William Shakespeare
 

Nagyon szep verseket olvastam ezeken az oldalakon, es egyszeruen nem tudom megallni, hogy ne tegyem be az en legnagyobb kedvencemet...:)

William Shakespeare: LXXV. szonett


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fûszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idõ ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tõled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.


bar tudom mindenki talalkozott ezzel a szonettel meg kozepsuliban, szamomra megis felejthetetlenul gyonyoru... :)

Gratulálok minden itt lévő költőnek, nagyon jók a versek.Azt hiszem, sűrűn fogok ide járni, mert visszatudjátok adni az ember életkedvét:)
A kedvenc költőm:Fodor Ákos
Egy kis ízelítő...
TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL
Van, ki gyönyörű.
Van, kin észre kell venni.
S van, ki attól szép,
hogy hasonlít egy csúfra,
akit szeretek.

Fodor Akost en is ismerem, foleg a Vavyan Fable konyvekbol. Szeretem a stilusat :)

Én is ott ismerkedtem meg vele, aztán a könyvtárban előkerestem a verseit...nem bántam meg:)

Mikor elkezdtem játszani, akkor egy kedves ismerősömtől kaptam ezt a verset.
A mai napig a kedvencem, hisz nekem írták :D

Óriás vers :)))

Emberek, kik fenn hordják az orrukat,
Rám nézve csak összehúzzák magukat;
Tudják jól, hogy náluk,
Több és jobb vagyok, hisz
Én óriás vagyok.

Tolvajok, kik másokból csak élősködnek,
A közelemben félősködnek;
Lopni tőlem nem tudnak,
De ha próbálkoznak harapok, megtehetem
Hisz óriás vagyok.

Hadvezérek és harcosok,
Nagyképű falanxosok;
Falaimon megtörnek, lándzsát belém
Nem döfnek, az erőfölény nálam van,
Hisz óriás vagyok.

Otthonülő mágusok és varázslók,
Punnyadt népség, ellenem ők sem jók,
Mágia az én tudományom,
Melyből elismerést kapok,
Természetes, hisz óriás vagyok.

Jozsef Attila
 

persze nem birok egy-ulto-helyemben maradni... ime egy ujabb vers, valoszinuleg mindenki ismeri; nekem a szivemhez szol...

Jozsef Attila: Tel

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Rendületlenül

Lába nyomán porzott a föld,
S szemében a kétely enyhült
Benne újra bátorság gyűlt
S a kételyhez új remény vegyült

Sörényébe markolt a szél,
Mikor vad vágtába fogott
Szívébe új érzés honolt
Mikor újra bízni tudott

Majd utolsót dobbant a szív
S Ő örök álmoba merült
Szemében bizalom ragyogott
A végig rendületlenül.

2006.02.05.

ez egy ujabb kivalo vers Toled, Cassandra, remelem hamarosan megjelenik egy verses koteted :)
en 10-12 evesen probalkoztam versirassal, azota sajnos elhanyagoltam; viszont orommel latom, hogy te nem :)

Köszönöm szépen Szigibabe;) :D

Nos, én most bukkanam rá egy régebbi versemre, ha nem gond, ide be is írom.
(ja címe az nincs. Sose adok címeket:) ) Így utólag olvasva jókat mosolyogtam rajta:)


Tegnap volt utoljára
Csillagos az ég
Amikor harmadjára
Romlott el a fék

Felszaladtam a fára
Én és a négy kerék
Nem váltam így hasznára
a világnak én szemét

Kórházi ágyamon
Mélabúsan fekszem
S kibukkan a számon
Neked írott versem...


:D