Half
Miután elhelyezkedtek az ülőpárnákon, egy újabb jövevény lép be az ajtón.
Amit belépek körbe nézek szép lassan majd köszöntöm a már bent ülöket majd, leveszed a lábbelidet, és papucsra cseréled (sikerült az IQ próba) leülök egy asztal mellé ahol senki sem ül hátamat a fal felé forditva, hogy mindenit lássak. Miutána férfi elmondja amit akar csak kurtán ennyit válaszolok: -Mehet. Kicsit megigazitom sötét zöld mellvértem és kámáimat az oldalamon majd rákacsintok a kamáimat bámuló fiucskára. Ahogy körbe nézzek a bentülökre szép lassan egyre kényelemsebben ülök és csak figyelek egyenlőre. |
Half kezdő üzenete is felkerült a fórumra, a többi kezdő üzenet után van (de még az az üzenet előtt, ami leírja a fogadó belsejét). Lapozzatok vissza, és olvassátok el!
|
Belépve az ajtón, megállok a papucsos szőnyegnél, majd körbenézek van e olyan hely ahová állhatnék-ülhetnék csizmában. Sajnos minden ülőhely a "papucsos" részben van. Nagy sóhajtással leveszem a csizmáim és felveszek egy pár papucsot és odaklaffogok a hátsó sor bal oldali asztalához és leülök oldalt, hogy a bejáratot és a megbízókat egyszerre, legalábbis kevés fejmozgás mellett láthassam. Hallgatok egyenlőre. Miután a ládás és zöld mellvértes elfogadja a megbízást ujjammal koccantok egyet az asztal lapján, hogy jelezzem szólni kívánok. A férfira nézve kezdek beszélni:
- Elfogadom a megbízást, de egyenlőre csak Abasziszig. 15 arany nem kis pénz, de Kránba mégsem mennék annyiért -körbenézek, hogy a teremben lévők reagálnak e valahogy, majd a fickóra nézve folytatom - márpedig, amit eddig elmondott, abból semmi nem derül ki. Abasziszban önök közlik a következő célállomást és ott döntök a továbbiakról. Ha ez önöknek így megfelel akkor 2 órán belül itt vagyok, vagy ahol mondják és indulásra készen. A nő végig hallgat, majd lefordítja a férfinak szöveget. |
Massza Rex jóvoltából gyarapodott az órák elnevezéseit tartalmazó üzenet (ezen a fórumon a 06-03-30, 09:11 hozzászólás). Nézzétek meg!
|
A kalapos férfi (aki a fogadóval szemben várakozott) miután belép, papucsra cseréli a lábbelijét, és leül az első sor jobb oldali asztalához. Utána lépnek be a többiek, és foglalnak helyet.
|
A nő fordítja nektek:
- Nem Krán megyünk. Kisebb út, kisebb pénz. Ha mindenki készen, indulunk holnap reggel, találkozás a déli kapunál. |
Megvonom a vállam és bólintok a fickó felé:
- Részemről ott leszek reggel. Visszaülök és várok mit lépnek a többiek. - Én is - szólal meg a kalapos. - Ha jól értem mindnyájan elfogadták a munkát. Helyes! Essünk túl a dolgok anyagi részén - mondja a nemes, és 4 kisebb erszényt helyez el az előtte lévő asztalkára, az ötödikből kivesz valamit, majd rád nézve folytatja - ez az öné - azzal azt az erszényt messzebb teszi le a többitől. - Ha nincs további kérdésük vegyék el a járandóságukat, és fejezzük be a megbeszélést. Gondolom önöknek is van még teendője az indulás előtt. |
Felállok és a megbízó asztalához lépek. Bal kezem az oldalamon lógó kalapács fejével játszik. Mielőtt az erszényért nyúlok belenézek a férfi szemébe, enyhén meghajolok és úgy szólok hozzá:
- Holnap reggeltől a fejszém önöket óvja mindenkitől ki ellenükre tör. Remélem nem bánja meg egyikünk sem. Felveszem a félterakott erszényt és bele sem pillantva az övemre akasztom. Ismét meghajolok majd két lépést hátrálok, megfordulok és elindulok kifelé. Egyenként végignézek a leendő harcostársakon és mindegyik felé külön biccentek. Visszaveszem a csizmám és utoljára még visszapillantok a társaságra, majd kilépek az ajtón. Visszamegyek a fogadómba. |
Miután a törpe jó pár perce elment, újabb jövevény érkezik a fogadóba:
miutan meggyozodtem hogy tiszta a levego odakint, hatarozott lepesekkel elindulok a fogado fele. gyors lepesekkel atszelem a teret a fa arnyekatol a fogadoig, majd az ajtonal levo szemelyre ugyet sem vetve, nyulok a kilincsert... Az elf végignéz rajtad, de nem állít meg. Kari leirasa: Magas, karcsu, embernek tunik elso ranezesre, rovid fekete kefe haja fedi fejet, frissen mosva csillog... Mozgasa ruganyos, hatarozottak leptei, keze soha nem tavolodik el kardmarkolatatol egy tenyernyinel messzebb. ruhazata elegans, a helyi izleseknek megfelelo, tiszta, egyszeru. Arcan hosszu vagas huzodik , mely csak eppen hogy elkerulte a szemureget, meghagyva latasat. Ajkai szorosan zartak, szemei inteligenciat sugalmaznak, tartasa fegyelmezet. |
Felállok és elveszem az erszényt.
-Örülök ,hogy a szolgálatukra lehetek. Remélem ez a fogadó nem csak a nevében az. Ugyanis jelenleg nincs szállásom. Mivel ugyis mindenem itt van megszállnék maguknál ,ha lehetséges. Természetesen megfizetem és persze ez azt is jelenti ,hogy már ma éjszaka állok rendelkezésükre. - Természetesen meglehet szállni itt. A részleteket jobb ha a tulajdonossal beszéli meg. Ő most ott van - mondja a nemes, és hatmögött lévő elhúzható ajtóra mutat. Odamegyek a mutatott ajtóhoz, hogy beszéljek a tulajjal. A férfi, aki a ládával érkezett, eltolja az ajtót, amit a nemes mutatott neki, bemegy rajta, majd visszahúzza a helyére. |
All times are GMT +1. The time now is 21:44. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu