem hinném, hogy nehezebb lenne egy országot tartani A-ban fix hektárszámon, és mondjuk 5k körönként előrejutni vele pár %-ot, hogy az éppen elvárt top%-ba kerüljön, mint hogy van _EGY_ db országod, akivel mész körbe-körbe és _MINDIG_ indulni 2k hektár környékéről, hogy feljuss az A éppen szükséges topjába.. Azt meg senki ne mondja nekem, hogy ha vki tart egy ilyen "elfekvő orit" (mert másnak nem nevezném, hiszen nagy játék nincs vele..) és a kicsi orikkal megy körbe-körbe, az többet játszik, mint az akinek folyamatosan minden szinten, A-t is beleértve telejsíteni kell a nehezített szintlépés feltételeit.. és sztem JÁTÉK az A-ban pl nem abból lesz, hogy az "elfekvő orik" lépkednek előre 5k kör alatt 500hekit, hanem abból, ha azt _MINDEN_ személyiségért küzdő országnak teljesítenie kellene és nem csak ott tartani egyet.. |
Quote:
|
hozzáteszem, hogy ez elvileg egy _egyországos_ játék.. az, hogy több országot is vihetsz az csak egy lehetőség.. miért legyen nehezebb bármit is elérni egy egyországos játékosnak, mint egy több országosnak ?
|
Aktuális téma: 1/A vs 2/B.
Az, hogy lehessen-e fordulni a 2/B-ből nem téma. Lehet onnan fordulni. |
Quote:
Plussz megtartani a pozicióját amíg a másik orija ujra utoléri (minimum: fél év) és közben ugyanazt az utat bejárni, mint neked 1 orisnak kell az alsóbb szinteken. Nézzük mit vállalsz te... - az 1A-ban 2400 hekitől mindig ujra fel kell kapaszkodnod az éppen aktuális értékig amivel léphetsz aztán jónapot és lelépsz. Ez nehezebb valóban, mintha ott maradnál és "csak" feleannyit kéne mondjuk haladnod előre. - az összes többi csopiban eléred a személyisészámodnak megfelelő méretet Mit vállal a több oris... - az 1A-ban eléri és megtartja a személyiségszámának megfelelő poziciót minimum fél éven keresztül, aztán vagy közben halad még annyit előre amennyi az uj személyiségszámának szintjéhez kell. Ez nyilván optimális esetben kevesebb,mint neked. Persze lehet több is ha leverik fél év alatt párszor. - az összes többi csopiban eléri a személyisészámának megfelelő méretet és a 2B-ben 2x annyi ideig marad mint TE Ez az idő mondjuk elég lehet arra, hogy behozd az előnyt (ha egyáltalán van előnye és nem verték szarrá) amit az 1A-s ori fennhagyása jelent számára. Javaslom egyszer próbáljatok ki egy komolyabb ideig fennmaradni az 1A-ban és fejlődjetek! Ne csak 1000 körig... Mindjárt rájöttök majd,hogy nem olyan eccerű dolog az, mint ahogy itt összehordjátok. Részemről asszem leírtam ezzel kapcsolatban mindent, ha ezzel nem sikerült jobb belátásra bírni titeket akkor én már kevés vagyok ehhez sajnos :( Mindenesetre azt vegyétek figyelembe, hogy érdekek nélkül beszéltem. Nincs kékszámos orim sőt jelenleg 1A-s sincs. Teljesen külső szempontból elemeztem a dolgot. |
Quote:
Míg az egyoris csak Aba kell figyeljen feszülten, körönként, és közbe lejebb, ahol jóval kevesebb figyelemmel is lehet sikeres, úgya a többorisnak FENNT KELL tartania magát, és mindezt amellett, hogy kicsit is gondozza!!! A többioris a folyamatos feszített munkát válassza, cserébe a TI véleményetek szerint "csücsül a seggén" az Aba, míg szedi a személyiséget. Ti meg ugye naivan ragaszkodtok, ahhoz hogy csak 1 orival játszotok, mikor mennyivel könyebb Aba fenntartani 1 vegetálot... Öszintén, enyivel jobb ha 1 orid van? miért nem a "könyebb, kényelmest" választjátok? én valahogy hüjének titulálnám magam, ha mindenáron a nehezebbet választanám... valami itt illogikus benne... Offnak vége... Maradok annál, hogy azt támogatom, hogy A-B-be is a nehezebb feltételeket kelljen teljesítenie, ahhoz, hogy léphessen személyiségért. |
All times are GMT +1. The time now is 17:49. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu