![]() |
Részeg férfi fekszik a kocsma előtt, két kíváncsi járókelő megpillantja és odamennek hozzá.
- Miért fekszik idekint a kocsma előtt? - Kizárólag marketing szempontból. - Hogy-hogy? - Én vagyok ennek a kocsmának a reklámembere. Két barát elhatározza, hogy disszidálnak, de kelet felé, mivel nyugatra már olyan sokan mentek. Egyikük vállalja, hogy előremegy és ha már megtapasztalta, milyen ott az élet, megírja egy levélben. De mivel nem árt az óvatosság, megállapodnak arról is, ha a levelet kék tintával írja majd: abban mindent szó szerint kell érteni. Ha viszont pirossal: mindennek az ellenkezője lesz az igaz. Megjön az első levél. Az otthon maradt maradt barát izgatottan bontja: Kék tintával van írva. "Drága barátom, ne haragudj, amiért csak ilyen megkésve írok, de az itteni új élet izgalmai, ... a rengeteg új élmény ... Itt minden nagyon remek! Rögtön kaptam új állást, remek fizetéssel, új lakást is. A hatóságok szívélyesek voltak, az emberek vendégszeretők, és nagy a szabadság az élet minden területén. Az üzletek zsúfolásig vannak tömve áruval, és röhejesen olcsóak, mindent lehet kapni, kivéve persze a piros tintát..." A cigány párttag akar lenni. Elmegy felvételizni. A párttitkár kérdi: - Na, cigány, itt van egy amerikai és egy orosz katona. Melyiket lőnéd le? A cigány rávágja: - Az oroszt. Párttitkár: - Cigány, menj haza, nem vagy még érett a tagságra. Gyere vissza egy hónap múlva, addig olvasgatsd ezt a brossúrát. A cigány visszamegy egy hónap múlva. Felteszik neki megint a kérdést. Persze óvatos lesz és visszakérdez: - Maga melyiket lűűné le, párttitkár elvtárs? - Természetesen az amerikait - válaszolja. - Na lássa, instálom, akkor nekem csák á ruszki marad! Miből tudhatod, hogy a számítógéped hímnemű? - A vásárlást követő egy héten belül találsz egy jobb modellt. - Csinosnak és takarosnak tűnik, míg haza nem érsz vele. - Minden néhány percben "böfögő" hangot hallat. - 12 hüvelykes a monitorja, de ő 18 hüvelykesnek hiszi. - Nem hajlandó megtenni semmit az anyád kedvéért. - Megbízhatóan működik a nappaliban, közepesen a hálóban és egyáltalán nem a konyhában. Bizonyítványosztás. A futballista fia boldogan meséli apájának: - Apa, képzeld, a szerződésemet a harmadik osztállyal egy évvel meghosszabították! Sajnálom azokat, akik soha nem isznak. Amikor felkelnek reggel, ugyanúgy érzik magukat, mint ahogy egész nap fogják. - Frank Sinatra - Hát ez mindennek a teteje! Nekem azt mondod, hogy a nagybátyád temetésére mégy, és most itt látlak a labdarugó mérkőzésen! - dorgálja a tanár a diákot. - Várja csak ki a végét, tanár úr! A nagybátyám a bíró... |
A repülés néhány szabálya
1. A felszállás lehetőség. A leszállás kényszer. 2. A botkormányt előre tolva, alattunk a házak mérete nő, hátrahúzva pedig csökken. Huzamosan hátrahúzva tartva a kormányt, a házak ismét nőni kezdenek. 3. A repülés nem veszélyes, csak a lezuhanás az. 4. Jobb lent lenni és azt kívánni, bárcsak fent lennénk, mint fordítva. 5. Egy repülőgépen csak akkor feleslegesen sok az üzemanyag, ha lángra kap. 6. A gép orrán lévő légcsavar a pilótát hivatott hűteni. Ha leáll, a pilóta rögtön izzadni kezd. 7. Bizonytalan helyzetben tartsd a repülési magasságot. Az éggel még soha senki nem ütközött. 8. A "jó" leszállás az, ami után saját lábon elhagyható a gép. A "nagyszerű" leszállások pedig azok, amelyek után a gép tovább használható. 9. Amennyire csak lehet, törekedjünk arra, hogy a gép hegyes vége mindig előre álljon. 10. Azt, hogy kerekekkel felfelé szálltál le onnan veszed észre, hogy a rámpához csak teljes gázzal tudsz eljutni. 11. A túlélés valószínűsége fordítva arányos a leszállási szöggel. Minél meredekebb szögben száll le a gép, annál kisebb az esély a túlélésre és fordítva. 12. Soha ne engedd a gépet leszállni olyan helyre, ahova agyilag már öt perccel korábban meg nem érkeztél. 13. Tartsd távol magad a felhőktől. Megbízható források szerint a hegyek előszeretettel bujkálnak a felhők között. 14. Törekedjél arra, hogy leszállásaid száma egyenlő legyen a felszállások számával (lásd az 1. pontot is). 15. A sima leszállásnak három egyszerű szabálya van, de ezeket sajnos senki nem ismeri. 16. A helikopterek nem tudnak repülni, csak olyan randák, hogy a föld egyszerűen taszítja őket. 17. Ha az ablakból csak körbe-körbe forgó talajt látsz és az utastérből a zűrzavar hangjai szűrődnek, akkor a dolgok nincsenek egészen rendjén. 18. A gravitáció nem ötlet, hanem természeti törvény, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. 19. A sebesen zuhanó alumínium tárgy kontra mozdulatlan föld csatát eddig mindig a föld nyerte meg. 20. A józan döntőképesség alapja a tapasztalat. Sajnos a tapasztalatot a rosszul meghozott döntések gyarapítják. 21. Tanulj mások hibáiból. Nem fogsz annyi ideig élni, hogy valamennyit magad is elkövessed. 22. Légy éber! Így is lesz mindig valami, ami elkerüli a figyelmedet. 23. Egy pilóta számára leghaszontalanabb három adat: a gép feletti magasság, a kifutópályán megtett úthossz és a tized másodperccel előbbi pillanat. 24. Vannak öreg, és vannak bátor pilóták. De öreg bátor pilóták nincsenek. |
Agresszív kismalac találkozik az erdőben a nyuszikával. Hozzávág egy palacsintát.
- Ez szándékos volt? - Nem! Lekváros! - Hogy lesz a póknak telefonja? - ??? - Felmegy a sarokba és telefonja. - Melyik az a madár, amelyik a föld alatt él? - ??? - A krumplihéja. |
Mit csinál a halott matektanár?
-Nem oszt, nem szoroz... (telefon)... -Há, jónápot kíváánok, á Gázsivál ákárok beszéní -Nem lehet, me' fürdik... -Micsodáá, fürdik ?.... akkó bocsánat téves.. Baleseti sebészet, betegfelvétel, zúzott férfi: - Neve? - Kiss András. - Nős? - Nem autóbaleset.... A férj fintorogva eszi a vacsorát. A feleség aggódva kérdezi: - Nem ízlik, drágám? Pedig a szakácskönyvből főztem. - Akkor legközelebb a belső lapokat használd, mert a fedele kicsit kemény. Szőke nő a benzinkútnál.... Kutas: 95-ös? vagy 98-as? Nő: idei nincs? Apa a fiának: -Fiam, találtam neked, egy megfelelő felségjelöltet! -De apám! Szeretném magam kiválasztani a jövendőbelimet! -De ez a lány Bill Gates lánya! -Ja, hát ebben az esetben... Az apa elmegy Bill Gateshez. -Szeretném ha a lánya lenne a fiam felesége! -De az én lányom még nagyon fiatal! -De az én fiam a világbank alelnöke! -Ja, hát ebben az esetben... Az apa elmegy a világbank elnökéhez. -Azért jöttem, hogy kérjem , nevezze ki a fiamat alelnöknek! -Nade uram ehhez hosszú évek kemény munkája kell, és különben is... -De a fiam Bill Gates veje! -Ja, hát ebben az esetben... Két részeg megy hazafelé, az egyik elesik: - Hé, cimbora, ne hagyj itt, emelj fel. Mire a másik: - Arra nem vagyok képes, de ha akarod mellédfekhetek. - Mi a különbség Michael Jackson és a Beatles között? - ??? -A Beatles már szétesett. |
Én nem szeretek Nyolcadon tankolni, mer' a nyolcadi kutas a Halál.
|
Buszsofőrök bibliája
1) Ha elől kopaszodsz, növeszd a hajad a derekadig!
2) Szürke cipőhöz kizárólag fehér zoknit vegyél, különben nem érvényesül a boka felett 10 centivel érő kék/szürke nadrág! A fehér sportzokni a szandálhoz is kötelező. Nyáron a hosszúnadrágot hajtsd fel combközépig! 3) Soha ne mondd a mikrofonba a következő megállót, vagy ha igen, hörögj bele! 4) A megálló előtt 10 méterrel érd el a legnagyobb sebességet, hogy így be tudj mutatni egy hatásos fékezést! Ennek akkor van értelme, ha legalább 80 álló utas van a buszon, különben nem vagy elég vagány. 5) Ha menetközben kollégákkal beszélsz, egyáltalán ne lassíts a kanyarban! 6) Minél idősebb ember fut a busz után, annál közelebb az orra előtt csukd be az ajtót! Ha kerekes szatyorral fut, még a nyitott ajtóval való indulást is megkockáztathatod. 7) Miközben az utcán nézed a csajokat, lehetőleg rángasd a kormányt és cüccögtesd a sűrített levegőt! 8) A garázsjáratos táblát csak annyira feltünően helyezd ki, hogy az utasok többsége csak a mosóban jöjjön rá, hogy rossz buszra szállt! 9) Éles kanyarokat padlógázzal kell bevenni, hogy az utas elgondolkozzon azon, vajon van-e különbség közte és a platós Ifán szállított krumpli között! (Nincs.) 10) Ajtózáródást jelző berregő hatásfokát különösen a babakocsival felkapaszkodni próbáló kismamáknak szükséges demonstrálni! 11) Különben is a berregő minimum 50 decibellel szóljon és legalább 2-3 percig, másképepen senki nem figyel oda, vagy inkább a csengetés és az ajtózárás között ne teljen el több egy ezredmásodpercnél, így tesztelheted a reflexeket. 12) Ha a buszon verekedés, lökdösődés történik, fütyöréssz hangosan, de állampolgári jogaik gyakorlásában ne akadályozd őket! 13) Ha három 8 éves gyerek a megengedettnél hangosabban nevet, vagy fagylaltot nyalogat, állítsd meg a járművet, szállj le és a rendbontókat fülüknél fogva dobd az úttestre! 14) Dezodorra ne költs, hiszen: - nyáron: a lyukacsos atlétatrikó megfelelő szellőzést biztosít, - télen: a középkék ing hónaljában mutatkozó tenyérnyi folt a közvélemény-kutatások szerint a szexepil-ranglistán a 3. helyen végzett. 15) Uzsonnát kizárólag fekete diplomatatáskában hozhatsz, amelyet kötelező a jármű ablakában elhelyezni! 16) Ha fütyörészni, énekelni, vagy a közlekedőket szidalmazni van kedved, ezt csakis bekapcsolt mikrofonnal tedd! 17) Ha távolsági buszt vezetsz, nyugodtan haladj 70-nel a belső sávban! Ha jobbról előzni próbálnak, irányjelzés nélkül hirtelen válts sávot, majd térj vissza! 18) Ha külföldi viszonylatban közlekedsz, elég ha 1000 kilométerenként állsz meg pihenőre. A maguk alá pisilő utasok szagát folyamatos dohányzással elnyomhatod. 19) Ha egy ismerősöd utazik a buszon, nyugodtan beszélgess vele, és lehetőleg álljon úgy, hogy az első ajtónál senki se tudjon felszállni. Ha egy ismeretlen áll az ajtó előtt, zavard hátra a fenébe, hogy ne takarja a kilátást, vagy csak némán mutass az ezt tiltó táblára! 20) Ha -20 fokban a fűtött forgalmi irodában várod az indulást, hagyd nyitva a busz összes ajtaját, hogy a gyülekező utasok jól szétfagyjanak! A fűtést csak akkor érdemes bekapcsolni, ha már te is fázol. 21) Kánikulában, viszont ne engedd az utasoknak, hogy a tetőablakot piszkálják! A légkondit (ha van) ne kapcsold be, az ablakok viszont ne legyenek nyithatóak! 22) Ha a pesti 16-os buszt vezeted, folyamatosan üvöltözz a várba igyekvő turistákkal, hogy húzzanak már a busz belsejébe! 23) Nyugodtan töltögesd a menetlevelet menetközben a kormányon! 24.) Ha valaki a végállomáson kérdez valamit, lehetőleg úgy válaszolj, hogy érezze, mekkora hülyeséget mondott és tedd hozzá, hogy "különben meg ki van írva"! Sőt, még jobb, ha eleve csak ezt mondod. Miután elmegy hangosan morgolódj, nehogy valaki másnak is kedve támadjon kérdezni! 25.) Ha jó nő áll a megállóban, próbálj úgy megállni, hogy az ő az első ajtónál szálljon fel, és így jól megnézhesd. 26.) A végállomáson véletlenül se állj be a megállóba, mielőtt a pihenőhelyre mész, az utasok majd ácsorognak. 27.) Ha útközben szembejön egy kollégád, akivel beszélgetni akarsz, álljatok meg nyugodtan és az ablakon kihajolva beszélgessetek. 28.) Az URH legyen elég hangos ahhoz, hogy minden utas hallja, amikor a diszpécser poénkodik, vagy az utasokat szidja. 29.) Csúcsforgalomban múlasd az időt azzal, hogy az előtted álló autóra folyamatos apró fékezésekkel egyre inkább ráállsz, míg egy ujjyi lesz a távolság. 30.) Ha nagyon betűz a nap a fülkédbe, ragassz a szélvédőre mindenféle tapétamaradékot és egyéb öntapadós csomagolót. A maradékot a műszerfal gombjaira ragaszd! 31.) A műszerfal fölött lógjon egy wunderbaum illatosító, egy háromszög alakú magyarzászló, és valamilyen plüssfigura. A szélvédő előtt legyen a diplomatatáskád alatt egy hímzett terítő, és/vagy egy kis matchbox autóbusz (odaragasztva)! 32.) A dohányozni tilos tábla rád nem vonatkozik. 33.) Ha külföldi turista kérdez valamit, válaszolj nyugodtan magyarul. Ha netán nem értené, ismételd meg amit mondtál, csak sokkal hangosabban, és tagoltabban. 34.) Az üésedet takard le valami ronggyal, terítővel, vagy prémmel, ami nyáron erősen szagosodik. A lényeg, hogy ízléstelen legyen. 35.) A szőrös kormánytól igazi menő leszel. 36.) Esős időben úgy állj be a megállóba, hogy a keréknyomban álló pocsolyából a várakozókra fröcsköld a vizet. Jó unaloműző játék, hogy hol tudsz több embert lefröcskölni. 37.) Ha Volán buszt vezetsz, akkor véletlenül se állj meg olyan megállóban, ahol csak egy utas van, és az nem néz a szemedbe, hanem mondjuk épp a menetrendet nézi. 38.) Volánosoknál a saját zsebre eladott jegy nem csalás, csak kölcsönösen előnyös megállapodás. 39.) Ha sokszor jársz körbe egy nap ugyanazona vonalon, tanuld meg kiszámolni mikor váltanak a lámpák, így néhány másodperccel az előtt elindulhatsz, hogy zöldet kapnál. 40.) Senkinek ne engedd meg, hogy piros lámpánál leszálljon, ha megy a vonata. Rosszat tenne az imidzsednek. 41.) Ha valaki epilepsziás rohamot kap a buszon, hangosan káromkodj, hogy már megint nem bírnak nyugodtan utazni a buszodon, és lassan, unott hangon kérj mentőt. 42.) Ha a kiesik egy csavar a legjelentéktelenebb helyről, ne csavard vissza, hanem szállítsd le az utasokat a semmi közepén, és vidd a buszt a garázsba. Ezt hívják fizetett szabadnapnak. |
Quote:
Adok egy zöldest :) |
Egyszer egy tanyán egy ló belesüllyedt egy sárral teli gödörbe. Arra ment egy tyúk. A ló kérte, hogy segítsen rajta. A tyúk beleült a gazdája sportkocsijába, és azzal kihúzta a lovat a gödörből.
Egy másik nap, mit ad Isten, a tyúk is elsüllyedt egy gödörben. Elkezdett kiabálni a lónak: - Ló, légy szíves menj a sportkocsiért és húzzál ki innen! - Nekem nincs szükségem ehhez kocsira. Kapaszkodj bele a lógómba! - Odaállt, odatartotta a lógóját, és kihúzta vele a tyúkot. Mi ebből a tanulság? Ha valakinek akkora van, mint egy lónak, nincs szüksége sportkocsira ahhoz, hogy felszedjen egy tyúkot. :cool: |
Az előzőhöz hasonló, és valamelyik Terence Hill filmben is benne volt:
Egy hideg téli napon a fióka kiesett a fészekből. Keservesen sírt, fázott, éhes volt, s nem örült, hogy nem a fészekben ül. Arra járt a tehén, meglátta és megsajnálta. Így hát rápottyantott egy lepényt a fiókára, az legalább meleg. De a fióka csak sipákolt tovább. Nem telt el sok idő, arra járt a róka. Észrevette a fiókát, kikaparta a tehénlepényből és megette. Mi ebből a tanulság? Az, hogy nem biztos, hogy rosszat akar az, aki szarik a fejedre, és nem biztos, hogy jót akar az, aki kihúz a szarból. De lényeg, hogy ha nyakig ülsz a szarban, jobb ha befogod a pofád. |
A cigány horgászik és kifogja az aranyhalat. Megszólal az aranyhal:
- Ha visszadobsz, teljesítem a kívánságodat. Visszadobja. - Na mi a kívánságod? - Tudod vannak a földrészek. Afrikát át kéne rakni ide, Európát amoda stb..... - Te cigány! Ezt nem tudom megcsinálni! - Akkor itt van a folyóparton 100 méterrel feljebb a nagyon csúnya feleségem, változtasd át egy gyönyörű nővé! Aranyhal lebukik a víz alá, 5 perc múlva újra feljön és megszólal: - Te cigány! Hogy is volt a földrészekkel.....? |
All times are GMT +1. The time now is 16:27. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu