![]() |
Nagy-Britanniában, Gillingham-ben egy fiatal pár kérvényt nyújtott be a hatóságokhoz, hogy sátánista szertartás szerinti esküvőt tarthassanak. A helyi önkormányzat szerint a dolognak elvileg nincs semmi akadálya, még akkor sem, ha a cremónián "vér"-vörös bort isznak, miközben a jelenlévők égreemelik karjukat, mondván a következőt: "Légy áldott, Sátán, mindig szeretni fogunk!"
A párocska egy Iron MAiden koncerten ismerte meg egymást, és alig várják, hogy idén augusztusban egy éjféli órán egybekelhessenek. Egy 27 éves romániai bevándorló szerencsésen túlélte a 23 perces repülést egy Münchenből felszálló Boeing 737-es gép futóművén. Miután a gép már a levegőben volt, a pilóta észrevette, hogy nem lehet behúzni a futóművet, ezért visszatért Münchenbe. Bár sok menekült érkezik illegálisan Németországba, a román férfi már hivatalosan Berlinben lakott, és nem tudni, miért válaszotta az utazásnak ezt a módját, ráadásul egy belföldi járaton. A potyautas épségben megúszta, de letartóztatták. Illinois államban, Peoriában egy 21 éves börtönlakó, Derrick Echols műlábát elkobozták az őrök. Echols ugyanis verekedésbe keveredett egyik társával, Rick Grant-tel, közben leesett a műlába, és azt fegyverként használva ütlegelni kezdte vele Grantet. A börtönlakó egyelőre nem kaphatja vissza lábát, és újabb vizsgálat is indul ellene. Benny Zucker izraeli tábornok titkárnőjének megrázó élményben volt része. Egy dobozkáról úgy gondolta, parfümöt tartalmaz, és a végén található szeg segítségével lehet kinyitni. Mivel szerette volna megszagolni, ezért kihúzta a szeget. Alapjában véve nem tévedett nagyot, a szeg tényleg nyitotta a dobozt, de a tartalma parfüm helyett sajnos könnygáz volt. A könnygázgránát felrobbanása csodával határos módon nem okozott komolyabb sérülést, mindenestre vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy miért nem a szabályos módon tárolták a gránátot. Valószínűleg az a mentség, hogy "Ugyan, ki lehet olyan hülye..." ebben az esetben nem elfogadható Montanában évente megrendezik a híres Here-Fesztivált. Legutóbb kb. 15 ezer ember vett részt az ötnapos rendezvényen, melyen van koedukált úszóverseny meztelenül, bikán lovaglás szintén ruha nélkül, vizespóló- és szőrös mellkas-szépségverseny, és a nevezetes golyó-kapkodó verseny, amelyen meztelen hölgyeknek motorbiciklin ülve kell a felfüggesztett osztrigákat bekapni. A fesztivál széles néprétegeket vonz, a bányászoktól a tőzsdeügynökökig. A rengeteg ital mellett nagy mennyiségben fogyasztják a jellegzetes ételt, a bikaherét sörpanírban. 1995 januárban Missouriban egy Michael Marchum nevű férfi ellopott 6 darab, kb. 160 kilós transzformátort egy áramszolgáltatótól, azzal a szándékkal, hogy időgépet készítsen. Azt tervelte ki, hogy az időgépe segítségével néhány napot előreutazik a jövőbe, megszerzi a lottószámokat, majd visszatérve a jelenbe, megjátsza a lottón. A rendőrség egy házkutatás során megtalálta nála az egyik transzformátort, amit rákötött egy biztosítékra. A tetején volt egy tévéantenna. :D . |
jaj, milyen durva a hülye bunkós. tisztelem azt az embert. :D
|
Amerika hatalmas és furcsa ország, ahol hatalmas hülyékkel furcsa dolgok esnek meg. Sok mindent elárulnak a következő perek, amelyeket valódi személyek megtörtént bírósági eseteit tárják fel. A valóság ismét túlnő a képzeleten, avagy ügyvédeké a világ.
Egy férfi beperelte a bankot, amelyet megkísérelt kirabolni. Az alkalmazottak rájöttek, hogy emberünk süket, így egymással kommunikálva könnyen feltartóztatták, amíg a rendőrség megérkezett. A bankrabló bírósághoz fordult, diszkriminációval vádolja a pénzintézményt. Két szörfös azért ment bíróság elé, mert az egyik azt állította, a másik ellopta a hullámát. A bíróság végül is nem foglalkozott érdemben az üggyel, de csak azért, mert nehézségekbe ütközött meghatározni egy hullám pénzbeli értékét. Egy nyugat-virginiai hölgy 2 millió dollárt nyert egy per során, miután a munkahelyén egy savanyúságos üveg felnyitása során megsértette a hátát. A floridai Ed O' Rourke beperelt néhány kocsmát, mondván, nem lett volna szabad őt kiszolgálniuk. Rourke-t ugyanis az italozás után egy transzformátorháznál megcsapta a 13 ezer volt, s az elszenvedett sérüléseiért szeretne kompenzációt kapni a kocsmáktól. Egy diák azért perelte be a főiskoláját, mert kiesett a szobája ablakán. A diák szerint a főiskola nem adott korábban megfelelő információt a felsőbb emeleti ablakok potenciális veszélyeiről. Egy férfi 5,4 millió dollárra perli San Diego városát, miután egy súlyos lelki traumán ment át egy, a városi stadionban zajlott Elton John-koncerten. Tanúja volt, hogy a férfi vizeldét egy nő használja, s ez okozta a milliókat érő megrázkódtatást. Tulsában egy építőipari munkás kezét levágta a körfűrész. A kórházban nem engedte az orvosnak visszavarrni a testrészt, mondván, az nem az ő keze. Most perli az orvost, mert nem az nem varrta vissza, hiszen annak tudnia kellett volna, hogy a páciens pszichológiai problémákkal küszködik. Egy nő 150 ezer dollárra perel egy kutyaiskolát, mivel ez az iskola oktatta annak a vaknak a kutyáját, aki az utcán rálépett a lábára. A 10 éves Philip Garner a főbérlőjét perli. Szerinte 10 millió dollár jár neki azért a lelki megrázkódtatásért, hogy a bronxi lakásában szétdurrant alatta a vécé. Egy a Death Row-n (a kivégzésre várók folyosóján) élő ember 60 millió dollárra beperelte a könyv szerzőjét, amely az ő gyilkosságát taglalja. A rab szerint a könyv hátrányt jelent majd az álláskeresésnél. A bíróság elutasította a keresetet. Egy kaliforniai nagymama Disneylandet perli, mert unokái meglátták Mickey Mouse-t, amint az leveti jelmezét a színfalak mögött. Szerinte a gyerekeket sokk érte. Egy teherbeesett hölgy Pennsylvaniából egy gyógyszercéget perel, akiktől a fogamzásgátló zseléjét vette. A hölgy nem olvasta el a használati utasítást, s a pirítósra kente a krémet. Egy kanadai férfi egy New York-i kávézót perel 1 millió dollárra, mert maradandó seb esett a férfiasságán. A férfi pénisze ugyanis becsípődött a vécékagyló és az ülőke közé, miközben papírért nyúlt. Mellesleg a feleség is perel 500 ezer dollár erejéig, mivel a férj nem tudja ellátni házastársi kötelezettségeit. Robert Lee saját magát perli egy börtönben: azt állítja, megsértette emberi jogát, amikor hagyta magát letartóztatni. 5 millió dollárt szeretne kapni magától, de mivel a börtönben nincs önálló jövedelme, úgy gondolja, az államnak kellene kifizetni a pénzt. |
Tina: Mondd csak Edina, hogy álltok Robival?
> Edina: Úgy érzem, hogy nagyon harmonikus a kapcsolatunk. Rendkívül > megértõ, toleráns fickó. Nekem valahogy a víz jelekkel az igazi > (remélem most már végleg, hi-hi) röhej, de picit turiztam a > családfájába és dédszülõkig még aszcendensekben is rengeteg az átfedés > köztünk. Mondjuk néha úgy érzem, mintha pár dolgot elengedne a füle > mellett. Gyereknév ötleteken is csak révedten bólint, hogy, persze > nyuszmusz, a Christofer nagyon szép, a két kéglink beszámításos > cseréjét egy házrészre, meg a szocpol terveket se hallgatja végig. > Mondjuk nagyon elfoglalt, néha hetekre sehol, ezért az összebutit se > erõltetem, a kineziológus Kriszta szerint a mai férfiaknak nagy > légtérre van szüksége, azt mondja, hogy Márkot és Bencét is a túlzott > bújással buktam be, nekem meg már vészesen ketyeg a biológiai órám, > több rossz dobást nem szeretnék. Hát dióhéjban ennyi, ha egyszer lesz > idõnk egy > rendes dumcsira (hahh, ugye soha napján) majd picit részcsizem. > > Zoli: Mondd csak Robi, hogy álltok Edinával? > Robi: Qrogatunk, semmi komoly. |
gy autószerelő épp egy motor hengerfejét szerelte le, amikor meglátta, hogy egy híres szívsebész lép be a szervizbe.
Amíg a szívsebész a szervizvezetőre várt, szerelő átkiabált a termen: - Hé, doki, kérdezhetek valamit? A sebész kicsit csodálkozva odasétált a szerelőhöz. A szerelő kiegyenesedett, letörölte a kezét, és ezt kérdezte: - Szóval, doki, nézze meg ezt a motort. Én is kinyitom a szivet, kiveszem a billentyűket, megjavítom, beteszem az új alkatrészeket, és amikor kész, úgy működik, mintha új lenne. Hogy lehet az, hogy ezért alig kapok egy kis lóvét, míg maga nagy pénzeket akaszt az alapjában véve ugyanilyen munkáért? A sebész elmosolyodott és odasúgta a szerelőnek: - Próbálja meg mindezt járó motorral! |
Kedves Szüleim!
Az őrsvezetőnk azt mondta, hogy írhatnánk végre nektek, mert bizonyára láttátok az árvizet a TV-ben, és nagyon aggódtok. Semmi bajunk. A víz csak egy sátrunkat és két hálózsákot vitt el. Közülünk senkit, mert az árvíz időpontjában valamennyien a hegyekben voltunk, és Kristófot kerestük, aki elveszett. Kérlek, hívjátok fel Kristóf anyukáját, és mondjátok meg neki, hogy már minden rendben, és hogy megkerült. Kristóf nem tud neki írni, mert eltörte mindkét kezét, amikor lezuhant egy szikláról. Kristóf keresésére az őrsvezető terepjárójával indultunk el. Az igen komoly volt. Soha nem találtuk volna meg Kristófot abban a sötétben, ha nem villámlik annyira. Az őrsvezető rohadtul begurult, hogy Kristóf elment a hegyekbe, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna. Kristóf mondta, hogy hiszen szólt, csak ez a tűzvész idején volt, és biztos nem hallotta meg. Tényleg, tudtátok, hogy ha beledobunk egy benzines palackot a tűzbe, felrobbanhat? A nedves erdő nem égett le, de egy sátrunk igen, meg még néhány ruha. Na meg szegény Pisti is érdekesen fog kinézni, mire újra kinő a haja. Szombatra otthon leszünk, ha az őrsvezető megjavítja addig az autót. Az a baleset tényleg nem az ő hibája volt! A fékek még jók voltak, amikor elindultunk. Az őrsvezető azt mondta, hogy az autó már annyira öreg, hogy joga volt tönkremenni. Valószínű ezért nem akarta senki sem biztosítani. De összességében azt hiszem, ez az autó tök jó. Akárcsak az őrsvezető. Nem szól be, ha összekoszítjuk a kocsit, és ha nagyon meleg van bent, megengedi, hogy kiüljünk a tetejére. És hogyne lenne meleg bent, ha tízen ülünk az autóban. De mióta megállított minket a rendőr az autópályán, azóta nem hagyja, hogy kint utazzunk. Mondtam-e már, hogy az őrsvezető tök jó sofőr? A baleset előtt tanította Ricsit vezetni. De nyugi, gyorsan menni csak a hegyi utakon hagyta, ahol nincs forgalom, csak néhány teherautó. Ma reggel a srácok a szikláról ugráltak a vízbe, és a tóban fürödtek. Az őrsvezető nekem nem engedte meg, mert nem tudok úszni, és Kristófnak, a kezei miatt. Mi ezalatt kajakoztunk. Szép tó. És mély. Bár néhány fa csúcsa kilátszik a vízből. Az őrsvezető nem olyan ideges, mint a többiek. Azon se akadt ki, hogy nem húztunk mentőmellényt. Tudjuk, hogy nagyon el van foglalva az autó szerelésével, nem akarjuk húzni az agyát. Megszereztük az első életmentő-kitüntetéseket. Amikor Dávid búvárkodott, és elvágta mindkét kezét, mi raktuk fel neki a szorítókötéseket. Márk és én elhánytuk magunkat, de az őrsvezető azt mondja, ez ételmérgezés lehet, azoktól a csirkemaradványoktól, amiket tegnap ettünk. Azt mondta, ő is ugyanígy hányt a kajától, amit a börtönben kapott. Nagyon örülünk, hogy kijött a börtönből, és a mi őrsvezetőnk lett. Azt mondta, hogy most már sokkal okosabb, és teljesen máshogy csinálná AZT, amit akkor. Nem nagyon tudom, miről lehet szó. De most be kell fejeznem. Indulunk a városba, hogy feladjuk a leveleket, és hogy töltényeket vegyünk. Ne aggódjatok miattam. Minden OK. Üdv. |
Így kell a marketinget oktatni......
Látsz egy fantasztikus lányt egy partyn. Odamész hozzá és azt mondod: "Fantasztikus vagyok az ágyban". Ez a Direct Marketing. Látsz egy fantasztikus lányt egy partyn. Odamész hozzá és megszerzed a telefonszámát. Másnap felhívod és azt mondod: "Szia, fantasztikus vagyok az ágyban". Ez a Telemarketing. Barátaiddal vagy egy partyn és meglátsz egy fantasztikus lányt. Egyik barátod odamegy hozzá és rád mutatva így szól: "Ő fantasztikus az ágyban". Ez a Reklám. Beülsz az autódba, lassan hajtasz a városban és a nyitott ablakon át minden járókelőnek odakiáltod: "Fantasztikus vagyok az ágyban!" Ez a Spam (kéretlen reklámküldemény). Látsz egy fantasztikus lányt egy partyn. Fölállsz, megigazítod a nyakkendődet, odamész hozzá és töltesz neki egy italt. Kinyitod neki az ajtót, fölveszed a táskáját miután ő elejtette. Felajánlod, hogy hazaviszed, majd ezt mondod: "Mellesleg, fantasztikus vagyok az ágyban". Ez Public Relations (PR). ÉS ITT A LÉNYEG ! Látsz egy fantasztikus lányt egy partyn. Ő odamegy hozzád és így szól: "Hallom, fantasztikus vagy az ágyban". Ez a Brand Recognition (Márkafelismerés). És ha az aktus után azt mondja: "Hááát tényleg fantasztikus vagy az ágyban!" Akkor az a vásárlói elégedettség. És ha hozzádmegy, akkor az a márkahűség! |
Quote:
|
Quote:
nem direkt írtam még1x... most szortíroztam a mailjeimet... és gondoltam még nem raktam be... |
Két tréfás kedvű rádiós műsorvezető azzal szórakozott show-jában, hogy
különböző embereket hívtak fel élő adásban, és kitalált dolgokat állítottak rokonaikról. Egyszer egy beugratásuk túlontúl jól sikerült. Egy asszony volt az áldozat, akit férje főnökének nevében tárcsáztak. A meglepett nőnek felháborodott hangon elmondták, hogy férjét épp most rúgták ki, mert lopott az irodából, ráadásul félreérthetetlen helyzetben kapták egyik kolleganőjével. Az asszony először hangosan kiabálva átkokat szórt ura fejére, majd kijelentette: legalább most már neki sem kell lelkiismeret furdalást éreznie, mert néhány hónapja megcsalta őt a bátyjával. A rádióriporter kínjában alig merte bevallani neki, hogy egy nyilvános adásban elhangzott beugratás áldozata. Voltam moziban, a Passiot néztük, ül mellettünk egy szőke csaj, meg a kigyúrt barátja. Első beszólás, amikor elkapják Jézust: Csaj: És akkor felakasztják, vagy mi lesz??? Pasi: Hülye, ő a főszereplő, csak nem hal meg! Ugyanazon történet 2 ember elmondása alapján: 1. Kollégiumlakó - Éjjel megérkeztem. A klotyóhoz futottam. Felkapcsoltam a villanyt a WC-ben. Benyitottam, kiokádtam magam. Kimentem. Lekapcsoltam a villanyt. 2. A Kollégiumlakó lakótársa - Éjjel ülök a Wc-n. Valaki lekapcsolja a villanyt. Benyit. Leokád. Kimegy. Felkapcsolja a villanyt. Egy reggel 103-as busszal úgy uszkve századmagammal cammogok fel a lágymányosi hídra, az autóbuszöbölben azonban egy taxi álldogált, és nem akarta beengedni a buszt. Buszsofőr nyomja a dudát, utasok idegesen pislogtak, végül kinyitotta az ajtót. Taxis barátunk közben anyázva kiszállt az autójából, majd fel a buszra, hogy most aztán jól megmondja... A buszsofőr látva ezt becsukta a vezetőfülke ajtaját, majd miután a taxis nagy hévvel felszállt a buszra, becsukta a busz ajtajait is és elindult. A taxisofőr húsz méter után már könyörgött neki (a taxi közben ott állt nyitott ajtóval a megállóban), hogy nyissa ki az ajtót, de a sofőr meg sem állt a következő megállóig (budai alsó rakpart)... |
Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete ferfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, igy hivta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:
- Mi a probléma, hölgyem? A fehér nő: - Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést, kérem. A légikisasszony: - Nyugodjon meg kérem. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely. A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött és azt mondta: - Asszonyom, ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon. - és mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta - A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön. - majd a légikisasszony a fekete férfihoz fordult: - Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely Önre vár. A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak. |
Quote:
|
APPOLLÓ
1969.-ben, a világ egy emberként figyelte az Apolló programot és a Holdra szállást. Minden TV csatorna és adó a nagy eseményt közvetítette. Neil Armstrong kilépett a Hold felszínére, majd elhangzott az azóta már szállóigévé vált első mondata: "Kis lépés egy embernek, hatalmas lépés az emberiségnek!" Majd néhány másodperc múlva mondott még valamit: "Sok szerencsét Mr. Gorsky!" Az eseményeket irányító földi személyzet ledöbbent, a kirendelt "elemzők" és "megfigyelők" pedig a szívükhöz kaptak! Ez vajon mi volt? Rivális űrtársasághoz üzent volna? Kódolt üzenet egy ellenséges "megfigyelőnek"? Átnéztek minden adatot, nyilvántartást, de nem találtak semmit. Semmit! Gorszky nevű ürhajós vagy ügynök nem szerepelt sehol! Mikor az űrhajósok visszatértek a Földre, természetesen megvizsgálták, "meg"hallgatták őket. Feltették a kérdést Armstrongnak, mi volt ez a mondat, ki az Mr. Gorsky? Ő nem válaszolt. Számtalan sajtófórumon nyilatkoztak, feltették neki a kérdést, ami lázban tartotta az egész világot: Mi volt ez a mondat, ki az a Mr. Gorsky? Armstrong nem válaszolt, csak vigyorgott. 1995.-ben egy riport alkalmával ismét előkerült a több mint negyedszázados kérdés, ki az a Mr. Gorsky? Az újságíró legnagyobb döbbenetére Armstrong így felelt: Mivel az érintettek már valószínüleg nem élnek, elmondhatja a történetet. Mr. Gorsky és a felesége a szomszédjukban éltek, gyerekkorában. Idősödő, csendes kis házaspár voltak. Egyszer, mikor egy gyönyörű tavaszi napon a haverjával base-ballozott a kertben, a labda véletlenül átrepült a Gorsky házaspár udvarába. Ő átmászott, hogy visszahozza és e közben óhatatlanul meghallotta, ahogy Mrs. Gorszky a férjével kiabál: "Orális szex?? Orális szexet akarsz? Majd akkor lesz orális szex, ha a szomszéd gyereke a Holdon sétál!" :D :D :D :D :D |
Hasonkó űrhajós téma:
Az amerikaiak fellőtték a rakétát, benne az űrhajósokkal, ám arra nem számítottak, hogy mivel az űrben nincs gravitáció, ezért nem tudják használni a golyóstollat. Miután értesítették az űrhajósok a központot, a tervezők leültek, és elkezdtek tervezni... 10 év múlva, dollármilliárdos költségvetéssel kifejlesztettek egy olyan tollat, amivel az űrben is lehet írni. Orosz kollegáik ceruzát használtak:D |
Az Ikea bútorgyár vezetői közleményben kértek bocsánatot a német vevőktől, mert új termékük, egy emeletes gyermekágy fantázianeve németül ejtve annyit tesz, mint Jó szex. A cég csak akkor vette észre, hogy baj van, amikor a Gutvik nevű bútor már az európai piacon volt. A felismerés után az összes feliratot letakarták, és a hirdetéseket is visszavonták a német piacról. Sabine Nold, az Ikea szóvivője szerint is későn kapcsoltak az eredetileg egy kicsiny svéd városkáról elkeresztelt faággyal kapcsolatban.
*** Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyiségben aludt, és éjszakára becsukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt. *** Hétvégén anyám elutazott egy szakmai konferenciára. Az egyik szünetben úgy döntött, hazatelefonál. "R" beszélgetést kért. Hatéves öcsém vette fel a telefont, és egy idegen hangot hallott: - Tóth Erzsébet óhajt beszélni önökkel. Vállalják a költségeket? Az öcsém rémülten tette le a kagylót, és kétségbeesetten kiabálva rohant kifelé: - Papa! Náluk van a mama! És pénzt akarnak! *** Múlt nyáron a kaliforniai Isabella tavon egy nő küszködött a hajójával. Akárhogyan is próbálkozott, a 22 láb hosszú Bayliner csak nem akart rendesen viselkedni. Manőverezésnél lusta volt, bármekkora gázt is adott rá. Egy órán keresztül próbálkozott, aztán feladta és a helyi kikötőhöz fordult segítségért. A fedélzeti ellenőrzés kiderítette, hogy minden tökéletesen működőképes. A motor jól ment, a kormányszerkezettel nem volt baj és a hajócsavar is megfelelő volt. Az egyik szerelő beugrott a vízbe, hogy benézzen a hajó alá. Kicsit később a nevetéstől fuldokolva jött fel. A hajó alatt ugyanis, biztonságosan odaerősítve, ott volt az utánfutó. *** Két tréfás kedvű rádiós műsorvezető azzal szórakozott show-jában, hogy különböző embereket hívtak fel élő adásban, és kitalált dolgokat állítottak rokonaikról. Egyszer egy beugratásuk túlontúl jól sikerült. Egy asszony volt az áldozat, akit férje főnökének nevében tárcsáztak. A meglepett nőnek felháborodott hangon elmondták, hogy férjét épp most rúgták ki, mert lopott az irodából, ráadásul félreérthetetlen helyzetben kapták egyik kolleganőjével. Az asszony először hangosan kiabálva átkokat szórt ura fejére, majd kijelentette: legalább most már neki sem kell lelkiismeret furdalást éreznie, mert néhány hónapja megcsalta őt a bátyjával. A rádióriporter kínjában alig merte bevallani neki, hogy egy nyilvános adásban elhangzott beugratás áldozata. *** Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz: - Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek, a zavarba jött bemondónő pedig a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél... *** Az alábbiak mindegyike az amerikai gyámügyi hatóság nyomtatványain szereplő válasz, amit a gyerek apjára vonatkozó kérdésre írtak be az anyák: Az ikreim apjának személyét illetően: az "A" gyerek apja: [itt a név állt]. A "B" gyerek apjának személyében nem vagyok egészen biztos, de azt hiszem, ugyanazon az éjszakán történhetett a dolog. A gyermekem apjának személyében nem vagyok biztos, mert éppen egy ablakon hajoltam ki, amikor megtörtént az eset. Viszont tudok adni egy listát a szoba jöhető személyekről, ha az segít. Nem tudom a kislányom apjának a nevét. Egy buliban fogant meg [a cím és az időpont megadva] ahol egy férfival közösültem óvszer nélkül. Arra emlékszem, hogy eszméletlenül jó volt vele. Ha meg tudják keresni a fickót, elküldenék nekem a telefonszámát? Köszönöm. Nem tudom a lányom apjának a nevét. BMW-je volt, az ajtókárpitot véletlenül kilyukasztottam a ciposarkammal. Talán kapcsolatba léphetnének a környékbeli BMW szervizekkel és megtalálhatnák a pasit, ha kicseréltette a kárpitot. Soha nem volt nemi kapcsolatom férfival. Éppen a Pápától várok egy levelet, amiben megerősítik, hogy a fiam szeplőtlen fogantatással született és ő Jézus Krisztus. [Név megadva] a gyermekem apja. Ha elkapják, megkérdeznék tőle, mit csinált az AC/DC lemezemmel? Nem mondhatom meg a gyermekem apjának nevét, mivel ha megszűnik az inkognitója, összeomlik a brit gazdaság. Most itt vergődök, mert szeretnék Önöknek igazat mondani és a hazámnak is segíteni. Kérem, adjanak tanácsot! Nem tudom ki a gyermek apja, mivel nekem minden kiskatona egyforma. De az egészen biztos, hogy zöld dzsekije volt. |
Quote:
|
Quote:
de a szándék a fontos :o |
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
látom bőszen alapozunk, asszem lassan palota lesz belőle :D
ne félj bimm, lesz benne hely a varjaidnak is;) |
Quote:
|
Quote:
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
de asszem most beszállok én is ;) |
Quote:
|
Quote:
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Quote:
|
Quote:
|
Quote:
Quote:
a fogaim akár a beton:) |
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 20:41. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu