![]() |
Nemtom ki írta, hogy nem számít. Viszont egy másik klán vagyonáról általában fogalmad sincs, max kósza híreid és feltételezéseid vannak. A pékek pár mostani húzásából (és régebbi éplistáikból) pedig igenis az derül ki számunkra, hogy a tejbe nem csak száraz kenyeret tudnak aprítani.
|
Abban igazad van Jack, hogy számít a tartalék.
De van egy olyan szint ami felett elméletileg nem. Mire is gondolok? Pl: Tételezzük fel, hogy egy kiadós háború 7-8 millió ponton felemészt 12 millió egységet. A Vasököl klánnak van 31 millió egység tartaléka A Gránitkoponya klánnak meg 57 millió egysége. Ebben az esetben mindketten nagyobb forrással bírnak, mint amire szükség van. Így nem ez fog dönteni. De a pszihikai hadviselést illetően maximálisan igazad van. Pl a Dragon elleni év végi harcokban a pszihikai nyomás fenntartásának elsődleges szerepet szántam. |
Quote:
100-120k-s fokozások is voltak szép számmal tőletek, leginkább az elején. Bármilyen ellentámadás is kellett legyen tőlünk, az országok nagy részének elbontásával járt. És hiába vettem ki a nyerspiacot üresre a harcok előtt, több millió nyers ment el az építkezésekre már a legeleján. A fokozott egységeladások és az egymás alá pakolgatás miatt pedig a nyers és az egység ára majdnem 1:1 arányban volt. Szóval a kiadós háború LÉNYEGESEN több egységet emészt fel azon a szinten, mint amiről te beszéltél. A hacok kb felénél mentem el az infókat, ti itt 12millió egységet fokoztatok el. Az akkori egyetlen törpétekből, és a piac ürességéből számolva építésre is egységtízmilliók mehettek el. Nekünk 50 millió egység. És vigyáztunk rá, ha nem volt muszáj, nem fokoztunk. Ez 3 hetes, kiadós harc volt. |
Quote:
Quote:
|
Quote:
Mindenesetre a mondandóm lényege az volt, hogy a dragon ellen nem kellett pszihikai hadviselés, mert nem volt meg az egységünk, amivel a harcokat végignyomhattuk volna. Elfogytunk. Ha nekünk is jóval több lett volna, akkor is valszeg így végződik, de így nem is volt esélye máshogy. |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Cseppet sem volt az minimális. A Pannonnal való harcunk volt eddig az egyetlen, ahol egy Zolival hasonló kaliberű stratégával találkoztam eddig...
Valamint ezek előtt is rengeteg csatát megvívtunk. Plusz ugye a Tisztítótüzet újra felvinni sem volt annyira magától értetődő, sem olcsó, bár ezt igencsak gazdaságos módon tettük meg. De engem most amúgy sem tud érdekelni a (baby)Dragon, most a Pékek számára akarunk kisütni valamit. :D |
Quote:
|
Mit csinál a Pék klán, ha a Véres kardon megcsillan a fény a távolban?
(nem ám éjjel, hanem rendes időben.) Egy szabira megy kettő meg SZK-ra! Ez aztán a harcos szellem...... Amikor a nyulat genetikailag keresztezik az őzgidával... |
Quote:
Előttem ezzel teljesen leszerepeltek a Pékek. Hogy égne oda a buktájuk! |
Nem értem, ha vki megcibálja az alvó oroszlán bajszocskáját, akkor utána ne vegye már fel a nyúlcipőt.... mi reagáltunk a felkérésre, megkongatta vezírünk a harci harangokat, pacik felnyergelve, páncél, kard kifényezve...harcra készen :D...erre az ellen sehol...:eek: Csak lesből, sunyin megy??? :rolleyes:
|
1 3543 IMMORTAL 8.859.518 321 1.298
2 4326 Tisztítótűz 7.893.535 0 6.603 3 3186 Hanyatlás 6.972.289 307 11 4 3375 ....::::FORTRESS::::.... 6.371.922 507 0 5 4247 ***Pékek*** 5.751.992 713 850 6 3151 A 8 meg a 13 - A Fekete Ló 3.259.913 1.544 7 4492 Huhuhuhú 2.946.851 1.648 548 8 2643 Csak egy maradhat ... 2.899.197 1.664 56 9 4051 Insomnia 2.445.721 1.815 0 10 4251 A kabala elit velünk van. :) 2.328.088 1.855 0 11 3270 Black Dragon 1.705.262 2.062 2.018 I 12 4050 Bajszos Angyalok 1.578.556 2.104 4 13 4512 Alcatraz 1.421.193 2.157 0 14 4282 crazy allowed 1.210.205 2.227 0 15 4191 most megkapod amit nem akartál 1.082.177 2.270 9 |
Quote:
Ezt sosem gondoltam volna a Pékekről!....ilyen ijjedősek? |
Quote:
|
2013-11-15 21:00:48 Rain (#4560) támadást indított kenyér4ever (#4556) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 1227 hektár földet.
2013-11-15 21:00:48 Rain (#4560) támadást indított kenyér4ever (#4556) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 1055 hektár földet. 2013-11-15 21:00:48 Rain (#4560) támadást indított kenyér4ever (#4556) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 786 hektár földet. 2013-11-15 21:00:48 kenyér4ever (#4556) támadást indított Rain (#4560) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 525 hektár földet. grat, szép nagy föld egy orira..:) |
2013-11-16 02:00:48 Black Dragon (#3270) támadást indított kenyér4ever (#4556) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 3846 hektár földet.
2013-11-16 02:00:47 kenyér4ever (#4556) támadást indított Black Dragon (#3270) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 2163 hektár földet. 2013-11-16 02:00:47 kenyér4ever (#4556) támadást indított Black Dragon (#3270) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 1890 hektár földet. Mekkora hűhó 200 hekiért... |
Quote:
2013-11-16 05:00:48 Rain (#4560) támadást indított Chemotox (#4371) ellen, és a sikeres csata során elfoglalt 1520 hektár földet. |
Remy: Én tudom a legjobban milyen az, mikor egy klánra rááll egy másik és szétdobálnak mentve a földet. Ezt te is tudod milyen. :) Mikor rátok álltunk úgy gondoltuk beütünk, véditek, vagy szétdobáltok, hogy ne legyen veszteség. Most mi egyénibe ugyanezt csináltuk, elkerültük a veszteséget (így úgy sikerült), de tudom fájó az mikor valaki ráépül a másikra és ezt figyelemmel követve az ellen a befejezés pillanatában eltűnik. :) Lehet hamar ittál a medve bőrére ezért esik ilyen rosszul. Igaz nem így terveztük ahogy végülis kijött belőle. Nem kérek kommentet csak gondoltam nem hagyom válaszolatlan a nyuszis dolgokat. Ha megnézi bárki, mi azért próbálunk a Tisztító ellen tenni, ugy ahogy sikerül, más meg sem próbálja, a szememben nem mi vagyunk a nyulak hanem az összes többi klán aki csak azért nem próbálkozik jajj mert a Tisztítók azok. Vicces és szánalmas :)
Ui: Viszont nekem van egy olyan képességem veled ellentétben Remy, hogy én nem jövök ide másik klánt fikázni jogosan-jogtalanúl. Elkönyvelem a dolgokat és ennyi... |
3 ember írt be a klánból, miért pont Remyvel kezdődik a mondanivalód? :P
Az ivás meg még hátravan... |
Quote:
2013-11-18 23:00:41 [125 kör] Land of Valinor (#594261) elfoglalt 0 hektárt Madőrülök a tangámtól (#171717) országától. 2013-11-18 22:00:40 [155 kör] Madőrülök a tangámtól (#171717) elfoglalt 548 hektárt Land of Valinor (#594261) országától. A helyzet felismerésért csak gratulálni tudok! Meg kell hagyni, remek taktikai húzás volt... Végülis a kockázatmentes támadást sosem szabad kihagyni ... |
Quote:
|
Látom ez itt véletlen dupla komment lett, kitöröltem.
|
De amúgy szép lassan fogadd el, hogy ez a magas hektárok velejárója, és hidd el, az ellenfeleink is alkalmazzák, csak igyekszünk tenni ellene. Úgyhogy ne sírjál, ettől üthető az ember, nem úgy, mint szabin.
Ps. Személy szerint a Valinort meg a megkenős csávót pl. a klánráállás hiénája óta nem szeretem. |
Kedves Harcostársak!
Az elmúlt napok harcainak elismeréseként klánunk nevét megváltoztattam (lehet, hogy csak átmenetileg) Egyéni csaták sorozatában sokezer hektárt foglaltunk. Itt is szeretném megköszönni az egész csapatnak azt az erőfeszítést, amit megtesznek!!!!!! Valamint azt a profizmust, ahogy a hadműveleti terveket végrehajtják! (Hege az elmúlt alkalommal 300K lovast fogott meg úgy, hogy ki volt támadva) Ha a fórumközösség szívesen venne élménybeszámolót akkor összeszedem magam, és megírom. |
Quote:
A taktikai szerepe az volt, hogy Orsi a helyezéskülönbség ellenére 2 körre kerülhessen a majd fullosan kitámadt Megtekintéshez. Akit utána 5 sereggel be is ütött. a 0 hekis veszteség ennek a fokozásnak egy mellékes hozadéka volt. |
Quote:
Az elfokozas nem tema... A celpont kivalasztasan van a hangsuly. Ugyhogy a bator pekeket nem kell fikazni. Az egy barki altal alkalmazhato dolog. E mar alkalmaza itt mindenki aki ezen a forumon megfordult... De mindegy ez Nem az en gondom. Csak van az a mondas h az vesse ra az elso kovet, aki...... Es a gyavas beirasod utan ez kikivankozott elolem. Valszeg a resztvevok fele nem tudja mirol beszelek, de nem is baj En tudom es ti is tudjatok, de jobb is ha nem beszelunk rola tobbet. |
Quote:
Amúgy meg le vagy tojva, hogy egy badarságon lovagolsz, nemhogy a sok rohadt jó kis csatának gratulálnál. De hát ilyen az irigység. Quote:
Robin, a bátor elszaladt Bátran elfutott, el ő A vész láttán ahogy tudott Farkát behúzva elfutott Ment messzire s ina szakadt Midőn nyúlként bátran szaladt Előre csak lassan jutott Mert közben többször elcsúszott Bátrak bátra hős Sir Robin |
Zoli, az élménybeszámoló jöhet. Mindig szívesen olvasom ezeket, bárki is írja.
|
Pár napos események.
2013-11-17 14:00:43 [-246 kör] Instant Poison (#210497) elfoglalt 285 hektárt Blade01 (#662990) országától. 2013-11-17 01:00:46 [-246 kör] Instant Poison (#210497) elfoglalt 811 hektárt Tündérmajor (#381363) országától. 2013-11-16 20:00:44 [-249 kör] Madőrülök a tangámtól (#171717) elfoglalt 200 hektárt Prophet (#660120) országától. 2013-11-16 04:00:45 [-220 kör] Angelwing (#463160) elfoglalt 112 hektárt Blade01 (#662990) országától. 2013-11-16 04:00:44 [-220 kör] Angelwing (#463160) elfoglalt 221 hektárt Blade01 (#662990) országától. 2013-11-16 04:00:44 [-220 kör] Angelwing (#463160) elfoglalt 288 hektárt Blade01 (#662990) országától. 2013-11-16 04:00:44 [-220 kör] Angelwing (#463160) elfoglalt 377 hektárt Blade01 (#662990) országától. |
Quote:
a velemenyem azota se valtozott :) fèlre ne èrtsen senki èn is elfokoztam volna 1 milla egysèget 1-2 ütes èrdekébe ha ugy állnèk ahogy jelenleg nem, csak azt nem èrtem mièrt. kell a parasztvakitás ?? hogy nem azer lett elfokozva mert....mindenki nagyon jol tudja miert lett , meg azt is hogy jatszotok.. Mert megtehetitek!! Ennek fènyèbe teljesen jogos Dave baratom észrevètele ,a Pèkeket nem kell szapulni ök legalább jegyet váltottak a Mission Impossiblere ...azt meg Remy miert nem kedvel azt passzolom, hiszen sem az életben sem a játékban nem futottunk össze ,en ahhoz tul alacsonyan járok :) |
Quote:
|
Quote:
A Pékek meg nem tudom mire és hova vették azt a jegyet, de az eseményeket elnézve repjegy lehetett és most éppen meredeken zuhannak! :eek: A bátorságot és a meggondolatlanságot én nem keverném össze. ;) |
Quote:
mondtam én is elfokoztam volna HA megtehetném! és ha jól emlékszem gratuláltam a csata után a leányzónak ! Viszont az tényleg röhej hogy alázzátok itt a másik klánt holmi szőr robinokkal, közben sereget még nem fogadtatok 100k pontértéken belülről |
Quote:
|
Quote:
Abban talán már Nektek is lehetne kihívás. :) Mégha nem is az egységeken múlik. :) |
Quote:
|
Quote:
2013-11-17 21:00:46 [-221 kör] Megtekintés (#355736) megtámadta Angelwing (#463160) országát, de nem tudott áttörni a védelmen. 2013-11-17 21:00:46 [-221 kör] Megtekintés (#355736) megtámadta Angelwing (#463160) országát, de nem tudott áttörni a védelmen. 2013-11-17 21:00:46 [-221 kör] Megtekintés (#355736) megtámadta Angelwing (#463160) országát, de nem tudott áttörni a védelmen. 2013-11-18 23:00:41 [-299 kör] Megtekintés (#355736) megtámadta Angelwing (#463160) országát, de nem tudott áttörni a védelmen. Csak ezen a héten... |
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 02:18. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu