![]() |
Az angol szövetséget (FA) bírálta Roy Hodgson, a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham menedzsere. A szakember azt nehezményezte, hogy csapatának a vasárnapi, West Bromwich Albion elleni bajnoki után kedden megismételt FA Kupa-meccset kell játszania a Swansea ellen.
Játékosaimnak egy napjuk marad a pihenésre, ami nagyon kevés – mondta Hodgson. – A Premier League idegileg és fizikailag is nagyon megterhelő, ugyanez igaz a kupameccsekre is. Klubunk mindent megpróbált, több kérvényt is benyújtottunk a szövetséghez. Kértük, hogy rendezzék szombaton a bajnokit, vagy szerdán a kupamérkőzést, de hiába. |
Csapatunkból ezúttal is Sváb Dániel, Nyilasi Bálint, Megyeri Balázs és Vass Máté kapott meghívást Wilco van Buuren keretébe. Hárman már csütörtökön bevonulnak az edzőtáborba, elképzelhető, hogy Megyeri a korábbi hetekhez hasonlóan ismét később csatlakozik majd a kerethez.
|
Labdarúgócsapatunk a tervek szerint szombaton 14 órakor játszik a héten edzőmeccset a Pécs ellen. A női kézisek a kupában a Győrt, a bajnokságban a Kiskunhalast fogadják. A jégkorongozók kétszer is Dunaújvárosba látogatnak. A férfi kézisekhez a Makó érkezik.
|
Részletes heti program:
Február 25. (szerda) 18:00 - FTC - Győri ETO (női kézilabda - Magyar Kupa, Népliget) Február 27. (péntek) 18:30 - DAB - FTC (férfi jégkorong - OB I, Dunaújváros) Február 28. (szombat) 12:00 - FTC - Real Madrid (öregfiúk - teremfoci torna, Eger) 12:30 - FTC - MTK (öregfiúk - teremfoci torna, Eger) 14:00 - Ferencváros - Pécs (edzőmeccs, Népliget) 16:00 - FTC - Kiskunhalas (női kézilabda - NB I, Népliget) 18:00 - FTC - Makó (férfi kézilabda - NB I/B, Népliget) Március 1. (vasárnap) 10:00 - FTC - Köszolg (női teke - Szuperliga, Népliget) 13:00 - FTC - Köszolg (férfi teke - Szuperliga, Népliget) 14:00 - FTC II - Hajdúnánás (női kézilabda - NB I/B, Népliget, Faház) 18:30 - DAB - FTC (férfi jégkorong - OB I, Dunaújváros) |
Holczer Ádám vagy Megyeri Balázs? Minden bizonnyal közülük kerül ki csapatunk első számú kapusa. A legújabb 100% Fradiban Holczer beszélt kettejük csatározásáról.
- Az csak jó, ha van vetélytársam. Szerencsére az első két "csatámat" megnyertem, hiszen tavaly tavasszal Zarzyckivel szemben én kerültem ki győztesen, ősszel pedig Williamset sikerült megelőznöm. Természetesen most is az a célom, hogy az első bajnoki meccsen a szakmai stáb nekem szavazzon bizalmat. Úgy érzem, hogy ez a mostani lesz a legnagyobb "harc". Megyó fiatal kora ellenére már nagyon sok mindent tud ebből a szakmából. Megbízható, és fejben hihetetlenül erős. Jót tett neki, hogy egy ideig Angliában védhetett, sok ragadt rá kint. Mindketten szeretnénk védeni, meglátjuk, hogy döntenek az edzők. |
100% fradi, ftc.hu
Az előzetes tervekkel ellentétben csapatunk nem lép pályára szombaton a Pécs ellen. Mint ismeretes, a mieink edzőmérkőzést játszottak volna az NB II Nyugati csoportjának második helyezettje ellen.
- Vezetőedzőnk mai döntése értelmében a szombat délután 14 órára tervezett PMFC elleni edzőmérkőzésünket lemondjuk a zord időjárás miatt. - A döntésről tájékoztattam a Pécs vezetését. |
A kétszer elhalasztott győri és zalaegerszegi mérkőzés mellett a hétvégi forduló több meccse elmaradhat, mivel a havazás következtében több csapat is jelezte, pályája használhatatlanná vált a rengeteg csapadéktól. A folytatásról a versenybizottság dönt a vizsgálatok után.
|
Az egyik német lap szerint azért szerepel olyan gyengén a Hansa Rostock a Bundesliga II-ben, mert Dieter Eilts túl halvérű edző. Lisztes Krisztián azonnal megvédte mesterét, egyben jó barátját, mondván egy játékosnak nem kell ordítás, hogy motivált legyen a meccsen.
|
Pölöskey Péter, a Ferencváros fiatal csatára volt ezúttal a 100%Fradi sportmagazin Össztűz című rovatának szenvedő alanya. A támadó a játékostársaktól kapott kérdésekre igen magabiztosan kontrázott, elmondta többek között, hogy kivárja, amíg a riválisok, Ferenczi és Shaw kiöregszenek.
|
Igen meglepő átigazolásra került sor a télen Baranya megyei első osztályban: a Véménd száz forintért adta kölcsön egyik játékosát a Himesháza csapatának. A tárgyalások eredetileg két bőrlabdáról indultak, de mivel a vevő fél ezt sokkalta, így született meg a minimális vételár.
:D:D:D |
All times are GMT +1. The time now is 22:58. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu