Végigfutottam az emelt szintű értettségi feladatokat. Most volt rá időm. :)
Úgy látom, hogy sokkal egyszerűbben megoldhatóak maximális pontra, mint a régi (természettudományi egyetemekre készült) összevont érettségi-felvételi feladatok. A régieket a tanultak alapján jó logikával meg lehetett oldani és a tanyagon felüli ismeretek a megoldásban viszonylag kis segítséget jelentettek. A mostaniban viszont egy kis többlet ismeret jelentősen leegyszerűsíti a feladatok megoldását. Így azok a tanulók, akik jobb középiskolákból írnak emelt szintü érettségit és ezáltal a tananyagon felüli ismeretekre tesznek szert, sokkal nagyobb előnyben vannak, mint a régebbi felvételik esetében. Ezt arra alapozom, hogy elővettem a régi feladatsorokat és az utolsó feladatok most is alaposan meggondolkodtatnak, míg a mostani feladatsor nem okozott gondot. A mostani feladatsort annak idején nem tudtam volna megoldani. Egy icike-picike határérték számításiban szerzett gyakorlat, valamint a differenciálás és a függvényvizsgálat közötti kapcsolatokra vonatkozó néhány alapvető tétel ismerete triviálissá teszi a magas pontszámú feladatok megoldását. Szerintem nincs ez így jól. Vagy csak rosszul látom a dolgot?
|