|
Tudomásul veszem a történteket, de közönyösen reagálok a történtekre. Nem érdekel, ahogy a nagy harcos megkapja a magáét. Amikor sorakozunk a menethez úgy helyezkedek, hogy "kifelé" menet a csapat mellett haladjak, koncentrálom a figyelmem a környékre, mozgásokat kutatva, illetve érdekesnek vélt tárgyakat, eseményeket nézek, ha van. Amikor lemaradok egy kicsit, akkor könnyű kocogással utolérem a többieket és ismét koncentrált figyelmet fordítok a környezetre. Ha találok valami érdekeset, akkor jelzem a többieknek.
A széthagyott tárgyak közt, egy vésetekel díszített kispajzsot, egy dísztelen kétkezes pallost (nem rozsdás), és egy ezüst gyűrűt találsz, amiben egy kicsi kék kő van. |
Dacosan viszonzom a Nagyúr tekintetét, aztán amikor rájövök, hogy mit csinálok, akkor gyorsan más felé kezdek nézelődni. (gondolatba kiköpök a szellem felé, Bah, az "Ilyeneket" írtani kell, nem megalkudni velük...)
Feltápászkodom, amint van hozzá erőm (elfogadom Gren segítségét, de főleg a piás butykosát:)). Gyorsan átmozgatom magam, hogy szabaduljak a mérgektől. Visszafelé szótlan vagyok alapból, nem szakadok el a falkától, de tekintetemmel (minőségi) fegyvereket keresek, úgy sincs más érdekes egy ilyen vidéken. Több érdekesen csillanó tárgyra is figyelmes leszel. Némelyik acél színnel, mások nemesebb fénnyel csillannak meg. Ha odamész megvizsgálni őket - nem egy kupacban vannak, hanem úgy kifelé menet itt is - ott is - akkor egy szépen megmunkált, vésetekkel díszített hosszúkardot találsz (nincs rajta rozsda), egy dísztelen, de jófajta fémből készült rövidkardot (ez sem rozsdás), egy dísztelen arany gyűrűt, és egy vékony láncon lógó ezüstmedált találsz. Jobb kezemben csatabárddal vizsgálom meg a fegyvereket alaposan. (a gyűrű és medál nem érdekel) Jól kiegyensúlyozott, aprólékos gonddal készült mestermunka. Más különösebbet nem tudsz megállapítani róla. A szabad ballal ragadom meg. Az elsőnél még csak kézben viszem (mint fegyver), de amikor a másodikat is megtalálom, akkor egy madzaggal egybekötöm őket gyorsan és úgy viszem szintén bal kézben (immárom mint csomag). |
Végre kimegyünk! A gondolattól újra erő költözik tagjaimba. A Gren által felkínált butykosból énis iszok néhány nagyobb kortyot. Azután elfoglalom helyem a csatárláncban.
Kifelé haladva én is vizslatom a tájat, de leginkább a földet figyelem, értékes tárgyak után kutatva. A fegyverem a hüvelyben van, de jobb kezem mindig a szenteltvizes tarisznya környékén van, hogy bármikor kikaphassak onnan egy-két fiolát. Ahogy nézelődsz, egy vésetekkel díszített szablyára, egy vékony aranyláncra, és egy zöldes színű (szerinted nem a korróziótól zöld, inkább maga a fém olyan színű) alkarvédőre leszel vigyelmes. |
A gyűrűt elrakom a zsebembe a pajzsot és a pallost egy kötélre kötöm és a hátamra veszem, ha elbírom, ha nem, akkor valamelyik harcosunknak szólok, hogy segítsen, valószínűleg ugysem én fogom használni ezeket.
A pallos zavar a mozgásban, de nagynehezen elbirod a cuccot. |
A láncot és az alkarvédőt felveszem, s elrakom. A szablyához nem nyúlok, előbb hangosan megkérdem mindenkitől, kell-e valakinek. Ha kell, odaadom, ha nem kell senkinek, hagyom ott ahol megláttam.
|
Kicsit "kacsázva" jobbra ballra kitérőkkel (pár lépésnyire) folyton a földet és a környezetet figyelve tartok a többiekkel visszafelé. Ha valaki rámpillant láthatja hogy a szemem cikázva jár a földön és a zám szinte folyamatosan mozog kicsit.
Nem találsz olyasmit, amit keresnél. |
Komor hangulatom ellenére csak megmosolyogtat a hosszúfülű "ügyetlenkedése" a hatalmas csatakardal. (Sokat akar a szakra, csak le ne törjön a farka :))
|
Mikor a "kijárat" közelébe értek, körülbelül egy órát kell várnotok, hogy a varázsló megnyissa a rést a védelmen. Nem sokkal az után, hogy átsorjáztok a vésett határkövek között, embernagyságú villódzó függöleges tükör szerű felület jelenik meg a közeletekben. Látjátok, hogy a varázsló arcán az izmok megfeszülnek, és épp valami mozdulatba kezdene, de addigra az átjáróból a számotokra már ismert - a nagyúrra nagyon hasonlító - férfi lép ki. A nagyúr illően köszönti, erre a varázsló félbehagyja, amit elkezdett, majd összeszűkült szemmel a nagyúrra pillant:
- Ki ez? - szegezi neki a kérdést. |
Mikor látom megjelenni az alakot, s azt hogy a Nagyúr köszönti, én is üdvözlésre emelem kezem. A földet nézem, a tradíció szerint üdvözlöm az érkező uraságot, természetesen, saját rangomnak megfelelően. Kíváncsian várom a további fejleményeket...
Mikor észreveszi udvariasságodat, ő is köszönt téged. A mozdulatai és megjelenése alapján famor lehet. |
Na tessék, mondtam, hogy nem kéne mindenféle szellemel szóba állni - gondolom magamba és fegyvereimet készenlétbe tartva (egyenlőre mozdulatlanul, megfeszített izmokkal) várok az ellenségre.
|
Amikor a "tükör" megjelenik a bárdomon harci fogásra váltok és kissé oldalt lépek, hogy legyen helyem meglendíteni ha kell.
Mikor felismerem (felismerni vélem) az alakot a Nagyúr-ra pillantok, hogy reagál de a fegyverem nem engedem le. Ahhoz túl sok minden történt mostanság. |
Köszöntöm a testvéremet a saját nyelvünkön, majd Hyas fordítja a varázslónak:
- A testvérem. Egy útra bejön velünk, jól fog jönni a segítsége a kutatásban, ha már ily kevés napot kaptunk. Nem akarjuk azt elvesztegetni, mert uratok nem hiszem, hogy több napot fog engedélyezni számunkra. A varázsló sandán néz rád. - Erről nem volt szó. Nincs felhatalmazásom beengedni őt. Ehhez újabb engedély kellene, ami nincs... |
- Varázsló uram! - fordulok felé- Én kint maradok. Annyian mennek be, amennyi az engedélyben szerepel. Jómagam vállalok érte felelőséget, hogy semmi olyasmi nem történik, ami törvényetekbe ütközik. Ha mégi valami olyasmi történne, ami szerintetek helytelen, itt leszek, hogy ítélkezhessetek... Megfelel így?
- Az engedélyek személyre szólnak. |
A kapu megjelenésekor levágom magamról azt a nehéz dög cuccot, amit eddig cipeltem, majd magamhoz kapom az íjam és készen állok az azonnali tüzelésre.
Amikor a megjelenő alakot üdvözlik, leeresztem a fegyverem és én is üdvözlöm a magam módján csak egy fejbiccentéssel, kissé nézem Quintart és a Nagyúrat, hogy némi illemformát eltanuljak, ki tudja mire lesz még jó, meg nem árt. Utána várom a fejleményeket, hogy mi sül ki belőle. |
Hyas fordítja.
- Nos rendben. Akkor marad a testvérem, viszont jó lenne akkor, ha az atya váltana vele pár szót kettesben. |
- Ahogy óhajtod Nagyuram!
Megindulok külön a többiektől, s kérem az nagyúr testvérét, kövessen. Elmegyünk a olyan távolságba, és olyan helyet válaszva, hogy láthassuk ha valaki közelit, és nehéz legyen a közelünkbe lopakodni. Kissé furcsálkodva néz rád, és némi rosszalló fény villan a szemében, de követ. |
P.sz. 3737, Kyel 3. havának 8. napja, az Arany órája
Quintar pár percig csendesen beszélget a nagyúr testvérével. Aki figyeli a jelenetet arra lehet figyelmes, hogy a pap valamiért mintha bocsánatot kérne vagy sajnálkozna, míg a másik kényszeríti, hogy a szemébe nézzen, és úgy magyaráz valamit. Az eset azzal zárul, hogy az uraság otthagyja a papot, és visszasiet hozzátok.
Míg azok ketten beszélgettek, a nagyúr a varázslót, és a kísérőitek vezetőjét hívta félre, és beszélt velük. Miután mindkét megbeszélésnek vége szakadt, visszaindultok az erődbe. A már szokott szállást kapjátok, kivéve a papot, akit valahova máshova helyeznek el. Ki mivel tölti a nap hátralevő részét? |
P.sz. 3737, Kyel 3. havának 9. napja, az Ezüst órája
Reggeli után, összekészültök, és visszaindultok az elzárt területre. A tegnapi kíséretetek tart veletek, a nagyúr testvérét nem engedik a terület közelébe, az erődben kell maradnia.
A védőkövekhez érve kivárjátok az egy órát, míg a varázsló rést nyit nektek a védelmen. Beléptek, és nagyúr vezetésével a távolban látszó rom felé veszitek az irányt. Óvatosan lépkedtek, nehogy a tegnapihoz hasonlóan járjatok, de szerencsétekre ezúttal nem ébresztitek fel a holtakat. Két - három órai gyaloglás után értek a hajdani erőd romjaihoz. A valaha tiszteletet parancsoló épület magába roskadva magasodik felétek. A tornyai csonkák, a falak sok helyen bedőltek, a kapu teljesen hiányzik. Csend van. Saját neszezéseiteken kívül nem hallik más. Ez eddig is így volt, de most mintha nagyobb súllyal nehezedne rátok a kihalt táj némasága. A nagyúr elindul a belső udvar felé, majd határozottan az egyik még be nem omlott ajtó felé veszi az irányt, és bemegy. Követitek? |
Mivel még maradt sebem, a nekem rendelt időt pihenéssel töltöm. Mikor rájövök, hogy a pap nem lesz velünk, akkor felkerekedek, hogy gyógyítás után járjak. Megkérdezem a katonákat, hogy találkozhatok e a papunkkal.
Megmondják, hogy merre találod Quintart. Viszont mikor a szobája ajtaján kopogsz, a nagyúr rokona nyit ajtót, és megkér, hogy ne zavard őket. Ha nem, akkor afelől érdeklődök, hogy az ő kegyeltjükkel beszélhetnék-e. A van köztük egy Arel pap, hozzá útba tudnak igazítani. |
A maradék időben gyakorlok egy kis íjjászkodást és megerősítem magamban a rég tanult közelharci trükköket, támadásokat, hogy edzésben maradjak. A hosszabb gyakorlás után visszavonulok és inkább pihenéssel töltöm az időt, a holnapi ujabb megmérettetéshez. A holtak földjén jobban résen próbálok lenni, hogy ne történjen meg megint, ami tegnap. Amikor elérünk a romokhoz, készenlétre rendezkedem be és a kezem a kardomra teszem, majd követem a nagyurat. Ha nem kívánja, hogy kövessem, akkor úgyis jelzi majd. |
Miután visszatérünk a "szállásra" megvizsgálom magam (sebek, ruházat) és megpróbálok keríteni valakit aki esetleg segíteni tud. (felcserük valószínüleg van ha állandó harckészültségben élnek)
Aztán bőségesen vacsorázok és megpróbálok minél többet pihenni és felkészülni a másnapi útra. Meditálok és hosszú ideig imádkozom. Felcserük is van, és egy Arel pap is leledzik a soraikban, elmondják melyiket hol találod. Másnap óvatos léptekkel gondosan figyelve a talpam alá és a környékre, lépkedek a helyemen. Ha valami érdekeset-figyelemre méltót pillantok meg esetleg akkor lassítok és ha továbbra is érdekes akkor megállok,megnézem mi az. Menet közben is gyakran "kihallatszik" a mormogásom a szakállam pörkös szállai alól ahogy imádkozom. Itt-ott megcsillanó még nem rozsdás vérteket, és fegyvereket látsz (persze rozsdás felszerelésből több van...) A romerődöt alaposan megnézem és "szakmai" szempontból értékelem magamban (omlásveszély, lehetséges rejtekhelyek, hol bújhat meg ellenfél, stb) a Nagyúr után belépek magam is az ajtón (ha nem történik semmi veszélyesnek tűnő dolog addig) Omlás veszély gyanúja csak egy távolabbi félig bedölt fal esetében merül fel benned. Sok a törmelék, könnyű lenne elrejtőzni, ha valaki akarna. |
Magamhoz veszem a kint talált rövid kardot, ez lesz fizetség a szent ember fáradságaiért no meg az áldozás Arel istennő irányába, amiért megmentett. Grennek és hosszúfülnek szólok, hogy merre leszek, majd ezek után felkeresem az útbaigazátás alapján.
A pap egy jókedélyű ember, örömest meggyógyít, majd meginvitál egy sörre a közös helyiségbe - ha elfogadod - idővel a kártya, kocka is előkerül, valamit a társaság is megszaporodik. A bajtársak nagyhangon ugratják egymást, és különböző vicces történeteket mesélnek. A szolid mulatozás nem tart sokáig, mert holnap szolgálatban lesznek. Ha nem fogadpd el a maghívást, akkor mindebből kimaradtál, viszont többet pihentél. Ön dönt... :) |
Az erődben az estét pihenéssel töltöm. Reggel mindenkiért fohászt mondok, s kérem vigyázzon reánk az Úrnő.
A holtak mezején komor és szótlan vagyok. Figyelek mindenfelé, ahogy megbeszéltük régebben. A talajon lévő tárgyak nem éredekelnek, csak annyira nézek a lábam elé, hogy el ne essek. Mikor az erődhöz érünk, izgalom lesz úrrá rajtam. Láthatóan aggódom, mikor végigmérem az erőd maradványait. Szó nélkül követem a Nagyurat, igyekszem valahova középre helyezkedni a belépők sorában.A fegyvereim a kezemben vannak, a biztonság kedvéért. |
Belépve a nagyúr után, a folyosón a bejárattól távolodva egyre sötétebb van. A nagyúr már eltűnt az elöttetek lévő feketeségben, láthatón őt nemigen zavarja a fény hiánya.
(Van valakinél fáklya?) |
Az erődben:
A felcsert keresem meg előbb és kérdem meg tud-e "javítani" az állapotomon úgy, hogy másnapra teljes erővel harcolhassak ha kell, ha ő javasolja akor keresem meg a papot. Ajánlja. Némi bóklászás, és kérdezősködés után a söröskorsó mellett, két kártyaparti közt találod meg a közös helyiségben. (Farkas döntésétől függően vagy vele, vagy nélküle.) Invitál egy játszmára, s megígéri, ha végez feltétlenül megnézi a sebeidet is, de ugye nem kívánod, hogy otthogyja azt a finom sört, inkább igyál te is ajánlgatja. Az úton: A nem rozsdás fegyvereket megszemlélem közelebbről, óvatosan közelítve meg őket, de hozzájuk, csak akkor nyúlok, ha már tudom mi az. (ha kell kissé elkotrom a földet köröttük, óvatosan, vigyázva nehogy megzavarjak "valakit" minden alkalommal félhangosan a holtak bocsánatát kérem és engedélyüket, hogy megnézzem mi az ami ott hever.) Hosszú és rövid kardoki, szablyák, tőrök, egyik se törpe kezek munkája. Mívesnek látszanak, de amúgy semmi különös nincs rajtuk. Az erődben: a rejtőzésre alkalmas helyeket szemmel tartva óvakodok be a nagyúr után. A sötétség nem zavar de biztos ami fix a zsákomból előkotrom az egyik fáklyám meg a tűzszerszámot az övtáskámból. Még nem gyújtom meg. A folyósót elönti a fény. A padló poros itt-ott egy-két csontváz fekszik teljes páncélzatban, fegyverrel a kezében. A falak kopaszak - úgy tűnik a a készítői nem sokat adtak a díszítésre. A lépteitek visszahngoznak, de más zajt nem lehet hallani. A folyosó egyenesen vezet, majd elágazik. A nagyúr a jobb oldali járatot választja, ami rövid idő után egy beszakadt ajtóhoz vezet. A nagyúr gondolkodás és hallgatózás nékül tolja arrébb az ajtó maradványait, és halad tovább. Kis helyiségbe juttok, ahonnan egy ajtó nyílik. Ezen is áthaladtok, és egy lépcsőhöz juttok, ami lefelé vezet. Sokáig egyenesen haladtok, majd élesen elkanyarodtok balra, és ismét egy ajtó előtt találjátok magatokat. Ezen is keresztül haladtok, és egy hajdani borospincébe juttok. Halk neszezés üti meg a fületeket (az elf számára nem olyan halk), mintha valaki kántálna valamit a távolban. A nagyúr megtorpanás nélkül megy tovább. Követitek? |
Amikor belépünk az erődbe megnézem, hogy engem mennyire zavar a fény hiánya. Ha látok, akkor közvetlen a nagyúr után megyek be és követem őt, ha nem látok, akkor a fény hordozó mögött hátul haladok.
Nem zavar a fény hiánya. Követem a nagyurat, amikor meghallom a kántálást felkészülök az esetleges meglepetésekre, közben megpróbálom megállapítani a nagyur mozgásáról, ha tudom, hogy józanul cselekszik és céltudatosan tart valahova, vagy esetleg megbűvölték és halad valamerre. Céltudatosan halad előre, mintha pontosan ismerné az épületet. |
Örökké sose élünk, majd pihenek ha megöregszem, irány a buli. :)
A pap láthatóan örül a társaságodnak, és a többiek is. Inkább sörözöm, nem tervezem a teljes elázást, de egy kis hangulat sose árthat, no meg a pihenés is jobb tőle. Alapvetően a szerencsét jobban igénybe vevő játékokat szeretem, tehát főleg a kockát :) Időnként nyersz, de aztán el is veszted egy részét, 80 réz nyereménnyel zárod a játékot. Grent meglátva nagy hanggal invitálom magunk közé. A holtak mezején egykedvűen lépkedek, csak nézelődök, inkább a távolt, mint a földet. (majd visszafelé guberálgatok). A természetellenes csend zavar, így dudolgatni kezdek valami egyszerű aréna-nótácskát. Egyre biztosabb vagyok, hogy a Nagyúr elméjét valami "megbetegítette", de hát nincs mitt tenni, menni kell utána. (fáklyát gyújtok, bal kezembe hordom majd, jobbomban jarcra készen fogom a megbűvölt csatabárdomat). A közelébe maradok (5-6 lépés táv) de nem szívesen előzném be. Az égiek a tudói, nem nekünk való ez a hely, botorság a holtakat bosszantani. |
Az erődben:
Nem akarok egy sértődött pappal veszekedni ezért elfogadom az ajánlatát (hogy türelemmel legyek), de nem szállok be a játékba, csak kérek egy korsó sört és azt iszogatva csendesen figyelem ahogy játszanak és várok a papra. Iszogatás végeztével megkér, hogy kísérd a szobájáig. Megggyógyít aztán utadra enged. Az úton: A fejem csóválom csak a szerte heverő dolgok láttán és nem nyúlok egyikért sem, hogy magammal vigyem. A szerte heverő csontvázakat óvatosan kikerülöm a "mágizált" bárdom harckészen tartva. A köröttünk lévő sziklál és az, hogy egyre mélyebben vagyunk, mintha megnyugtatna. Időnként megkoccantom a falakat és az erejüket méregetem, de megtorpanás nélkül megyek a Nagyúr után ha mást nem parancsol. Ahogy közelebb értek, pince végéből világosságot láttok felétek szüremleni. Pár perc tempósabb séta után a borospince olyan részéhez értek, ahol el vannak takarítva a hordók, és egyebek. A padlóra krétával egy pentagramma van festve, köré egy kör, belülre egy vérrel rajzolt háromszög, az ábrák körül és bennük rúnák vannak, a szélén krétával, a háromszög közelében vérrel rajzolva. A pentagramma csúcsain gyertyák helyezkednek el, de nem égnek. A háromszög közepében ott lebeg a már látott csontváz. Ujján a pirosköves gyűrű csak úgy szikrázik. Az egyik falon fáklyatartóban fáklya ég halvány kékes lánggal. A nagyúr gondolkodás nélkül, határozott léptekkel a háromszög felé veszi az irányt. Quintar: ahogy közelebb érsz a csontos alak rád néz - legalább is te így érzed - majd megszólal: - Gyere közelebb. Felkészültél? Farkas, Gren, Alysium: halljátok, hogy a csontváz megszólal, mintha Quintarra figyelne, de nem vagytok biztosak benne, főleg, hogy nem értitek miről beszél. |
Mikor megpillantom a csontvázat, azonnal az eszembe villan, hogy most talán sikerülne fejbe dobnom. De okulva az előzőekből, előbb a többieket is felkészítem a harcra, csak az után támadunk.
Szememmel folyamatosan a csontváz tevékenységét követve halkan oda sziszegek Grennek a saját nyelvén. (üzi ment) (Z-től ment válasz) Majd ezek után hosszúfülhöz is sziszegek. ( - ha támadunk, azonnal lőd fejbe) Ha a válaszok pozítívak, akkor elkezdem kerülni a csontit, hogy minél több irányból csaphassunk le rá. |
A papnak megköszönöm, hogy segített és megkérdezem mivel tartozok.
A pincében az arcomon fintor fut át amikor meglátom az "előkészületeket". A fegyverem markolom és a terem védhető pontjait keresem. Távolabb boroshordók vannak, de ezen kívül igazán nincs hova bújni. A rajzoknak a közelébe sem megyek, de kis idő múltán közelebb húzódok Farkas-hoz és a halkan mormogok magam elé. Mikor a csontváz megszólal megfeszülnek az izmaim, de nem mozdulok, csak a szemem villan a földön lévő rajzok legközelebb lévő részeire méregetőn. |
Először megzavar Farkas sziszegése. Leginkább a nagyurra koncentrálok, ő mit akarhat, de aztán eszembe jut, hogy túl határozottan ment a cél felé és nem biztos hogy önszántából, mindenesetre egy kicsit arrébb állok a harcosoktól, lazábbra fogok, hogyha kell az íj a lehető leggyorsabban a kezembe kerüljön a nyílával együtt. Ha bár laza pozíciót veszek fel koncentrált figyelemmel kísérem a többieket és próbálom levonni, kitalálni a következményeket. Mindenkit folyamatosan pásztázom, hátha valami furcsaságot veszek észre valakin. Nem tetszik a helyzet, hogy megint lent vagyunk a holtak területén, de nem is nagyon tömörölhetünk egybe, mert akkor csak egy helyre kell küldenie valakinek az áldást, ha meg bérencek törnek ránk, akkor meg majd igyekszem íjjam gyors lövésekkel felizzítani.
Hyas végignéz rajtatok egyessével, majd így szól: - Nincs miért aggódnotok. Ez az alku része. A nagyúr tudja mit tesz, bizzatok benne. Látszik, hogy ő nyugodt, de szemmeltartja a történéseket. Nem kapkod a fegyverei után, nem pillog idegesen a csontváz felé, mintha tudná, értené, mi folyik itt. |
Hyas megjegyzése nem nyugtat meg, továbbra is készenlétben állok és figyelek.
|
Az épületen belül egyhangúan követem a többieket. Mikor a borospincébe érünk, Hyas mellé lépek, megállítom és átadom a tarisznámat: - Körübelül egy tucat szenteltives üvegcse, és egy gyógyital. szükség lehet rá. - mondom neki, de nem felé, hanem a fény felé nézek. - Ha bármi történne, kérlek gyors, és fájdalommentes vége legyen.
Hyas elveszi a cuccokat, és biccent, hogy megértett. Továbbmegyek... Mikor a szellem felszólít hogy lépjek közelebb, a Nagyúr -ra nézek, és megvárom, míg jelzi hogy mehetek. Leveszem a fegyvereimet és minden felszerelési tárgyamat, hogy ne akadályozzon abban amire készülök. Odamegyek Alysium-hoz, és felé nyujtom őket. A szemébe nézek: - Azt kérném, hogy ezeket vidd vissza a rendemhez, ha nem jutnék ki innen. Remélem megleled az utad, hogy az Úrnőt szolgálhasd. Az Ő áldása kisérjen. Végignézek a többieken, mindenkinek megeresztek egy mosolyt, és mintegy köszönésképpen biccentek. Utánna közelebb lépek, a rajzolat széléig, a szellemre nézek, határozott hangon mondom, miközben a tisztelet jeleit rajzolom a levgőbe kezemmel: -Felkészültem, mond mit kell tennem, és megteszem - mondom saját nyelvünkön. - Megkaptad a szükséges tanítást? - kérdeyi színtelen hangon. Köszöntésedet csak tudomásul veszi, de nem köszönt téged. Farkas, Gren, Alysium: ti nem értitek a párbeszédet. |
Amikor Quintar felém nyújtja a holmiját láthatja, hogy nem igazán értek egyet jelen pillanatban az egésszel, mivel nem látom a végét. Átveszem tőle a cuccait, majd a vállára rakom a kezem: - Biztos vagy abban, amit teszel barátom? - kérdem tőle. - Megteszem, amire kérsz. Leteszem magam mellé a holmit és bár Hyas azt mondta, hogy a nagyur tudja mit csinál, elfogadom, de azért a többieket látva némi aggodalom bennem is van, így én is feszültem várakozom. |
- Megkaptam az útmutatást. Úgy láttam, Mesterem elégedett volt. - válaszolom határozottan, saját nyelvünkön.
Bólint. - A háromszög csúcsaiba kell állnunk. Neked oda, neki oda - mondja nekted és a nagyúrnak, miközben mutatja hova kell állnotok - Teszitek, amit tanítottak nektek, és ha minden a megfelelő módon zajlik nem is kell más. Kezdhetjük? |
Alysiumnak:
- Tudom mit teszek. Ez az úrnő akarata. A végkimenetelben nem vagyok biztos, de remélem magam viszem el a felszerelésem - mosolyodom el. Oda állok, ahova szellem mondta. Magamban felidézem a varázslatot mégegyszer. Egy gyors fohászt mormolok az úrnő felé, ismét segítségét kérem. Majd, megint kiürítem az elmémet, ahogy legutóbb is. Bolintok. - Készen állok! - mondom a szellem felé határozottan, bár a hangom az izgalomtól kissé "remegős" (a varázslat elmondása előtt pszit alkalmazok, hogy minden bevésett mozanatra és betűre emlékezzek) Bólint, hogy tudomásul vette, majd a helyére lebeg, és lereszkedik a kőre. Várakozóan néz a nagyúrra. |
Hyas és a többiek felé fordulva mondom, miközben Hyas fordítja:
- Lehetséges, hogy az itt lévő élőhalottak megpróbálnak minket megtámadni, mert megérzik a nagy erejű energiákat, melyeket koncentrálni fogunk itt, éppen ezért választottuk ezt a helyet, mert csak egy bejárata van. A feladatotok, hogy ezen bejáratnál álljatok őrt és megakadályozzátok, hogy bárki be tudjon jönni és megzavarjon minket. Mivel ne lehetünk biztosak a szellemek jelenlétével és megejelenésével kapcsolatban, kik esetleg képesek mellettetek elmenni észrevétlenül, ezért falat fogok hármunk köré emelni, bármi történjék NE próbáljatok meg átjönni rajta, mert az végzetes következményekkel járna rátok nézve. Ami erőtökből telik tegyetek meg azért, hogy ne zavarhasson meg minket senki, mert ha ez megtörténik akkor az energiák elszabadulnak és ez olyan hatalmas energia mennyiség lesz, mely lerombolhatja ezt az épületet és mindannyian meghalunk. Aztán belépek a helyemre, és falat emelek. Gren, Farkas, Alysium: látjátok, ahogy a nagyúr a háromszög, még üres sarkára áll, és koncentrálni kezd, rövid idő múlva, egy sötétséggömb jelenik meg körülöttük, majd lelapul a teteje, és szélesedni kezd, majd megáll. Quintar: a nagyúr beáll a háromszögbe, majd megjelenik a sötétséggömb, lelapul a teteje, majd a közepén eltűnik a sötétség, és elkezd szélesedni, a végén megáll, és csak egy fal marad körülöttetek. |
Folyamatosan morgok, válogatott káromkodásaim gyakran kiszűrődnek foigaim mögül. Csapdába esett vadnak érzem magam, Hyas halvére csak tovább bőszít.
A Nagyúr szavai után vörös köd ereszkedik agyamra (legszívesebben szétverném a fejét, meg a csontitét is, de ez a fekete izé távoltart). Most már biztos, hogy rútúl rászedtek, csapdába csaltak és egy isten háta mögötti helyen akarnak megöletni holmi túlvilági csőcselékkel...óh Darton kegyelmezz, rajongóktól távol, névtelen sírba fekszem majd. Mi lehet ennél szörnyűbb??? - gondolom magamba Fel alá mászkálok idegesen, egy hirtelen ötlettől vezérelve a fáklyát megpróbálom a falra erősíteni, ha siekrül, másik kezemmel is fegyvert ragadok. Találsz fáklytartót a falon. |
Feszülten várom hogy befejeződjön az előkészület. Az izgalom ellenére kényszerítem magamat, hogy nyugodtan lélegezzek és szívverésem is próbálom csillapítani. Várom, hogy mikor kezdhetek bele a varázslatba. Túl akarok lenni már ezen az egészen...
- Az első kisebb szünet után kapcsolódjatok be - adja ki az utasítást a csontváz, majd egyetlen mozdulatára lángok lobbannak a gyertyákon, és belekezd a litániába. Körülbelül tíz perc telik el, míg rövidebb szünetet tart, ekkor a nagyúrral együtt belekezdetek a tanult szövegbe, és mozdulatokba. Először az emlékeitekből táplálkoznak a szavak, és mozdulatok, aztán - mint ahogy már ez előtt is - mind a ketten érzitek, hogy már nem kell gondolkodni, a dolgok természtes könnyedséggel maguktól jönnek, s ti félig bódultan, félig kívülről nézitek az eseményeket. Az elmétekbe gyűjtött erő a mozdulataitokon keresztül átfolyik a rajzolatokba, amitől azok halvány fénnyel kezdenek derendeni. Először a külső, majd idővel a belső rajzolatok is. A levegő átitatódik energiával, és megsűrűsödik körülöttetek. A hangotok emélyül, és szinte eggyé válik, ahogy egyszerre mondjátok a szöveget. Majd újabb szusszanásnyi szünet következik, nem hosszú, így nem töri meg az átlényegült állapotot. Elérkeztek a lezáráshoz. Itt már hallhatóan más szöveget mormoltok mind a hárman. Ahogy elhangzik az utolsó szó is, az összesűrített, és koncentrált energiák elindulnak a nekik kiszabott úton: a csontváz megfeszül, és a mellkasa előrébb mozdul, mintha egy láthatalan kéz épp kitépne belőle valamit, majd hangtalanul összecsuklik, és nem mozdul többet, ugyan ekkor valami mintha meglökné a nagyurat, hátrébb tántorodik, és összegörnyed, de nem esik össze. Veled semmi különös nem történik azon kívül, hogy iszonyatosan fáradtnak érzed magad, mintha hetekóta nem aludtál volna. A magadhoz térés ismét olyan, mintha álomból ébrednél. A rajzolatok fénye már kihúnyt, csak a gyertyák égnek még a pentagramma csúcsain, az árnyékfal szétoszlott. Az egész szertartás valamivel több, mint egy óráig tartott. Farkas, Gren, Alysium: a fal mögött számotokra teljesen érthetelen nyelven kezd mormolni a csontváz, mély reszelős hangján, idővel a nagyúr, és Quintar is bekapcsolódik, és csak mondják, mondják, mintha soha nem akarnák abbahagyni. A sűrűsödő energiáktól feláll a szőr a hátatokon, és libabőrösek lesztek. Úgy látszik a bent fókuszálódó erőket nem árnyékolja le a fal. Az elhangzó mondatokban egyre több feszültség remeg, a hangok egyre kevésbé hangzanak emberinek. A hideg futkos a hátatokon az egésztől. Több mint egy óra telik el, mire abbahagyják. Támadás nem ért titeket, az épület pont olyan kihaltnak tűnik mint eddig. Az árnyékfal eloszlása után azt látjátok, hogy a csontváz mozdulatlanul hever a földön, némelyik csontja messzebb hever a többitől, mintha szétesett volna. A nagyúr öszegörnyedve térdel a földön. Quintar alig áll a lábán, időnként megtántorodik. Gren: a szertartás közben a nyakadba akasztott szütyőben valami mocorogni kezd. |
A csontok láttán kiköpök a földre. (Gyáva alak, elmenekül a haragom elől. -gondolom magamba)
De nem nyugodtam meg, lehet hogy "belebújt" a Nagyúrba, vagy a kegyeltbe, egyik sem jó. Mivel nincs nagy mozgás kint, inkább befelé figyelek. (alamuszi Hyast is szemmel tartom) Hyas nyugodtan, majdnem nemtörődöm módon ácsorog az egyik fal közelében, csak a szemén látszik, hogy nagyon is éber, és oadfigyel a dolgokra. |
| All times are GMT +1. The time now is 20:53. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu