A Dakaron nyert, az olimpián is nyerhet. Az első 75 korong után holtversenyben a második legjobb eredménnyel áll férfi skeetben a londoni olimpián a katari Nasszer al-Attijah, a Dakar-rali tavalyi győztese.
:-)))

Spártai körülmények, varangybőrdiéta - Je Si-ven története

Miután a 16 éves kínai Je Si-ven imponáló fölénnyel nyerte meg a nők 400 méteres vegyes úszásának döntőjét (azóta 200 vegyesen is aranyérmet szerzett), a fél világ „doppingot” kiáltott. Majd csatlakozott hozzá a másik fele, amikor a világhálón rohamos gyorsasággal terjedt az összehasonlító adatsor: az ázsiai versenyző utolsó ötven méterét hozzávetőleg annyi idő alatt teljesítette, mint a férfiaknál győztes amerikai Ryan Lochte. De miben rejlik a számos kínai úszóban megfigyelhető őserő? Az utanpotlassport.hu kereste a válaszokat.



„Ahogyan néztem a kínai lányt, felötlött bennem a sok-sok évvel ezelőtti drámai interjú” – írja David Jones, a brit napilap, a Daily Mail sokat megélt sportújságírója. David akkor Petra Schneiderrel, az 1980-as moszkvai olimpia 400 női vegyesének győztesével beszélgetett. Az egykori keletnémet úszónő chemnitzi otthonában fedte fel szörnyű titkát…



Je Si-ven teljesítménye fantasztikus – és kérdéseket vet fel
Nem volt még tinédzser, amikor felfedezték tehetségét, és a felsőbb körök úgy döntöttek: a kis Petrát a 137. számú sportoló „néven” nevelik tovább az ország a kegyetlen edzőközpontjában. Az uszodába nem jutott a külső levegőből, így kényszerítették a sportoló szervezetét a nagyobb oxigénfelvételre. Fehérjében gazdag „etetés”, mint a libatömés és természetesen a szteroidinjekciók, akár napi szinten – olyan mennyiségben, hogy a sportolónőt sok-sok évvel később is gyötörték a mellékhatások.
De mi a helyzet Je Si-vennel, aki gyilkos bálnaként szeli a vizet fekete dresszében és fehér sapkájában? Külsejét elnézve teljesen Petra Schneider: ugyanaz a betonfaltestalkat, férfias testfelépítés, széles váll, „karosszékcomb”. „Rebecca Adlington is erős testfelépítésű. De ha ránézek, azt mondom, hogy ő nő!” – írja Jones.
A nyolcvanas évek végén a kínai kormányzat döntő lépésre szánta el magát: az erős és virágzó ország nem tűrheti, hogy fiait és lányait rendre legyőzzék a világbajnokságokon és olimpiákon azokban a sportágakban, amelyek a legtöbb nézőt ültetik a képernyők elé. Az óvónőknek, tanítóknak kiadták a feladatot: „vadásszanak” fenoménokra és jelentsék a területi sportreferenseknek, ha olyan gyermek jár az osztályukba, akinek a mozgása, testfelépítés több mint figyelemre méltó. Az állam több mint 3000 új edzőközpontot épített fel és nyitott meg néhány év alatt. Az egyik ilyenbe került be Je Si-ven is.
„Hétéves volt amikor először azt mondta, hogy úszni szeretne” – idézi a kínai média Je édesanyját. Ha akart, ha nem, vitték: fiús testfelépítés, hatalmas tenyerek, hosszú végtagok – ideális futó! Je így került a Csen Jing Lun sportiskolába, ahol aztán mégis úszóként nyerte élete első korosztályos bajnoki címét: 11 évesen a 18-19 éves juniorok között…

Néhány szemfüles európai kicselezte a szigorú ellenőrzéseket és megfigyelőként bejutott a „földönkívüli-képzőkbe”. Így az olimpiai bajnok evezős, a brit Matthew Pinsent is, aki sportkarrierje után kezdett újságíróként dolgozni a BBC-nél. Ha valaki, ő biztosan számtalanszor megtapasztalta az érzést, amikor az ember teljesítőképességének a határait feszegeti vagy át is lépi. „Borzasztó volt látni ezeket a gyerekeket, akiknél ilyen fiatalon nemhogy a versenyszerű sportot, a sportágválasztást sem szabad erőltetni. Elszakítják őket a szüleiktől, kiképzőtáborokba kényszerítik őket, ahol olyan keményen kell dolgozniuk, hogy folyamatosan sírnak a fájdalomtól. Ha nem elég kemények, akkor jön a pofon” – emlékszik vissza Sir Matthew, aki tapasztalatairól beszámolt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Ott ígéretet kapott rá, hogy kivizsgálják az esetet, és megteszik a megfelelő lépéseket.
Mindez hét éve történt, ám azóta minden változatlan. Fájdalom, izzadtság- és könnycseppek, illetve a hatalmas felirat a falon csupa nagybetűvel: „ARANY”. Már ha elfelejtenék, miért is vannak ott…
Januárban pár fotó bejárta a világot, ezeken a kis kínai gyerekek láthatóak edzés közben: néhányuk sír. A képek közfelháborodást okoztak, változást nem.
Az agymosás lényege: legyőzni az amerikaiakat és mindenki mást, aki feljön rájuk. Fontos eleme a képzésnek a pókerarctréning, fontos, hogy sohase mutassák ki az érzéseiket, mert olyan, hogy fájdalom, öröm vagy bánat, nem létezik. A kicsiket nyilatkozni is megtanítják, semmitmondó és üres mondatokkal, 40-50 szó megfelelő váltogatásával ugyanazt válaszolni minden kérdésre. Azzal azonban nem számolt a kínai vezetés, hogy az internetes közösségi portáloknak még nála is nagyobb hatalma van.
Blokkolható ugyan a Facebook, de amint az újságíró, pláne a sportoló kilép Kína területéről, szabadon megoszthatja gondolatait.
Ezt tette Je Si-ven csapattársa, Lu Jing, aki a héten nagy kockázatot vállalt. A 23 éves úszó – 100 pillangón ezüstérmet nyert Londonban – a játékok előtt állami engedéllyel Ausztráliában edzhetett. „Edzés előtt Ausztráliában lazítanak, elmennek szórakozni, feltöltődni. Nálunk, ha verseny közeledik, csak arra kell koncentrálni. Az ausztrálokról végig azt éreztem, hogy lelkesek és a maguk örömére úsznak. Azt kérdeztem magamtól: én is? Vagy valaki más boldogságáért tempózok órákat naponta? Úgy gondolom, Kínában korlátolt a gondolkodásmód, s ezeket a korlátokat mi állítjuk fel.”
Lu csak tetézte a bajt azzal, hogy elmesélte, mennyire tetszett neki a családi kerti parti, ahová meghívták. Számos különbségre rávilágított, s emiatt bizony senki sem lenne Lu helyében akkor, amikor az olimpiai után hazatér és leszáll Pekingben a repülőgépről.
Nem Lu Jing az egyetlen, a közelmúltban több korábbi sportoló panaszkodott arra, hogy miután abbahagyta a versenyzést, és kilépett az életbe, nem találta a helyét – állást sem talált, párt sem, hiányzik a szocializáció. Az ő esetükben azt meg kell említeni, hogy olyan sportolókról van szó, akiknek nem volt számottevő eredménye – ez ebben az esetben olimpiai, világ- vagy Ázsia-bajnoki aranyat jelent.
Valami hasonló várt volna Je Si-ven-re is, ha nem nyert volna aranyat Londonban. Ám így hazája kommunista pártjának szeme fényeként írnak róla a kínai állami lapok: szabadidejében krimit olvas, édesanyja lábujjkörmeit festi és barátnőivel csacsog trendi rózsaszín telefonján. Talán most így van, néhány napig – ellenben az is biztos, hogy az elmúlt hat évben spártai körülmények között dolgozott öt másik úszóreménységgel együtt.
„Hétévesen még csak húsz húzódzkodást csinált meg, ma ez már több” – mondja Je egyik edzője, Vej Vej. „Napi hétórás edzések vannak, de lehet pihenni is, amikor tisztítják a medencét.”
Amikor az 1994-es római világbajnokságon 16 női úszószámból tizenkettőt megnyertek, védekeznie kellett a csapatnak. Azonnal jöttek a támadások, minden az esetleges kínai doppingról szólt. „A speciális étrend az ok és az ősi recept: varangybőr és madárfészek elegye a táplálékkiegészítő” – szólt a szűkszavú, állami közlemény, amely az úszók repülését volt hivatva megvédeni. Egy hónappal a vébé után a hirosimai Ázsia-játékokon aztán győzött a doppingellenőrzés, a csapat fele megbukott. 1998-ban a sydneyi reptéren volt rutinellenőrzés. Az egyik úszónő táskájában tizenhárom ampullát találtak, mindegyikben növekedési hormon volt (HGH – Human Growth Hormone). Ez a mennyiség a teljes úszócsapat „ellátására” elegendő.
A jelen sem doppingmentes: hat hete a tizenhat éves Li Ze-sit zárták ki a csapatból, a vérdoppingvizsgálat EPO-t mutatott ki. A szer a pekingi olimpiai előtt terjedt el, a vörösvértest-termelésben segít, ez pedig az oxigénfelvételt könnyíti meg.
„Kinőtt az ádámcsutkám, az állam is olyan, mint egy férfié. Van egy olimpiai aranyam, de mit érek vele? Úgy nézek ki, mint egy férfi. A brit Sharron Daviest legyőztem Moszkvában, de elcserélném vele az aranyérmet. Tévés, celeb és ötvenévesen olyan a bőre, mint egy harmincasnak” – nézett szembe a kegyetlen igazsággal Petra Schneider, amikor David Jonesnak azt a sokkoló interjút adta. Azóta sem tud megbirkózni a csalás terhével, többször kérte, hogy minden elért eredményét töröljék az évkönyvekből.
„Annak az interjúnak már tizennégy éve, de mindez most újra aktuális” – írja Jones, és csak ennyit tesz hozzá: „Csak remélni lehet, hogy a kínai sellőlány története egy cseppet sem hasonlít majd a 137-es számú sportolóéhoz…”

További korosztályos hírek az utanpotlassport.hu-n.

Végül is bronzot nyert.

http://www.nemzetisport.hu/static/st...t_full_top.jpg

Aranyérmes:

Szilágyi Áron--vívás

Gyurta Dániel--úszás
Ezüstérmes:

Ungvári Miklós--cselgáncs

Bronzérmes:

Csernoviczki Éva--cselgáncs

Második aranyunk is meg lett.:). Köszönjük Gyurta Dani! Szép és izgalmas verseny volt.

Remélem Deák Horváth Péter rátalál majd erre a videóra...;)

http://www.nemzetisport.hu/static/st...t_full_top.jpg

Aranyérmes:

Szilágyi Áron--vívás

Gyurta Dániel--úszás
Ezüstérmes:

Ungvári Miklós--cselgáncs

Bronzérmes:

Csernoviczki Éva--cselgáncs
Cseh László--úszás

Az 1987-ben világbajnoki címet szerző női tőrcsapat tagjai közleményt adtak ki, miután az egyik kereskedelmi rádió műsorában a műsorvezető megjegyzést tett a korábbi világbajnok vívó, a Szilágyi Áron aranyérmét közvetítő Horváth Mariann teljesítményére. A közleményt alább szöveghűen közöljük.

„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”

A fenti mondatok az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában hangzottak el, egy „sztárriporter” szájából. Ha Bochkor Gábort bármi is befolyásolja abban, hogy egy magyar aranyéremnél elérzékenyüljön, az az ő dolga. De hogy egy hatszoros világbajnokot pofonnal némítana el, amikor kommentátorként meghatódottan közvetít, azt felháborítónak és visszataszítónak tartjuk!
Egykori vívótársunk, Horváth Mariann évtizedeket töltött el a páston, jól ismeri hát a hétköznapok gyötrelmeit. Az izzadságot, az ólmos fáradságot, a kínzó fájdalmakat, amikor menni és menni kell tovább. Akkor is, ha nem jönnek a sikerek, és akkor is, ha a csúcsra ér az ember.
Vasárnap este Szilágyi Áron elérte, ami minden sportoló álma, a kommentátor meghatottsága szólt az olimpiai győzelemnek, és szólt annak a heroikus küzdelemnek, erőfeszítésnek is, amely idáig elvezet, és amelyet talán csak egy egykori élsportoló ismerhet meg igazán.
Egy olyan sportoló – és ezt Bochkor talán nem is tudja – akinek a sikerei csúcsán nem adatott meg, hogy olimpián induljon, hiszen a női párbajtőr akkor még nem volt olimpiai szám. Mariann, ha indulhatott volna, esélyesként lépett volna a pástra. Szilágyi Áron most érte, helyette is megnyerte az olimpiai aranyat. Mint ahogyan mindegyikünkért, mindegyikünk helyett is. Mert az olimpiának ez is a lényege, hogy ott minden magyar sportoló a hazájáért is küzd, és ha nyer, az egész ország vele együtt győztesként ünnepel. Bochkorért is. Hogy ő képtelen ennek az örömét átérezni, az sajnálatra méltó. De hogy a meghatódott riporternőt arcul akarja ütni, az: iszonyat!
Jánosi Zsuzsanna, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tuschák Katalin


faszkalap bocskor, azt hiszik ezek, mindenkinek beszólhatnak
neki kellene kettő az orrára

Remélhetőleg eltakarodnak a színről bumerángostól, neofm-estől, mindenestől. Amilyen színpatikus a felesége (?), olyan nagyképű, flegma barom ez a csávó...