Cím nélkül:

Erdőtűzhöz hasonló, Mámorító,
Bódító

Szerelemnek hevessége, Elemésztő
Szenvedélye

Napvilágban, Hold alatt, Szárazon szem
Nem marad

Leány táncol s szíve - párja, Aki látja
Megcsodálja

Örömkönnyük egyre hullik, Ezüst tóba
Összegyűlik

Köréjük gyül' erdő - állat, Szemlélői a
Csodának

Irígy holló néz le rájuk, Fogadalmat rebeg
Szájuk:

Egymáséi életükben, S azon túl is
Mindörökre

Irígy árnyék száll a szélben, Sötét felleg
A holdfényben

Szerelmesek felé lebben, Rikoltozva tova
Reppen

Elragadva szíve párját, Magára hagyva
A lánykát

Elvitte a sötétségbe, Az élten túli
Öröklétbe

Árva leány ül megtörten, Tóba hullik könnye
Csöndben

Jéggé dermedt sajgó szíve, Befagy tónak
Ezüst - vize

Vele dermed erdő - állat, Szemlélői
Rég - csodának

Lány lelkében parázs izzik, Reménykedik,
Abban bízik:

Fogadalmuk beteljesül, csak éltében lesz
Egyedül

Jégpáncélba bújik teste, Mígnem lángol lángol újra
Lelke

Könnyező árny jő' a szélben, fényt lopva a sötét
Égre

Bánva bűnét holló száll, De nem segíthet
Ó se már

Kihunyt végleg a lélek - parázs, Jégszoborrá
Lett a leány

Napvilágban, Hold alatt, Szárazon szem
Nem marad

Jégviharhoz hasonló, Fájdalmában
Pusztító

Szerelemnek hevessége, Szívünk - párja
Elvesztése

Nagyon szépeket írtatok :)) tényleg
Időnként levezetésféleképpen én is szoktam, ált 4 rövid sorból álló kis izéket :)

mindig alkotni akartam,
de nem volt kedv, nem volt idő,
aztán (bár emlékeimben ott van)
mégsem fejeztem be soha.

egyszerűen lusta voltam.

(ezt most, 10 mp alatt. még nem látom kellő távolból, h mennyire sz… rossz, szóval lehet, h később kitörlöm :)


a tengernyi unalom alatt
feszültségek villognak,
túlcsordul vérrel a pohár,
a Megváltóra senki se vár.

másik:

furcsa ábrákat rajzolok
nem tudom, mire várok.
körülöttem az óceán
egyszer eljönnek értem talán

ezek jók!!
Nem szabad kitörőlni őket. Meg kell tartani azokat. majd egyszer ha olyan hangulatba jutsz és elolvasod azokat rögtön meg lesz a folytatás;)

hogyha egy vers nem áll össze azonnal egy ültömben
elfelejtem mindörökre nem tartom jéghütömben
nem törekszem a világot megváltani egy versben
csak csodálok egy virágot nyilásakor a kertben
kötekedni is csak azért szeretek, ugy gondolom
megismételhetetlenül elmulik egy alkalom
pillanatok szépségeit észrevenni tán nehéz
érzéseink vendége itt sok munka után a kéz

Egy régi/új versike. Látszik hogy hiányos, a plusz egy versszak úgy érzem már nem ide való.

........!

Mint fekete földre a szürke por,
Úgy telepszik rám súlyos magányom.
Egy kéz nyomát még érzem vállamon,
Várom, de nem mondod:
"Hiányzol!"

.........

Minden este, meggyónom az égnek
Összes valós és vélt bűnömet,
Minden este a csillagoknak mesélem,
Mit nem mondhatok el Neked.
Közben keresem a hiba bennem
Vajon hol lehet.

Most ezüst felhőkön át, a sötét eget bámulom,
Egy hullócsillag könnyeit csodálom.
Nézem az eget, s melletted lenni vágyom,
Percről, percre jobban fáj... tudnod kell:
........, NAGYON!

2007.?.?-2007.06.11.

Emil Biela-
A hegyek tömör története

Hegyek voltak és
vannak és lesznek: az Úr
hosszan dicsőül.

(szeretem a hegyeket... a hegy a barátom:p)

Papp-Váry Elemérné


Hiszek egy Istenben,hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom,ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedő fülébe,
Szeretném égetni reszkető lelkébe,
Lándbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyvet,hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pangéjébe,
Halottak országát feltámasztod vele.

Harcos,ki azt hiszed,csatádat megnyerted,
Munkás,ki ezt vallod,boldog jövőd veted,
Asszony,ki tanítod,áldott lesz a neved.
Férfi,ki ennek élsz,dicsőséget vittél,
Polgár,ki ezzel kélsz,új hazát szereztél,
Magyar - e szent hittel minden visszanyertél!

Mert a hit az erő!Mert aki hisz,győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém,mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen,mert véle az Isten!

Annak lábnyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul asz eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a háza tája,
Mézes kenyér,boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar!Te most árva,elhagyott,veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar,legyen hited,s tiéd a jövendő.

Magyar,legyen hited,s tiéd az országod,
Minden nemzetek közt az első,az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja,szavad is hirdesse,
Ajkad azt rebegje reggel,délben,estve,
Véreddé,hogy váljon az ige,az eszme:

Hiszek egy Istenben,hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!!!

Roxette:Una Día Sin Tí (fordította: Kéri Katalin)
 

EGY NAP NÉLKÜLED

Hány óra van?
Jó reggelt, hajnal.
Olyan magam vagyok, s az ég annyira kék.
A kávémban, a rádiómban, a tévében
Mindig Te vagy még.

Felkelek, valamit felveszek,
Köszönöm az Istennek,
Hogy nem látsz,
Ahogy sírok érted.

Egy nap nélküled,
Ez maga az örökkévalóság.
Búcsúszó, mely mindkettőnknek fáj
Csak várni, csak a magány ölel.
Egy nap nélküled.

Keresem a hangod,
De a telefonod nem felel.
Segíts, hogy töltsem nélküled a napot.
Egy nap nélküled.

Egy nap nélküled,
Ez maga az örökkévalóság.
Búcsúszó, mely mindkettőnknek fáj
Csak várni, csak a magány ölel.
Egy nap nélküled.

Egy nap nélküled,
Ez maga az örökkévalóság.
Búcsúszó, mely mindkettőnknek fáj
Csak várni, csak a magány ölel.
Egy nap nélküled.

Nincsenek barátaim,
Se dolgom, csak rád gondolok... Oh...
Kétségbe vonom a szerelmed,
Hogy hagyhattál magamra.

Egy nap nélküled,
Ez maga az örökkévalóság.
Búcsúszó, mely mindkettőnknek fáj
Csak várni, csak a magány ölel.
Egy nap nélküled.

Egy nap nélküled,
Ez maga az örökkévalóság.
Búcsúszó, mely mindkettőnknek fáj
Csak várni, csak a magány ölel.
Egy nap nélküled.

néhány napja történt, jobban emlékszem már
ültem a vonaton, szemben állt egy szempár
sötétbarna mélység futva rámtekintett
és e pillanattal már búcsút is intett

olyan ismerös volt ami akkor történt
mintha régröl elö-bukkanna idönként

megállt az idö és tehetetlen voltam
ugy éreztem magam mintha kiraboltan
útszélen feküdnék átlátszó semmiben
mert e pillanatban elrabolták szivem

kegyetlen varázslat min akkor átestem
mégis ujraélni kivánja a testem

mig e varázs tartott eltünt az illetö
semmi nyom nem maradt merre kereshetö
a piszok bestia elém állni nem mert
hogy tudta kétségbe hagyni igy az embert

minden gondolatom körülötte forog
bár kétségbe esve az eszem háborog

mindenem elvitte az a sötét szempár
bármi egyéb történt már nem emlékszem. kár
volna is keresni, vissza ugysem kapom
rágondolni nehéz hogy lesz a holnapom

kerestetek-e már tüt szénakazalban
más remény nem maradt, bizok hát e dalban

nem vagyok az átlag, nem vagyok a tömeg
sziv nélkül az embert vajon mi menti meg
nem uralkodhat el lelkemen a téboly
felállok tudatom vasakaratábol

minden eddigi jót meg fogok keresni
rossz miatt pedig nem kell kétségbe esni

elrabolt szivemet cserélem tükörre
minden jót mit kapok szétsugárzom körbe
lehet megtalálom egyszer még ami volt
de addig is jobb lesz mint a most elrabolt