|
Annyiszor kézbe vettél, Istenem,
mint ritka követ a mágusok. Vizsgálgattál: megtartsál vagy eldobj, egyedül Te... Te tudtad, mi vagyok. Egyedül Te... Te tudtad, Istenem, mit rejt a kő, a horpadás, a nyom. Érdemes valamit tenni velem, vagy porrá zúzz, és elfújd a porom. Engem ahányszor csak kézbe vettél, mindig éreztem: a Tied vagyok. Úgy nyomott, sebzett kezed fogása, azt hittem olykor: széjjel szakadok. Hozzám fájdalom közt közeledtél, a megformálás kínját adtad át, De a kő, por tündöklött kezedben, visszaverte gyötrött sugarát. Annyiszor kézbe vettél, Istenem, Már el sem hiszem, hogy messze dobsz. Mint ritka követ hasogatsz, formálsz, hogy gyűrű legyek a kisujjadon. |
Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy siró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer földnek bennem kedve teljék. Isten tudja, honnan, palástot keritett, aranyos palástot vállamra teritett, fejem fölé égszin mosolygást deritett. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szive ment előttem előre követnek. Amig ő van, vigan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem igy is kevés volna. Hogyha a föld minden szinmézét átadom, az o édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom. |
És egy újabb dalszöveg.... ez nagyon betalált.:o
Ákos - Az utolsó levél Ez egy utolsó levél; álmok között Szülték bennem a csillagok. A remény belőlem elköltözött, Nem is jöhetnek jobb napok. Ez egy utolsó levél, egy meg nem írt, Egy befelé kiáltó pillanat. Nem szántja toll a jó papírt, Szememben lángok vallanak. Szép vagy, és nem csak fénytelen, Sugártalan büszkeség, De másnak jele van testeden, Megijednél, ha értenéd. Várj! Tudod, hogy hiába menekülsz, Hiszen akármerre is mennél, Mindig utolér az utolsó levél. Ez egy utolsó levél és vége van. Éreztem valamit, azt hiszem, Szégyellni kéne most magam, Árnyékot vetsz a szívemen. Várj! Tudod, hogy hiába menekülsz, Hiszen akármerre is mennél, Mindig utolér az utolsó levél. |
A ma éjszaka szőrnyszülötte, íme:
Feladom... Nem költök, nem szólok, Hang nem hagyja már el kiszáradt torkomat. Nem mondok semmit, mert minden szóval, Csak nő bennem a bűntudat. Hangatan, némán fogadom el Azt, min változtatni szóval már nem lehet. Csendben, könnyekkel fogadom, A lassan szívembe költöző, hideg telet. |
Tandori Dezső: A damaszkuszi út
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy. |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Az az igazán jó, ami csak úgy jön... Nekem tetszik, nagyon szép! |
Quote:
|
Quote:
Köszönöm, hogy "átvetted a lantot", amíg én halgatok és a szavaidat, de ez már egy másik történet...:o |
| All times are GMT +1. The time now is 02:58. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu