![]() |
Éljen az Ungarische fútball :D
Egy tanult magyar játékos nyilatkozata a magyar-brazil után:
Igazából az időpont nem volt annyira jó! Ilyenkor a fiúk aludni szoktak, meg a nap is pont rossz szögből sütött a pályára. Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel aztán az ellénfél a kapus Gabesz mellett a hálóba gurította a labdát, a második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, mert a partjelző intett valamit, mi meg mindannyian félre értettük. A meleg is kicsit megnyomta a fiúkat a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny. A harmadik gólról sajnos lemaradtam mert éppen akkor ápoltak. A negyedik gólnál a Gabeszt cserélték be, de nem sikerült felvennie a ritmust, az ötödik gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutni. A szünetben az edző Matheus bá' mondta, hogy figyeljünk a szélekre, mi mindannyian kihúzódtunk aztán középen maradt egy hatalmas üres terület ez jelentette igazán a meccs fordulópontját, ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost ettől megzavarodtak a fiúk a Gabesz utól érte volna az ellenfelet csak megbotlott egy vakondtúráson aki kitette a labdát a szélsőnek aki már várta a labdát, a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki onnan meg már az ellenfél elfutott, de addigra már gól lett. A hetedik gól olyan gyors volt hogy nem is láttuk majd a videóról kielemezzük. Aztán gyors három góltól megzavarodtunk egy kicsit egyszerűen kihagytak a fiúk és gyorsan bekaptunk még kettőt. A 13.-nál a szabadrúgásnál már azt hittük hogy mellé-fölé száll a labda, de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba. Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt amit a jövőben tudunk hasznosítani!! |
Szent Péter lejön a Földre. Odamegy egy csöveshez:
- Hé, csöves! Adjál egy szelet kenyeret! Ad neki a csöves. - Hé, csöves!! Adjál egy doboz sört! Ad neki a csöves. - Hé, csöves!! Van cigid?? - Háát... Cigim az nincs, de van füvem! - Az is jó lesz! Elszívják... Pár perc múlva megszólal Szent Péter: - Hé, csöves!! Én vagyok Szent Péter. - Jó az anyag, mi?? |
Két székely tengeri-morzsolás közben:
Egyik megszólal: - Fingottá’? Morzsolgatnak tovább. Egy óra múlva megszólal a másik: - Én nem! Egy óra múlva megint a második: - Tán a kutya! Morzsolgatnak tovább, mire az első: - De hát az benn’ sincs! Morzsolgatnak tovább mire a második: - Majd begyün! |
- Jane! Zavarja fel a legyeket a padlásra, és zárja rájuk az ajtót.
- Igenis! Pár perc múlva: - Felzavarta a legyeket a padlásra? - Igen. - Rájuk zárta az ajtót? - Nem, de a létrát elvettem. |
Mi is az a metál? A legegyszerűbb módon úgy írhatjuk le a különböző
stílusokat, ha vesszük a következő alaphelyzetet: Egy gonosz sárkány elrabolt egy gyönyörű királylányt, és egy hős lovag a megmentésére indul. Mi történik? HEAVY METÁL: A lovag bedübörög Harley Davidsonján, levágja a sárkányt, bedob egy sört, magáévá teszi a királylányt. GRIND METÁL: A lovag megjelenik, teljesen érhetetlenül sikoltozik kb. 2 percig, majd távozik. POWER METÁL: A lovag hófehér unikornisa nyergében érkezik, kikerüli a sárkányt, megmenti a királylányt, majd az elvarázsolt erdő közepén szerelmeskednek. TRASH METÁL: A lovag megjelenik, legyőzi a sárkányt, megmenti a királylányt, és ez utóbbit magáévá teszi... gyorsan, és önzőn. FOLK METÁL: A lovag néhány haverjával érkezik, akik hegedűn, sípon, dobon, lanton, és egyéb furcsa hangszereken játszanak. A sárkány a rengeteg tánc közben elszenderedik, a lovag a királylány nélkül távozik. VIKING METÁL: A lovag sárkányfejes hajón érkezik, hatalmas csatabárdjával megöli a sárkányt, megfőzi, majd megeszi, halálra erőszakolja a királylányt, felprédálja a kastélyt, majd porig égeti, mielőtt elmenne. DEATH METÁL: A lovag eljön, megöli a sárkányt, magáévá teszi a királylányt, őt is megöli, majd távozik. DARK METÁL: A lovag megjelenik, széttépi a sárkányt, kiszívja a lány vérét, magáévá teszi, majd visszabújik a kopórsójába. BLACK METÁL: A lovag éjfélkor érkezik, levágja a sárkányt, a tetemet karóba húzza a kastély előtt análisan magáévá teszi a királylányt, iszik a véréből, majd szertartásosan megöli. A meggyalázott királylányt a kastély előtt karóba húzza. GORE METÁL: A lovag eljön, levágja a sárkányt, a beleit kiteregeti a kastély előtti mezőn, magáévá teszi a királylányt, megfojtja, magáévá teszi a holttestet, fölvágja a hasát és megeszi a belsőségeit, harmadjára is magáévá teszi, a holttestet felgyújtja, majd végezetül negyedjére is magáévá teszi. DOOM METÁL: A lovag megérkezik, meglátja a sárkányt, rájön, hogy sosem tudná legyőzni, depressziós lesz, és öngyilkosságot követ el. A sárkány felfalja őt és a királylányt is. PROGRESSZíV METÁL: A lovag gitárral érkezik, 26 percig szólózik a kastély előtt, a sárkány öngyilkos lesz az unalomtól. A lovag felmegy a királylány hálószobájába, újabb gitárszólót ad elő, amibe a konzervatóriumban végzősként tanult összes technikáját beleszövi. A királylány megszökik, és a HEAVY METÁL lovag keresésére indul. GLAM METÁL: Az érkező lovagot meglátva a sárkány röhögő görcsöt kap, és beengedi a kastélyba. Az bemegy, ellopja a királylány sminkkészletét, és megpróbálja gyönyörű rózsaszínre festeni a kastélyt. INDUSTRIAL METÁL: A lovag zsíros, fekete bőrkabátban érezik, obszcén kézmozdulatokat tesz a sárkány felé, mire a mesebeli kidobó emberek kikísérik a meseerdőből. KERESZTÉNY METÁL: A lovag a templomból hazafele jövet néz be, és egy balladát énekel a sárkánynak arról, hogy Jézus szereti, és felé kellene fordulnia. A sárkány azonnal megtér, és amikor a hercegnő "köszönetet akar mondani" a lovagnak, az így válaszol: "Sajnálom, nem hiszek a házasság előtti szexben." |
Az élet nagy kérdései:
- Ha egy hupikék törpikét fojtogatok, milyen szine lesz? - Hogy kerülnek a "fűre lépni tilos" táblák a gyep közepére? - Az analfabétáknak ugyanúgy ízlik a betűtésztával készült leves? - Mit csinált az ember épp akkor, mikor felfedezte, hogy a tehenek tejet adnak? - Ha a kínaiak az esküvő alatt rizst szórnak, akkor a mexikóiak kaktuszt dobálnak? - Miért olyan hosszú az a szó, hogy "megrövidebbítendő"? - Hogyan vesszük észre, hogy a láthatatlan tinta kifogyott a tollból? - Míért nem ütötte agyon Noé a két szúnyogot? - Ha a nyúlláb szerencsét hoz, akkor a nyúlnak is szerencséje volt? - A vajaskenyér mindig a megkent oldalára esik, a macska mindig a talpára esik. Mi történik, ha a macska hátára vajat kenünk? - A Lipton dolgozói is tarthatnak kávészünetet? - Miért nem mennek össze a juhok esőben? - Ha ma nulla fok van és holnap kétszer olyan hideg várható, hány fok lesz holnap? - Miért kell a koporsó fedelét leszögezni? - Mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak elaludni? - Az olivaolaj olivabogyóból készül, a napraforgóolaj napraforgómagból készül. Miböl készül a baby olaj? - Ha egy jármű fénysebességgel halad, mi történik, ha bekapcsoljuk a fényszórót? - Ha az ember a majom továbbfejlesztett változata, akkor miért vannak még mindig majmok? - Ha egy taxis hátramenetben visz haza, akkor neki kell fizetnie? - Kapnak a súlyos égési sérülésben elhunytak kedvezményt a hamvasztásnál? - És utoljára: Honnan tudja egy vak, hogy végzett a feneke kitörlésével? |
- Hé paraszt melyik út megyen Budára?
- Megyen? És én vagyok a paraszt? :)) |
-Mért lett Hitler öngyilkos?
-??? -Megkapta a gázszámlát. |
Kanibál kisfiú kergeti a postást a fa körül. Egyszer csak kijön az apja.
-Hányszor mondtam már hogy az étellel nem illik játszani. |
Kanibál kisfiú osztálykirándulásra magával vitt egy eszkimót.
tanárnő-Mit keres itt ez az eszkimó? De tanárnő hát nem magamondta hogy hozzunk magunkal fagyasztott ételt? |
All times are GMT +1. The time now is 17:13. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu