Soha? Soha!


Ha azt hiszed most már mindennek vége,
Ha az alagútból nem jutsz ki a fényre,
Ha elbuksz minden igyekezeted ellenére,
Egyszerűen dobj egy mosolyt az égre!

Ha többet akarnak, mint kéne,
Ha már nem bírod tovább élve,
Ha végképp eleged van belőle,
Vágj vissza és mond ki: végre!

Ha szereted, de csöndben és félve,
Ha a csillagokat is lehoznád érte,
Ha nem találsz nyugalmat nélküle,
Csak mond ki, amit kellene...

Kosztolányi Dezső

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?