![]() |
|
|
Quote:
tök mindegy |
|
|
|
Az év legviccesebb nyilatkozata by Rósa Dénes:
"Rósa Dénes csodálkozva, kérdőn nézett. „Hogy a tizenhármas szám balszerencsés-e? Azt tudom, hogy Ferenczi Istvánnak nem, de nekem sincs bajom vele. Nem is értem, miért kérdi." Csak azért, mert a tabellán ez áll: 13. FTC. „Ezt nem tudtam ennyire pontosan – vágta rá a Ferencváros rutinos középpályása. – Sejtettem, hogy nem vagyunk túlságosan elöl, ezért inkább nem is kerestem meg a táblázatot, szégyelltem már ránézni is. Attól tartottam, nagyon ideges lennék, ha meglátnám, mennyire lent vagyunk." A kikerülhetetlen „Mi lehet a baj?" kérdésre a futballista azt mondta, ha tudná, már szólt volna mindenkinek. Rósa Dénes szerint a csapat nem igazán jó, és azt fájlalja, hogy az sem mondható el a Fradiról: a legmotiváltabb. „Nem akarok magyarázkodni, bár ilyen esetben bármit mondok, annak tűnik – sóhajtott a középpályás. – Sajnos, az eredmények önmagukért beszélnek. Nem tudjuk visszaadni azt, amit gyakorolunk, és azt sem, amit Bobby Davison kér tőlünk. A pénteki edzésen az egymás közti játék során az egyik csapat úgy futballozott, hogy csak bámultam: tették-vették a zsugát, rövid passzok, szép támadások, ahogy kell. Majd másnap céltalanul ívelgetünk..." Nincs válasz a kérdésre: miért? Rósa Dénes szerint a keret erőssége alapján a Ferencvárosnak az első hatban lenne a helye, de egyelőre úgy tűnik, nem valós elvárás a bajnoki cím megszerzése. „Akár kezdő, akár csere nálunk valaki, láthatja, hogy erősíteni kell" – tette hozzá. A futballista szerint csak pletyka, hogy néhány ferencvárosi csapattársa a kecskeméti vereség után belevetette magát a budapesti éjszakába és ott igen jól szórakozott, de ha mégis igaz lenne a dolog, az nagyon elszomorítaná a középpályást. " |
Quote:
|
Utolsó mérkőzését játszotta profi pályafutása során Henrik Larsson szerda este. A Helsingborg színeiben a Djurgarden elleni 2–0-s vereséggel zárta le karrierjét, ám ez esetben tényleg nem az eredmény volt a fontos. A 38 évesen visszavonuló csatárt felállva tapsolták meg a nézők, a stadion kivetítőjén pedig korábbi pályatársai üzentek neki.
NÉVJEGY Név: Henrik Larsson Született: 1972. szeptember 20., Helsingborg Csapatai 1988–1992 Högaborg 1992–1993 Helsingborg 1993–1997 Feyenoord 1997–2004 Celtic 2004–2006 Barcelona 2006–2009 Helsingborg 2007 Manchester United (kölcsönben) A svéd válogatottban 106 mérkőzésen 37 gólt szerzett 1993 és 2009 között. LEGNAGYOBB SIKEREI Bajnokok Ligája-győztes (2006), világbajnoki bronzérmes (1994), kétszeres spanyol bajnok (2004-2005, 2005-2006), Spanyol Szuperkupa-győztes (2005-2006), Premier League-győztes (2006-2007), kétszeres Holland Kupa-győztes (1993-1994, 1994-1995), négyszeres skót bajnok (1997-1998, 2000-2001, 2001-2002, 2003-2004), kétszeres Skót Kupa-győztes (2000-2001, 2003-2004), kétszeres Skót Ligakupa-győztes (1997-1998, 2000-2001), Svéd Kupa-győztes (2006) EGYÉNI SIKEREI Európai aranycipős (2000-2001), kétszer az év játékosa Skóciában (1998-1999, 2000-2001), kétszer az év legjobb svéd labdarúgója (1998, 2004), az UEFA-kupa gólkirálya (2002-2003), skót gólkirály (1998-1999, 2000-2001, 2001-2002, 2002-2003, 2003-2004), a Skót Labdarúgás Hírességek Csarnokának tagja (2006-tól), 158 góljával a skót Premier League legjobb góllövője. |
nem foci, de nézzétek meg
ekkora gyökeret még életemben nem láttam: http://www.nemzetisport.hu/kezilabda...jjebb-2004961/ |
All times are GMT +1. The time now is 20:31. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu