![]() |
Nem igazán értem ezt a 'maradjon minden a régiben hozzáállást'.
Úgy tűnik nekem, hogy ezeket olyanok írják, akik úgy érzik, hogy ők gyengék, és véletlenül sem akarják felvenni a harcot másokkal, hanem igenis tudjanak elmenekülni. Ez nem valami jó mentalitás. Azzal példálóznak páran, hogy ez a nagy klánokból kivált orkoknak kedvez a leginkább. A Minigunnal az utóbbi idők egyik legkomolyabb kisklánját csináltuk, mégsem volt soha, hogy azt használtuk volna a beütéshez, hogy az anyagi helyzetünknek köszönhetően óriásit fokozzunk, vagy óriásit bontsunk és ezzel biztosítsuk be az ütést. Ugyanúgy, mint bármelyik klán ráálltunk normális távolságból, és utána izgultunk, hogy a stratégiánk jobb-e. Egy óriási bontás és nagy ellensereg esetén megtréfálható az agresszor elég rendesen, sőt, egy kisklán ellen, annak szűkösebb lehetőségei miatt (mivel kevesen vannak, kevés a hozzáférhető kp) még agresszorként is érdemes lehet fellépni ellene, még ha magából a Big Gunból vált is ki. Csak egy kis bátorság és vagányság kell hozzá, és nem attól kell félni, hogy mennyi földet bukhatok. Tudjátok elég lehangoló, hogy akármilyen komolyabb klánütésünkről volt szó a minigun színeiben, állandóan nézegettük, hogy vajon szétdobálták-e a klánt. És ami még lehangolóbb: akármikor egy ütésről kezdenék ábrándozni, jön Remy, hogy 'áá, hagyjad, úgyis kidobálnak mindenkit'. És sajnos így van, nem éri meg azt a 3%-t leadni, hogy aztán fejenként 20 hektárt kapjunk. Vityu megírta a lényeget egy klán felépítésével kapcsolatban: Építsd fel úgy, hogy teljesen ki kelljen támadnia az ellenfélnek, ha át akar ütni, majd ha rádállnak küldj szembe két sereget és bonts alá. Voltam olyan klánban a pékeknél, ahol hisztréria tört ki, mikor ránk állt valaki, most pedig olyanban vagyok, hogy Zoli lenne a legvidámabb ha ránk állna valaki, mert nem kell nekünk menni a földért, hanem ők hozzák. Pedig a pékeknél is volt bőven pénz. Szóval valószínűleg hozzáállás kérdése. Természetesen szűnjön meg az elfokozás is. |
Quote:
ez nem válasz volt :) félremagyarázás |
Quote:
|
Quote:
300k körül voltunk, amikor először találkoztunk egy nagy, aktív, ütögetős klánnal. 600k pontos országra is emlékszem, de 500-as biztosan volt. Azért mondom, hogy nagy, mert nagy országok voltak, egyébként annyi tagos volt alapból, de látszott, hogy volt pénzük, így akár kisklánnak is felfogható. Még csak nem is ők kezdték a harcot, hanem mi. Végül több kláncsata után x lett a végeredmény, és ez kb pont megfelel a legkisebb veszteségnek. És tudod mit nyertem vele? Földet nem, az biztos. Tapasztalatot, hogy hogyan érdemes játszani. |
utolsó összefoglaló hsz-m a témában :)
meggondoltam :)) elég volt :)mégsem írok többet.... :P |
Quote:
|
Quote:
Taktikai kerdesekre meg amugysem fogok valaszolni. :P |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Ha elveszik a vízipisztolyomat (kidobálás), akkor vegyék már el mások rakétavetőjét is (elfokozás). Ennyi. Felőlem megszűnhet mindkettő, de az se érdekel, ha megmarad. A lényeg, hogy: MINDKETTŐ |
All times are GMT +1. The time now is 11:10. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu