![]() |
Quote:
másrészt nem tartom valószínűnek, hogy az elf végigpróbálná az akár még egy kis csoportban kb. 10 lehetséges országot. ha meg igen, annak a költsége eléggé magas. ha bármilyen fajjal vagyok, és nyitok egy térkaput az illetőre, majd végigpróbálom hova mennek még be a tolvajaim, így is megtudhatom kik a szövik :) nem hiszem hogy sokan használnák ezt a lehetőséget. kb. ennyi elf fogja kihasználni szvsz. |
a 10-es és 8-as pontokat egyaránt hasznosnak, és fontosnak érzem
a térkapu nyitást semmiképp sem minősíteném ártó akciónak ebből a szempontból, lévén az infószerző és haszonszerző akciók alapja az emberlopást a hadisabb elfek terén úgyszintén hasznosnak tartom, főleg alsóbb szinteken, ahol viszonylag egyszerű elkapni a nyavalyát a tolifelfedés pedig nem okoz semmiféle anyagi kárt, egy magától pótlódó tényezőt változtat, önvédelemnél kifejezetten fontos elem, másrészt hasznoszerző akciókat is segítheti egyes esetekben így viszont még mindig tehetetlen az őt támadó hadisok ellen, jóformán esélye sincs bármi módon visszavágni (ha csak nem megy kísérni, esetleg szembemenni, ami meglehetősen kockázatos, és néha esélytelen) ezért lenne még hasznos a 8-as pont itt volt Atinak az az aggálya, hogy indokolatlan előnyhöz juthatna, felmérés nélkül jutna szövilistához - csak azt nem értem milyen módon? mert az a taktikai elem már most is megvan, hogy végigpróbálja tolikkal a fél csoportot - varikkal szinte lehetetlen is lenne, lévén viharral is 7% lenne egy próbálkozás, hogy ha nem találja el a szövetségest, ami azért ugye meglehetősen sok, nem is beszélve a lebukás veszélyéről - tehát ilyesfajta hasznos taktikai elemmel nem bővülne az elfek repertoárja a torony%-hoz kötött maluszokon még gondolkozom egy csöppet, azt még nem emésztettem meg teljes egészében |
Quote:
|
Nekem a 9es javaslat a legszimpatikusabb, és szerintem aki már egy ideje hódítózik, annak nem fog gondot okozni egy kis számolgatás, aki meg nem az úgyse ezen fog felakadni :p
Így egy elf tolis ország is elképzelhető lenne, ugyanakkor meg kell h gondolja kitől lop, mert ha jó toli akar lenni, akkor a védelmet kell feláldoznia, így már nem kell egy nagy sereg hogy átlépjenek raja. Ha ez nem működik nekem még a 8as javaslat is szimpatikus. A számolgatásra visszatérve, a súgóban egy egyszerű táblázat megoldaná ezt a problémát is. |
nekem ez is teccene, bár a 9esre támadt egy másik ötletem alternativának:
nem a torony százalékhoz kötnénk, hanem a torony barakk közös százalékához. és kapna rá még egy 50%os szorzót, így egész korrekt vagyis ((barakkszám+toronyszám)/összterület*1,5)*100 ez egy egyszerü számitás és pontosan lehet látni az eredményességet (a *100-at csak azért tettem bele hogy százalék értéket adjon ide ki...) és nem is sarkitott számitás 3%os ugrásokkal. (és lenne egy 20%os és egy 80%os szélső értéke) pl 200hekin 60barakk és 20toronyal a számitás csak ennyi (60+20)/200*1,5=0,6 vagyis 40%os barakk+torony aránynál 60% a malusz de pl randomra irok számokat és számitom ki utána 454heki 90barakkal és 88toronnyal (90+88)/454*1,5=0,5881 vagyis az eredményesség 58,81 ezzel semmivel sem bonyolultabb számitás mint a toronybónusz számitása:D amúgy pedig a térkapú nyitása egy teljesen külön varázslat, lévén nem ártó varázslat, mert a varázslattol közvetlenül semmilyen kár nem éri, nem is információ szerző mert magában semmilyen információt nem hordoz. így nem okoz közvetlen kárt a másiknak, se azonnal, se körökkel késöbb. a tolvajok felfedése, pedig úgyan ártóvarázslat, de önvédelem csupán, hiszen az ellefél országában tényleges kárt nem okozok, csak meggátolom abban hogy árthasson másokat a tolvajaival egy kis időre. az ember lopás, meg egy kettős dolog, hiszen lehet használni tényleges ártásnak is, végülis emberi vándorolnak el, de lehet használni, saját haszonszerzésére, hisz nálam fognak melózni, ezzel is csökkentve az esetleges emberhiányt. |
Quote:
|
Quote:
A súgóban így is vannak képletek...azokat behelyettesíteni tényleg nem nagy munka és még az is meg tudná csinálni,aki nem ért annyit az ilyeshfajta dolgokhoz.. :) |
Quote:
|
Quote:
Erre senki nem mondhatja hogy bonyolult. |
Még egy példa a saját tapasztalatok alapján:
330 hekin van 39barakk=12% és 30 torony=9% Ha itt elhagyjuk az 1,3-1,5ös szorzót, akkor: (39+30)/330*100=21% tehát majdnem visszatérnének a régi maluszok, és szerintem ez igazán nem betonvédelem, sőt 5500as lovas hulla sereg is átgyalogol rajta, ami nem olyan lehetetlen ekkora területen (mind védő mind támadó szöviben), ha meg vki betonvédelmet akár, akkor 70%ra is felkuszhat ez az érték, de akkor meg tolija illetve varija nem lesz túl sok, amivel ártózhatna. Itt csak össze kell adni a tanácsadó oldalon található területi %okat, és megvan a malusz. |
All times are GMT +1. The time now is 14:42. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu