![]() |
A hollandok legutóbb 2008 júniusában kaptak egy meccsen három gólt, hosszabbításban az Eb-n Oroszország ellen (3–1-re kikaptak), míg rendes játékidőben Ausztria ellen 2008 márciusában, de akkor 4–3-ra győztek.
|
A támadójátékunk pazar volt. lehet helyenként körülményes, de ez csak abból fakad,hogy nincsenek összeszokva a fiúk,mert egyszerüen sokkal kevesebb tét meccsett játszanak együtt. Jó volt Priskin is, lehet volt 2helyzet amit ha tapasztaltabb jobban megtudott volna oldani, még ha nem is lett volna gól, viszont jól helyezkedett és jól mozgott a védelem vonalában, ezzel is lefoglalva általában 2 védőt is.
Ami tetszett még,hogy hit megvolt a fiúkban hogy nyerhetnek is. 2x is egyenlitettünk hátrányból, ami nem kis teljesítmény egy olyan csapat ellen ami az elmúlt 40 mérközéből majdnem mindig 3ponttal távozott. Viszont lehet mondani hogy már megint voltak peches góljaink,meg mindig ez van, de erre nem lehet fogni. A védelmünk már megint nem ért egy fabatkát sem, egyedül a középpályások emberi feletti munkájának köszönhető az eredmény, ahogy pl Dzsudzsák is folyamatosan rohant hátra és balvédőt játszott, mert se Lázár, se Laczkó nem volt képes hátraérni miután felment egy támadással... a keresztpasszokkal nem tudtunk mit kezdeni, mert mire lekövette a labdát a védelem, már rég megkaptuk a gólt. szögleteknél,meg katasztrofa volt az emberezés. a legjobb középső védönk párban fogott egy nem túl támadó szellemü játékost, miközben Van Percy a csatár teljesen egyedül áll??? és nem leszakadt a védőjéről, mert nem is volt rajta... Eddig is tudtuk, hogy vannak tehetséges támadó játékosaink, és jó lövöink, akiknek be kell találni, ha megtalálják a ritmust! viszont amig a védelmünk, lassú, rosszul helyezkedik, és tele van egyéni hibákkal is, addig löhetünk hatot is,mert az ellenfél úgyis lő 7-et:( amúgy ami még fájt, hogy miért csak idegenben kell 2támadót berakni és nem itthon. illetve az hogy Miért nyomasztja ennyire a vállogatottat a hazai meccs??? itthon látványosan nagyobb volt a nyomás rajtuk, amit nem tudtak sokan kezelni:( |
Quote:
A két csatár kérdése pedig régi probléma. A közvélemény mindig is emellett a rendszer mellett volt, az aktuális kapitányok viszont nem igazán voltak hajlandóak bevállalni ezt a felállást. Egervári Sanyi bácsi talán rájött a pénteki meccs után, hogy jelentős terhet vehet le a védelemről, ha bevállal egy kicsit nyíltabb támadójátékot. Rudolf tehetséges játékos, de egyértelműen nem ék poszton. Túl sokat mozgott vissza Budapesten is. Ugyanez volt vele a baj annak idején a DVSC valamelyik BL selejtezőjén. Akkor a következő meccsen ott is volt előtte talán egy Feczesin, vagy Oláh, Rudolf pedig rúgott két gólt. Ezúttal volt egy Priskin, akit én továbbra is csak az örök tehetség kategóriájába sorolok, a lényeg azonban, hogy helyet tudott teremteni Rudolfnak, aki Dzsudzsákkal és Gerával összejátszva helyenként már-már parádés támadójátékot hozott össze. A legfontosabb, hogy volt kihez passzolni és végre nem csak abból állt az előrejáték, hogy picsánrúgott labdák után futkosott az öreg Torghelle Sanyi. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy Vadócz és Koman szerintem kifejezetten jól osztogatták a labdákat. A kérdés innentől csak az, hogy mire lehet még képes ez a csapat egy Priskin-Szalai cserét követően. Szerintem van benne potenciál, ami akár a svédek legyőzését is jelentheti. Talán. |
Quote:
most pénteken ez csak látványosabb volt, mert egy elit csapat ellen játszottunk, aki az ilyet gyengébb napjain is 3-4 góllal jutalmazza. |
Rajtam kívül feltűnt másnak is, hogy ha a Barcának nem megy a BL-ben, akkor a bíró besegít? Nem ez az első eset, hogy nevetséges módon kapott az ellen pirosat...
|
Quote:
Gondolom, nem kellemes egy ilyet kapni, főleg nem egy ekkora baromtól... |
Quote:
|
Nálad a 71-29%-os labdabirtoklási arány kiegyenlített erőviszonynak számít? Hmmm... érdekes.
Teljesen jogos kiállítás volt véleményem szerint. |
Quote:
Amúgy azon kívül, hogy világ életben MU szurkoló voltam/vagyok, szimpatikus csapat volt a Barcelona, de az utóbbi időkben egyre kevésbé vállalható szerintem. És nem azért mert 2 éve a MU-t verték a döntőben, természetesen. A spanyol foci nem különösebben hat meg, de a tegnapi meccsen azt láttam, hogy a Barca addig nem nagyon akar focizni, míg ki nem állítanak egy Realost. És még jó előre ráadásul a bírót is lecseréltették. A Busquets vagy Pedro, nem tudom melyik, arcbakapós fetrengései pedig egy hisztis tinilánynak is szégyenére vált volna. Nekem az a meglátásom, hogy bár a Barca focizni is tud, egyre kevésbé azt erőlteti és már inkább hasonlít egy színjátszókörre, leszámítva egy-két embert, mint pl Puyol. Na nem baj, remélem a döntőben helyretesszük ezt a "világ legjobb csapata" mítoszt amibe már maguk is kezdenek beleőrülni :p |
Ezt olvastam, gondolom, egy tőlünk szakértőbb ember véleménye:
"Szerintem már azon is felesleges vitatkozni, hogy egy ilyen helyzetben lehet-e piros lapot adni hasonló megmozdulásért (nem lehet, hanem kötelező), de az egy jobb kérdés, hogy lehet egyáltalán így egy másik játékos felé menni. Nyújtott lábbal, a lendülő láb sípcsontjára talpalva. Mert pont az ilyenekből jöhetnek ki az egy-egy pályafutás végét jelentő szilánkosra tört bokák vagy térdkalácsok, attól függ, hova csúszik ugyebár. Ez nem keménység, meg taktikai fault, hanem zsigeri gyilkosság. Pepe sokadszorra bizonyította be, hogy nem való a pályára, mert egyszerűen képtelen felmérni a tettei súlyát. " 100%-ig egyetértek minden szavával... |
All times are GMT +1. The time now is 12:45. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu